Milyen idős a szíved valójában? Így derítheted ki a kardiológus szerint
Mindannyian tudjuk, hány évesek vagyunk a születési dátumunk szerint. Arról azonban már jóval ritkábban esik szó, hogy a szívünk állapota vajon egyidős-e velünk. Előfordulhat ugyanis, hogy miközben a naptár szerint fiatalnak számítunk, a szívünk gyorsabban öregszik.
Ezeket láttad már?
A kardiológusok egyre gyakrabban beszélnek az úgynevezett szívkorról, amely segít közérthetőbbé tenni a szív- és érrendszeri kockázatokat. Ez a szám elsőre akár ijesztőnek is tűnhet, valójában azonban fontos kapaszkodót ad: időben rávilágíthat arra, ha érdemes változtatni bizonyos szokásainkon a szívünk és az egész testünk védelmében.
Mit jelent valójában a szívkor?
A szívkor egy olyan mutató, amely a szív- és érrendszeri kockázatot életkor formájában fejezi ki, amelynek köszönhetően egy kézzelfoghatóbb összehasonlítást kapunk, mintha csak a szokásos adatokra és százalékokra koncentrálnánk – írja a The Healthy.
Dr. Luke Laffin, a Cleveland Clinic megelőzésre specializálódott kardiológusa szerint a szívkor gyakran segít a pácienseknek jobban megérteni a helyzetüket. Például egy 50 éves embernél az orvos mondhatja azt, hogy a következő 10 évben 12% az esélye a szívrohamra vagy a stroke-ra – de sokkal érthetőbb lehet, ha úgy fogalmaz: a szíve állapota inkább egy 66 éves emberéhez hasonlít.
Hogyan számítják ki a szívkort?
A szívkor meghatározásához az orvosok több jól ismert kockázati tényezőt vesznek figyelembe. Ezek közé tartozik:
- a vérnyomás értéke
- a koleszterinszint
- a dohányzás
- a cukorbetegség megléte
6 jel, ami szívproblémákra utalhat, és már fiatalon is észlelheted
Bizonyos esetekben további vizsgálatokra vagy képalkotó eljárásokra is szükség lehet, hogy pontosabb képet kapjanak a szív állapotáról.
Online kalkulátorok is segíthetnek
Bár az orvosi vizsgálatot semmilyen kalkulátor nem helyettesíti, léteznek online eszközök is, amelyek segíthetnek megbecsülni a szívkort. Ilyen például az Australia’s Heart Foundation szívkalkulátora is 35-45 év közötti, szívbetegségben nem érintett emberek számára.
Az American Heart Association’s PREVENT Risk Age Calculator nevű eszköze pedig 30 és 79 év között használható, de ehhez gyakran már orvosi adatokra is szükség van, például koleszterin- és vérnyomásértékekre, illetve a vesefunkciót jelző eGFR-szintre.
Mit tehetsz, ha a szíved „idősebb”, mint te?
Szembesülni azzal, hogy a szívkorunk magasabb a valódi életkorunknál, ijesztő lehet, ugyanakkor cselekvésre is ösztönözhet. A jó hír az, hogy az életmódbeli változtatások sokat számíthatnak.
A testsúly csökkentése, a tudatosabb táplálkozás, a rendszeres mozgás, a megfelelő alvás és a stressz kezelése mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a szívünk állapota javuljon. Bizonyos esetekben azonban gyógyszeres kezelésre is szükség lehet.
Mit mond a kardiológus?
Dr. Laffin hangsúlyozza, hogy az egészséges életmód kulcsfontosságú, de fontos az is, hogy az ember az orvosával átbeszélje, szükség van-e vérnyomás- vagy koleszterincsökkentő gyógyszerekre. Ezekkel együtt reálisan csökkenthető a kockázat, és elméletben a szívkor is.
A kávé a szívbetegségektől is megvédhet, de csakis akkor, ha ebben az időben fogyasztod
A genetika szerepe sem elhanyagolható
A családi halmozódás szintén növelheti a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát. Ha a közeli rokonok között előfordult szívbetegség, erről mindenképpen érdemes tájékoztatni az orvosunkat – ez fontos része a teljes kockázati képnek.
Fontos jelzés lehet
Mindent összevetve tehát a szívkorunk segíthet megérteni, hol tartunk most, és mit tehetünk azért, hogy hosszú távon megvédjük a szívünket. Ha a szíved „idősebbnek” tűnik nálad, az önmagában még nem ok arra, hogy aggódni kezdj – inkább egy jelzés, hogy itt az ideje egy kicsit többet tenned az egészséged megőrzéséért.