Gyümölcsből is ehetünk túl sokat - ezért vigyázz vele

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Rendszeresen hallhatjuk, hogy egy egészséges és kiegyensúlyozott étrendben a gyümölcsök fogyasztásának is fontos szerepe van, és ez valóban így igaz. Sokak számára pedig kihívást is jelent, hogy rendszeresen annyi gyümölcsöt egyenek, amennyit a szervezetük igényel. Ez viszont kétoldalú dolog, ugyanis ahogyan a túl kevés gyümölcsfogyasztás sem kedvező, úgy túl sokat is ehetünk belőle.

Hiába van tele vitaminokkal, gyümölcsből sem jó, ha túl sokat eszünk
Hiába van tele vitaminokkal, gyümölcsből sem jó, ha túl sokat eszünk
Fotó: Getty Images /Yulia Reznikov

A gyümölcsök gazdagok vitaminokban, ásványi anyagokban és élelmi rostokban is, ezért jogosan gondolhatod azt, hogy akkor mégis hogyan eshetünk velük túlzásba? De gondoljunk csak arra, hogy még vízből is lehet túl sokat inni, ha pedig hozzávesszük, hogy a gyümölcsök még cukrot is tartalmaznak, akkor máris nem tűnik olyan meglepőnek, hogy bizony bármennyire finomak és egészségesek, ajánlott ügyelnünk a mértékletességre.

A gyümölcsökre szükségünk van

Hosszú évtizedek óta hangsúlyozzák különféle tanulmányok, hogy a gyümölcsök mennyire jó hatással vannak az egészségünkre. A szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatának csökkentésétől kezdve az alacsonyabb testtömegindexig rengeteg olyan dologban szerepük lehet, amelyek előnyösek a szervezetünknek. Egy tápláló ételekkel teli, kiegyensúlyozott étrendben így a napi elfogyasztott ételmennyiségünk nagyjából egynegyed részét érdemes gyümölcsökből kiválogatnunk.

Mikor okozhatnak problémát?

Ha cukorbeteg vagy, esetleg más olyan betegséged van, ami miatt fokozottan figyelned kell a cukorbeviteledre, akkor bizonyára te is szembesültél már vele, milyen a cukortartalma az egyes gyümölcsöknek. Bár valóban hihetetlenül egészséges élelmiszerek, a túlzásba vitt fogyasztásuk - mint minden más étel esetében is - rosszul érintheti a szervezetedet. Bár az alma, a citrusfélék, a bogyós gyümölcsök, és megannyi társuk is hozzájárul ahhoz, hogy hidratált legyél, emellett pedig rengeteg fontos tápanyagot tartalmaznak, ha túl sokat eszel belőlük, komoly panaszaid is lehetnek. Ha túl sok gyümölcsöt eszünk, az arra késztethet bennünket, hogy más élelmiszerekből, például egészséges zsírokból vagy fehérjékből kevesebbet együnk. Ha ugyanis bármilyen fontos tápanyagot nélkülözünk, az hiányállapotot is okozhat. Így bár lehet, hogy csak jót akarunk tenni magunknak azzal, hogy sok gyümölcsöt eszünk, ha a bevitt mennyiség jóval több, mint az egy nap során elfogyasztott ételeink egynegyede, máris nem olyan kedvezően döntöttünk. Ha pedig egyszerre eszünk nagy mennyiségű gyümölcsöt, az a vércukorszintünket is jelentősen megemelheti, közben pedig sóvárgást is okozhat.

A cukortartalmuk önmagában nem veszélyes

Fontos gondolnunk arra is, hogy a gyümölcsökben természetes cukrok találhatóak, így szemben a hozzáadott cukrokkal, fokozatosan kerülnek a véráramunkba az olyan tápanyagok jelenléte miatt, mint a rostok és a polifenolok. A szervezetünknek le kell bontania ezeket a tápanyagokat, ami azzal jár, hogy lassabban szívódnak fel, így a vércukorszintünket sem emelik meg annyira. Feltéve, ha nem kifejezetten nagy mennyiségről van szó, mert az, ahogyan arról már korábban is szó volt, több negatív következménnyel is járhat.

Így hat a testedre, ha ízesített vizet iszol

Így hat a testedre, ha ízesített vizet iszol

Mi a legjobb választás?

Ami egyértelmű, hogy a gyümölcsöknek abszolút helyük van az étrendünkben, és az általános ajánlásokat figyelembe véve egy nap folyamán az összes általunk fogyasztott ételmennyiség egynegyedét érdemes gyümölcsökből összeállítanunk. A gyümölcsfogyasztást érintő elsődleges probléma ugyan idehaza is az, hogy sokan túl keveset fogyasztunk belőlük, nem szabad elmennünk amellett sem, hogy például egy diéta miatt, vagy csak azért, mert hirtelen jólesnek, túlzásba is eshetünk velük.

Hogy pontosan mikor milyen gyümölcsökből érdemes ennünk, abban szerepe van az aktuális egészségi állapotunknak is, így például ha cukorbeteg vagy, elsősorban mindig a kezelőorvosod ajánlásait vedd figyelembe. Ha nem, jó irány lehet az is, ha főleg a friss, szezonális gyümölcsök kellő mennyiségű fogyasztására törekszel. Emellett pedig egyél rendszeresen zöld leveles zöldségeket, hüvelyeseket, teljes kiőrlésű gabonaféléket és növényi vagy állati eredetű fehérjéket is, hogy valóban kiegyensúlyozott legyen az étrended.

Forrás: eatthis.com, medibank.com.au, healthshots.com

A mértékletesség sok tekintetben kincs lehet:

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Friss hírek a rákbeteg Katalin hercegnéről

Friss hírek a rákbeteg Katalin hercegnéről

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője