előfizetésem
Hírlevél
Für Anikó: „Sokkal fontosabb dolgok vannak az életben, mint hogy most éppen hány nevetőráncom van”
Az Örkény Színház alapító tagja, akinek fontos a társulat nyújtotta „kályha melege”, de otthonosan mozog a külsős zenei és irodalmi produkciókban is, sőt 2025-ben egy független felkérésre is igent mondott. Nem jön zavarba, ha a koráról van szó, mert a legkisebb problémája sincs azzal, hogy hatvanéves lett.
A Halhatatlanok Társulatának tagjai közé 2024-ben beválasztott Jászai-díjas, Érdemes művésszel, Für Anikóval beszélgettünk.
Amikor felhívtalak az interjú miatt, az volt az első kérdésed, hogy „a GLAMOUR-olvasók kíváncsiak egy öregasszonyra?”. Most komolyan, ki tart téged öregasszonynak?
Figyelj, egyrészt én szeretek elébe menni a dolgoknak, és ahogy szoktuk mondani: magamat kigúnyolom, ha kell – de nem kell. Ez a fiatalsággörcs, ami minden szinten nyomul bele az arcunkba, számomra érthetetlen. Senkit nem ítélek el, mindenki azt csinál magával, amit akar! De attól, mert szabadon varratom, fújatom, lövetem magam, attól nem halunk meg később. Nekem ez az egész nem olyan fontos. Sokkal fontosabb dolgok vannak az életben, mint hogy most éppen hány nevetőráncom van. Ez az én arcom! Benne van az életem az arcomban, a fájdalmaimmal, az örömeimmel. Hát miért töröljem én azt le?
Ez olyan, mintha az egész életemmel nem vállalnék közösséget. Holott ez egy hülyeség, mert ami megtörtént, az megtörtént. Más kérdés, hogy bizonyos dolgokat jobban csinálnék, de ugye a dolgokról pontosan tudjuk, hogy ok-okozatilag történnek, tehát nem véletlenül vagy hiába. És én ezzel nem akarok többet foglalkozni. A jólápoltság és az egészségmegőrzés kötelező, és pont.
Szamosi Zsófiát az Oscar-díj után sem érdekelte, hogy felismerik-e az utcán
Te magadnak vagy hatvan?
Nagyon érdekes: nekem ez tetszik. Nem érzem magam semmilyen szinten hatvannak, és úgy mondogatom sokat, mintha megnyertem volna a lottóötöst, vagy állna egy Tesla a ház előtt. Nagyon pozitív dolognak élem meg, mert ez már az enyém! 2024 a Sárkány éve volt, és én Sárkány vagyok, és most ezzel valahogy fedésbe kerültek dolgok. Sok minden, ami szét volt bennem, azok szépen egymás tetejére rétegződtek, és így egy képpé vagy egy tömbbé olvadtak egybe.
Ettől pedig valami olyan nyugalom van bennem bizonyos dolgokkal kapcsolatban, amiktől eddig ideges voltam meg paráztam, vagy szorongtam tőlük. Most valami átbillent egy olyanfajta létezésbe, amit szerettem volna mindig. De úgy látszik, muszáj volt ennyi évet végigbrusztolni, végigküzdeni magammal ahhoz, hogy ez megtörténjen, mert ez egy folyamat. Ez is kiveszett a mai világból, hogy a dolgok nem azonnal jönnek, tehát nem egy instant dolog az élet, hanem egy folyamat, amin végig kell menni. Ha az ember nem mindig megúszni akarja, hanem megpróbálja a jóból és a rosszból is kivenni a jelent, akkor talán összerak magának valamiféle relatív bölcsességet.
Természetesen mindenki csak a saját életében jut bizonyos következtetésekre vagy tanulságokra. Amikor felhívtál, abban az volt a kellemes meglepetés, hogy a GLAMOUR kíváncsi rám.
Bármelyik kerek évszámod volt valamiféle fordulópont az életedben? Vagy amelyiket rosszul élted meg, esetleg sokkolt?
Az ötven az nagyon jó volt, nagyon pozitív, de semmilyen sokkom nem volt vele. Megszülettünk, az élet eltelik, nem az a lényeg, hogy most telik, hanem az, hogy mit csinálunk azokkal az évekkel, ami adatik. Azért is volt különösen jó az ötven, mert az volt az első olyan kerek szülinap, amit a férjemmel töltöttem. Jóleső rácsodálkozás volt, hogy valaki tud annyira figyelmes lenni velem.
Ez a hatvan meg nagyon érdekes! Még az ötvenről is azt gondoltam korábban, hogy hú, az milyen sok lesz, aztán utólag az ember egyáltalán nem így látja, mert másképp gondolok az adott korra így visszafelé. De jó, én ezt élvezem, hálaistennek fizikailag rendben vagyok, le is kopogom! Na, jó, a térdemmel, gerincemmel van feladat, de nagyjából rendben vagyok.
Mit teszel annak érdekében, hogy rendben legyél?
Naponta tornázom. Volt már kétszer sérvem, ezt elkerülendő összeraktam magamnak egy feladatsort gyógytornából, pilatesből, callaneticsből, nyújtásokból. Nem a senior strand szépe címre hajtok, hanem arra, hogyha lehajolok, akkor ne maradjak úgy, mint hat éve, amikor öt napig lógtam az infúzión meg a szteroidon, hogy ne üvöltsek a fájdalomtól. Ezt szeretném elkerülni, és bár korban a gyerekem nagyanyja vagyok, ez sem zavar, csak hogy amikor fizikailag jelen kell lenni – tehát amikor gyalogolni, sietni, futni, biciklizni kell – akkor ne legyek az.
Későn lettél anya. Mennyit változtatott rajtad az anyaság?
Sajnos igen, de nem a saját elhatározásomból. Ellene semmit nem tettem, de így dobta a mindenható, és erre a „jobb későn, mint soha” pontosan igaz. Alapjaiban változtatja meg az ember életét, és azt gondolom, hogy az élet ettől teljes. A modern ember feltalálhatja a meleg vizet, és definiálhatja a saját létezését úgy, ahogy akarja, mindenféle ideológiák mentén, de szerintem nem érdemes. Az ember úgy van kitalálva, ahogy. Valahogy úgy rajzoltam le magamban belülről, hogy ez egy ilyen háromharmados cucc: az első harmadban eldől, hogy milyen ember vagy, aztán a második harmadban az, hogy milyen nő vagy férfi, a harmadik harmad az egészhez viszonyul, tehát hogy milyen anya, apa vagy.
Enélkül is meg lehet élni a teljességet, lehet gyerek nélkül is boldog az ember, én is egy hajszál híján lemaradtam erről az egészről.
Nyilván akkor abban a létezési formában próbálnám megtalálni az optimumot, mert szerintem ez a feladat, de így egészen más, és egészen fantasztikus. De hogy paradox módon az ember akkor találja meg magát, ha nem magával foglalkozik, hanem valamivel, ami nála fontosabb, az egyszerűen csodálatos!
Milyen anya vagy, szigorú vagy kenyérre kenhető?
Nem tudom, már réges-rég nem törekszem arra, hogy tökéletes anya legyek. Varázslatos dolog látni, ahogy alakul egy ember. Nyilván elkövettem egy csomó hibát legjobb szándékom dacára, de hát ezért fantasztikus, hogy a gyerek túléli a saját szüleit, és remélhetőleg megbocsát nekik, hacsak nem vétettünk akkorát, de remélem, hogy nem.
Emlékszem, amikor egész kicsi volt, mondták, hogy elkényeztetem. Igen, és? Milyen rettenetes, amikor az a tanács, hogy hagyd sírni, és akkor már csecsemőkorában megtanulja azt, hogy hiába szól, nem számít. Nyilván van olyan, amikor kelsz éjszakánként, hogy totál kimerült vagy, de azok csak szösszenetek. Milyen borzasztó lenne, ha nem kéne éjszaka felkelni, ha nem kéne az uzsonnáját megcsinálni, és az kimaradna az életből. A legnagyobb örömöm, hogy én ettől lehetek fáradt.
Ha nem is születésnapi ajándékként, de bekerültél a Halhatatlanok Társulatának tagjai közé. Milyen érzés volt?
Fantasztikus! Nekem nem esnek le hamar a dolgok automatikusan, ezt is így ízlelgetem, és nagyon jól esik. Ez egy speciális díj, a szakma tesz jelölést, és a közönség szavaz. Az meg külön hab volt a tortán, hogy a díjat Pogány Judit adta át. Másodszor voltam jelölve, emiatt bár örültem neki, kicsit szkeptikus voltam. Nagyon jó, köszönöm szépen, hogy rám gondoltak, de ugorjunk. És nagyon boldog voltam, hogy sikerült. Amikor valamit nagyon szeretsz csinálni, akkor nem azért csinálod, hogy jöjjenek a díjak, de jól tud esni a dicséret és a kis vállon veregetés.
„A mában kell élni, mert itt vagyunk, a múltba nézés nem visz előre” - exkluzív interjú Molnár Piroskával
A közösségi médiához hogy viszonyulsz mint színésznő, ismert ember és mint anya?
Szerintem teljesen logikus, hogy a gyerekem jóval többet és sokkal hatékonyabban használja nálam. Főleg, hogy én utálom. Az én életem az enyém. Miért kellene, hogy valamiféle kényszert érezzek arra, hogy minden rezdülésemet megosszam? Erre nekem se agyam, se kapacitásom. Van egy csodálatos barátnőm, aki sok évvel ezelőtt megelégelte, hogy nem foglalkozom ezzel, merthogy aki nincs jelen ott, az nem létezik, kézbe vette a dolgokat, és csinálja.
De nem csak a közösségi médiához való ingerenciám hiányzik, hogy bármit ilyen szinten megosszak, hanem én, mint önmenedzselő, hát nálam nagyobb lúzer szerintem kevés van a világon. De ez sem érdekel. Viszont elfogadom, hogy manapság ez fontos, és kikerülhetetlen, tehát a Facebookon való jelenlétemmel igazolhatom, hogy létezem, hogy élek és dolgozom. De azt vettem észre, hogy akik ezt a szakmát értékesen csinálják, azok leginkább bújnak. Miután kitették a szívüket, lelküket, testüket esténként, amibe sokszor bele is pusztulnak, azután nem szeretik ezt a kitárulkozást. Nekünk a munkánk természete, hogy meg kell mutatnunk magunkat.
És tovább megyek, engem ezeken a felületeken leginkább az zavar, hogy azt sulykolnák, ha hagynám, hogy miről mit kellene gondoljak. Ezt gyűlölöm benne a legjobban, jobban, hogy tömegszinten vagyunk manipulálva, hülyére véve, cenzúrázva. Van egy szuper közeged, ahol nincs semmiféle cenzúra, ahol évek óta a társulat oszlopos tagja vagy.
Mit jelent számodra az Örkény Színház?
Én még a gondolkodó generációhoz tartozom, így keresem én is ennek az okát. Merthogy tíz évet voltam a Madáchban, ott kezdtem, és nagyszerű dolgom volt. De hát hűség ide, hűség oda, egy idő után szerettem volna más dolgokban, más közegben, más körülmények között is megmérettetni magam. Az egyik nagy csodája az életemnek, hogy akkor minden, amiért váltottam volna, az házhoz jött. Szoktam is mondani, nem a Mohamed ment a hegyhez, hanem a hegy jött Mohamedhez: ott maradt az öltözőasztalom, csak egy másik színház lett.
Mindent, amiért váltottam volna, azt Mácsai Pál létrehozta az Örkény Színházzal, amit akkor indított el, aminek alapítóként vagyok én is a része. Ez huszonöt éve volt, ami ugye, gombócból is tényleg sok.
Soha nem is kacérkodtál a váltással?
Egyrészt hűséges típus vagyok, másrészt meg hiába nézek körül, hogy mi tud többet, mi tud jobbat. Hol kapnék mentalitásban, emberi minőségben, művészeti igényességben ennél többet? Hol kapnék többet vagy mást, amiért érdemes volna tovább lépnem? Nagy örömömre, ínyemre való külsős munkáim is vannak, sok és jó, de nekem kell a kályha. Meg ahogy mi vagyunk egymással, az óriási ajándék. Talán már giccses is ezt kimondani, de az Örkényben szerető, elfogadó légkör van.
A színház mellett a zene, a versek, a felolvasóest régóta jelen van az életedben, de 2025-ös évadban egy független produkcióban is láthattunk. Mi fogott meg ebben a darabban?
Szijj András vizsgafilmjének forgatásán találkoztam Márfi Márkkal, többek között ezért is nagyszerűek ezek a forgatások. Ezután megnéztem Márk első darabját, a „Telik”-et, ami csak megerősített abban az igenben, amit mondtam, amikor felkért, hogy a folytatásban, a „Lassan”-ban legyek a partnere. Tavaly március 8-án mutattuk be a Lóvasúton. Nagyon vártam!
A baráti köröd kollégákból áll?
Sok nagyszerű és veretes barátsággal büszkélkedhetem, de az a kettő-három, akire azt mondanám, hogy az éjszaka közepén egy fogkefével kivert kutyaként is hívhatnának, ők nem kollégák. Nagyon érdekes, hogy az egyiküket a színházon keresztül ismertem meg, a másikukat egy filmforgatáson, tehát közvetetten a munkámnak köszönhetem őket, de nem szakmabeliek.
Te milyen barát vagy? Fel lehet hívni éjjel egy fogkefével?
Nem, mert kikapcsolom éjszakára a telefont. De nyilván, aki fogkefével becsöngetne hozzám, az pontosan tudja, hogy számíthat rám. Nagyon kitartó és hűséges vagyok. Ha egyszer valakit megszeretek, akkor fát lehet a hátamon vágni, de van egy pont. És akkor egyszerűen kiradírozom az életemből, mintha ott se lett volna. Ami megvisel, de van egy határ, amin túl már nem fér bele minden. Hála istennek, nem sok ilyen volt az életemben.
Básti Juli: Azért lettem színész, hogy a traumáim túléljem
A mai világban elég ritka, ahogy te bármikor simán mutatkozol smink nélkül, melegítőben. Ilyenkor tudatosan tolod el magadtól a művésznőséget?
Bennem nincsen olyan kompenzációs kényszer, hogy én a boltban vagy bárhol művésznő legyek. Létezik az a közeg, amikor jólesik, ha így szólítanak meg, de én héttől tízig vagyok művésznő. Illetve a kamerák előtt, vagy bármilyen munka közben. Máskor soha. De hagyjuk is, van nekem rendes nevem! Sőt merem remélni, hogy a színpadon is ember vagyok. Tehát inkább fordítsuk ezt meg! Nem a boltban is művésznő, hanem a színpadon is ember. Ha lehet, inkább ezt választom.
Jól vagy a bőrödben?
Köszönöm, igen! Ez a hatvan, ez valamilyen varázslatos dolog, esküszöm. Szorongós, agyalós típus vagyok, és ebből nagyon sokat elvesz, hogy egyrészt ezt megértem, hogy nagyjából egészséges vagyok, hogy lett végre egy jó fej családom, akik elfogadnak, akiket tudok szeretni, akik szeretnek. Kár, hogy nem előbb, mert egy csomó minden másképp alakult volna ki bennem – meg a dolgok is körülöttem –, de így is nagyon hálás vagyok a gondviselésnek, hogy ezt megkaptam a végére.
Save the best for last.
(Ez a beszélgetés először a 2025-ös őszi GLAMOUR BOOK-ban jelent meg.)
Stylist: Csillag Szilvia, Smink: Kiss Csilla, Haj: Czigány Dóra
