Ilyen, mikor valaki nemcsak őrzi, hanem éli is a magyar hagyományokat

Németh Hajnal Aurora nem mindennapi missziót vállalt magára, hogy átörökítse a magyar népi kultúra értékeit a 21. századba. Ékszereket és ruhákat tervez, „mesés” divatbemutatókat tart, ha kell koreografál, ha kell díszletet tervez, templomüveget fest, vagy flashmobot szervez. Nem mellesleg népszokásokat kutat és oszt meg követőivel a közösségi médiában, hogy hidat képezzen múlt és jelen között.

Németh Hajnal Aurora hidat épít a múlt és jelen között. A digitális kor és a népszokások kapcsolatáról kérdeztük.

Amikor valaki személyesen találkozik veled, vagy feltűnsz egy-egy közösségi média- videóban, a megjelenésed rögtön az ember tudtára adja, hogy a hagyományok őrzése és megélése a mindennapjaid szerves részét képezi. Ahogy, gondolom, az online jelenlét is. Mennyire tudatosan használod a közösségi oldalakat?

A mai világban megkerülhetetlenek az okoseszközök és az internetes oldalak, applikációk. Ezzel természetesen tisztában vagyok. Ahogy azzal is, hogy a magyar kultúrát csak úgy tudom minél szélesebb körökhöz eljuttatni, ha én is fent vagyok a különböző közösségi média-oldalakon. TikTokon, Facebookon, Instagramon, valamint a tévé képernyőjén tudom megszólítani az embereket, hogy megismertessem velük őseink népszokásait. Úgy szoktam mostanában bemutatkozni, hogy nem hagyományőrző, hanem hagyományélő vagyok.

Tehát többnyire csak munkára használod ezeket az oldalakat?

Igen, szinte kivétel nélkül, bár ez is sok időmet elveszi. Kommunikálok a követőimmel, kommentekre, üzenetekre válaszolok; e-mailben és csetfelületeken reagálok a felkérésekre, online beszélünk meg a munkámmal kapcsolatos minden teendőt, legyen az szervezési vagy alkotói feladat. A reggeleim tehát az online térben kezdődnek.

És emellett videókat forgatsz a magyar népszokásokról. Ehhez pedig egy nem mindennapi formulát választottál.

Próbálom szórakoztatóan, humorosan, a mai kor nyelvén elmesélni, milyen hiedelmek, hagyományok mentén élték elődeink a mindennapjaikat.

Az online jelenlétben tudatosság jellemez, de mennyire fegyelmezetten ragaszkodsz például ahhoz a humoros előadásmódhoz, amelyet a videóidban láthatunk tőled?

Teljesen. Fontosnak tartom, hogy a közösségi oldalakon keresztül egy kis vidámságot csempésszek az emberek életébe. Úgy tapasztalom, a minket körülvevő világban annyi rossz dolog történik, hogy a mai kor embere hajlamos mindent borúsnak, kilátástalannak látni. Azt is megfigyeltem, hogy ha érzelmekkel – az én esetemben vidámsággal – társul egy tartalom vagy téma, az hamarabb rögzül. Akkor pedig még inkább, ha minél több érzékszerven keresztül jut el a befogadóhoz.

Az emberek figyelemtartománya ma csupán néhány másodpercre korlátozódik. Jól meg kell tehát tervezni, és fel kell építeni, hogyan adom át azt a kulturális örökséget, amit szeretnék az emberekkel megosztani.

A fiatalok megkérdőjelezik, az idősebbek túlélték: így dolgozhatnak jól együtt a generációk

Kik segítenek a videós munkádban?

A barátaim és a családom minden támogatást megad ahhoz, hogy újabb és újabb anyagokat forgathassak.

Milyen visszajelzéseket szoktál kapni?

A hozzászólások két véglet között mozognak. Vannak, akik nyelvi durvasággal reagálnak arra, amit csinálok; mások hálásan osztják meg velem, hogy katolikus papként beépítették valamelyik videóm anyagát a vasárnapi misébe, de óvónők, tanárnők is rendszeresen elmesélik nekem, hogyan használták fel a bejegyzéseim arra, hogy megismertessék a gyerekekkel egy-egy jeles nap, ünnepkör vagy népszokás történetét, hagyományait.

Mutass be nekünk is néhány őszi népszokást! Mit kell tudnunk ezekről?

A népi világban azt tartották, hogy ha boszorkányos tudásra szeretnél szert tenni, és szeptember 28-án, Gellért napján, éjfélkor kimész a keresztútra, rajzolsz magad köré egy kört krétával, és abba beleállsz, akkor a gonosz erők nem tudnak közel jutni hozzád, viszont minden boszorkánytudást magadra tudsz venni. Az őseink ugyanis a boszorkányokban, tündérekben, lidércekben ugyanúgy hittek, mint szűz Máriában.

Ősszel sokakban ellenérzést kelt, amikor megjelennek a magyar házak udvarán és ablakaiban a Halloween-tökök. Van ennek az angolszász hagyománynak magyar megfelelője?

De még mennyire! Ez pedig nem más, mint a tökvicsori. Székelyföldtől kezdve Rábaközön át több helyről írtak nekem, és elmesélték a mai 60-as, 70-es korosztály tagjai, hogy gyerekkorukban ők is faragtak tököt a nagyszüleikkel. A végeredmény ugyanúgy nézett ki, mint az amerikai verzió: szem, vicsorgó száj, és ők is gyertyát tettek bele. A különbség csupán annyi volt, hogy nem október 31-én készítették, hanem akkor, amikor megérett a tök. A gyerekek egymást ijesztgették a tökvicsorival, de arra is remek volt, hogy elijessze a rossz erőket.

Ha október 31-ről már beszéltünk, mi a helyzet mindenszentekkel és a halottak napjával?

Mindenszentekkor, vagyis november 1-jén tilos volt dolgozni és mosni. Emellett jellemző volt ilyenkor egy „haláljóslás” is. Minden családtag gyújtott egy gyertyát, és figyelték, hogy kié ég le leghamarabb. Ebből következtettek arra, hogy melyik családtag fog leghamarabb meghalni. A néphit szerint a halottak hazalátogatnak ilyenkor, ezért nekik is megterítettek. Ahány halott volt, annyi plusz teríték került az asztalra. Mivel a régi világban nem habzsi-dőzsi volt, csupán kenyeret, sót és vizet tettek ki nekik.

Kevesen ismerik ezt az őszi ünnepet, pedig gyönyörű üzenetet hordoz

Aztán jön november 2-a.

Halottak napján szintén tilos volt dolgozni, mert úgy tartották, ha valaki ezen a napon dolgozik, az keléses lesz. Sőt, halottak napja hetében végig tilos volt mosni, mert úgy hitték, hogy akkor a hazajáró halott a vízbe érkezik, és abban fog állni. Azt gondolták, hogy hiába mossák ki a ruhát, az megsárgul. Nem festettek falat sem, mert attól tartottak, hogy akkor a férgek ellepik a házat. Tudni kell, hogy a féreg alatt minden olyan állatot értettek, ami megeszi az ételt; ide sorolták az egeret, a patkányt, a molylepkét…