Különös kegyetlenséggel ölték meg a világ egyik legismertebb családját

Az orosz Anasztázia nagyhercegnőről sokan nem is tudják, hogy valójában nem egy rajzfilm és Broadway musical kitalált főszereplője, hanem egy nagyon is létező személy. A valóságban a nagyhercegnőt és a családját brutálisan lemészárolták 1918-ban egy jekatyerinburgi pincében. A tettesek mindent megtettek azért, hogy soha senki ne bukkanhasson a holttestek nyomára; a Romanovokat azonban azóta sem felejtette el a világ.

II. Miklós cár és a családja tragédiáját egy sor olyan döntés előzte meg az uralkodó részéről, amelyek kivétel nélkül azt bizonyították, mennyire nem érti a cár az őt körülvevő világot. II. Miklós trónra lépésekor a Romanov-dinasztia már csaknem háromszáz éve uralkodott Oroszországban: a birodalom a Föld szárazföldjének mintegy egyhatodát tette ki, a vagyonuk pedig emberi ésszel felfoghatatlan volt.

Középkori monarchia a huszadik században

Azonban a hatalmas, sok nyelven beszélő, Lengyelországtól a Csendes-óceánig terjedő birodalmat minden oroszok cárja még a huszadik század elején is szinte középkori módon irányította. Az orosz cár Isten kegyelméből uralkodott, a szava az élet minden területén perdöntő volt. Nem volt sem alkotmány, sem igazi parlament, sem semmilyen korlát az akarata előtt, egy olyan korban, amikor Nyugat-Európában már polgári demokráciák alakultak.

Egy dologban azonban II. Miklós meglepően modern volt: ő, és a felesége, a német hesseni Alexandra – a brit Viktória királynő unokája – szerelmi házasságot kötöttek. Sőt, egyenesen közös ágyban aludtak, ami kifejezetten szokatlan volt a korabeli Európa uralkodóházaiban. Rengeteg gyöngéd, esetenként kifejezetten szenvedélyes levél maradt utánuk; ugyanakkor a pár közös életét már a kezdetektől aggasztó ómenek kísérték.

A nő, aki úgy szerette a világ egyik legnagyobb diktátorát, mint senki más

Véres Miklós: egy katasztrofális koronázás

1896-ban, II. Miklós koronázási ünnepségén a moszkvai Hodinka-mezőn hatalmas tömeg gyűlt össze. Nem feltétlenül puszta lelkesedésből érkeztek, hanem azért, mert ingyen ételt, és ajándékokat ígértek nekik; és a Hodinka-mezőn végül akkora tömeg bukkant fel, amekkorának nem voltak felkészülve a fogadására. Az emberek pánikba estek, hogy lemaradnak az ajándékokról, és a tolongásban elkezdték agyontaposni egymást.

Az örömünnep több mint ezer halottal zárult, akiknek a holttestét sok esetben egyszerűen egy-egy szekérre hajították. Az uralkodó pár először nem is fogta fel, hogy nem éljenző tömeg, hanem halálra taposott emberek holttestei előtt vonulnak el. II. Miklós pedig még aznap este meghozta azt a döntést, ami meghatározta az egész uralkodását: nem változtatott az előre eldöntött programon, hanem a feleségével együtt elment a francia nagykövet báljára, mintha mi sem történt volna.

A titok, amely megmérgezte a dinasztiát

Az egymást szenvedélyesen szerető párnak egymás után születtek a lányai, végül Olga, Tatiana, Mária és Anasztázia után megérkezett a várva várt fiú örökös is. Alexej azonban vérzékenységben, hemofíliában szenvedett – egy olyan betegségben, amely a legkisebb sérülést is életveszélyessé tette. A végzetes diagnózist a család a legszigorúbb államtitokként kezelte, ez azonban még jobban eltávolította őket az orosz néptől, akik látni akarták a széltől is óvott, beteg kisfiút; akinek valódi állapotáról a szűk családon kívül senki nem tudott semmit.

Végül Alexej betegsége nyitotta meg a palota ajtaját Raszputyin, a szibériai szent ember előtt, akiről Alexandra cárné rendíthetetlenül hitte, hogy egyedül ő képes életben tartani a kisfiát. A cárné egyre inkább a rejtélyes gyógyítóra hallgatott, azonban az orosz nép nem osztotta a lelkesedését: gyűlölték Raszputyint, akiről azt gondolták, hogy Alexandra szeretője. Ez pedig még népszerűtlenebbé tette magát a cárt is, akit “Véres Miklós”-ként gúnyoltak. A család azonban mintha egyszerűen nem értette volna meg a változást követelő nép szavát.

Az első világháború kitörése pedig csak rontott a helyzeten, az eleve forradalmi hangulatban lévő birodalomban tovább fokozódtak az indulatok: az embereknek nem volt mit enniük, miközben rettenetes körülmények között dolgozták halálra magukat a harcok miatt feszített tempóban működő gyárakban.

A kör bezárul a Romanovok körül

A Romanov-dinasztia évszázados uralma végül szinte pillanatok alatt foszlott semmivé a forradalom alatt. A világ egyik leggazdagabb családja, akiknek az udvarában nem is olyan régen Európa más uralkodói is zavarba jöttek a csillogástól; hamarosan az életüket féltették. Az egyik menekülési útvonal lett volna, ha a britek befogadják a családot. A két dinasztia nemcsak rokonságban állt egymással, de V. György angol király, és II. Miklós kifejezetten jóban voltak; olyannyira, hogy 1909-ben a két család együtt nyaralt.

V. György végül mégsem segített. Attól tartott, hogy a népszerűtlen cári család befogadása a saját trónját ingatná meg; arról nem is beszélve, hogy Alexandra cárné eredetileg német hercegnő volt, akit nem láttak volna szívesen Angliában. A Romanov-család sorsa ezzel megpecsételődött. A jekatyerinburgi Ipatyev-házba szállították őket, amelyet a cár, a cárné és a gyerekeik soha többé nem hagytak el élve. A család utolsó perceit és az azt követő órákat részletesen tárgyalja Simon Sebag Montefiore: A Romanovok 1613-1918 című könyve.

A cári családot július 17-én, az éjszaka közepén ébresztették fel az őreik, azzal a fedőtörténettel, hogy biztonságosabb helyre szállítják őket. A család kapkodva felöltözött – a gyerekek felvették a Romanovok eldugott ékszereivel sűrűn televarrt fehérneműiket, és elindultak az épület pincéjébe, abban a hitben, hogy ott fogják megvárni az értük érkező autót. De senki sem jött értük. Ehelyett az őrök – néhányan közülük részegen – agyonlőtték az egész családot, és a legszorosabb személyzetüket.

Először a cár, és a cárné haltak meg; majd a férfiak a sikoltozó gyerekek felé fordultak. Mária, Tatiana, Anasztázia és Olga drágakövekkel kirakott fűzői és Alexei inge azonban lényegében golyóálló mellényként működtek; így velük végül szuronnyal végeztek az őrök. A mészárlás összesen fél órán keresztül tartott, ahogy a részeg férfiak ügyetlenül, vérben és agyvelőben tocsogva kivétel nélkül megöltek mindenkit a pincében. A ház melletti erdőben a holttesteket levetkőztették, és összeszedték az elrejtett ékszereket, amiknek az árából a család a menekülést akarta finanszírozni.