előfizetésem
Hírlevél
Van még létjogosultsága az Oscar-díjnak 2026-ban vagy felesleges rongyrázás?
A streamingkorszakban, amikor teljes sorozatévadokat, filmszériákat nézünk végig együltő helyünkben a nappalinkban, felmerül a kérdés: van-e még valódi súlya az Oscarnak? Bár az Oscar egyszerre kulturális mérce, hollywoodi elitklub és globális médiashow, az utóbbi évek botrányai, sztrájkjai és olykor furcsaságba hajló identitáskeresése alaposan megtépázták a hitelességét. Ennek ellenére a győzelem ma is karriereket indít be, filmeket emel reflektorfénybe és milliókat ültet a képernyők elé. Releváns-e még 2026-ban az Oscar, vagy az inkább csak látványos, popkulturális rituálé?
„Úgy találom a legkönnyebbnek a filmkészítőket terelgetni, ha medált akasztok a nyakukba és adok nekik egy szobrocskát. Ha szobrot adok nekik, bármit megtesznek majd azért, hogy olyan alkotást hozzanak létre, amilyet én akarok. Ezért hoztam létre az Oscart.” Nem, az alábbi idézet nem egy thrillerből származik: az Oscar-díj atyja, Louis B. Mayer tömör összefoglalója arról, miért tartotta fontosnak létrehozni a filmesek presztízs-díjának számító Oscart. Noha Mayer elképzelése önmagában sokat elárul a gála mivoltáról, a díj évtizedeken keresztül képes volt fenntartani a tekintélyét. A streaming-platformok térnyerése, a Weinstein-botrány, a #MeToo mozgalom, az #OscarsSoWhite mozgalom és az egyéb, iparági sztrájkok azonban elkezdték új utakra terelni az Akadémiát. A kérdés az, vajon időben?
Botrány botrány hátán
„Az Oscar-díj tágabb értelemben véve ma is a szakma csúcsát jelképezi, azonban a minőség hitelesítő pecsétjét már nem biztosítja,” – válaszolja Kazár Zalán Kristóf filmkritikus, újságíró arra a kérdésre, vajon mennyire tekinthető még az Oscar valódi filmiparági tényezőnek, és mennyiben inkább szimbolikus presztízsdíj 2026-ban. Zalán szerint bár a nominált művek diverzebbek és színesebbek, mint valaha, megfigyelhető, hogy a győztesek döntő többségben a legismertebb, legfelkapottabb, és legfőképp a legbiztonságosabb opciók.
Timothée Chalamet eljátszotta élete legvisszataszítóbb szerepét és minden percét élvezte
Nem is csoda, hiszen az Akadémia hitelessége egyértelműen megremegett az utóbbi években. „We are not the cool club anymore” (azaz „Többé már nem mi vagyunk a »szuper»klub.”) fogalmazott Jim Carrey a Weinstein-botrány kitörésekor, ezzel tökéletesen összefoglalva a lényeget. Weinstein botrányába ugyanis egész Hollywood beleremegett, nem csak azért, mert rendszerszintű abúzusról rántotta le a leplet, elindítva ezzel a globálissá váló #MeToo mozgalmat, hanem azért is, mert Weinstein évtizedek óta fontos szerepet töltött be az amerikai filmiparban, sőt, az Oscar bizonyos tekintetű megreformálása is az ő nevéhez köthető.
Weinstein volt ugyanis az első, aki valóban megértette Mayer fent idézett Oscar-filozófiáját, és – minden befolyását latba vetve – aranyszoborhoz juttatta saját filmjét, a Szerelmes Shakespeare-t. Noha gátlástalan húzása közfelháborodást váltott ki, 1999-től kezdve számos producer állt be a sorba és követelte ki – a Weinstentől ellesett megvesztegetés-módszerrel – a filmjének (szerinte) „járó” arany szobrocskát.
Weinstein húzása (e tekintetben is) megmérgezte Hollywoodot: a producerek gondolkodásbeli változásának „köszönhetően” ugyanis létrejött az „Oscar-bait movies” című műfaj, magyarán a filmkészítők direkt olyan filmekben gondolkodtak, amelyekről tudták, hogy az Akadémia biztosan „ráharap”. A filmkészítők torzuló motivációja a filmek minőségi romlását eredményezte, hiszen ahelyett, hogy a szabad önkifejezés égisze alatt alkottak volna, arra koncentráltak, hogy Oscar-gyanús filmeket hozzanak létre. Ezzel viszont elvesztették a nézők bizalmát, akik – bár évekbe telt – de rájöttek a turpisságra. És nem ez volt az egyetlen, ilyen eset.
Túl a káprázaton
Ami a Weinstein-botrány abúzusokról szóló részét illeti, Kazár Zalán Kristóf szerint az Akadémia ezen a téren a mai napig hitelességi deficittel küzd. „Bár globális léptékű ügy robbant ki a #MeToo-mozgalomból, és bizonyos szinten véget vetett a destruktív hallgatási kultúrának a szórakoztatóiparban, nehéz elmenni amellett, hogy a társulás számos tagjának évtizedekig tudomása lehetett a nőket ért visszaélésekről – az ilyen mélységű sebek pedig lassan gyógyulnak. A szkeptikus közvélemény emiatt ma már nem feddhetetlen entitásként, hanem érdek vezérelt intézményként tekint az Akadémiára, amely külső nyomás és gazdasági kényszer hatására kezdett csak etikusan viselkedni.”
„Valaki írhatna erről egy filmet” – Mikey Madison biztos, hogy megfosztotta Demi Moore-t a koronától?
Az etika teljes hiányát alátámasztja a 2015-ben útjára indult #OscarsSoWhite mozgalom is, amely arra hívta fel a figyelmet, hogy az Oscaron feltűnően alulreprezentáltak a színes bőrű alkotók és színészek. (April Reign amerikai aktivista engedte útjára a hashtaget a közösségi médiában, miután észlelte, hogy a 87. Oscar-gála mind a húsz színész-jelöltje fehér bőrű, ugyanúgy, ahogy az előző évben.) Az ügybe számos alkotó beleállt, Snoop Dog például „Csessze meg az Oscar” felkiáltással reagált, Danny DeVito pedig tömören úgy fogalmazott:
Nem vagyunk mások, mint egy csomó rasszista.
A Weinstein-, és az #OscarsSoWhite-botrányokat követően az Akadémiának egy sztrájkhullámmal is meg kellett küzdenie. „Ez rávilágított arra, hogy – míg a piramis csúcsán lévőkre csillogás vár, az írók, statiszták, VFX-esek, vagyis a több száz vagy ezer főből álló stáb, akiknek valójában köszönhető, hogy nagyvászonra kerül egy film, aprópénzért és ínséges körülmények között dolgoznak,” – magyarázza Kazár Zalán Kristóf, teljesen jogosan. A filmkészítők ugyanis az elégtelen jövedelmezés (a szakszervezetek szerint a fizetések nem követték az inflációt, miközben a produkciós cégek nyeresége nőtt), és a mesterséges intelligencia térhódítása miatt kezdtek tüntetni. 2023-ban emiatt számtalan produkció készítése szünetelt, a színészek pedig többször bojkottálták a promóciókban való részvételeiket, hogy ezzel is támogassák a forgatókönyvírókat.
Kazár Zalán Kristóf szerint ugyanakkor a sztrájk egy olyan, pozitív aspektusra is felhívta a figyelmet, amely kecsegtető lehet a jövőre nézve. „Megtapasztaltuk, hogy a filmipar képviselői igenis képesek szolidaritást tanúsítani egymást iránt. Azóta egyre előre mutatóbb kezdeményezésekről is hallani. Ilyen például Matt Damon és Ben Affleck A nagy fogás című, idei filmjének esete is, amelynél – úttörő módon – a siker mértékének függvényében egyenlő arányban jutalmazták a stábot.”
Eljött a változás szele
Az említett botrányok számos ponton aláásták az addig tündérmesének beállított hollywoodi filmkészítést, lerántva a leplet a rideg valóságról. A botrányokat követően történelmi mélypontra zuhant az Oscar nézettsége: 2021-ben mindössze 10,4 millióan nézték, ami – még a koronavírus-járványt figyelembevéve is – erőteljes üzenet volt az Akadémia felé.
A felsoroltaknak köszönhetően az elmúlt évek felhozatala már a diverzitás jegyében alakult. „A 2025-ben az Akadémiába felvett tagok névsorából kiderül, hogy diverzebb a csapat, mint valaha: az 534 meginvitált személy 41%-a nő, 45%-a alulreprezentált közösséghez tartozik és 55%-a hatvan, USA-n kívüli országból származik,” – magyarázza Kazár Zalán Kristóf. Ugyanez érvényes a díjazott filmekre is: „Ma már természetes, hogy nemcsak angolszász filmek érhetnek fel a csúcsra, hanem nemzetközi produkciók is, gondoljunk csak az Élősködők tarolására, vagy idén a brazil-német-francia-holland koprodukcióban készült A titkosügynök négy jelölésére,” – hoz szemléletes példákat a diverzitás felé való nyitásra a filmkritikus.
A műfaji sokszínűség plusz hozadéka, hogy – miután nincs egyértelmű esélyes, kiszámíthatatlan a végeredmény, ez pedig kézzel fogható izgalmat okoz a nézők soraiban. Ha már nézők: 2025-ben 1%-kal többen (19,7 millió) nézték a gálát, mint 2024-ben, ez pedig annak (is) köszönhető, hogy az ABC-n való élő közvetítés mellett a gálát már a Hulun is streamelik, ami óriási szerepet játszik a fiatal nézők bevonzásában, de – ugyanezen okokból –2029-től már a YouTube-on fogják közvetíteni a gálát. Az Akadémia a díjeső tekintetében is változásokat eszközölt: idén például bevezették a legjobb szereposztás-díjat, az elkövetkezendő években pedig a legjobb kaszkadőröket is szeretnék díjazni, ezzel is reagálva a ’23-as sztrájkhullámban felszólaló, alulreprezentált filmkészítő rétegek igényeire.
Bár az Akadémia törekvései bizakodásra adnak okot, és a taktikájuk – nézettség tekintetében – mindenképp beválni látszik, más kérdés, vajon mennyire tekinti ma a közönség legitim mércének az Oscart. „Bár pozitív irányban haladnak a dolgok, az Oscar-díj végső soron még mindig egyfajta best of-válogatás az év gigafilmjeiből – amik túlnyomórészt nívósak, de inkább a siker és a népszerűség, mintsem a magasművészet mércéjét tükrözik,” – fogalmaz Kazár Zalán Kristóf.
Mégis kell a csillogás
Noha a magasművészet valóban háttérbe szorult az Akadémia lassan százéves történelmében, a Zalán által említett siker és népszerűség egyértelműen az Oscar-gála két, legerősebb „pro”-érvének tekinthető. Zeina Tabbara brand stratéga e témában írt bejegyzésében számos előnyét látja a díjnak, így például azt, hogy új sztárok születhetnek általa, – gondoljunk csak a 12 év rabszolgaság kapcsán 2013-ban díjazott Lupita Nyong’o-ra, akit egyértelműen az Oscar emelt fel az A-listás sztárok sorába. (Lupita azóta olyan blockbuster franchise-okban szerepelt, mint a Marvel-féle Fekete párduc vagy a Star Wars VIII. – Az utolsó jedik) Az Oscar nemcsak a felemelkedéshez segítheti hozzá a sztárokat, hanem saját maguk átkeretezéséhez is. Brendan Fraser A bálnában játszott főszerepe például egyértelműen bizonyítja az Oscar-hatás valódiságát, de Matthew McConaughey is a Mielőtt meghaltam (Dallas Buyers Club) című filmben játszott szerepének, és az azzal járó Oscarnak köszönheti, hogy végérvényesen búcsút inthetett a szívtipró szerepeknek.
Sokkal többet változott az Oscar-gála az elmúlt 90 évben, mint feltételeznéd
Akárcsak Kazár Zalán Kristóf, úgy Zeina Tabbara is kiemeli: az Oscar a mai napig rendkívüli lehetőség arra, hogy független filmek (is) globális sikert arassanak, kezdve a 2008-ban taroló Gettómilliómossal, de a 2022-es Minden, mindenhol, mindenkor is jó példa erre. Az Oscarral járó presztízs természetesen profitot is termel: a 2022-es TÁR-t például a legtöbben azután kezdték el nézni, hogy az Akadémia jelölte, de a profit nemcsak a film-, hanem a színészek pénztárcájában is mérhető nyomot hagy, hiszen önmagában a jelölés is akkora presztízsnövekedéssel jár, ami magasabb fizetéseket eredményez.
Tabbara szerint nem elhanyagolható az Oscar kulturális hatása sem, hiszen a jelölt-, vagy nyertes filmek nagyobb valószínűséggel maradnak a köztudatban, sőt, a róluk szóló párbeszéd miatt társadalomformáló szerepük is van.
Díjakban a jövő?
Az elmúlt éveket figyelembe véve felmerül a kérdés, vajon mit kell tennie, egyáltalán tennie kell-e valamit az Akadémiának azért, hogy az Oscar tíz év múlva is – legalább ennyire – releváns legyen?
Kazár Zalán Kristóf úgy látja, az Akadémia elsődleges feladata ma az, hogy hidat teremtsen a technológiai fejlődés és a filmművészet etosza között. „Nemes elgondolás lenne, ha a hagyományos mozi védelmezőjeként tetszelegnének, de villámgyorsan múzeumi ereklyévé válna a brand. A financiális nyomás miatt előszeretettel nyit az Akadémia a streaming-filmek irányába, de most már a nyakunkon van az AI-forradalom is, amely a következő években drasztikusan át fogja formálni a filmgyártást. A legjelentősebb kihívás az lesz, hogy megtalálják az optimális egyensúlyt a filmgyártás múltjának tiszteletben tartása, a művészi integritás és a jövedelmező technológiai vívmányok útvesztőjében.”
Ami a filmeket, és a már emlegetett Oscar-bait műfajt illeti, a filmkritikus szerint az Akadémiának bátrabban kellene díjaznia a kisebb rétegprodukciókat is, még akkor is, ha ez csak csekély profitabilitást jelent. „Ez egyrészt globálisan felpezsdítené az alkotók fantáziáját, másrészt megdöntené – a kevés kivétellel jogos – sztereotípiát, hogy az Oscar-díj a »piramis csúcsának« kiváltsága,” – magyarázza a filmkritikus, aki egyúttal hozzáteszi, hogy a gála menetidejének csökkentése is üdvös lenne, az pedig pláne, hogy lefaragják az „Old-Hollywood-ra” jellemző modorosságot.
Úgy fest, az Oscar-gála 2026-ban éppannyira túlhaladott elképzelés, mint megkerülhetetlen fogalom. Miközben hitelességét botrányok, iparági konfliktusok ásták alá, a gazdasági- és kulturális hatása továbbra is vitathatatlan tény. A kérdés valójában nem az, szükség van-e még rá, sokkal inkább az, képes-e alkalmazkodni egy olyan filmiparhoz, ahol a technológia, a közönség és az alkotói struktúrák is radikális átalakuláson mennek át. Ki tudja, ha az Akadémia megtalálja a természetes egyensúlyt a hagyomány és az újítások között, az aranyszobor egyszer talán jóval több lehet puszta hollywoodi rituálénál: valódi, szakmai iránytű.
