előfizetésem
Hírlevél
Nem leszel rossz anya attól, ha nem imádod a gyermeked az első pillanattól kezdve
Az anyai ösztönnel kapcsolatban makacs hiedelmek élnek a kollektív tudatban. A legtöbben úgy gondolnak rá, mintha ez egy villanykapcsoló lenne, ami a szülés pillanatában felkapcsolódik, és onnantól a nő tudja, érzi, és magabiztosan csinálja, amit kell. Ha viszont ez nem történik meg, jönnek a kételyek. Velem van baj? Mit csinálok rosszul? Rossz anya vagyok? Ez pedig további bizonytalanságot szül, ami kihat a gyereknevelésre. Csakhogy az anyai ösztön nem egzakt, és nem óramű pontossággal jelenik meg a nők életében. Nézzük, mit is kell tudni erről a természetes folyamatról.
A villanykapcsoló példájával ellentétben az anyai ösztön a valóságban sokkal kevésbé hollywoodi, és sokkal inkább emberi. Van, aki már gyerekkorában, babázás közben eldöntötte, hogy anya lesz. Van, aki kamaszkorában megfogadta, hogy soha nem lesz gyereke. Van, aki a pozitív terhességi tesztet látva pánikba esik. És van, aki a szülés után napokig, hetekig még keresi azt a bizonyos „kapcsolót”. De akkor mi van ezzel a sokat emlegetett ösztönnel? Mettől meddig tart? Csak a csecsemőkor idejére korlátozódik, vagy még akkor is dolgozik bennünk, amikor már felnőttek a gyerekeink? Erről beszélgettünk Horváth Réka perinatális szaktanácsadóval, aki szerint az ösztön nem azon múlik, mikor kezdődik, hanem azon, hogyan alakul útközben.
Mindenkinek máshol van a rajt
„Nagyon tág fogalom az, amit anyai ösztönnek hívunk” – kezdi a beszélgetést Réka. A legtöbb ember akkor kezd erről hallani, amikor már gyereket vár vagy gyereket szeretne. Pedig az ösztön gyökerei sokkal korábbi életszakaszokra is visszanyúlhatnak, történetesen ahhoz, hogy egy nő egyáltalán vágyjon valamiféle kapcsolatra a jövőbeli gyermekével.
„Van, aki óvodásként már arról álmodik, hogy anya lesz, és van, akinek ez felnőttként sem szerepel a tervei között. Aztán létrejön egy párkapcsolat, egy biztonság, vagy egyszerűen csak történik valami az életében, és megnyílik benne ez a vágy. Ugyanez pont fordítva is megtörténhet: valaki egész életében gyermekre vágyott, aztán a terhesség alatt vagy után rájön, hogy ez sokkal nehezebb, mint gondolta, és nem érkeznek rögtön azok a meleg érzések, amelyeket elképzelt.” A szakember szerint tehát nincs jó vagy rossz érkezési időpont az anyasághoz, legfeljebb a társadalom próbálja megszabni, mikor „kellene” érezni valamit.
Amit a szülés után nem mondanak el: az anyaság valódi arca az első évben
A természet teszi a dolgát
Sok szülő és szakember szereti az ösztönt hormonokkal magyarázni. A biológia valóban rengeteget tesz, ott az oxitocin, a dopamin vagy a prolaktin, amelyek segítenek kapcsolódni, táplálni, óvni a babát, ám mindenkinél más ritmusban. Réka szerint a hormonszint és a kötődés intenzitása függhet a szülés élményétől, a várandósság nehézségeitől, korábbi traumáktól, de akár attól is, hogy milyen támogatást kap a friss anya.
„Lehet, hogy valaki császármetszéssel szül, komplikációkkal, sok fájdalommal, és idő kell neki, amíg megérkezik ebbe a szerepbe. Ez teljesen rendben van. Nem attól lesz valaki jó anya, hogy mikor érzi először azt, hogy tud és akar gondoskodni.” A kötődés ugyanis nem sprint, hanem hosszútávfutás. Ennek pedig természetes velejárója, hogy az anya nem mindig tudja, nem mindig érzi pontosan, hogy mit akar a gyermeke. A perinatális szaktanácsadó elmondása szerint bár ezt sokan kudarcnak élik meg, valójában teljesen normális dolog. Itt jön képbe a modern kor nehezítő tényezője, a túl sok információ.
„Ma olyan erősen akarunk jól csinálni mindent, hogy eltávolodunk a saját belső hangunktól. A checklist és az internet néha elnyomja azt, amit ösztönből is éreznénk. Az anyák már nem azt figyelik, hogy a baba mit kommunikál, hanem hogy mi mit olvastunk arról, mit kellene csinálni. Amikor például kiad egy hangot a baba, máris ugranak. De nem kell mindig ugrani. Hozzáteszem az sem jó, ha hagyjuk sírni a babát, mint azt az előttünk lévő generációk idején tették, mondván ettől majd erősödik a tüdeje.” Ezek után joggal merül fel a kérdés: kik csinálják jól? A szakértő szerint azok, akik a megérzéseikre hallgatnak, miközben reagálnak a gyermek szükségleteire, igényeire. Akár csecsemőről, óvodás-, iskoláskorú gyermekről vagy fiatal felnőttről van szó.
Meddig tart?
Legtöbben úgy hisszük, hogy az anyai ösztön a kisgyerekkor után elcsendesedik.
De valójában nem tűnik el, csak más formát ölt.
Az újszülöttnél szoptatással, ringatással, megnyugtatással jelenik meg. Később veszekedésekkel, szabályokkal, határokkal, féltéssel. A kamaszkorban a bezárt szobaajtóval, lázadással, kritikával. És amikor a gyerek felnő, újra átalakul, és gesztusokban nyilvánul meg. „Az etetés később is szeretetnyelv marad. Amikor a nagy gyerek hazajön hétvégére, és a kedvenc ételét főzzük neki, ugyanaz a gondoskodás dolgozik bennünk, mint amikor csecsemőként megetettük.”
Ez történik a szakértő szerint, amikor az anyaság szinonimája lesz az önfeladás
Ez a mondat pontosan lefesti, hogy a gondoskodás nem gyerekkori jelenség. Csak felnőttkorban már nem mi etetünk, hanem szendvicset csomagolunk, sütit sütünk, vagy éppen azt fürkésszük, hogy hazaért-e a gyerek. Legyen szó anyákról, apákról vagy nagyszülőkről. Mert bár anyai ösztönről beszélünk, ne feledkezzünk meg az apák és nagyszülők szerepéről sem, akik sokszor legalább olyan erős hátországot adnak a gyereknek, mint az anyák.
Igaz, hogy a férfiak esetében a hormonális háttér másként működik, de a gondoskodás ösztönös formája ugyanúgy megjelenik. „Az apai gondoskodás általában játékosságon, világfelfedezésen, közös élményeken keresztül jelenik meg. Ez is ösztön, csak más nyelven” – mondja Réka. Ami a mamákat és a papákat illeti, a nagyszülőknél gyakran látható az úgynevezett „második esély öröme”. Ilyenkor ugyanis újra babázhatnak, de már nem ők a felelősek mindenért. Ez a szerep csak akkor működik egészségesen, ha nem írják felül a szülők szabályait, hanem kiegészítik őket.
„Az a legszebb, amikor a nagyszülő versengés helyett támogat. Amikor örül, hogy újraélheti a gondoskodás egy részét, miközben tiszteletben tartja az új generáció döntéseit” - mondja végül a perinatális szaktanácsadó, és még hozzáteszi, hogy a mítoszt érdemes elengedni, mely szerint az anyai ösztön egzakt tudás. Mert ez leginkább egy mély kapcsolódási forma. Nem az a fontos, hogy ki mikor érzi meg, mennyire intenzív, milyen gyorsan érkezik. Az sem, hogy van-e instant anyai bölcsesség. Az a fontos, hogy alakul ez a kapcsolat. Az anyaság nem attól működik, hogy mindig tudjuk, mit kell csinálni, hanem attól, hogy ott vagyunk akkor is, amikor nem tudjuk.
