előfizetésem
Hírlevél
A bölcsődei beszoktatás apróbetűs része, amire nem készítettek fel
Bölcsi, igen vagy nem? Ha nem, miért nem, ha igen, mikortól és hova? Ősszel vagy tavasszal kezdje? Ki szoktassa be? Tényleg azonnal beteg lesz? Rossz anya vagyok, ha beadom? Kérdések, amiket a legtöbb édesanya feltesz, akinek bölcsis korba lép a gyermeke. De lássuk, mi is történik a valóságban!
Az anyaság nem csak a legszebb feladat, de egy önismereti tréning, és egy élethosszig tartó kaland is. Új szintek, új feladatok, új csaták vívása (elsősorban magammal), új győzelmek és új döntések, hogy következő szintre léphessünk. Az, hogy bölcsibe adjuk-e a kisfiunkat, egy meglehetősen nehéz döntés volt.
Bölcsi vagy nem bölcsi? A döntés dilemmái szülőként
Végül több pro és kontra lista után úgy döntöttünk, hogy beadjuk. Oké. De hova? Állami vagy magán bölcsi legyen? Utóbbiban lovas suttogónak és golfjátékosnak is kiképzik, mire három éves lesz, és fine dining ellátást kap... újabb ellene-mellette lista következett. Végül egy igazán szimpatikus állami bölcsire esett a választásunk, a lovas sportok ugyan nincsenek a palettán, de a számos szellemi és testi fejlesztés, mentális és fizikai egészségre való odafigyelés, és az alacsonylétszámú csoportok viszont meggyőztek minket.
Amit a szülés után nem mondanak el: az anyaság valódi arca az első évben
A legtöbb kisgyerekes ismerősünkkel természetesen szóba jött a téma, de mindenki (akárcsak anno a szülést illetően) csak a saját eltúlzott jó vagy rossz megéléseit osztotta meg, vagy éppen azt, hogy az ő gyereke ott csak visszafelé fejlődne, ezért biztos, hogy nem fog bölcsibe járni. Én pozitívan vágtam bele, mondván, az én kisfiam nagyon szociális, szereti a gyerekeket, azonnal megszerette a babysittert is, a nevelővel is biztos hamar meglesz a kémia. Ráadásul jön a tavasz, a jó idő, gondoltam, ez majd segít a kezdeti nehézségek leküzdésében.
Mindemellett úgy, ahogy az eddigi gyereknevelésem minden szituációjában, ezt is igény szerint szerettem volna csinálni. Figyelve a kisfiam igényeire (és persze a sajátomra is), észrevenni, ha neki valami sok vagy éppen kevés. A bölcsiben azt javasolják, hogy az a szülő szoktassa be a gyereket, akihez kevésbé ragaszkodik. Ennek teljesen ellentmondva természetesen én voltam az, aki megnyerte a feladatot.
Náná (mert magát csak így hívja) idén húsvét hétfőn töltötte be a kettőt. A bölcsis beszokás pedig több mint egy hónappal előtte kezdődött. Gomba lett a jele. Már az első napokban csillogó szemekkel fedezte fel a csoportszobát, majd az udvart, és a kis társainak is bemutatkozott, hogy ő „Bécsi Náná”. Megtalálta a sárga játék kalapácsot, ami azóta is a kedvence, és néha azért sír, mert nem hozhatja haza.
A bölcsődei beszoktatás valósága: könnyek, játékok és betegségek
A beszoktatás alapvetően két hétig tart, és a második hét utolsó napjain már egyedül ott is kell(ene) aludnia. Velünk párhuzamosan egy kislányt is éppen beszoktatott az anyukája, ők már egy héttel előttünk jártak, ezért az anyukának szinte egész napra ki kellett mennie a csoportból. A kislány órákig sírt,
bennem meg feltört az érzés, hogy én nem akarom, hogy az én kisbabám is ilyen szomorú legyen, és csak zokogjon nélkülem.
Próbáltam a jelenben maradni, de közben a bölcsis „nénik” bemutatták a csoportba járó gyerekeket, és kiderült, hogy egy édes, aranyos, de kissé szomorú szemű kisfiú állami gondozott, és csak nagyon ritkán látja az anyukáját. Mivel hiperérzékeny vagyok, ha állami gondozott gyerekek sorsáról van szó, majdnem nálam is eltört a mécses. Így megy ez azóta is. Erre egyáltalán nem voltam felkészülve.
A traumafeldolgozás új iránya: ismerd meg a brainspotting módszert
A gyerekkel való játékba akarva-akaratlanul, de nekem is be kell vonódnom, az egyik kisfiú naponta megkér, hogy olvassak neki, egy kislánynak pedig pillangót kellett rajzolnom az aszfaltkrétával. Majd amikor elkészült, közölte, hogy a bölcsis néni szebbet rajzol. „Na látod, pont emiatt nem én vagyok a bölcsis néni” – válaszoltam neki. Az efféle, egyébként cuki élményekre sem voltam felkészülve.
A betegségekkel kapcsolatban nem voltak illúzióim, és hát ugye tízből tizenegy anyuka ismerősöm már jó előre felhívta rá a figyelmem, hogy „majd állandóan náthásak lesztek, az enyém egy hetet jár, hármat otthon van.” Nátha... így semmiképpen sem lehetne csúfolni azt a kórságot, amit az első négy nap után sikerült elkapnia Nánának. Természetesen beteg lettem én is, majd Náná papija is. Több mint két hétig tartott az első felvonás. A második két közösségben töltött nap után kezdődött, és immár ismét a második hetet tapossuk. Orrspray, diffúzor, inhaláló és az orrszívó-porszívó egy ideje meghatározó kellékei a lakásunk belsőépítészeti berendezésének.
Miért nem készít fel senki a bölcsi első hónapjaira?
Amikor beírattuk, biztos voltam benne, hogy két hét beszokás után én délelőttönként a csendes nappaliban, Andy kutyával a lábam mellett, kávét kortyolgatva, nyugiban írom majd a cikkeimet. Ezzel ellentétben, mivel betegebb voltam a bölcsis kórtól, mint amikor anno tombolt bennem a covid, nemhogy haladtam volna a dolgaimmal, de életem legnagyobb csúszásában találtam magam. Öngól. Mondanám, hogy a bölcsi és a fertőző osztály közé egyenlőségjelet lehet tenni, de a bölcsi lehet, hogy durvább.
De még ennek ellenére is azt gondolom, hogy nem választhattunk volna ettől jobb bölcsit a kis Nánának. Minden nap megkérdezik, hogy hogy van, várják, hogy meggyógyuljon, a kis létszámú csoportban mindenkire odafigyelnek, segítenek, amiben csak tudnak. Náná pedig naponta többször, főleg az orrszívások alatt elmondja, hogy
Náná gyógyul, megy bölcsibe.
Eddig csak maximum két órára hagytam ott, és a kezdeti sírdogálás után nagy vigyorgások közepette még jóízűen meg is ebédelt a Mamicica (mert teljesen magától találta ki, de így hív engem) nélkül. Az a megérzésem, hogy tetszeni fog neki, és hogy egy igazi társasági gyerek: bejött. Az immunrendszerünk meg egyszer biztos megszokja majd ezeket a gyilkos vírusokat, amiket csak a kétévesek terjesztenek.
Marie Antoinette divatminisztere, az elegancia forradalmára - Rose Bertin története
Minden bölcsi előtt álló vagy éppen dilemmázó anyukának azt üzenem, hogy a „bölcsi betegség” tényleg nem csak egy városi legenda. Érdemes rá felkészülni fizikailag és lelkileg is, de az egy elképesztően szívmelengető érzés, amikor látom, hogy barátokat szerez, vagy amikor büszkén hozza a saját készítésű húsvéti dekorációját. Egy kicsit fáj, hogy véget ért az az időszak, amikor csak mi ketten voltunk, hogy már nem kisbaba, hanem egy nagy bölcsis. Az egyik szemem sír, a másik nevet tipikus esete.