előfizetésem
Hírlevél
Nem tudok nokedlit szaggatni, és ettől sokak szerint kevésbé vagyok nő: így lenne?
Nem tudok nokedlit szaggatni, mert gluténérzékeny vagyok és így nem akkora buli, de ha valaki azt kérdezi, hogy ettől függetlenül nőnek tartom-e magamat, akkor arra rávágom, hogy igen. Aztán elkezdek gondolkozni azon, hogy vajon mit is jelent nőnek lenni. Miért azt tartjuk nőiesnek, amit nőiesnek tartunk és ki volt az, aki először előhozakodott azzal a butasággal, hogy a megfelelő tudással sem tudunk megszerelni egy kazánt.
Illúziók alkotta szerepek valóságában élünk, szorongunk, majd egyszer csak érkezik egy valaki, aki a lehető legegyszerűbb módon szabadít fel a gondolat alól azzal a mondattal, hogy oké, hogy a szerepeinket az evolúcióval indokoljuk, de az evolúció lényege, hogy befejezetlen és megvan a szabadságunk, hogy alakítsuk. Dr. Kengyel Judith Gabriella, szociálpszichológussal beszélgettünk.
Mitől nő a nő?
Az, hogy mit jelent nőnek lenni a mai társadalomban, eléggé diverzifikált. Keresi a helyét a lány, aki inkább megtanul gázt szerelni, minthogy kihívjon egy szakembert, aki ócska megjegyzésekkel méricskéli másfél órán keresztül, mire belefúj egyet a készülékbe és kiszámlázza az éves lakbér egynegyedét és keresi magát az elfogadó családanya is. Kutatja az utat még az a nő is, aki a magyar valóság Karen-jeként szűnni nem akaró kényszerrel biggyeszti minden bejegyzés alá, hogy: és főzni azt vajh, tud-e a kicsike?
A lány szó helyett lyányt használ, mert járt iskolába, de félig önhibáján kívül sem érti, hogy egy olyan régi árkot mélyít, aminél jobb lenne már szebbet ásni. Azok a szociális különbségek, amik a mai napig meghatározzák a viszonyulásunkat, nagyjából egyidősek a magántulajdon megjelenésével. Az információs társadalom korában szinte lesokkol a gondolat, hogy amit én hiszek magamról, vagy a velem szemben ülő lányról, az valójában egy nagyjából 14 ezer éves társadalmi átrendeződésből ered, aminek abban az időben megvoltak a maga indokai, de azoknak már nincs sok köze egy olyan világhoz, ahol elméletileg mindenki egyenlő.
Internalizált nőgyűlölet
A neolitikus forradalom hajnalán a letelepedett életmód következtében jelent meg a magántulajdon, ami magával hozta a társadalmi különbségek kialakulását és az öröklés problematikáját. „A szociális dominancia orientáció elmélete szerint a nőknek az lett az érdekük, hogy olyan férfit szerezzenek, aki a legtöbb erőforrással rendelkezik. A férfiak számára pedig az lett a fontos, hogy biztosan a saját gyermeküknek örökítsék tovább a megszerzett javakat” - vágott a téma közepébe Gabriella.
A fogamzásgátló feltalálása még több évezred messzeségben volt, ezért az egyetlen biztos megoldásnak az tűnt, hogy a domináns férfi olyan nővel házasodik össze, aki biztosan nem volt még az ellenkező nem közvetlen közelében, ami azóta is érezteti a hatását a nők szexualitásához való viszonyban. Ezen ponton szépen be is libbentünk a stigmatizáció előszobájába. A tisztaság és a szűziség közötti fogalmi kapcsolódáshoz. Az a nő, aki még sosem feküdt le senkivel, tehát nincsen más férfitól gyereke, az tiszta, teljesen függetlenül mindenféle személyiségjegytől, vagy a tettől.
Megnyitotta az első születésszabályozó klinikát, kilenc nappal később le is tartóztatták - Margaret Sanger, a szexuális edukáció úttörője
A tapasztalatlansága miatt alakítható és aztán megbecsülhető, mint egy saját mű. Ezzel pedig a végletekig lehet példálózni, és példálóznak a mai napig is. Bőven elég, ha felcsapjuk a social media oldalakat, vagy az online magazinok komment szekcióját, ahol nagyon sokszor nők ábrázolnak “értéktelennek” olyan nőket, akik zaklatás, vagy bántalmazás áldozatai lettek, esetleg szeretőt mertek tartani. „Az internalizált nőgyűlölet sajnos egy velünk élő dolog, amikor a nők, a nőkkel kapcsolatos sztereotípiákat és a nők leértékelését magukévá teszik és előítélettel tekintenek a másik nőre” - fedi fel a sokat tapasztalt jelenség fogalmát a szakértő.
Ezeket a dolgokat pedig attól függetlenül adjuk át egymásnak, hogy kicsit több, mint 100 éve van lehetőségünk örökölni és szavazni is. Legtöbbször öntudatlanul, az óvodában rajzolják fel a gyerekeknek azokat a magatartásformákat, amiket egy jókislánytól, vagy egy erős kisfiútúl elvár a felnőttek csoportja. A kislány nem tologat traktort, a kisfiú pedig egy idő után rosszul fogja érezni magát, ha a kisdömper helyett a mesekönyv rajzai kötik le.
A változás szele
A huszadik században kutatások és kísérletek zöme próbálta megmagyarázni, hogy miért más a női és miért más a férfi agy. Ezek az „eredmények” szárnyra keltek a mainstream médiában annak ellenére, hogy a legtöbb programról kiderült, hogy megalapozatlan, vagy annyira kevés vizsgálati személy eredményeire alapozott, hogy a konklúzió tudományos szempontból nem volt értékelhető.
Azzal viszont, hogy közszájon forgott, beindított egy másik jelenséget, amiben a társadalom egyes csoportjai - ez esetben a hétköznapi nő és a hétköznapi férfi - elkezdik elhinni azt, hogy jók, vagy nem jók valamiben és úgy is cselekszenek. „Ezeknek a közhiedelmeknek a hatására megfigyelhető, hogy amikor egy iskolás lány ötösre ír egy matek dolgozatot, azt gondolja, hogy azért sikerült, mert könnyűek voltak a kérdések, míg ha egy fiú ugyanazt a feladatsort tölti ki, ugyanazokkal a válaszokkal, büszkén dicsekszik a képességeivel” - vázolja fel a példát Gabriella.
Sokszor maguk az anyák sem értékelik valódi munkának a kisgyerekkel otthon töltött időt
Ezek a nevelési formák évezredekig meghatározták a saját magunkról alkotott gondolatainkat, a kapitalizmus erősödésével viszont fokozatosan kezdtek átalakulni. Megjelent a bérmunka fogalma, valamint az, hogy akkor fenntartható egy vállalkozás, ha minél több ember dolgozik benne és minél több ember képes megvásárolni a gyártott termékeket, így a világháborúk utáni átrendeződéssel együtt a nőknek is jobban be kellett kapcsolódni a fizetett munka világába.
Olyan messzire azért még nem jutottunk el, hogy ugyanazért az elvégzett feladatcsoportért egyértelmű legyen, hogy ugyanazt a fizetést kapjuk, vagy minden ország valódi ledolgozott munkaként ismerje el a reproduktív munkát női kötelesség helyett, de valami valóban elkezdett megváltozni, miközben a régi idők harcosai egyre inkább szeretnék magukat tartani azokhoz a “szép napokhoz”, amikor a vándorlásból végre valahára letelepedtek és abbahagyták a rohangálást a gyapjas óriások után. Nagy lépés volt, de kérem, van fosszília, ami fiatalabb.
A kérdés persze felvetődik: mit is tegyünk ezzel a sok tudással és érvényesülési vággyal, hogy egyenrangú félként alkothassunk? Ahogy Gabriella mondta, az evolúció egy befejezetlen folyamat, amiben minden egyes nap megbújik az a lehetőség, hogy új fejezetet nyitunk és más aspektus szerint írjuk tovább azért, hogy ne csak a technológiai feltételek legyenek adottak egy igazságosabb társadalomra, hanem a szociális berögződéseink is vele modernizálódjanak. Az egyenlőségre való törekvés pedig nem azt jelenti, hogy ugyanolyannak kell lennünk, hanem azt, hogy az egyéni különbözőségeinkkel együtt legyünk egyenrangúak törvényi és társadalmi értelemben.
