előfizetésem
Hírlevél
Itthon nem azt jelenti a feminizmus, mint külföldön, és ez óriási baj
A nemek közötti esélyegyenlőség szempontjából mind a mai napig egy csomó szempontból elmaradottnak tűnik kis hazánk a nyugati országokhoz képest. Sokat törtem a fejem azon, hogy vajon mi lehet ennek az oka harmincöt évvel a rendszerváltás után. Aztán megvilágosodtam.
Jó, bevallom, a felismerés nem az én fejemből pattant ki, hanem elolvastam egy 2018-ban a Replika folyóiratban meg jelent tanulmányt, amelyet Barna Emília, Csányi Gergely, Gagyi Ágnes és Gerőcs Tamás szociológusok írtak a témában. A tanulmány címe egy kicsit ijesztő, de azért ideteszem, hátha valaki szívesen elolvasná az eredetit, tehát nem csak az én nézőpontomon átszűrt verziót: A rendszerváltozás utáni magyar feminista mozgalom globális, történeti perspektívából. A neten megtalálható, itt pedig most csak a lényeg jön, a véleményemmel kiegészítve.
Nyugaton történt
Régóta gyanítom már a nyilvánvalót, hogy a feminizmus nálunk nem egészen ugyanazt jelenti, mint amit például Franciaországban. Azt is, hogy ennek alapvetően a különböző XX. századi történelmünk az oka. Volt egy tanárom az egyetemen, aki a hetvenes években volt fiatal, és ösztöndíjjal egy francia egyetemen tanulhatott egy évig. Ott jött rá, hogy a francia, baloldali feminista fiatalok meg vannak arról győződve, hogy a keleti blokk országai állami eszközökkel megoldották már a nemi esélyegyenlőségi problémákat, és hogy például Magyarországon nők és férfiak a legnagyobb egyenlőségben élnek, ellentétben az akkori Franciaországgal.
A tanárom pedig hiába próbálta nekik kétségbeesetten elmagyarázni, hogy ez az álom csak a politikai diskurzusban valósult meg, a való életben nem, a franciák nem hittek neki. A Replikában olvasott tanulmány kitér egyébként erre is: elemzi, mi volt itthon és mi a nyugati országokban a rendszerváltás előtt. Ez azért különösen fontos, mert a dolog következtetése az, hogy még mindig ennek az időszaknak a következményeit nyögjük, pontosabban annak a következményeit, hogy az USA-ban és Nyugat-Európában totál nem ugyanaz történt, mint nálunk.
Te mennyivel keresel kevesebbet, mint egy férfi?
Előbbi országokban ugyanis a második világháborút követően elindult a feminizmus úgynevezett második hulláma, amelynek hátterében az állt, hogy a háború alatt a nők tömegével kezdtek el munkát vállalni, és bár a háború után kicsit újra visszaszorultak a munkaerőpiacról a háztartásokba, a politikai cselek vés nyitott maradt számukra – részben ezen időszak hatására vezették be egyébként a legtöbb európai államban az általános választójogot.
A munka nemi alapú felosztása
A második hullámos feminista mozgalom elsősorban olyan követeléseket fogalmazott meg, amelyek a munka nemi alapú felosztására irányultak, és nagyban érintették a fizetetlen háztartási munka problémáját. Ezt követően kezdődött el a feminizmus harmadik hulláma, amely már kevésbé strukturális-gazdasági, sokkal inkább kulturális kérdéseket tűzött zászlajára. A nyolcvanas években kialakult az a fogalom, amelyet ma identitáspolitikaként ismerünk.
Ennek egyik motorja az volt, hogy rengeteg bevándorló munkavállaló jelent meg főképp Amerikában, és emiatt fókuszba került a diszkriminációellenesség: a fekete nőjogi mozgalmak kritizálni kezdték a második hullámos feminizmusban a fehér, középosztálybeli nők központi szerepét. Eközben pedig ki alakult az a helyzet, hogy míg a nők visszakerültek a munkaerőpiacra, a háztartási munka szintén rájuk maradt. Vagy ha tehetősebbek voltak, akkor olcsó, bevándorló munkaerőt foglalkoztattak a háztartásban, amely a tanulmány szerint egy újfajta formáját jelentette az „úrnő szolgálólány” viszonynak.
Itt jegyezném meg, hogy én is voltam au-pair a kétezres évek második felében Ausztriában, és havi négyszáz euróérvalóban a lelket is kihajtotta belőlem a tehetős osztrák család, gondolom, hogy ne érezzék egy percig sem, hogy feleslegesen szórják ki rám a pénzt. De kanyarodjunk vissza a rendszerváltáskori Magyarországra!
Eközben Magyarországon...
Magyarországon a rendszerváltás előtt a szocializmus névleg megteremtette a férfi -női esélyegyenlőséget, ezért aztán sajnos nem is lehetett kritizálni, hogy ezt mégsem tette meg. A rendszerváltás után viszont megjelentek Magyarországon a felvilágosult nyugati feministák, hogy megtanítsák a magyar nőket is arra, hogy kell feministának lenni. És itt ment el minden. Ugyanis az importált feminizmusba mi a harmadik hullámnál kapcsolódtunk be, így egy percig sem tematizáltuk azokat a kérdéseket, amiket a második hullám megtett Nyugaton.
A feminista aktivisták fontos szerepe a társadalomban
Fő fókuszunk az emberi jogi alapú identitáspolitika lett, a diszkriminációellenesség, és a hazai feminista civil szervezetek a nők elleni erőszak témájával foglalkoztak elsősorban. (Ezt az identitáspolitikai szemléletet járatta aztán csúcsra a feminizmus negyedik hulláma a közelmúltban pél dául a #metoo-mozgalommal és a Women’s March-csal.) Itt álljunk meg egy polgári szóra! Természetesen nem azt akarom mondani, hogy a nők elleni erőszak témája ne lenne irgalmatlanul fontos, csak azt, hogy más irgalmatlanul fontos kérdések emellett a szőnyeg alá lettek söpörve.
Ennek többek között az is okozója volt, és okozója mind a mai napig, hogy a hazai civil szervezetek nyugati pályázati pénzekből tartják fenn magukat. Ezen pályázatok elbíráslása viszont a nyu gati országok által fontosnak ítélt kérdések mentén történik, ami nem vagy csak igen ritkán enged teret lokális problémák feldolgozásának.
Milyen munkát végzünk és mennyiért?
Talán az előzőekből is látszik, hogy a tanulmány szerzői szerint a feminizmus első körben nem identitáspolitikai kérdés, hanem gazdasági, amely értelmezés, bevallom, igen kedvemre való. A nemi esélyegyenlőség kérdéseit ugyanis elsősorban a globális munkaerőpiac által felállított elvárások befolyásolják. Gregor Anikó és Kovács Eszter a 2010- es évek végén készített egy reprezentatív kutatást, amiből az derült ki, hogy a magyar nők túlnyomó többségének legnagyobb problémája a munka és a gondoskodás kettős terhének viselése.
(Ez is megtalálható különben a neten, az érdeklődőknek ideteszem a részleteit: Gregor Anikó és Kováts Eszter: Nőügyek 2018. Társadalmi problémák és megoldási stratégiák. Budapest, Friedrich-Ebert Stiftung). A javak aránytalan elosztása pedig nem csak azért rossz, mert így a férfinak van pénze, a nőnek meg nincs, hanem azért is, mert ez alá fölérendeltségi viszonyt eredményez a két nem között. Gondoljunk csak bele, hogy hány családon belüli erőszak okozója lehet az a puszta tény, hogy a nőnek (és gyerekeinek) nincs lehetősége elköltözni az agresszív férjtől. De ez csak egy példa a sok közül arra, milyen hátrányok érik a gazdaságilag alávetett nőket a társadalomban.
A reklámok hatása a nők mentális egészségére
Ki birtokolja a szabadságunkat?
Lehet, hogy nem leszek népszerű, de szerintem a fentiek miatt eléggé visszás, hogy ahelyett, hogy a struktúrát kritizálnánk, olyan identitás politikai kérdések foglalják le a közbeszédet, mint hogy
el kell-e fogadnunk vagy el kell-e ítélnünk azt, hogy egy férfi adott esetben nőnek érzi magát.
És miközben a liberális oldal és a kormány, de még a transzkritikus, radikális feministák is fenntartják és újratermelik ezt a diskurzust, a miniszterelnök és társai visszaküldenek minket a konyhába, és olyan intézkedéseket tesznek (kötelező szülőgondozás, csok), amelyekkel távol tartanak minket a munkaerőpiactól, a magas pozíciótól, a normális bérektől, és ezáltal a függetlenségtől.
De ne gondoljuk, hogy az állam mindezt ideológiai megfontolásokból teszi! Az energiabefektetés ugyanis megtérül, csak nem nekünk, nőknek. Az otthoni ingyenmunka ugyanis egy sor állami feladatot helyettesít, például csökkent a munkanélküliség/munkahelyteremtés problémáján; megspórolja az olyan intézmények működtetését, mint a bölcsőde, az idősek otthona, illetve az ápolásra szorulók egyéb szociális intézményei; illetve reprodukálja a jó, olcsó, magyar munka erőt, amelyet aztán aprópénzen árusít majd ki a nemzetközi piacon.
Így – véleményem szerint – ideje lenne visszatérnünk azokhoz a mostanra meghaladottnak hitt, ám valójában szőnyeg alá söpört kérdésekhez, mint hogy: kié a pénz és a hatalom, és ezáltal ki birtokolja a szabadságunkat?