Mutatjuk, hogyan kezeld profin, ha visszautasítanak egy állásinterjún

Amikor egy munkakört megpályázunk, számtalan nyomot szolgáltatunk magunkról, amelyet a munkáltatói oldal tudattalanul és tudatosan egyaránt érzékel, feldolgoz, véleményez. Álláskeresőként sokat készülünk a személyes interjúra, de vannak olyan szituációk, amelyekre még a magabiztos jelöltek sem feltétlenül tudnak azonnal reagálni. Most egy kevésbé tipikus, de „veled is megtörténhet” szituáción keresztül mutatjuk be, hogyan kezeld, ha a legelső benyomás alapján ítélnek meg - és nem kedvezően.

Álláskeresőként sosem mondhatjuk azt, hogy könnyű dolgunk van. Egy vágyott pozíció elnyeréséhez legtöbbször egy önéletrajzzal kell elérnünk azt az első, főként szakmai életútra vonatkozó benyomást, hogy személyes interjúra hívjanak. Aztán jön a megmérettetés, amikor megjelenésünk, kérdésekre adott válaszaink és izgalmi állapotunkban megmutatkozó viselkedésünk alapján egy újabb első, most már személyesebb nézőpontú benyomás keletkezik, amelyet ráadásul nem rejtenek véka alá.

Közvetlenül és nyíltan érkezik a mondat: nem tudják velünk elképzelni az együttműködést. Másodpercek alatt halad végig a fejünkben a gondolat-cunami arról, hogy mi történt, vagy mit rontottunk el, vagy ezt most mégis mi alapján döntötték el. Eközben arra eszmélünk, hogy a személyes interjú még nem ért véget, azaz reakcióra vár a kialakult szituáció. Induljunk az elejéről, hogy egy kicsit körbejárva a hátteret találjuk meg a lehetséges lépést erre.

Tiszta lappal szeretnénk indulni

Amikor arra a pontra jutunk, hogy munkahelyet váltanánk, az az elsődleges, hogy a start mezőn kezdjünk a munkaerőpiacon. Új célokat keresünk, új feladatok után vágyunk, fejlődést akarunk. Kialakul bennünk egy összkép a leendő pozícióról és az álláshirdetések között keressük az ehhez legalkalmasabb lehetőségeket. Ma már nem csupán a munkakörrel szimpatizálunk, hanem a munkáltatónak is utánajárunk, egy új komfortos közeget szeretnénk magunknak.

Nem kell a karrierépítést az egyetem utánra tartogatni, így lehetsz hamar sikeres

Alapos kutatómunka eredményeként hozzuk meg azt a döntést, hogy végül milyen kiválasztási folyamatba kívánunk belépni az önéletrajzunk megküldésével. Ez annak is köszönhető, hogy a következő munkáltatóval nem kizárólag szakmai kötelékben akarunk állni, hanem egyéb aspektusok is közrejátszanak, melyek közül a legerősebb a kapcsolódás, az együttműködési kémia.

Ez a trend a munkáltatói oldalon is erőteljesen jelen van. A szervezeti kultúra, mint menedzsmentterület, építésének egyre nagyobb térnyerése magával hozta azt, hogy a toborzás során a szakmai érdekek mellett felértékelődött a személyiség vizsgálata. Ez nem csak a szimpátia érzékeléséről szól. Az lett a cél, hogy a jelölttel folytatott interjú alatt jöjjön meg az a benyomás, amelyből kikövetkeztethető a majdani közös munka minősége. Banális dolog ez, hiszen 30-60 perc áll rendelkezésére egy álláskeresőnek, hogy egy olyan dologról tegyen tanúbizonyságot, amely számtalan tényező által befolyásolt lesz egy számára totálisan ismeretlen munkakörnyezetben.

Mindezek ismeretében egy személyes interjúra számtalan tanács alapján próbáljuk meg kialakítani megjelenésünket, határoljuk be viselkedésünket és készülünk fel szakmai kompetenciánkból, hogy alkalmas jelöltként jelenhessünk meg. Tipikus kérdések mentén eddzük magunkat a magabiztosság elérése érdekében, hogy az izgalom adta görcsösség helyett, könnyedén és lazán legyünk képesek természetes személyiségjegyeinket is megmutatni. Tudjuk, hogy élesben ez nem feltétlenül fog így alakulni, pláne akkor, ha a magabiztosságunk hirtelen csorbát szenved a „mi biztosan nem tudunk együttműködni majd” hallatán.

Provokáció vagy a másik fél gyengesége áll a háttérben

Alapesetben nem történhetne meg, hogy a munkaadó nyíltan, szemtől szemben nyilatkozik első benyomásáról. Részben azért, mert tudnia kellene, hogy időt kell hagyni a vélemény végleges formájának kialakulására, részben azért, mert a jelölt méltóságára is tekintettel kellene lenni. Ha mégis erre sor kerül, annak oka van. Főleg akkor, ha azt érezzük, hogy eddig a pontig az interjú során egyébként minden rendben volt, azaz nem csak számunkra volt pozitív a légkör.

Ezért válik pokollá egy jó munkahely, ha a féltékenység átveszi az irányítást

Ha az interjúztató vezető azt mondja, hogy a beszélgetés alapján nem tudja elképzelni a közös jövőt velünk, az egy érzelmi mechanizmus következménye, amelynek több oka is lehet:

• Táplálkozhat abból, hogy saját kulturális gyakorlatában nem tudja kontroll alatt tartani az első benyomás alatt keletkező nézőpontját, azaz személyiségből fakadó hiányosságát tapasztalhatjuk meg élesben.
• Kiválhatja ezt a reakciót az is, ha ő már a beilleszkedésünket vetíti elő személyiségünk alapján. Gyakorlatilag nehézséget jelez előre a munkaközösségben való helytállásunk kapcsán, a hallottak alapján.
• Lehet ennek egy sokkal személyesebb nézőpontja is, miszerint vetélytársat lát bennünk. A szakmai féltékenység beárnyékolhatja számunkra is az együttműködés minőségét még akkor is, ha arra nem szolgáltattunk semmilyen okot.
• Nem elvetendő gondolat az sem, hogy ez egy provokáció, egy teszt, ami személyiségünk mélyebb bugyraiba akar betekintést nyerni.

Felmerülhet a kérdés most, hogy honnan tudhatjuk, hogy ez nem egy racionális, végleges megnyilvánulás felénk, hanem érzelmi és pillanatnyi megingás, ami még talán formálható. A válasz némiképp egyszerű. Onnan vélhető, hogy az interjú során folyamatosan fogjuk be a jeleket saját antennánkon. Minden kérdésükre adott válaszunk után láthatjuk az arcuk mimikájából, hogy személyiségünk miként hat rájuk, mert nincs pókerarc (legalábbis nagyon ritka).