előfizetésem
Hírlevél
Az igazi női erő abban rejlik, ha megengedjük maguknak a gyengeséget és a támogatást
Férfikör Nőknek. Felmerülhet a kérdés: miért akarnánk nőként az erőnkkel dolgozni, miért van szükség férfiaknak szánt gyakorlatokra ahhoz, hogy nőként jól legyünk? A válasz egyértelműbb, mint hisszük. Az igazi női erő az, hogy nem akarom mindig, minden helyzetben kisajtolni magamból az erőt, mondván, megoldom, elbírom, egyedül is megy. Annak a képessége, hogy tudom, egyedül is menne, de megengedem magamnak, hogy a férfi megtartson. Erre az Együd Darius férfikörvezető, integrál szemléletű családállító és Oláh Károly férfikörvezető által tartott Férfikör Nőknek workshopon döbbentem rá.
Mit jelent ma nőnek lenni? Mi mentén dől el, hogyan bontakoztatjuk ki a bennünk élő minőségeket? Egyáltalán tisztában vagyunk-e ezekkel? A női lét komplex, folyton változó, áramló, ciklikusan működő, puha és dőlni képes – már ha engedjük neki. És legtöbbször nem engedjük. Saját tapasztalatból és a nőket figyelve azt látom, hogy nehezen engedjük meg a puhaságot: azt a fajtát, amibe beleengedve magunkat megpihenhetünk, és nem akarunk mindent egyedül. Ahol nem akarunk erősek lenni. Pedig a nők erősek. Nincs olyan, amire ne lennének képesek vagy ne bírnák el.
De biztos, hogy el is kell bírni?
Biztos, hogy az a jó irány, hogy arra rendezkedünk be, hogy mindent meg tudjunk oldani a férfi nélkül és valójában ne is legyen szükségünk rá? Hogy belekeményedünk abba, hogy folyton magunkat tartsuk? Talán el is felejtettük, milyen leengedni a falakat, lelkileg lemeztelenedni valaki előtt, és teljesen átadni magunkat – minden félelemmel, nehézséggel és sérüléssel együtt. Kerüljük a sebezhetőség felvállalását, rejtegetjük a másik elől, azt gondolva, a nehezünknek nincs helye egy kapcsolatban, nem bírható el, nem leszünk elég szerethetőek, kívánatosak vagy szexik.
Azt gondoljuk, hogy akkor fogunk kelleni, ha mindig magabiztosak és erősek vagyunk. Ha azonban ezen félelmek és hiedelmek mentén használjuk az erőnket, hamar észrevesszük, hogy rossz helyen használjuk: túlzott határállításra, ami menedéket biztosít nekünk, az érzelmek és érzékenység kordában tartására, hogy megvédjük magunkat a fájdalomtól, elhagyástól, sebezhetőségtől és mély intimitástól, ezzel megelőzve a kiszolgáltatottság és a potenciális sérülés állapotát…
A neurálterápia nem csak a mozgásszervi problémákon, a krónikus fejfájáson is hatékonyan segít
Mi történik egy ilyen workshopon?
Tíz nő és két férfi a térben. Lassú léptek, finom érzékelés, az intuitív kapcsolódások elindulnak. A finomabb, bevezető gyakorlatoktól haladunk az egyre mélyebb és érzelmileg komplex feladatok felé. Férfiminőségekkel dolgozunk, azokkal, amelyeket jó lenne megtalálni magunkban – a biztonságot, megtartást adót –, de néha előjönnek azok is, akiknek fáj a szemébe nézni – bántalmazó, elnyomó. A gyakorlatok mindegyike testfókuszú, ugyanis egy dolog összefüggéseket, bizonyos kérdéseket kognitívan érteni, de a valódi változás, a valódi élménybe való beleérkezés testen keresztül tud megtörténni, amire az idegrendszer is reagál.
Egész nap a testünkkel dolgozunk, szavak nélkül, csak ott hangoznak el bizonyos mondatok, ahol tényleg szükség van rájuk és valami pluszt adnak hozzá a mozdulatokhoz, érintésekhez. A csoportvezetők biztonságot adó jelenléte és a nők (férfiak és egymás iránti) bizalma miatt könnyen mélyülnek a gyakorlatok, sorra jönnek fel fájdalmas érzések és emlékek, sírás és alkalmanként üvöltés is.
Évek óta járok ilyen jellegű csoportokba, de még mindig döbbenetes számomra, ahogy teljesen idegen emberek hogyan tudnak kinyílni egymásnak, hogyan tudnak minden sejtjükkel kapcsolódni a másikhoz, a csoportenergiához, hogyan mutatnak meg olyan részeket magukból, amiket talán a legközelebbi családtagok és barátok sem ismernek, mert annyira intimek vagy fájdalmasak. De itt lehet. Itt van helye és elbírható a férfiak által.
Van segítség, ki lehet nyúlni, nem kell egyedül csinálni.
Dolgozunk a hangunkkal, a határainkkal, a tettes-áldozat energiával, és lehetőséget kapunk saját magunk megvédésére is. Talán van, aki most először tapasztalja meg, milyen, ha kiállhat, kiszólhat magáért, és nem hagyja, hogy bárki átgázoljon a határain – vagy a testén…
Nem vagy a szavak embere? Semmi gond, ezt a terápiaformát neked találták ki
Felszabadító és megható volt megtapasztalni azt az érzelmi megkönnyebbülést, fellélegzést, amit magamon is és a többi nőn láttam. Hogy itt, ebben a térben a férfikörökön használt gyakorlatok hatására le lehetett tenni évek óta cipelt terheket, szembe lehetett nézni sérülésekkel és traumákkal, be lehetett ölelni azokat a részeinket, amikre eddig nem mertünk ránézni, mert olyan fájdalmas lett volna… Végtére is csak nőket láttam, akik saját magukért küzdöttek, akik a nap folyamán folyamatosan megtapasztalt erő morzsákat végül összegyúrták, és beleálltak abba a mindig is bennük rejlő erőbe, ami hegyeket mozdít.
Nőket láttam, de nem bezárt szívű, megkeményedett, férfias erőt használó nőket, hanem a megengedésből született erőt, amely azt a belső tartást, tengelyt adja meg, hogy jöjjön bármilyen nehéz, nem inognak meg. És tudják, ezt az erőt mikor hogyan kell használni: aktívan, beleállva, vagy olykor hagyni, hogy más legyen erős helyettem, én pedig elhiggyem és bizalommal beledőlhessek ebbe a megtartásba. Feladni az egyedült a kettenért, az elszeparált magányt a kapcsolódásért, a túlzott maszkulin keménységet a polaritásért.
Férfiként állni a nő viharában
Résztvevőként és újságíróként is nagyon érdekelt, milyen ebben a térben férfiként jelen lenni, látni ezt a sok nőt, akik küzdenek magukért, szembenéznek félelmeikkel, kiállnak magukért, és egyszerűen beleállnak az erejükbe.
„Zseniáis volt ebben a térben, energiában állni férfiként. Látni, ahogy a gyakorlatok segítségével a nők rátalálnak egy olyan erőre önmagukban, amit eddig nem láttak, amihez nem volt hozzáférésük, nem jöhet elő a mindennapokban, pedig ott van bennük. A csodálatos ebben az, hogy ha már egyszer megérzik ezt az erőt, vissza tudnak nyúlni hozzá, mert lesz egy bizonyossága nem csak fejben, hanem testben és érzelmileg is: ez az erő itt van, tudok belőle táplálkozni, küzdeni, meríteni a nehezeimben vagy a céljaim eléréséhez. Megtisztelő dolog látni és kísérni, ahogy rátalálnak a saját személyes erőforrásaikra - erőre, magabiztoságra, megengedésre -, ahogy visszatalálnak hozzájuk, mert elfeledték vagy valaki elvette tőlük...” - osztja meg a tapasztalatait Karesz.
Darius is hasonlóan érez: „Egyszerűen felemelő volt. Férfiként izgalmas benne lenni egy ilyen térben, mert sok olyan pillanat volt, amikor olyan dolog történt a szemem előtt, pontosan olyan energiával, amit megálmodtam: nem elférfiasodott nőket láttam, akik elnyomóból, nagyon férfi minőségből vannak jelen a saját magukért való küzdelemben, hanem erős nőket - ez egy nagyon megható tapasztalás. A saját utam, küldetésem miatt is gyógyító volt megteremteni ezt a teret, a tértartás maga pedig egy nagy alázat a nők felé, a női erő felé.”
Arra a kérdésemre, hogy mi volt a hívás a workshop megvalósítására Darius komplex választ ad. „Azt gondolom, vannak olyan részeink férfiként, amiket csak nők - a nőkkel való kapcsolódás - tudnak gyógyítani, és fordítva is, hiszen az egymáshoz kapcsolódó polaritás gyógyító minőségét tapasztaljuk ilyenkor meg.” - kezd bele a magyarázatba, ami túlmutat magán a workshopon is.
„Vannak férfiak, akik nagyon erősen hordozzák a kollektív tudattalanban lévő női sérülések tettességét energetikailag. Én is ilyen vagyok, sokszor mélyen megérintett már, amikor ilyen témával - a férfiak által okozott női sebekkel - foglalkoztunk férfikörökben. A 2024-es beavató Férfiszövetség által tartott elvonuláson is ez volt a téma, amikor megérkezett ez az érzés, és elkezdtek folyni a könnyeim, és nem tudtam, mi a bajom. Ezután egyértelművé vált, hogy az én ügyem, küldetésem a férfi-női sebek gyógyítása a közös kapcsolódásban, személyesen pedig az én részem a férfiban való hit, bizalom visszaépítése a nőkben.”
Erre Karesz is rácsatlakozik. „Bizonyos pontokon jobban próbára tesz és intenzívebben mozgat meg érzelmileg, erősebben hat rám, amikor egy nő fájdalmát és küzdését látom. Ilyenkor van arra a tengelyre és erőre szükség, amit az elmúlt években a saját utamon felépítettem magamban, hogy stabilan tudjak állni a nő viharában, hogy a jelenben maradjak, és tartsam őt, tartsam neki a teret, hogy a folyamata biztonságosan folyhasson a saját útján.
A férfi-nő közötti kommunikáció fontosabb, mint valaha, és a nemi szerepekkel való kísérletezések között sokan elvesznek, ezért segítségre van szükség ahhoz, hogy megtaláljuk önmagunkat ebben a szabadságban. Itt, ezen a napon megvalósult „kicsiben” az, amire társadalmi szinten is szükség lenne egy gyógyultabb állapothoz: ahol nem söpörjük szőnyeg alá a problémákat, hanem szembenézünk velük, személyes és közös felelősséget vállalva, férfiak és nők együtt dolgozzuk meg ezeket a nehezeket, és ezzel rengeteget adunk egymásnak.”
Krónikus pajzsmirigy-gyulladásom lett: ezzel a módszerrel jöttem rá, mi okozza
Megtapasztalni azt a férfi megtartást, hogy bármi is történjék a nővel, a nőben, ez a két férfi megtartja – az előbb említett vihart –, elbírja, idegrendszert átíró tapasztalás. A nő nem sok, nem problémás vagy túl erős. Nem. Csak elfogadás van, valódi figyelem és jelenlét, és olyan megtartás, amibe nőként bizalommal tudunk dőlni. Azt gondolom, ennek megtapasztalása önmagában megéri a részvételt, hogy egyáltalán tudjuk: van ilyen, lehet vágyni ilyenre, és nem magunkat kell összehúzni, megmásítani, kevesebbé tenni, hogy valakinek elbírhatóak legyünk.
A nőnek elemi élmény, ha egy férfi kérdés nélkül elbírja – a káoszával és erejével együtt. És mindemellett megingathatatlanul ott van a női összetartozás és szövetség, támogatás és bizalom ereje, aminél azt hiszem, nincs erősebb dolog a világon. Neked ajánlom, ha gyógyítanád az apasebedet, dolgoznál a benned élő férfi mintákkal, közelebb kerülnél a dühödhöz és beleállnál az erődbe vagy dolgoznál a tettes-áldozat dinamikával. A következő workshopon április 11-én vehetsz részt.
