Komfortzónán túl: határok feszegetése a legzordabb körülmények között

Miért döntenek úgy egyre többen, hogy hosszú heteken vagy akár hónapokon át szinte minden kényelmet nélkülözve, veszélyes körülmények között, a természet vadságát első kézből megtapasztalva több ezer kilométert gyalogolnak, vagy csúcsokat hódítanak meg?

A változás vágya, a belső béke keresése, a városi életmód velejáróitól való menekülés, a határok feszegetése vagy az élővilággal való szorosabb kapcsolat kialakítása hajtja őket? Bérdi Gabriella felelős utazó és gyalogtúrázó segít válaszokat találni.

Ki vagyok én?

Azt már valószínűleg mindannyian megtapasztaltuk, hogy milyen, amikor változásra, változtatásra vágyunk – általában akkor tör ránk ez az érzés, amikor úgy gondoljuk, hogy valami nem stimmel az életünkben. Vannak, akik épp emiatt mondanak igent egy extrém kalandra. Ezt Bérdi Gabriella is megerősíti: szerinte az extrém túrázók többsége egyfajta belső válság miatt vág bele ezekbe a kihívásokba.

Amikor elkap a flow - pszichológussal beszélgettünk a felszabadult és boldog cselekvés folyamatáról

„Az általam ismert túrázók történeteiből egyértelműen kirajzolódik, hogy legtöbbjük azért dönt úgy, hogy elindul, mert ki akar törni egy stresszes vagy éppen unalmas élethelyzetből. Van, aki magánéleti válsággal küzd, van, aki egyszerűen csak eltávolodott önmagától, és úgy érzi, hogy a természet közelségében újra megtalálhatja az egyensúlyt” – mondja Gabriella, aki a spirituális desztinációk híve, India és a Távol-Kelet szerelmese, és aki kétszer járt saját szervezésben túravezető, hordár és túratársak nélkül a Mount Everest alaptáborban, majd további „ötezreseket” is meghódított. Ahogy ő mondja, a gyaloglás monotonitása, az egyszerű életvitel és a természet közelsége valóban gyógyító hatással lehet az emberre.

Ez különösen igaz azokra, akik a modern élet mókuskerekét hagyják maguk mögött pár hétre vagy hónapra, egy olyan összetett, testi-lelki-szellemi szinten is ható élményt keresve, amiből hazatérve szinte kicserélődnek. Hasonló célok vezérelték az új-zélandi thru hikert (hosszú távú túrázót), Katy-t is, akivel Gabriella egy, a Mount Everest alaptáborhoz vezető túrán találkozott, és akiről így mesélt: „Katy egy mély magánéleti válság után kezdett túrázni, egy súlyos betegséggel kellett szembenéznie, ezért döntött úgy, hogy

a természetben talál új célt és értelmet az életének.

Először Új-Zéland egyik legnépszerűbb túraútvonalán próbálta ki magát, majd Nepálba repült, hogy az Annapurna kör és a Mount Everest alaptáborhoz vezető utak kihívásait is teljesítse.”

true

Mi van körülöttem?

Akár hétvégi kirándulókról, akár thru hikerekről, session hikerekről, pilgrimekről, backpackerekről, zarándokokról, professzionális hegymászókról van szó, a természet az, ami a festői, mégis kíméletlen hátterét adja a kalandjaiknak. Gabriella, aki kétszer is járt a Himaláján, úgy írja le a túrázás élményét, mint egy meditációs állapotot, amelyben az ember teljesen belemerülhet az adott pillanatba.

„A Himalája lenyűgöző tájai, a friss levegő és a csend rövid idő alatt teljesen áthangolják az embert. Az Everest alaptáborhoz vezető túra során például szinte minden érzékszervemmel átélhettem, hogy mennyire kicsik vagyunk a természet hatalmához képest. Ez az élmény egyszerre volt ijesztő és felszabadító” – ecseteli a túrázó.

Az autentikus élmények keresése, vagyis a szokásos, tömegturizmust éltető aktivitások helyett a valódi megpróbáltatásokkal járó, összetett benyomásokat nyújtó túrák megtapasztalása szintén fontos szempont az extrém túrázók számára. „Azok, akik csak azért vesznek részt például egy Mount Everest túrán, mert a bakancslistájukról szeretnének kipipálni egy igazán cool helyet, általában a Lukláról induló rövidebb, úgynevezett klasszikus utat választják, ahová repülővel érkeznek. Nekem viszont nem ez volt a célom, ezért én az 1950-es évek ikonikus hegymászói, a Sir Edmund Hillary és Tenzing Norgay által is használt, autentikusabb utat választottam, amelynek kiindulópontja Luklától több napi járásra délre, Jiri-ben van” – meséli Gabriella.

„Szeretnék hatni a világra, és egy jobb világot hagyni magam mögött” - Szily Nórával dr. Gyurkó Szilvia beszélgetett

Hozzáteszi, már az út eleje is kihívás volt számára, hiszen több mint tizenkét órát kellett utaznia rossz minőségű utakon a kiindulópontig. Ez nem szegte kedvét, sőt, ahogy ő mondja, minden percért megérte, mert így láthatta, hogyan változik a természet a Himalája alacsonyabb régióitól kezdve egészen a Mount Everest alaptáborig.

Mit bír el a testem és a lelkem?

Ha valaki megkérdezné, hogy az extrém túrák során mi a kalandorok egyik legnagyobb motivációja, valószínűleg a legtöbben a határok feszegetését említenék. A fizikai és mentális kihívások egyszerre teszik próbára a túrázókat, akiknek ezáltal új képességeik, rejtett erőforrásaik is felszínre kerülhetnek.

„A kíváncsiság és a határaim megismerésének vágya hajtott előre, még a legnehezebb körülmények között is” – vágja rá Gabriella arra válaszolva, hogy mi az, ami a muníciót adja számára egy-egy ilyen út során? „Az első túrám során például rosszul időzítettem, monszun idején indultam, így minden délután leszakadt az ég, és az utak járhatatlanná váltak. Ennek ellenére nem fordult meg a fejemben, hogy feladjam. Egyszerűen muszáj volt továbbmenni, és

ez a tapasztalat megerősített abban, hogy képes vagyok szembenézni bármilyen nehézséggel.

A magashegyi túrák különösen veszélyesek lehetnek az akklimatizáció hiánya miatt is. Az oxigénhiányos környezetben a túrázóknak folyamatosan figyelniük kell a testük jelzéseit. Gabriella szerint ez nemcsak fizikai, hanem mentális felkészültséget is igényel: „A túráim során mindig lassan haladtam, hogy legyen időm alkalmazkodni a magassághoz. Ugyanakkor ez nem véd meg minden problémától – a második túrámon például rájöttem, hogy klausztrofóbiás vagyok, ami teljesen váratlanul ért.”

Készen vagyok erre mentálisan?

Bár sokan a fizikai erőnlétre helyezik a hangsúlyt a túrákra való készülés során, Gabriella szerint a mentális felkészülés legalább ugyanilyen fontos. „Sokan elfelejtik, hogy a természetben alapvető kényelmi tényezők hiányoznak. A hideg, a zajos szállások, a tiszta ágynemű hiánya és a fáradtság mind olyan dolgok, amelyekre lelkileg is fel kell készülni”.

„Inspirál, ha valamiről azt érzem, hogy nem elég” – interjú Kerek Dávid színművésszel

Egyedül túrázva létfontosságú a mentális ellenállóképesség, hiszen nincs ott senki, aki segítséget nyújtana, vagy átvállalná a nehezebb feladatokat. Gabriella szerint a túrázás legnagyobb tanulsága, hogy az ember a természethez igazodik, nem fordítva, és erre mentálisan készen kell állni.

Csutka István, azaz Camino Steve thru hiker a túrázási stílusokról írt cikkében azt hangsúlyozza, hogy az általa is gyakorolt életmód hatalmas sikerélményt adhat, azonban szerinte ennél sokkal nehezebb és súlyosabb problémákat okozhat a katonáknál is ismert PTSD, vagyis a poszttraumás stressz szindróma, vagyis trail depresszió.

„Ez a betegség akár évekig kínozhatja áldozatát. Sok hikert és zarándokot sújt, és nemegyszer a beteg nem is tudja, hogy panaszai erre vezethetők vissza. Nem érted, mi történt, történik veled” – írja a thru hiker, hozzátéve, hogy erre tudatosan kell készülni, tréningezni, ha egyedül nem megy, akkor segítséggel. „Ez nagyon nem vicc és nem véletlenül található ma már az El Camino végállomásain is jó néhány pszichológus” – hangsúlyozza Steve.