előfizetésem
Hírlevél
A Boston Marathon első női versenyzőjének köszönhetjük az újévi fogadalmakat?
Ki mondta, hogy január csak a nagy fogadalmakról szól? Mielőtt még kitaláltuk volna a „új év, új én” mottóját, egy 19 éves lány kilépett a jeges sötétbe, és futni kezdett. Nem inspirációs idézetért, nem edzésnaplóért, és nem azért, hogy bárkit lenyűgözzön. Kathrine Switzer csak fitt akart lenni, és legnagyobb meglepetésére ezzel megnyitotta az újévi fogadalmak korszakát.
Az első nő, aki végigfutotta a januárt, megmutatta, hogy a kitartás csendes, hideg hajnalokon születik. Mert a január nem attól változtat meg minket, amit megfogadunk, hanem attól, amit akkor is megteszünk, amikor semmi kedvünk hozzá.
Kathrine Switzerről a legtöbben egyetlen képkockát őriznek: azt a pillanatot, amikor a Boston Marathon szervezője, Jock Semple nekiront, hogy letépje róla a rajtszámot, mondván a nőknek nincs helyük egy ilyen távon. A jelenet sokkoló volt, és a világ nagy része ekkor találkozott először a nővel, aki átírta a sporttörténelmet. Története jeges parkokban, januári hajnalokon kezdődött, amikor még senki nem tett újévi fogadalmat, így aztán a januári futók nem tolongtak körülötte.
Egyszerűen szeretett volna fitt lenni
A hatvanas években a női hosszútávfutás ritkaságnak számított, sőt, kimondottan veszélyesnek tartották. Orvosok írtak tanulmányokat arról, hogy a női test nem bírja a monotóniát és a tartós megterhelést. Az olimpiai bizottság sem engedte ekkor a nőket 800 méternél hosszabb távokra. A futás hosszan tartó fizikai terhelését férfi privilégiumként kezelték, a női testet pedig törékeny, kiszámíthatatlan biológiai dobozként ábrázolták, amelynek csak ártana a megterhelés.
Nem sokat foglalkozott ezzel Kathrine Switzer, a 19 éves lány, aki egyszerűen csak szeretett volna lefutni néhány kilométert. A sportnak akkor még nem társított különösebb jelentőséget, ő csupán egy lány volt, aki egyetemi újságíró révén sokat ült, ezért szeretett volna fittebb lenni. Hogy elérje célját, egy gyakorlott maratoni futótól, Arnie Briggstől kért edzői tanácsokat. A sportoló pedig csak annyit mondott: ha minden nap futsz januárban, akkor elhiszem, hogy komolyan gondolod.
Elérkezett a lélekboncolgató könyvek ideje, olvass, és töltsd fel a lelked
Az alku megszületett, habár szinte lehetetlen volt teljesíteni. Gondoljunk bele: futni minden egyes napon, akkor is, ha térdig ér a hó, ha vihar van, ha mínusz tíz fok alatt jár a hőmérő, vagy ha éppen nincs kedved... De Kathrine kitartó volt, így az újév első hónapja egy új kezdetet jelentett számára. Igaz, a kezdeti lelkesedés hamar elhagyta, és néhány nap múlva leginkább csak makacs természetének köszönhetően vett futócipőt a meleg bakancs helyett.
Majd január közepére már tudta, hogy az a biológiai hivatkozás, amely miatt nőket tiltottak el a hosszútávtól, nem több kulturális félelemnél. A teste ugyanis nem omlott össze. A teste alkalmazkodott. Az addig hangoztatott orvosi figyelmeztetések és társadalmi szabályok egyszerűen elvesztették hitelüket. Még férfi edzője is elismerte a tényt: a lány készen áll egy maratonra.
A rajtszám, amely megváltoztatta a sportot
Eljött az 1967-es Boston Marathon, amelyre sokan emlékeznek, minekutána egy szervező dühösen letépte Kathrineről a rajtszámot,
mondván egy nő nem indulhat ezen a távon.
A támadás világszintű felháborodás tárgya lett, mert olyan erővel mutatta meg egy korszak előítéleteit, amellyel addig kevesen szembesültek. A kép bejárta a világot, és Kathrine ekkor már tudta, hogy az ő januárja nemcsak róla szólt. Hamarosan nők tízezrei kezdtek futni, majd kampányok indultak azért, hogy a nők hivatalosan is indulhassanak maratonokon. A történet pedig ma még fontosabb, mint valaha.
Ma ugyanis az újévi fogadalmak korszakában élünk, amikor mindenki megpróbálja újraírni az életét: többet sportolni, kevesebbet telefonozni, jobban aludni, egészségesebben étkezni. A január azonban egyszerre reményteli és kegyetlen hónap. Tele van új lendülettel, de tele van fáradtsággal is. Tele van tervekkel, de tele van hideggel is.
Kathrine története viszont azt mutatja, hogy a január a kitartásról szól, és nem a nagy, hangzatos célokról. Mert a kedvetlen, esőben elindult futás sokkal többet formál, mint bármelyik motivációs videó vagy új futócipő. A január így vált lélektani laboratóriummá, ahol az ember megtanul különbséget tenni aközött, hogy „van kedvem hozzá”, és aközött, hogy „ez vagyok én”.
30 napon át minden reggel 5-kor keltem - Így változtatta meg az életemet a hajnali ébredés
A téllel együtt magunkat is átmozgatjuk
Budavári Eszter pszichológus szerint éppen az olyan apró, rendszeres szokásoknak van a legnagyobb ereje januárban, mint a sport vagy a rövid séták. A sötétebb hónapokban természetes, hogy tompább a hangulatunk, kevesebb a napfény, könnyebben fáradunk – ám épp emiatt különösen fontos, hogy a testünkre figyeljünk. A mozgás nem csupán „még egy teendő” az újévi listán, hanem biológiai támogatás a téli fáradtság ellen: segít szabályozni az alvás–ébrenlét ritmusát, csökkenti a szorongást, és serkenti a hangulatjavító hormonok termelődését.
Eszter hangsúlyt tesz arra is, hogy ezeknek nem kell látványos, nagy céloknak lenniük. A következetesség a lényeg, így aztán pár perc mozgás, egy rendszeres délutáni séta vagy egy otthoni nyújtás is sokat számít. „Nem az a fontos, hogy mennyi energiát teszünk bele, hanem hogy egyáltalán elkezdjük és megtartsuk magunknak” – fogalmaz. Ebből a szemszögből nézve pedig január lehet az öngondoskodás hónapja, és dedikált ideje annak, hogy figyelünk a saját jólétünkre, még akkor is, amikor odakint hideg van és kedvetlenek vagyunk.
