Amit ma természetesnek érzünk, holnap már kiváltság lehet a következő generációknak

Egyre többen vagyunk azok, akiket érdekel a bolygónk sorsa. Ma már azt is tudjuk, hogy egészségünk, mentális jólétünk, de éppen a globális béke szempontjából is valós fenyegetésnek számít a klímaváltozással járó konfliktusok sora. Amint ráeszméltünk, hogy nem várhatunk másra, hanem együtt, közös erővel formálhatjuk a környezetünk sorsát, látszólag akadályokba ütközünk. Kit szólítsunk meg: politikusokat, gyártulajdonosokat, vagy elég, ha újrahasználható zacskóban vásárolunk a piacon?

Kimmel Hajnalka, a Tudatosminimalizmus Instagram-oldal alapítója segít szakértői véleményével eligazodni azon, mégis kinek a kezében van a bolygónk sorsa. Mielőtt bárkit is felelősségre vonnánk, érdemes megvizsgálni, hogyan állunk a témához.

„Nincs időm ezekre” – hallottam nem egyszer, amikor a környezettudatos életmódról beszélgettem egy társasággal. „Nincs időm” – mondják, mintha a környezetvédelem egy hobbi lenne. De valós akadály-e a pénz és az idő hiánya a környezettudatos életmód vállalásában, vagy inkább kifogásként használjuk őket?

Kimmel Hajnalka szerint: „Igazából nem is akadályokról van szó, sokkal inkább egy elképzelésről, amit a modern világ fogyasztásközpontú működése táplált belénk. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a környezettudatosság egyet jelent azzal, hogy „zöld” boltokban vásárolunk, drágább bioélelmiszereket vagy zero waste termékeket veszünk. Valójában akkor a legkisebb az ökológiai lábnyomunk, ha minél kevesebbet fogyasztunk, és minél kevesebbet veszünk el a minket éltető természettől.”

Három hónapig nem vettem semmit, és így változott meg a viszonyom a ruhatárammal és önmagammal

Ezt tesszük például akkor, ha szükség és nem igény szerint vásárolunk. Na de mi a kettő között a különbség? Vegyük a következőt: nagyon szeretnénk egy új csizmát, igaz, van nekünk már így is három, és tökéletesen megfelelnek azoknak a kritériumoknak, amelyeket egy csizmától elvárunk. Ezek a csizmák mégsem követik az aktuális trendeket. Ekkor, ha amellett döntünk, hogy mégis veszünk egy párat, igény és nem szükség szerint vásároltunk. Azonban, ha ezt meg tudjuk állni, azzal tehetjük a legtöbbet, és ez sem nem lesz időigényes, és biztosan nem kerül pénzbe sem.

Ez az értékrend máskor is érvénybe lép, ha táplálkozásunkra, közlekedésünkre, otthoni energiahasználatunkra, építkezéseinkre vagy tárgyvásárlásainkra gondolunk. A szakértő arra is felhívja a figyelmet, hogy a globális ökológiai lábnyom statisztikái is világosan azt mutatják: minél magasabb egy ország jövedelmi szintje és iparosodottsága, annál nagyobb az ökológiai lábnyoma. Az Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália vagy Katar rendre a lista élén szerepelnek, hiszen fogyasztásuk és infrastruktúrájuk rendkívül energiaigényes.

Ez vajon jelentheti azt, hogy le kell mondanunk a megszokott kényelmünkről, ha fenntarthatóbb módon szeretnénk élni? Kimmel Hajnalka szerint korántsem erről van szó, hiszen ha elkezdjük felismerni, milyen sok szálon függ az életünk az ökoszisztémától, természetes módon alakul át viszonyunk a világunkhoz és önmagunkhoz. Figyelmünk elmozdul a tárgyak és kényelmi funkciók felől a kapcsolatok, az élmények, a tudatos jelenlét irányába. Egyre kevésbé hajt minket a birtoklás, a materializmus, és egyre inkább vágyunk valódi, tartalmas kötődésekre.

„Ez az elmozdulás nem lemondás, hanem egyfajta átrendeződés. Ha megértjük, hogy nem az igényeink kielégítése, hanem a valós szükségleteink felismerése mentén érdemes élnünk, akkor felszabadulunk egy olyan növekedéskényszer alól, amely sokkal inkább szorít, mint felemel. Miközben a kapitalista világ egyre többet és gyorsabban akar, az ember lelke inkább csendre, elmélyülésre és valódi tartalomra vágyik” – foglalja össze Kimmel Hajnalka.

És valóban: ha elindulunk a tudatosság útján, nem feltétlenül a komfortot veszítjük el, hanem újradefiniáljuk, mi fontos. Elkezdünk örülni annak, ami van. Felértékelődnek az egyszerűnek hitt dolgok, mint például a jelenlét, a csend, a béke, a harmónia, a közösség ereje, a szezonális ételek íze.

Kié a felelősség: az egyéné vagy a nagyvállalatoké?

Kimmel Hajnalka mindkét eshetőségre kitér, hiszen az egyik álláspont szerint a cégek hibásak, mert óriási környezeti terhelést okoznak, a másik szerint a vásárlók, akik fogyasztási döntéseikkel megszavazzák, hová kerül a pénzük. Ő úgy gondolja, egyrészt mindkét felet terheli a felelősség, mégsem lehet egyértelműen ujjal mutogatni egy bizonyos „rosszfiúra”.

Stumpf-Biró Balázs: Egy olyan buborékban élünk, amit a végtelenségig akarunk fújni

„Kialakult egy fogyasztói világ, ahol szemellenzővel éljük a mindennapokat. Nem gondolunk bele, milyen hatással vagyunk arra az ökoszisztémára, amely bennünket éltet. Nem gondolunk bele abba sem, hogy amikor kizsigereljük a természetet, és feléljük az erőforrásokat, akkor milyen jövőt teremtünk magunknak. E jelenségeknek és reakcióknak számos pszichológiai magyarázata van, mint például a jövő diszkontálása, a környezeti generációs amnézia vagy a különböző kognitív disszonanciák.

Amit tehetünk, hogy pénzünket szavazatként használjuk.

Amikor költünk, döntést hozunk arról, mit vagy kit támogatunk. A multinacionális vállalatok helyett érdemes inkább a kisvállalkozókat, a helyi termelőket, a kézműveseket választani. Az ő működésük sokszor kisebb ökológiai lábnyommal jár, míg a nagyvállalatok a profitért olyan gyártási mechanizmusokat alkalmaznak, amelyek különösen környezetkárosítóak. Fontos látni, hogy a legnagyobb környezeti terhelést azok a cégek okozzák, ahol nap mint nap költünk, gondoljunk csak az olajvállalatokra – ami szomorú igazság, de ha ők nem lennének, nem létezne a modern világ sem, amely körénk épült.”