„Nem akarom cukormázzal leönteni azt, hogy milyen a Yukonban élni”

Lendvai Reninek nem volt különösebben célja az, hogy Facebook közösséget építsen a kanadai Yukonban átélt kalandjaikról, de mivel igény mutatkozott rá, belevágott. Ez 2021-ben volt, azóta pedig rengetegen kíváncsiak vadregényes mindennapjaikra, amikről kendőzetlen őszinteséggel és könnyed humorral beszél. A kezdetekről, a kinti élet velejáróiról, a klímakrízis látleleteiről és a hiteles tartalomkészítésről is kérdeztük a bloggert.

Szerinted minek köszönhető, hogy pár év alatt ilyen népszerű lett az Élet a Yukonban Facebook-oldal?

A széles családi és baráti körnek, no meg a fergeteges humoromnak. De viccet félretéve, szerintem annak, hogy elég különleges helyen van szerencsénk élni, ami Jack London könyveinek köszönhetően valamennyire benne van a köztudatban. Az embereket érdeklik a különlegességek és a szép tájak. Meg persze szörnyülködni is szeretnek, ha a nagy hidegekről van szó. Igyekszem őszintén és személyes oldalról megközelíteni a dolgokat, és nem szégyellem bevallani, ha valamit elbaltázok.

A kiköltözés előtt volt-e bármilyen előképed, tapasztalatod azzal kapcsolatban, hogy milyen lehet egy ilyen helyen élni? Miféle érzések kavarogtak benned az indulás előtt?

Őszintén szólva semmiféle ismeretem nem volt a hellyel kapcsolatban. Persze történeteket hallottam már a(z akkor még leendő) férjemtől, Gábortól, de semmiféle utána járást nem végeztem. Azóta azért már jobb vagyok ebben, és nem megyek bele teljesen vakon dolgokba, ha van lehetőségem információt gyűjteni.

Az indulás előtt főleg izgatott voltam, persze volt bennem félelem is. Mégiscsak elrepülök egy másik kontinensre, több mint hiányos angol tudással. Sőt, ekkor repültem életemben először. És mégiscsak együtt fogok élni valakivel, akivel eddig főleg online tartottuk a kapcsolatot 8000 km távolságról.

Hogyan sikerült beilleszkedni, akklimatizálódni?

Az első pár hónap nem igazán a beilleszkedéssel telt, ugyanis mint turista voltam Kanadában. Ennek megfelelően elég sok helyre ellátogattunk, kirándultunk. Ott volt az unokatestvérem is látogatóban a férjemen kívül, így nem kanadaiakkal is tudtam időt tölteni.

Aztán a hiányos nyelvtudás és talán az oktatási rendszerből hozott „inkább meg sem szólalok, mert hülyeséget mondok”-féle beidegződés miatt elég sokáig nem nyíltam meg. Ez csak rajtam múlt, hiszen mindenki nagyon kedves volt velem a férjem ismerősei közül az első pillanattól fogva. A nagy áttörést a kutyánk, Szotyi jelentette, mert az, amilyen helyzetekbe belekeveredtem miatta, sokkal cikibb volt, minthogy nem tudom a megfelelő igeidőt használni.

Andalúziában élnek, a kalauzaid lesznek – és lehet, hogy önmagadhoz is közelebb vezetnek

Szotyi is aktív szereplője az oldaladnak. Mit jelent számodra az ő jelenléte?

Az egyik oka annak, hogy lett kutyánk, az volt, hogy „majd ő szól, ha jön valami vadállat”. Ehhez képest az esetek 90%-ban én szólok neki. Bár, ha valamit észrevesz, akkor azt az egész város hallja... Szerencsére olyan helyen élünk, ahol nagyokat lehet kirándulni, akár úgy is, hogy egy árva lélek nem jön velünk szembe. Mármint simabőrű. Szotyi ekkor a legboldogabb. Elég nagy a mozgásigénye, úgyhogy, ha nem akarunk tőle falra mászni, kénytelenek vagyunk mi is vele mozogni.

Mondhatni, a vadonban éltek. Milyen hatással van ez rád mentálisan – inkább kikapcsol, megnyugtat, vagy azért van benned egyfajta éberség, folyamatos „jelenlét” és ebből adódó frusztráltság emiatt?

Mivel nem ilyen környezetben nőttem fel, elég sokáig nem volt meg bennem tudatosság azzal kapcsolatban, hogy itt biza’ vannak vadállatok, amik meg tudnak enni. Simán elmegyek még mindig az erdőbe medve spray nélkül sétálni. Aztán

eszembe jutnak a medvék, és akkor minden bokor mackó alakúvá változik.

Szerintem nem sokkal nem más a helyzet, mint Magyarországon, legalábbis az én szemszögemből. Ugyan bármikor szembe jöhet egy vadállat, akkora területen lakunk olyan kevesen, hogy legtöbbször sikeresen elkerüljük egymást. Azt mondják, sokkal több medve lát téged, mint ahány medvét te látsz. A minap is kb. 5 perccel később észleltek egy példányt sétálni ott, ahol mi jártunk. Itt nagyon ritkán etetik a vadállatokat, így azok nem is akarnak az ember közelében lenni.

Az időjárás szokott inkább bosszantani, de az is csak kellemetlenség inkább, például, amikor egész nap havazik és minden elinduláskor autót kell takarítani. Vagy ha pont annyira van hideg és pára a levegőben, hogy keményen ráfagy a szélvédőre. Ilyenkor sokszor én csak kémlelő lyukakat tudok kaparni az üvegre, de akkor jön a férjem és megmenti a helyzetet.

Mit látsz, tapasztalsz a klímaválsággal, az időjárás változékonyságával kapcsolatban a Yukonban? Mik a legaggasztóbb jelek, történések?

Természetesen a Yukonban is érezteti a hatását a klímaválság. Amióta én itt vagyok, rengeteg minden változott. Például sokkal szelesebb az idő. Télen régen egy-egy olvadás volt, ha volt. Amikor felmegy 0 °C felé a hőmérséklet, minden megolvad, majd meg is fagy. Nekünk életveszélyesen csúszós lesz minden. Az állatok nem tudják kikaparni a jég alól az elemózsiát. Régen ez hébe-hóba történt, mostmár minden télen 3-szor, 4-szer előfordul.

Hideg sincs már annyira és nem is tart olyan sokáig. Akik ott nőttek fel, mesélik, hogy régen nem volt ritka a hetekig tartó -35-40 °C sem. Mostanában nagyon ritkán megy -35° alá, és akkor is csak pár napra. Továbbá ott sem esett télen elég csapadék, így a folyók később töltődnek fel. Az erdőtüzek gyakorisága és intenzitása is nő. Persze ezek természetesen folyamatok, de nem mindegy, mennyire és meddig ég az erdő.

A pingvinek túlélése szorosan összefügg az emberek jövőjével

+ 7

Végzettségedet tekintve környezetmérnök vagy, de ha jól tudom, a pároddal közös vállalkozásotok van egy másik területen. Hogy néz ki nálatok egy dolgos munkanap?

Nyaralás közben ilyet kérdezni… (mosolyog – a szerk.) Nem egy tipikus, korán kelős napot kell elképzelni. Mivel együtt dolgozunk vállalkozóként, mi osztjuk be a napjainkat. Főleg új építkezéseken dolgozunk, gipszkarton bandázsolással foglalkozunk, így akkor megyünk, amikor nekünk kényelmes. A lényeg, hogy legyen kész határidőre a munka.

Szóval a reggeleket 7-8 felé kezdjük, aztán Szotyival séta és/vagy játék. Utána reggeli. Ha a férjemnek irodázni kell, akkor ő azt megcsinálja, én addig feltalálom magam. Utána felkerekedünk és elmegyünk a munkába. Hogy meddig dolgozunk, az attól függ, hogy mekkora a ház, éppen milyen munkafolyamatot kell csinálni, mennyire bonyolult a design. Van, hogy 4 órát dolgozunk egy nap, van, hogy 12-t. De ez, mint mondtam, sok tényezőn múlik. Munka után hazamegyünk, eszünk, kutyázunk, aztán irány az ágy.

Szokott honvágyad lenni?

Már nem. De ez változhat, ahogyan a környezetemben látom.

A tartalmaidra rátérve, azt érzem, hogy ahogy több ország, térség, úgy a Yukon is romantizálva, idealizálva van, de a te videóid, bejegyzéseid őszintén bemutatják az árnyoldalakat is. Tudatosan figyeltél arra, hogy a cukormáz nélküli valóságot add át, vagy ösztönösen alakult így? Számodra mit jelent a hiteles, etikus tartalomgyártás?

Ez is Szotyinak köszönhető. Ő nem a legegyszerűbb kutya a világon, és természetesen van Instagram-oldala is. Ez a kettő pedig úgy jön össze, hogy Instagramra főleg jópofa dolgokat töltöttem fel, de semmi hátsó szándék nem volt bennem, csak így alakult. Aztán páran írták és mondták, hogy nekik is mudijuk lett, Szotyi miatt. Ekkor elkezdtem vakarni a fejem, hogy ez nem a legjobb, hiszen Szotyi cuki meg vicces, de ő és a mudik többsége rengeteg munkát, odafigyelést igényel. Aztán

elkezdtem őszintén leírni a nehézségeket is.

Az Élet a Yukonban-oldal pedig eleve így indult. Nem akarom cukormázzal leönteni azt, hogy milyen a Yukonban élni. Bár néha így is megkapom, hogy nekem milyen jó és szép minden. De nem győzöm kihangsúlyozni, hogy ezek az én megéléseim, tapasztalataim. Más emberek lehet, hogy teljesen más élményeket szereznek itt.

Szerintem hiteles akkor lesz valaki, ha igyekszik őszinte lenni, beismerni, ha hibázik, vagy ha nem tud valamit. És persze utána néz dolgoknak. Rengeteg sztorit hallok, aminek annyi alapja van, hogy „Kázmér mondta, közben ő is Gyulától hallotta 20 évvel ezelőtt” ... Én ezeket igyekszem kerülni, és ha valami nem személyes tapasztalat, akkor arról informálódom. Ez azért is tök szuper, mert így rengeteg dolgot tanulok a Yukonról, aminek nem biztos, hogy utána néztem volna magamtól.

Az etikus tartalomkészítés pedig arról szól, hogy amikor másról, főleg érzékeny témáról posztol az ember, akkor is utána jár mindennek, és ha lehet, az eredeti forrásból tájékozódik. Kanadában hatalmas probléma, ahogyan bántak és – sokszor még most is – bánnak az őslakosokkal. Erről is kell beszélni, megfelelő érzékenységgel, és nemcsak az állami narratívát elolvasni, meghallgatni, hanem az áldozatokra is tekintettel lenni.

„A kutyák pont abban a legcsodálatosabbak, hogy velünk ellentétben nem merengenek a múlton” - Ezért az első két év a legfontosabb a kutya-gazdi kapcsolat kialakulásában

Milyen fontos, amit mondasz! Térjünk át arra, hogy te milyen gyakorlati tanácsokat adnál azok számára, aki hozzátok hasonlóan a Yukonba szeretnének költözni?

Jelenleg lakhatási válság van itt is, ahogyan egész Kanadában. Ha munkát talál is az ember, laknia nem biztos, hogy lesz hol. Mindenképpen hivatalos helyekről tájékozódjatok kivándorlás ügyben. Még nekem sem szabad elhinni mindent…