Ezt gondolják az ausztrálok rólunk, magyarokról, a válaszaik meglepőek voltak
Ausztrália: egy hely, ami a magyarok számára a világ végén van. Magyarország, ami az ausztrálok számára Európa egy apró szeglete. Mind a két fél máshogy gondolkodik arról, hogy milyen is lehet az élet a világ két teljesen ellenkező végén. A legtöbb magyar számára Ausztrália egyenlő a kengurukkal, a sydney-i Operaházzal, valamint Melbourne nyüzsgő életével. Az ausztrálok viszont úgy vélekednek rólunk: van sok szalámi és pirospaprika. A boltban ugyanis ez a két termék széles körben megtalálható. A “hungarian salami”, valamint a “hungarian paprika” miatt, a legtöbb helyi már hallott az országunkról, bár sokan csak annyit tudnak róla: Európában van.
Őszi utamat Perth-ben indítottam, ahol megismertem Jess-t és édesanyját, akik kínai felmenőkkel rendelkeznek, de a lány sosem élt a hazájában. Sokat beszélgettem vele arról, hogyan vélekedik ő és az ismerősei Európáról, tudják-e egyáltalán, hogy hol fekszik a mi kicsiny országunk. Ahogy említettem: a szalámi és a paprika miatt mindenki tisztában van vele, hogy létezünk, de ő csak azért ismeri jobban hazánkat, mert korábban együtt dolgozott egy magyar lánnyal egy helyi olasz étteremben.
„Sokat megtanultam az országotokról, arról, hogy mit esztek, kik vagytok, de ezzel együtt betekintést nyertem egész Európába, főleg az olasz és a mediterrán mentalitásba.” - mesélte egy beszélgetésünk során. A legtöbb ausztrál munkáltató nagyon szereti az európaiakat, a magyarokat, mert mi dolgozunk. Mármint, az ausztrálok egy részének nem nyolc órás munkája van, míg mások délután kettőkor leteszik a lantot, és mennek haza. Ezzel szemben, mi európaiak, magyarok hozzá vagyunk szokva a folyamatos pörgéshez, teljesítéshez, az elvárásoknak való megfeleléshez. De persze ez még közel sem minden. „Azt hittem, hogy tudok rólatok valamit, aztán rájöttem, hogy csak az étkezési szokásaitokat ismerem.” - teszi hozzá mosolyogva.
Azért itt sem mindenki örül annak, ha külföldiekkel találkozik. Az aussiek egy része bár nem szereti a bevándorlókat, tisztában vannak azzal, hogy bizony szükség van rájuk. A legtöbb esetben indiaiak és kínaiak dolgoznak szinte mindenhol, de rengeteg magyar fordul meg az országban. Perthben, Brisbaneben, Cairnsben, Sydneyben, de szinte minden nagyobb városban van már magyar közösség, és talán ez az oka annak, hogy már jobban ismernek bennünket annak ellenére, hogy még 10 millióan sem élünk a nagyvilágban.
Jess édesanyjával is beszélgettem egy keveset. A hölgy Kínában született, majd férjével Amerikába mentek tanulni - itt született meg a lányuk is -, végül a gyermek alig egy éves volt, amikor Perth-be költöztek. Azóta itt él. „Sokat hallunk Európáról, mert az valahogy egy misztikus hely számunkra.” - meséli. Ahogy tehát nekünk is egy varázslatos, távoli, mégis egzotikus hely Ausztrália, úgy ők is vágynak arra, hogy felfedezzék a kontinensünket. „Valamennyire ismerem a magyarokat, tudom, hogy szeretitek a paprikát, illetve a történelem miatt hallottam már rólatok, de sosem gondoltam arra, hogy elutazzak Magyarországra. Jobban vonzanak más nagyvárosok, de tudom, hogy felétek is sok a bevándorló - a nem jó fajta -, illetve úgy hallottam, hogy minden nagyon drága.”
Ausztráliai magyarokkal beszélgettünk, ilyen tízezer kilométerre élni a hazádtól
Amikor az árakról beszélgettünk, akkor felmerült a kérdés bennük, hogy mi is hetente kapjuk a fizetésünket. Félig-meddig mosolyogva tettem hozzá, hogy sajnos nem. Viszont ne gondolják azt, hogy minden európai országban ez a helyzet. Mielőtt eljöttem, sokat társalogtunk a politikai helyzetről, a gazdasági dolgokról, és rájöttünk - amit amúgy már eddig is tudtunk -, hogy mindenhol megvannak a nehézségek. Mindegy, hogy az a pénz, a lakhatás, az időjárás, a politika, vagy éppen az elzártság. Ők például nagyon gyengének találják az ausztrál dollárt, és fogalmuk sem volt arról, hogy nálunk nincs euró, és hogy a forint sem teljesít jobban, mint az ő pénzük.
Az ‘56-os menekültek
Ausztráliában azt szeretem, hogy mindenhol le lehet állni beszélgetni az emberekkel.
Néhány hét után én magam is feloldódtam, és bátran szóba elegyedtem egy mellettem ülő, kávét fogyasztó hölggyel. Az elején még furcsa volt, hogy a boltban is társalogni akarnak velem, hiszen mi nem ezt szoktuk meg. Rájöttem azonban, hogy ez rendkívül kedves gesztus, és sokat hozzátesz az utazási élményemhez, hiszen ezáltal ismerhetem meg igazán a helyi kultúrát, a helyi lakosokat.
„A magyarokról nekem először az ‘56-os menekültek jutnak eszembe. Aztán, ha tovább gondolom, akkor a vízilabda. Igen, nagyon jók vagytok a vízi sportokban.” - mondja mosolyogva Carla, akivel egy Brisbane kávézóban beszélgettem néhány szót. Megkérdezte, hogy honnan jöttem, mit csinálok - éppen a laptopon dolgoztam -, majd végül mesélt arról is, hogy mit tud és mit nem Magyarországról. „Azt sajnos már nem nagyon tudom, hogy kik is vagytok valójában.” - teszi hozzá. Végül elmeséltem neki, hogy az a hatalmas doboz Vegeta, amit a boltban lehet megvásárolni, azt is előszeretettel használjuk a mindennapi főzések alkalmával. Mert bizony szinte az összes boltban kapható a soha életemben nem látott nagyságú Vegeta ételízesítő. Otthon legalábbis még nem találkoztam közel egy kilós kiszereléssel.
Ez is jól mutatja a kettősséget: a történelemből ismertek vagyunk, a sport által ikonikusak, de a mai magyarok nem igazán kapnak reflektorfényt ebben az országban. Carla szintén megemlítette a magyar szalámit, amit nagyon szeretnek a férjével, bár felvilágosítottam róla, hogy ennek nem sok köze van a hazai változathoz. Ahogy az őrölt pirospaprikának sem, de hát ők ezt ismerik, ezt szeretik, ezt használják. Nekik ez is rendben van.
Két hónapig utaztam Ausztráliában, és ezek a dolgok végleg megváltoztak bennem
Kulturális események
Érdekesség, hogy mivel szinte minden nagyobb városban van magyar közösség, így számtalan kulturális eseményt tartanak az országban. Ennek következménye, hogy gyakran az ausztrálok is betévednek ezekre a rendezvényekre. Gyakori a gulyásfőzés, a lángosozás, a hagyományos táncok bemutatása, aminek hatására nemcsak a magyarok tarthatják fent itt is a saját identitásukat, hanem megismertethetik azt a helyiekkel is. Főleg a keleti parton - Brisbane, Gold Coast és Sydney - több magyar étterem is található. Ez szintén azt segíti elő, hogy egyre többen ízlelik meg a leveseinket, a desszertjeinket, a specialitásainkat.
„Kóstoltam már gulyást, lángost és kürtöskalácsot is.” - mesélte Jess, aki főleg annak köszönhetően ismerkedhetett meg a gasztronómiánkkal, mert ugye magyarokkal dolgozott együtt korábban. „Magyar összejövetelen még nem voltam, de eléggé bent vagyok a helyi eseményekben, és hallottam már róla.” - tette hozzá, majd megemlítette, hogy nagyon szívesen ellátogatna hozzánk, mert érdekli Európa, érdekli a helyi kultúra, szeretné látni a Balatont és Budapestet.
Egy kicsit drága eljutni oda, de szerintem minden pénzt megér.
Érdekesség, hogy elkezdett németül tanulni, mert szeretne egyszer eljutni az Oktoberfestre, és úgy véli, hogy csak akkor tudja igazán átélni ezt az élményt, ha beszéli a helyi nyelvet. Néhány szót magyarul is megtanítottam neki, mert szerette volna ismerni a nyelvünket. Sokat beszélgettünk arról, hogy szerinte a német nagyon nehéz, majd igyekeztem elmagyarázni neki, hogy a magyar még nehezebb, úgyhogy ne adja fel.
Identitás és európaiság: az angol királyság része
Az ausztrálok azért is vélekednek máshogy Európáról és tudnak róla többet, hiszen az angol királyság részei. Az Ausztrál Államszövetség államformája parlamentális föderatív monarchia perszonálúnióban Nagy-Britanniával és több más nemzetközösségi királysággal. Az ország 1901 óta államszövetség, az államfő pedig a mindenkori brit uralkodó, jelen esetben III. Károly. Ez visszaköszön az oktatásban, az egészségügyben, de még a pénzben is, hiszen a bankjegyeken szintén a király (királynő) arcképe található meg. Érdekesség, hogy bár 2022-től már Károly a király, azóta sem cseréltek még le minden bankjegyet.
Ausztrália legmenőbb nagyvárosa, ami jobb, mint Sydney vagy Melbourne, és nem is ismered
Visszatérve a hovatartozásra. Az ausztrálok közel érzik magukat Európához, annak ellenére, hogy a lehető legmesszebb vannak tőlünk. Tudják, hogy hol helyezkedik el Németország, Anglia, Spanyolország, ismerik a balkáni területeket, ugyanúgy tanítják az európai földrajzot, mintha egy brit iskolába járnának a gyerekek. Ez viszont nem azt jelenti, hogy ismerik a belső politikai viszonyokat. Amikor megemlítettem a magyar helyzetet, akkor Jess csak pislogott. De nem kell ezért őket hibáztatni. Az, hogy az ausztrál médiában csak kis szerepet kap a magyar politika, se nem meglepő, se nem felháborító. Hozzájuk képes mi csak egy porszem vagyunk, de ennek ellenére is ismernek, befogadnak bennünket. Kicsit inkább úgy tekintenek ránk, mint egy apró kelet-európai országra: ott a sok kicsi közül az egyik.
De hiába szeretnek bennünket, hiába fogadják el azt, hogy mi is bevándorlók vagyunk, ugyanúgy nehezen találunk magunknak albérletet, ugyanúgy keményen meg kell küzdenünk egy itteni munkahelyért, mint a legtöbb betelepült lakosnak. Nem meglepő tehát, hogy bár azt gondolják ismernek bennünket, mégsem tudnak rólunk semmit. Annyira kis számú közösségről van szó, hogy a médiában sem kapunk túl sok szerepet, ezáltal nem sok rálátást kapnak velünk kapcsolatban.
De ami talán a legérdekesebb, hogy rendkívül barátságosak. Mindenkivel. Ennek fő oka, hogy vágynak a társaságra, vágynak az emberekre, az újdonságra, mert annyira izoláltan élnek - főleg Perthben. Egyszerűen bárkit elfogadnak, mindenkinek segítenek, ha magyar vagy, ha angol, ha afrikai, ha ázsiai. Nekik ez nem számít, mert ők boldogok itt, és szeretnék, hogy mi is azok legyünk.
előfizetésem
Hírlevél