előfizetésem
Hírlevél
Életünk különböző szakaszaiban teljesen másképpen kötünk barátságokat, rendkívül korán eldől, mi alapján választunk
A barátság az élet minden szakaszában mást jelent: a gyermekkori kötődés mintái hosszú távon meghatározzák, hogyan kapcsolódunk másokhoz. Mitől függ, hogy ki, hogyan és kivel barátkozik, és mennyire találja meg a közös nevezőt másokkal? Cikkünkben ezt boncolgattuk szakértő segítségével.
A barátkozás egy olyan kapcsolatfelvételi forma, amely egyeseknek könnyen megy, másoknak azonban nehezebben. Serdülőkorban az önelfogadás és a diverzitás játszik szerepet, míg felnőttkorban az értékrend, az életstílus és a közös élmények formálják kapcsolatainkat. Drelyó Ágnes pszichológus segítségével járjuk körül, miért könnyű vagy éppen nehéz barátkoznunk, és hogyan alakulnak ki tartós, támogató kapcsolatok.
Kapcsolódási kötelékek
Nem is gondolnánk, mennyi minden dől el gyermekkorban. Már 4–6 éves kor körül kialakul, hogy hogyan kapcsolódunk másokhoz, és ezek a mintázatok hosszú távon meghatározzák kapcsolódásainkat. Ha azt tapasztaljuk, hogy könnyen tudunk kapcsolódni, és jól rá tudunk hangolódni másokra – bármekkora különbségek is legyenek – könnyebben találjuk meg a közös érdeklődési pontokat. „Gyerekként könnyebb barátkozni, mert még kevés negatív tapasztalat áll mögöttünk. Mivel nem égettük meg magunkat, semmi nem tart vissza az újbóli próbálkozásoktól" - kezdi Ágnes.
John Bowlby és Mary Ainsworth pszichológusok vizsgálták először az ember kötődési mintázatait. Megállapították, hogy a korai kapcsolódási minták meghatározzák, hogyan kötődünk később másokhoz, hogyan viszonyulunk egy közösséghez, valamint miként kezeljük a konfliktusokat. „Már kisbabáknál is látszódik, hogyan reagálnak, ha az anyukájuk otthagyja őket egy szobában, majd visszatér. Az anyukával való kapcsolat az első és legmeghatározóbb az életünkben. Az ideális ugyanis szülő következetesen elérhető, megnyugtató és támogató."
Ilyen, amikor a saját családod nem ad biztonságot, ezért választasz magadnak egy másikat
Ha a szülő megbízható és stabil, a gyermek könnyebben képes kapcsolatot teremteni másokkal, és ez az egész életére hatással van. Ilyenkor alakul ki a biztonságos kötődés, amely később képessé teszi a gyermeket az intimitásra, a közelségre, és arra is, hogy jól viselje a távolságot.
„Az egészséges határok kialakítása, valamint a konfliktusok megoldására való törekvés is az alapvető szülő-gyermek kapcsolatból ered. Ha ebben a viszonyban akadály van, egy szorongó és ambivalens kötődés alakulhat ki. Ez akkor jön létre, ha a szülő kiszámíthatatlana gyermekkel kiskorában: néha elutasító, néha nem. A gyermek így nem tudja megjósolni, hogyan reagál majd a szülő az érzelmi állapotára."
Ez a bizonytalanság szorongást alakít ki a gyermekben. Felnőttkorban ezért erős lesz az egyén közelségigénye: szüksége lesz arra, hogy a vele kapcsolatban álló személy fizikailag elérhető legyen, mert az elhagyástól való félelme erős. Felnőttkorban az, hogy valaki el tudja-e hinni, hogy képes barátkozni, a kötődési stílusától függ. Ez azonban nem életkorfüggő: a kötődési stílus 4–6 éves korunkra kialakul. A szociális környezet, mint például az iskola, már csak részben befolyásolja ezt a kialakult mintázatot.
Tudatos gyakorlással persze át lehet állni stabilabb mintázatra, de ez kemény munkát, és gyakran terápiát igényel.
Rossz barát vagyok-e, hogy irigykedem a barátnőm sikerére?
Életszakaszok és a személyiségfejlődés
Még ha a szülő–gyermek kapcsolat ideális is volt, a különböző életszakaszokban más-más barátokat keresünk. Bizonyos kritériumok – például a bizalom és az elérhetőség – mindig jelen vannak. Olyan embert keresünk barátnak, akire számíthatunk. „Egy jó barátságban elég, ha a másik tudja, hogy elérhetőek vagyunk, ha bármi történne. Sokszor ez a tudat is elegendő."
Az életszakaszok azonban befolyásolják, hogy mit keresünk a másikban.
A beszéd kialakulásától, 3 éves kortól kezdve, a közös tevékenységek és élmények kerülnek a barátság fókuszába. „A közös játék, hogy kivel tudjuk azt művelni és gyakorolni, ami nekünk jó, az a lényeg, egészen egocentrikus módon. A másikért való tevékenység ekkor még nem jelenik meg. A tolerancia ebben az életszakaszban alacsony, így azt a könnyebb fenntartani, ami nekünk is örömöt ad. Hasonló iskolai környezet is segítheti a kapcsolódást."
A konfliktusok ebben a korban rövid életűek, és az önérvényesítéshez, valamint az énkifejezés gyakorlásához kapcsolódnak. Serdülőkorban, vagyis körülbelül 12 éves kortól, a felnőtté válás miatt már több érzelmi tartalom kerül előtérbe, és a kognitív fejlődés is hangsúlyosabbá válik. Ekkor alakulnak ki a bizalmi kapcsolatok. „Serdülőkorban ki tudunk próbálni nagyon sok szerepet, ami segíti önelfogadásunkat. Itt már jelen lehet a diverzitás, ami nem gátolja a barátságokat. Gyermekeknél még ezen különbségek gyakran áthidalhatatlanok, serdülőkorban azonban már nem."
Felnőttkorban, 18 éves kortól, a hasonló értékrend, életstílus és érdeklődés mentén alakulnak a barátságok. Minél több a közös kapcsolódási pont, annál biztosabb a kapcsolat. Gyakran a barátságok bizonyos helyekhez kötődnek, ahol sok időt töltünk, mert ott alakul ki a közös élmény.
Akinek sok barátja van, ellenállóbb lehet a stresszel és a kiégéssel szemben
„Támogató, érzelmileg stabil kapcsolatokat részesítünk előnyben. Fontos, hogy éjjel kettőkor is fel tudjam venni a telefont. Időigényesebb, mélyebb kapcsolatokat alakítunk ki. Az egyéni életünk változásai hatással lehetnek a barátságokra. Idős korban pedig a társas támasz és a magány csökkentése válik a fő szemponttá. Ilyenkor a barátság már az elszigetelődés elleni eszközzé válik.”
Az igazi barátságban fontos, hogy ne idealizáljuk a másikat, és hogy ő elfogadja az egész személyiségünket. Mindenkinek vannak kevésbé optimális tulajdonságai, de mentális és kognitív egészségünk szempontjából igenis számít, hogy legyenek barátaink.
Miért nincs kiterjedt baráti társaságunk?
Sokan felteszik a kérdést: miért nincs igazán nagy baráti társaságuk, akikkel évtizedeken át tudnák egymást támogatni és közös utazásokat szervezni? A legtöbb ember azonban – ha igazi barátokat keres – nem talál tíz olyan embert, akivel teljesen képes azonosulni. „Az ilyen társaságok általában nem helyhez kötöttek, hanem egyházi vagy más közösséghez, ahol valami alapján kapcsolódnak egymáshoz. Ilyenkor nem személyes igények mentén történik a kapcsolódás, hanem valamilyen hit vagy nézet tartja őket össze. Intenzíven kapcsolódni ugyanis idő- és energiaigényes, ezért nincs idő egy pár embernél többre."
Az igaz kapcsolatok az életszakaszok velejárói, de minél jobban ismerjük a másikat, annál jobban látjuk a negatív tulajdonságait is. Emiatt bizonyos barátságokat egyszerűen kinövünk. „Ha a másik bánt, vagy olyat tudok meg róla, ami nem tetszik, akkor elkezdünk távolodni. A másikat ugyanis nem tudjuk megváltoztatni. A baj az, hogy a jelek sok esetben már az első két hétben látszanak, csak nem vettünk róluk tudomást. Azért nem lépünk ki ezekből a kapcsolatokból, mert ez az alapmintázatunk, amit gyerekkorban megtapasztaltunk. Ennyire sokat számít a korai szülő-gyermek kapcsolat.”
A barátság tehát nem csupán a szerencsén múlik, hanem egy tükör, amelyben gyermekkori önmagunk és felnőtt igényeink egyszerre tükröződnek. Érdemes időt és energiát szánni azokra az emberekre, akik mellett kiteljesedhetünk megjátszás nélkül, hiszen a minőségi emberi kapcsolatok nemcsak boldogabbá, de lelkileg is ellenállóbbá tesznek minket az élet minden szakaszában.
