Amikor a szülés csodája horrorrá változik: a szülészeti erőszak rengeteg nőt érint

Mi is az a szülészeti erőszak?

Hogy képbe kerüljek a témával kapcsolatban, meg kerestem Fazakas Pálmát, az EMMA Egyesület elnökét. Az EMMA Egyesület civil szervezet, sorstárs- és szakmai közösség, amely azért dolgozik, hogy az anyák társadalmi helyzete javuljon. Tevékenységük a várandósság, a szülés és a kisgyermeknevelés éveire, illetve az ehhez szorosan kapcsolódó társadalmi rendszerekre fókuszál, különös tekintettel a szülészeti ellátórendszerre.

Anyák számára segélyvonalat működtetnek (telefonszám: 06-80/414 565), amely minden hétköznap 10 és 12, valamint 21 és 23 óra között hívható ingyenesen, illetve e-mailes megkereséseket is fogadnak ezen a címen: emmavonal@emmaegyesulet.hu. Mint Fazakas Pálmától megtudom, szülészeti erőszaknak nevezünk minden olyan beavatkozást és bánásmódot, amely a szülő nő beleegyezése és/vagy tudta nélkül, illetve akarata ellenére történik vele vagy újszülöttjével a szülészeti ellátás bármely szakaszában.

A szülés során sok dolog nem a nő igényei és tájékozott döntése alapján történik, hanem elavult rutinok és megszokások miatt

Jellemzője, hogy az intézményrendszeren belül a hatalmi helyzetben lévők követik el. És hogy mit él meg egy nő eközben? Hogy elveszti a méltóságát, az irányítás lehetőségét, hogy az egészségügyi rendszer dolgozói ellenségesen vagy gyermekként viselkednek vele. Ebben a rendszerben az anya kiszolgáltatott és tehetetlen áldozattá válik, testi és lelki integritása sérül. Az őt áldozattá tevő rendszert törvények, normák, szabályok és hagyományok irányítják, amelyben az egyéni döntéseknek nincs elfogadottsága.

A rendszer hiányosságai

A magyar egészségügyi rendszer hiányosságairól szóló történetekkel természetesen Dunát lehetne rekeszteni. Hogy sem a beteg, sem a hozzátartozók nem kapnak információt semmiről, az – néha úgy tűnik – a hétköznapi protokoll része. Az egyik barátom nagymamája épp kórházban van: csak délután lehet meglátogatni, a kezelőorvos pedig kizárólag délelőtt tartózkodik az osztályon.

Amikor a barátom látogatási időben próbál érdeklődni a nagyanyja állapota felől, az ápolók azt válaszolják, ők nem tudnak semmit, a kezelőorvossal kell beszélni, aki ugye nincs ott. Egy példa a millióból. Az EMMA segélyvonala már egy évtizede működik, és Fazakas Pálma tapasztalata is az, hogy legtöbbször nem a beavatkozások traumatizálóak, hanem a bánásmód: az információhiány, a kommunikáció módja és a nők érzéseinek bagatellizálása.

Hogy az ember darabszámmá tárgyiasul, annak oka valószínűleg az egészségügyi rend szer túlterheltsége. Ugyanakkor az, hogy az orvos naponta tíz szülésnél van jelen, nem változtat azon a tényen, hogy a szülés a nő számára egyszeri és megismételhetetlen. Fazakas Pálma szerint nem véletlen tehát, hogy sokan veszteségként élik meg a szülésüket, úgy érzik, megfosztották őket a pozitív, építő és megerősítő szülés élménytől.

Jobb ma szülni, mint harminc éve? Prof. Dr. Bánhidy Ferenc szülész-nőgyógyászt kérdeztük

Akarsz beszélni róla?

Fazakas Pálma munkája során több száz nő szüléstörténetével találkozott. Habár ezek igen különbözőek, mégis van bennük valami közös: a segítséget kérő nők úgy tekintettek vissza a szülésükre, mint valamire, amit soha többé nem akarnak átélni. A szakértő elmondta azt is, hogy a szülés utáni traumákkal és a szülészeti erőszakkal Magyarországon csak az utóbbi tíz évben kezdtek el foglalkozni, irodalma is hiányos.

Az EMMA csapatának kezdetben az volt a tapasztalata, hogy a nőknek nincsenek szavaik ahhoz, hogy elmeséljék ezzel kapcsolatos élményeiket. Ennek hátterében az állt, hogy nem voltak védett, biztonságos tereik sem, ahol megértésre találtak volna a történeteik. Fazakas Pálma szerint a nők tapasztalatait sokszor a környezetük beégett, elavult meg jegyzései semmisítik meg.

Az „örülj, hogy mindketten egészségesek vagytok”, „én is túléltem, te is túl fogod”, „bezzeg az én időmben” típusú mondatok azt sugallják ugyanis, hogy a gyerek egészsége az egyetlen fontos dolog ebben a folyamatban, az anya testi-lelki egészsége nem, vagy nem eléggé az. Elsősorban ez az oka annak, hogy a nők jó része nagyon nehezen távolodik el attól, hogy a társadalom által elvárt, rózsaszínűre színezett szüléstörténetet mesélje el ahelyett, amit valójában megélt. Ám ha biztonságos környezetbe kerülnek, felszínre jönnek a valódi történetek.

A szülés utáni depressziótól az anyai bűntudatig

Fazakas Pálma szerint a köztudatban tévesen él az a gondolat, ami szerint a nők a szülést követően gyakorta „depressziósak” lesznek, amit el kell viselni, és majd szép lassan megszűnik. A szakértő fontosnak tartja, hogy a szülés utáni hormonváltozás miatt beálló hangulatingadozást ne keverjük össze a szülés utáni hangulatzavarokkal. Utóbbiról a pszichiátriai, orvosi és szülészeti szaklapok olyan betegségként írnak, mint ami azokat a nőket sújtja, akik már korábban is pszichés gondokkal küzdöttek.

„A szülés folyamata nemcsak a testünkben zajlik, hanem a lelkünkben is”

Így a kezelés során figyelmen kívül maradnak a problémát létrehozó körülmények, így az a bánásmód is, amit a nők az egészségügyi ellátórendszerben tapasztalnak. A szakértő felhívja a figyelmet arra, hogy a nemzetközi szakirodalom szerint létezik szülést követő poszttraumás stressz-zavar. A szülések kis százalékában történik olyan esemény, ami önmagában traumát okozhat, mint a halvaszületés, fájdalomcsillapítás nélküli beavatkozások vagy egyéb súlyos komplikációk.

A nők beszámolói alapján a traumatizáló faktorok sokkal inkább az irányítás és a méltóság elvesztése vagy az őket körülvevő emberek ellenséges vagy negatív attitűdje szokott lenni. Az EMMA segélyvonalát felkeresők olyan történésekről mesélnek, amelyek során megfélemlített séget, kiszolgáltatottságot, kiskorúsítást, elhagyatottsá got, tehetetlenséget éltek meg. Ezekért pedig a legtöbb esetben magukat okolták, úgy gondolták, hogy nem voltak elég körültekintőek, nem informálódtak rendesen, nem álltak ki magukért és a babájukért, valamit el rontottak. Bűntudatuk volt, szégyent éreztek.

Tudunk-e a szülészeti erőszak ellen védekezni?

A rövid válasz sajnos az, hogy nem igazán. Fazakas Pálma úgy fogalmaz, hogy a rendszer olyan, mint az orosz rulett, nem lehet előre tudni, mire lehet számítani. Így nincs is recept arra sem, mik lehetnének a preventív lépések. „Mindenkit óvnék attól, hogy azzal hitegesse a szülés előtt álló nőket és családjaikat, hogy megelőz hető a traumatizáló esemény. Ha ezt a terhet helyezzük rájuk, gyakorlatilag azt mondjuk, hogy ők a felelősek a történtekért.

Ez kőkemény áldozathibáztatás, aminek egyik rendkívül káros hatása az, hogy megnehezíti az áldozatok számára, hogy történetüket megosszák, mivel tudják, hogy a környezet és a társadalom őket fogja hibáztatni. A szülészeti rendszernek kellene úgy működnie, hogy bármilyen felkészülés nélkül a megfelelő ellátásban részesüljenek az anyák” – mondja Fazakas Pálma. Ennek ellenére természetesen csökkenti valamelyest a kiszolgáltatottságot a szülésre való tudatos felkészülés.

Ez segíthet a tájékozott döntések meghozatalában, a bizalmi kapcsolatok megkeresésében és kiépítésében, valamint a szülési tervtől eltérő helyzetek elfogadásában és feldolgozásában is. Arról kérdezem Fazakas Pálmát, mi kellene ahhoz, hogy mindez rendszerszinten megváltozzon. „A megoldás nagyon sokrétű: politikai és szakmai szándék, oktatás, egységes szakmai protokollok, nemzet közi irányelvek és ajánlások nyomon követése, beépítése a hazai gyakorlatba, tudományosan megalapozott bánásmód, szemléletváltás.

Ezek nélkül egyénileg kivédeni a rosszul működő rendszerből fakadó sérelmeket tényleg orosz rulett, habitus, szocializáció, szerencse kérdése. Ha minket, nőket, nem tartanak képesnek arra, hogy a gyermekeinket megszüljük, hogyan várjuk azt, hogy az élet más területein egyenlő partnerként kezeljenek?"