előfizetésem
Hírlevél
Természetes, ha a nagyobb testvér megkérdezi: vissza lehetne-e vinni a kicsit a kórházba - Pszichológussal beszélgettünk, hogy lehet jól felkészülni az új családtag érkezésére
Jön a kistesó? Hogyan készítsük fel gyermekünket az új családtag érkezésére? Meg lehet-e előzni a testvérféltékenységet? Viselkedhetünk-e éppen úgy a második gyerekünkkel, mint az elsővel?
Habár az egy gyerekes családmodell itthon is egyre népszerűbb, a legtöbb gyereknek még mindig van vagy lesz testvére. Egy teljesen természetes jelenségről van tehát szó, ami mégis nagy változásokat hozhat egy család életébe. Ezekről, és a velük való megküzdésről beszélgettünk Kiss Kinga gyermek- és serdülő klinikai szakpszichológussal, integratív gyermekterapeutával.
Normális, hogy féltékeny
„A kistesvér születése egy gyerek életében úgynevezett normatív krízis: azaz hatalmas változás, ami nehézségekkel is jár, extra megküzdési stratégiákat igényel, ugyanakkor egy normális és természetes jelenség, amely gyermekek millióit érinti” - kezdi a magyarázatot Kiss Kinga. Vagyis egy pillanatig se érezzünk bűntudatot azért, mert egy új gyerek vállalásával megszüntetjük a nagyobb egyeduralmát, ugyanakkor legyünk tisztában azzal is, hogy egy testvér születése óhatatlanul megbolygatja majd az első gyermek lelkivilágát.
Meg kell értenünk a házasságunk fejlődésének kríziseit – így kerülhető el a válás az első baba születése okozta nehéz időszakban
„Sok szülő aggódik a nagyobb gyerek problémás viselkedése miatt, pedig amit lát, az nagyon gyakran már maga a problémával való aktív megküzdés, ami mindenképpen jó jel. Teljesen természetes az, hogy a nagyobb haragszik a kicsire, megkérdezi, vissza lehetne-e vinni a kórházba, vagy éppen a szülőkön vezeti le a benne felgyülemlett feszültséget” - mondja a szakértő, hozzátéve, hogy véletlenül se gondoljuk, az a gyerek nem él át krízist, nem érez féltékenységet, aki látszólag imádja, pelenkázza, eteti a kicsit.
Ő vélhetően így próbál jó pontokat gyűjteni a szüleinél, fenntartani a rá irányuló figyelmet. A fontos az hogy értsük meg gyermekünk viselkedését, és engedjük meg neki, hogy megélje az érzéseit. Kisebb gyerek esetében pedig segítsünk meg is fogalmazni azokat. „Ha a nagyobb fa kockával ütlegeli a kisebb fejét, akkor nyilván el kell magyarázni, hogy ezt nem szabad, de azt ne tiltsuk meg neki, hogy haragudhasson a testvérére. Hiszen teljesen jogos, hogy dühöt érez az iránt, aki miatt rá most kevesebb figyelem hárul.
Ha a szülő megérti ezeket az érzéseket, sőt, ki is hangosítja azokat a gyermek számára, tudatosítja is őket benne, akkor segít a gyerekének is a megküzdésben, és ő maga is hatékonyabban tudja kezelni az indulatokat. Mondhatja például, hogy »nem kell játszanod az öcséddel, de ha rendben kivárod, amíg lefektetem, akkor utána csak mi ketten elolvassuk a kedvenc mesédet.«
Jellemző lehet erre az időszakra a nagyobb gyerek regressziója is, vagyis a visszatérése egy korábban már meghaladott fejlődési szintre. Előfordulhat például, hogy újra pelenkát kér vagy cumisüvegből akar inni.” A pszichológus szerint ebből sem kell morális kérdést csinálnunk, felesleges azzal frusztrálni a gyereket, hogy viselkedjen nagyfiúként/nagylányként. Inkább próbáljuk megadni neki, amit kér.
„Itt nem arról van szó, hogy kezdjük el újra cumisüvegből etetni a háromévest, de a vele szemben támasztott elvárásainkat megtartva is lehet őt többet babusgatni, vagy éppen újra elmesélni, hogyan növekedett a pocakunkban, játékosan babázgatni vele” - ajánlja Kiss Kinga, hangsúlyozva, hogy a kérés mögötti vágy teljesen legitim, hiszen a kicsi látja, hogy a csecsemővel mennyit törődnek, így tudatosan vagy tudattalanul ő is szeretne visszatérni egy kicsit a csecsemőkorba, hogy megkaphassa ugyanazt a figyelmet, mint a testvére.
Felnőttként is szükségünk van a mesékre, méghozzá a mentális egészségünk érdekében
Hogyan készüljünk fel?
A pszichológus szerint semmi értelme, hogy már a gyerekvállalás előtt azt számolgassunk, hány év korkülönbség lenne ideális a két testvér között. Egyfelől egyáltalán nem biztos, hogy minden a terv szerint alakul, másfelől mind a nagy, mind a kis korkülönbségnek megvannak az előnyei és a hátrányai. Ahogyan az egykeségnek és annak is, hogy valaki testvérekkel együtt nő fel.
„Jó, ha egy szülő tudatosítja magában, hogy nem azért vállal újabb gyereket, hogy a nagyobbnak legyen testvére, hanem mert ő vágyik rá. A kisbaba elsősorban a szülők gyermeke és csak másodsorban testvér.” Arra mindenképpen érdemes időt szánni, hogy a nagyobbat felkészítsük a kicsi érkezésére. Engedjük meg, hogy vizsgálgassa a növekvő pocakot, vonjuk be az előkészületekbe, de ne kerítsünk túl nagy feneket annak, hogy micsoda változások jönnek, hiszen
arra úgysem tudjuk felkészíteni, mit fog érezni, amikor ténylegesen megérkezik a testvére.
Jó ötlet lehet viszont a kicsi érkezését összevonni az ő nagylánnyá, nagyfiúvá válásával. Hiszen általában át kell adnia bizonyos dolgait az újszülöttnek - a rácsos ágyat, babakocsit, esetleg a szobáját is -, ezen azonban nagyon sokat könnyít, ha cserébe ő is kap valamit: egy új szobát, nagyobb gyerekeknek való ágyat.
Milyen egy - valóban - családbarát munkahely? Szakértővel beszélgettünk
„Minden ehhez hasonló praktika hasznos, de a valódi segítség az, ha gyerekünk még a testvér érkezése előtt, születésétől megkapja azt a figyelmet, gondoskodást, szeretetet, amire szüksége van, és stabil kötődést alakítunk ki vele. Ezek a korai élmények fogják megadni neki az eszközöket ahhoz, hogy eredményesen küzdjön meg a krízissel. A normatív krízisek pedig fejlődési fázisok is egyben: ha ezeken túljut egy gyerek, akkor magasabb fejlődési szintre lép.”
Szülőként pedig arra kell felkészülnünk, hogy egy második gyerek akár teljesen más temperamentumú is lehet, mint az első, nem biztos, hogy korábban jól bevált módszerek nála is működnek majd, a környezete pedig mindenképpen más lesz. „Azt a fajta, csak két személyből álló szimbiózist, amit egy első gyerek általában az anyával megél, egy második már értelemszerűen nem fogja, ugyanakkor neki ehelyett megadatik az, hogy egy szerves, élő közösségbe születik bele.
Neki már lesz egy nagy testvére, aki jön-megy, csacsog. Ő már nem kap a nap huszonnégy órájában kizárólagos figyelmet az anyjától, de helyette korán megtanulja, milyen az, amikor nem kap meg mindent azonnal” - fejti ki a szakértő, hangsúlyozva, hogy a gyerekekkel töltött idő mennyiségét sem kell patikamérlegen kimérni.
„Nem szabad hagyni, hogy folyamatos konfliktus vagy játszmázás alakuljon ki a gyerekek és a szülők között azt illetően, hogy kivel hány órát foglalkoznak egy nap.
Más minőségű figyelmet igényel egy csecsemő, mint egy kisgyerek,
az a fontos, hogy minden gyerekünknek meg tudjuk adni azt a fajta törődést, amire neki éppen szüksége van.”
