előfizetésem
Hírlevél
A mentális felszabadulást hirdeti Fekete Fruzsi ékszertervező új kollekciója
Egy évvel ezelőtt Fekete Fruzsi, a Fruzsi Fekete ékszermárka alapítója minden pillanatban próbált megfelelni – a vásárlóknak, az Instagram világának, és főképp a magával szemben támasztott, elképesztő elvárásoknak. A kiégés küszöbén aztán ráébredt arra, hogy a profizmus korántsem egyenlő a tökéletességgel: sokkal inkább ott kezdődik, ha mer gyengének (és ezáltal önazonosnak) lenni. Vele készült interjúnkban őszintén mesél arról, hogyan jutott el a legmélyebb ponttól odáig, hogy újra képes legyen élvezni az alkotást és – ennek köszönhetően hogyan vált legújabb, TREAT névre keresztelt kollekciója a felszabadulás szemet gyönyörködtető mementójává!
A designer, akinek ékszereit ma olyan hírességek viselik, mint Lovas Rozi, Ott Anna, Szabados Ági vagy Orvos-Tóth Noémi őszintén beszél arról, hogyan vált a szakmája a görcsös megfelelés színteréből újra örömforrássá, és miért tartja a lelki egyensúlyt a legszebb ékszernek a világon!
A TREAT kollekció kampányában nyíltan beszéltél arról, hogy a közösségi média és a megfelelési kényszer mennyire eltávolított a belső középpontodtól. Mi volt az a pont, amikor észrevetted, hogy változtatni kell?
Nehéz volt a tavalyi évem. Olyan érzésem volt, mintha egy futóversenyen vettem volna részt, de minél gyorsabban rohantam a cél felé, az annál távolabb került tőlem. A probléma egyik forrása az volt, hogy úgy éreztem, nehezen tudom kielégíteni a megrendelők igényeit: nem húztam meg egészséges határokat a vásárlókkal való munkámban. Úgy láttam, hiába nyújtom a kisujjam, nemcsak az egész karom, hanem az egész lényem felemésztődik egy-egy együttműködésben. Gyakran azzal a feszítő érzéssel a mellkasomban mentem haza, hogy valamit biztosan elrontottam, hibáztam, hogy semmi nem elég, így én sem vagyok elég...
Ezzel párhuzamosan kialakult bennem az a rossz szokás, hogy folyamatosan kifelé figyeltem. Rendre azt monitoroztam a közösségi médiában, ki-milyen kollekcióval jött ki, milyen influenszerek vannak jelen az eseményeiken, egy idő után pedig már nem is szerveztem ilyesmiket, mert úgy éreztem, az enyémre úgysem jönnének el.... Olyannyira a marketing-lufival voltam elfoglalva, hogy teljesen elveszítettem a kapcsolatom az ékszerekkel. Belefeszültem a saját magam által teremtett megfelelés kényszerbe!
„Nincsenek korlátok - az ékszereimmel ezt az érzést szeretném átadni” – Interjú Zeibig Annával
Hogyan másztál ki ebből az érzelmileg megterhelő időszakból?
Pszichológus és a művészet terén jártas mentálhigiénés szakember (Lőrincz Réka, – a szerk.) volt a segítségemre abban, hogy visszataláljak az origóhoz. Sokat gondolkodtam velük (együtt) azon, hogyan is tudnám visszahozni az igazi önfeledt alkotókedvem. Hogyan tudnék magamnak segíteni?
Aztán beugrott, hogy az ékszerek iránti rajongásom kisgyermekként kezdődött: kislányként gyöngyöt fűztem, csomós karkötőket készítettem... Azt gondoltam, rendben, akkor kezdjük a nulláról ezt az egészet! Elkezdtem újra gyöngyöt fűzni, csak a saját magam örömére. Felszabadító volt, hogy ebben a tevékenységben (végre) nem kell megfelelnem senkinek! A szakemberek segítségével megtanultam kijelölni és meghúzni a határaimat.
A közös munka hatására megváltozott a profizmushoz való hozzáállásom is. Korábban azt gondoltam, egy profi soha nem mutatja ki a gyengeségeit: mindennek tökéletesnek kell lennie, és ha ebben el (pontosabban bele-) fáradok, akkor én nem vagyok az. Mióta megértettem, hogy valójában az a profi, aki a gyengeségeivel és tökéletlenségeivel együtt is képes vállalni önmagát, megváltozott az Instagramon közvetített üzeneteim jellege is. Mostanra nemcsak azt mutatom meg, mennyire tökéletes vagyok, hanem azt is, hogy hát, ez ma – bármennyire is akartam –, nem sikerült. A posztolás kapcsán az arany középutat tartom irányadónak: bár beszélek a nehézségeimről, nem szeretnék belesüppedni az önsajnálatba sem!
Felhasználóként változott azóta a közösségimédia-használatod?
Igen, bár hozzá kell tennem, hogy vállalkozóként ez a kérdés kemény dió... Noha kikövettem sok olyan profilt, amelyek rossz érzéseket keltettek bennem, van, akivel ezt nem tehetem meg. Amikor új kollekciót hozok létre, muszáj körbenéznem a közösségi médiában, létezik-e már hasonló a piacon (akár külföldön, de még fontosabb, hogy itthon).
A konkurenciával kapcsolatban viszont sokkal tudatosabb vagyok: korábban hajlamos voltam kétségbeesni, amikor megláttam, hogy valaki hasonlóval foglalkozik, mint én, ma már képes vagyok elengedni ezt. Sokáig tartott, mire megértettem, hogy a közösségi média korántsem a valóság, hanem egy szépen megkomponált univerzum, és hogy valójában mennyi, de mennyi munka, idő és lemondás van egy-egy szépen megkomponált Instagram sztori mögött...
A TREAT kollekció kampányarca Ott Anna, aki irodalommal foglalkozik. Miért pont őt érezted a legautentikusabbnak a TREAT üzenetéhez, és milyen volt vele dolgozni?
A TREAT kollekció legfontosabb üzenete, hogy szabaduljunk meg azoktól a dolgoktól, amelyek visszafognak minket. Tavaly úgy éreztem, gúzsba kötöttem magam a saját, rigid elvárásaimmal. A TREAT által képes voltam kitörni ebből a „csomóból”: a formavilág erre a kirobbanó örömre, a szabadságra emlékeztet!
Ami a kollekció arcát illeti: Anna munkásságát régóta követem és tisztelem, emellett rendszeres látogatója vagyok a könyvklubjainak. Bár szerencsés vagyok, mert elmondhatom magamról, hogy a munkám a hobbim, az elmúlt év alapján úgy látom, érdemes valami mást is „csinálni”. Az olvasás nagy szerepet játszott abban, hogy mára jobban vagyok, mert Anna, illetve Szabados Ági (akinek szintúgy nagyra becsülöm a munkásságát) megértették velem, hogy olvasás közben nem kell kapkodni, kéréseket teljesíteni és problémákat megoldani...
Sőt! Nagyon is ér annyi időt „kiszakítani” a mindennapjaimból, hogy elolvassak egy könyvet. Óriási élmény és pozitív tapasztalat számomra, hogy az olvasásnak köszönhetően megtanultam megengedni magamnak a pihenést, egyúttal annyi empátiát tanultam (és a mai napig tanulok) a sorok között, amelyet magam felé is tudok gyakorolni.
Sokszor úgy nyilatkozol az ékszerkészítés folyamatáról, hogy az egyfajta „küzdelem az anyaggal”. Lehet azt mondani, hogy ez tükrözi a saját belső folyamataidat is?
Ha visszagondolok az eddigi pályafutásomra, valóban azt látom, hogy sok küzdelem áll mögöttem. Az egyetemen folyamatosan küzdöttem az oktatókkal (akik végig negatív véleménnyel voltak rólam): váltig állították, hogy ez nekem nem fog menni... Aztán küzdöttem azért, hogy megnyithassam ezt az üzletet, hogy a saját szabályaim szerint alkothassak...
Ha ezt veszem alapul, akkor az anyaggal való küzdelem ebből a legcsekélyebb szelet: a legfontosabb viadal a fejemben történik, hiszen a számos, negatív visszajelzés ellenére ki kellett fejlesztenem magamban egy olyan, egészséges önbizalmat, amely elősegíti azt, hogy alkotóként érvényesülni tudjak. (Ez az árazástól kezdve a kollekciók kialakításáig rendkívül fontos része a munkámnak.) A mai napig szeretek olyan példaképeket keresni, akik nem álszerények, de nem is önteltek. Akik a helyén kezelik azt, hogy tehetségesek valamiben, és eziránt alázattal és hálával viseltetnek.
Olló helyett forrasztópisztoly – interjú Dévényi Dalmával, a d’Alma Jewelry ékszermárka alapítójával
Mondanál pár példát?
Iránymutatónak találom Sodró Eliza munkásságát, de Lovas Rozi is hasonlóan inspirálóan hat rám. Szabó T. Anna egy elképesztő csodája ennek az országnak, hiszen olyan alázattal van a világ felé, és olyan gyönyörűen nyilatkozik a saját szakmájáról, ami (szerintem) páratlan!
Mennyire tudod elengedni a kész ékszert, amikor „leválik rólad” és másé lesz?
Mondanám, hogy könnyen, de akkor hazudnék... Előfordult, hogy elhagyta a számat az a mondat, hogy „de kár, hogy pont ezt vitték el! Olyan szép volt!” Bizony, azért vannak ehhez hasonló önsorsrontások az életemben... (Nevet.) Összességében viszont elmondhatom, hogy alkotóként nincs annál szebb pillanat, mint amikor azt látom, hogy valakit boldoggá tesz egy-egy ékszerem!
Egy interjúban azt nyilatkoztad, sok fiatal alkotó másoknak akar megfelelni, mielőtt megtalálja a saját hangját...
Az a tapasztalatom, hogy mostanában sokaknak előbb van logója, logózott dísztasakja vagy épp Instagram oldala, minthogy az meg lenne töltve tartalommal, de a Pinterest is rossz hatással van az alkotókra, illetve a kollektív tudattalanra is. Az, hogy folyamatosan ezeket az oldalakat pörgetjük, és azok tartalma észrevétlenül beépül a tudattalanunkba azt eredményezi, hogy nagyon sokszor vannak átfedések különböző tervezők kollekciói között... Így elvész az egyediség, ha hagyjuk!
Mitől egyedi, karakteres a Fruzsi Fekete márka?
Szeretem azt hinni, hogy az ékszereim – bár beleillenek a mainstream rusztikus narratívába – sokkal tudatosabban és pontosabban vannak elkészítve, mint a versenytársak alkotásai. Noha mára nagyon elcsépeltek lettek az „egyedi, kézzel készült, és rusztikus” kifejezések, az, hogy egyedi formavilágban gondolkozom, közvetlenül kézzel, fehér ezüstből alakítom ki ezeket a formákat (polírozás és csiszolás nélkül), és hogy mindegyik ékszerből csak egyetlen darab készül, úgy hiszem, mindenképp karakteressé teszik a darabjaimat!
Mit szeretnél, mi jusson először az emberek, nők eszébe, ha meghallják a márkád nevét?
A kényelem! Szeretném, ha kényelmes lenne viselni az ékszereimet, egyúttal azok hozzájárulnának ahhoz, hogy a tulajdonosaik jól érezzék magukat a bőrükben. Azt szeretném, ha az ékszereim segítenének a nőknek abban, hogy könnyebben keljenek ki az ágyból reggelente, főleg akkor, ha semmihez sincs kedvük, mégis el kell indulni otthonról. Boldoggá tesz a tudat, ha az ékszereimet felvéve rálelhetnek az elveszett önbecsülésükre!
A TREAT a jutalmazásról és az önszeretetről szól. Te mivel tudod ma megjutalmazni magad?
Sokadmagammal együtt sokáig azt feltételeztem, hogy csak akkor jutalmazhatom meg magam, amikor valamit letettem az asztalra. Mára úgy gondolom, hogy nem kellene ezt teljesítményhez kötnünk: mi nők, annyi mindent csinálunk egy nap, hogy már akkor is bőven megérdemlünk bármiféle jutalmat, ha letudtuk a hétköznapi kötelezettségeinket. (Különösen fontos ez mindazon láthatatlan munkák fényében, mint például a mosás, vasalás, a családtagok időbeosztásának menedzselése...) Elképesztően sok teher van rajtunk. Ezen szeretnék a munkámmal könnyíteni!
