Ő a TikTok legüdébb színfoltja, akinek divattanácsait minden magyar megfogadhatná

„Miért ne lehetne párosítani a rózsaszínt a pirossal? Az öltözködés felszabadít” – állítja Molnár Edina tartalomgyártó. Bár Edina szerint a kiegészítők mágikus erejét nem lehet elvitatni, a belőle áradó báj és a természetéből fakadó szerénység valójában sokkal többet nyomnak a latban az outfitjei és a videói összhatásában. Edina szerint az élete a tartalomgyártással került tökéletes egyensúlyba, célja pedig nem kevesebb, mint hogy megmutassa a magyar nőknek: az öltözködés jóval többről szól, mint a belénk nevelt szabályok, hiedelmek betartása. Egy játék, amely kifogyhatatlan munícióval rendelkezik!

Molnár Edinával saját öltözködése evolúciójáról, az önazonos öltözködés felszabadító erejéről és a tartalomgyártói lét kihívásairól beszélgettünk, de arról is szó esett, mi az a leggyakoribb öltözködési hiba, amit mi, magyar nők a hétköznapokban vétünk.

Azonosítottad már, honnan ered az öltözködés iránti szereteted? Otthonról hozott, szülői minta ez vagy inkább olyasvalami, ami mindig is (gyerekként, tinédzserként) jellemző volt rád?

Keszthelyen nőttem fel, ami nem falu ugyan, de Budapesthez képest mégiscsak vidéki város. A származásomból kiindulva nem mondanám, hogy a divat hangsúlyosan jelen lett volna gyermekkoromban, mégis, vannak például olyan emlékeim, hogy melyek voltak azok a különleges ruhák, amelyeket imádtam viselni! Volt egy nagyon szép, hosszú, kockás, rózsaszín szoknyám, és arra is emlékszem, hogy anyukám a lelkemre kötötte, hogy ahhoz nem szabad pirosat felvenni!

Valószínűleg innen jön, hogy az egyik kedvenc párosításom a piros-rózsaszín és a lila-piros, merthogy miért ne lehetne ezeket párosítani? Ezzel együtt tény, hogy mindenben szeretem a szépet: imádom a festészetet, a zenét és az irodalmat, de miután nem tudok festeni, zenélni vagy írni, az öltözködéssel fejezem magam, a kreatív énem.

Szenvedéllyel és üzleti érzékkel írták újra a divatot ezek a híres szerelmespárok

Hogyan változott a stílusod az évek folyamán? Hogyan kell elképzelni a húsz-, harminc-, majd negyvenéves Edinát?

Alapvetően a stílusom nem sokat változott. Mindig is „szoknyás” voltam, és szerettem az elegánsabb ruhákat. Sosem voltam farmeros, pólós, bakancsos csaj! Főiskolás koromban, illetve, amikor elkezdtem dolgozni (Edina könyvelő, 25 éve egy budapesti cégnél dolgozik, jelenleg senior könyvelői pozíciót tölt be, – a szerk.), kifejezetten szerettem a különleges mintájú darabokat gyűjteni. Ez a mai napig jellemző rám!

Ha az öltözködésem evolúcióját nézem, akkor azt mondanám, hogy az idő múlásával finomodott és bátrabb lett az öltözködésem. Rájöttem ugyanis, hogy senkit nem érdekel, mi van rajtam, csak engem! (Nevet.) Ezzel együtt mostanra tisztában vagyok azzal, melyek azok a színek és fazonok, amelyek előnyösek számomra. Ezt (az évek során) érdemes kikísérletezni! Az öltözködés egy állandó játék, hiszen minden nap egy lehetőség arra, hogy kipróbáljunk valami újat. Miért ne játszhatnék például a szoknyák hosszával, a mintákkal és a színekkel, ha épp úgy tartja kedvem?

Mi hozta meg a bátorságodat a szabad, önazonos öltözködéshez?

Egyrészt a kor! A kor előrehaladtával már nem érzi annyira fontosnak az ember az elvárásokat, ahogy annak sem tulajdonít nagy jelentőséget, ki-mit szól majd az öltözékéhez.

Másrészt úgy hiszem, a TikTokozás is felszabadító erővel bír számomra! Amikor a lányom (Major Emma tartalomgyártó, – a szerk.) elkezdte a TikTokozást, ő és a barátnői is arra bátorítottak, hogy érdemes lenne egy csatornát indítanom, mert olyan jó a stílusom. Persze, eleinte legyintettem rájuk, mondván: „normálisak vagytok, ki lenne rám kíváncsi negyven-valahány évesen?”

Persze, beleültették a bogarat a fülembe! Én magam lepődtem meg leginkább azon, hogy már az első videómat is rengetegen megnézték, és nézik a mai napig! A TikTokozás gyönyörűen kiegyensúlyozza a könyvelői szakmámat. A felületnek köszönhetően végre „megérkezett” a kreativitás is az életembe, közvetlenül a számok mellé.

Kit tartasz stílusosnak? Mire asszociálsz a szó hallatán?

Nagyon szerettem például Diane Keatont: imádtam a vagány, mégis nőies stílusát! Ha az ő példájából indulok ki, akkor azt hiszem, azt tartom stílusosnak, aki önazonos, egyedi, különleges, és bátran meri azt vállalni.

Ha szettekben gondolkodom, ugyanezt tudom mondani. Azokat az összeállításokat részesítem előnyben, amelyek nem az egységes, monokróm hatásra mennek, hanem amikben van egy csipetnyi vagányság. Akkor érzem a leginkább felszabadultnak magam, amikor „össze-vissza” szetteket rakok össze, így például pirosat lilával vagy kockásat csíkossal párosítok. Bármit, amiről az az alapvetés, hogy nem illenek össze.

A találkozónk előtt sokat bogarásztam a kommentszekcióban, és bár túlnyomó többségben pozitív visszajelzéseket olvastam, elvétve előfordul egy-egy bántó mondat. Hogyan kezeled a negatív visszajelzéseket? Volt-e olyan visszajelzés, ami nagyon „betalált”?

Abszolút, különösen azok, amelyek arról szóltak, milyen jó nekem, mert egész nap csak öltözök, vetkőzök és szettekről gondolkodom... Azért bánt, ha ezt gondolják, mert az illető csak azt az öt percet látja a napomból, amit a videókban megmutatok és ebből téves következtetésre jut.

Az már nincs benne, amikor elindulok dolgozni, aztán bent ülök nyolc órát a munkahelyemen, angolul és németül tárgyalok, jelentéseket írok stb. Egyébként akkor is bántó lenne ez a feltételezés, ha főállásban foglalkoznék a divattal. Miért lenne ez probléma? Bár a legtöbb ember ma már nem ért egyet azzal a klisével, hogy aki csinos, az felületes is (mert például nem olvasott el életében egyetlen könyvet sem), kivételek mindig vannak.

Bevallom, a sértő jellegű kommenteket törlöm, ha pedig valaki kettőnél többször ír ilyesmit (nyilvánvalóan ártó szándékkal), azt letiltom. Nemcsak magam-, hanem a közösségem miatt is! Szeretnék egy békés, nyugodt légkört fenntartani az oldalamon; tudatosan fókuszálok például arra, hogy pozitív energiákat sugározzak a videóimmal. Ez nem jelenti azt, hogy a követők ne írhatnák meg a véleményüket (így például azt, ha egy szett ilyen-olyan okokból nem tetszik nekik), sőt, sokszor fel is teszem a kérdést (hiszen őszintén érdekel), szimpatikus-e a szett, hogy tanuljak a visszajelzésekből.

Számos dolog leszűrhető a kommentekből! Értékes tapasztalat, hogy a mai napig rengeteg „hiedelem” él a nők fejében az öltözködésről: van, aki nálam lát először piros-rózsaszín színpárosítást, és teljesen ledöbben, hogy ezt a kettőt „lehet” (milyen furcsa kifejezés) együtt viselni.

„A vintage számomra a valódiságot, az értéket és a tartalommal megtöltött formát képviseli”

Hogy látod, nagyanyáink „úrilány nem visel pirosat rózsaszínnel” előírásai globálisan is jelen vannak, vagy a szabályokhoz való ragaszkodás inkább magyar-specifikus tulajdonság?

Úgy hiszem, Magyarországra ez kifejezetten jellemző! A külföldi influenszerek például sokkal szabadabban kezelik ezeket a dolgokat. Sokkal elfogadottabb például, hogy egy idősebb nő olyan jellegű outfit videókat csináljon, mint én. (Nálunk kevés ilyen van.) Ezért is csodálkoztam (és csodálkozom a mai napig), hogy ennyi idősen még releváns lehetek öltözködés-ügyileg!