előfizetésem
Hírlevél
Nem az a kérdés, hogy egy anya pótolhatja-e az apát, hanem hogy egyáltalán feladata-e?
Mi történik akkor, amikor egy nő egyedül marad a gyerekével? Hogyan tud egyszerre anya és apa lenni? Egyáltalán mindenképp magára kell erőltetni az apai szerepet? Mi történik a gyerekekkel, ha az apai mintázat hiányzik? És hogyan maradhat mindeközben önmaga a nő, aki a frontvonalban harcol nap mint nap? Az Egyszülős Központ egyik pszichológusával, Győri Ildikóval beszélgettünk a láthatatlan csatákról. Amikor egy nő egyedül marad a gyerekével, az első kérdés sokszor nem az, hogy hogyan tovább, hogy mi lesz évek múlva, hanem az, hogy egyáltalán hogyan élje túl a következő napot.
Aki benne van, jól tudja: az elején nem lehet tervezni, gondolkodni, rendszerezni, az elején túlélni lehet. „Az életfenntartás kerül az első fókuszba. A háztartás, a megélhetés, a munka, a gyerek ellátása, a logisztika. Mindezt egy személyben kell menedzselni, méghozzá azonnal, ez pedig önmagában is nagy kihívás” – kezdi a beszélgetést Győri Ildikó, az Egyszülős Központ egyik pszichológusa, aki megerősíti, hogy ilyenkor bekapcsol egyfajta túlélő üzemmód, függetlenül attól, hogy miért maradt egyedül a szülő. Elvált, megözvegyült? Az első időszakban ez a kérdés másodlagos, hiszen a változás pillanatában csak az számít, hogy kialakuljon az új rendszer.
S.O.S apa kerestetik?
Hogy ki meddig marad ebben a “túlélő” állapotban, az személyiségfüggő. Vannak, akik hónapokig csinálják egyedül a teljes család életének menedzselését, automatikusan, anélkül, hogy akár csak meg tudnák fogalmazni, milyen helyzetbe kerültek. Ezt tetézi, ha az anya vagy apa egy csecsemővel, netán egy alig egy-két éves kicsivel marad egyedül. „Minél kisebb a gyerek, annál több az apró napi rutin feladat, több a kiszámíthatatlan helyzet, emiatt nagyobb a teher.
Ráadásul, ha nincs társas háló, ha a nagyszülők messze laknak, a barátok eltűnnek, a munkahely nem támogató, akkor az anya teljesen magára marad. Mind fizikailag, mind mentálisan.” Vannak olyan anyák, akik a gyermekek felnőtt koráig ebben a rutinban maradnak, és egyedül nevelik fel a gyermekeket. Érthető, az is, ha valaki a kezdeti időszak után hamar elkezd társat keresni, nem ritkán azért, hogy legyen valaki, egy másik felnőtt, aki átvállal néhányat az eddig egyedül végzett feladatokból.
„Bár ez elméletben jól hangzik, a gyakorlatban nehéz is lehet, mert egy egyszülős anya nem apahelyettest keres, hanem kapcsolatot. Arra van szüksége, hogy ő maga is szeretve legyen” – mondja Győri Ildikó.. Miközben a szülő új kapcsolatot próbál kiépíteni, ott van a folyamatos szorongás is: megfelel majd a gyereknek az új társam? Elfogadja őt? Tényleg lehet belőle elég jó „pótapa”? „Az anyák számára a gyerek az első. Ha új partnert keresnek, akkor is az a legfontosabb, hogy az illető ne csak őt szeresse, hanem illeszkedjen be az új családba” – mondja a pszichológus.
Egyedül maradtam a gyermekemmel, és jó lett volna, ha valakihez fordulhatok
Kettős gyászmunka
Amikor egy szülőpár gyermeket vállal, nem úgy mennek bele a folyamatba, hogy ennek valaha vége szakad. Együtt tervezik felnevelni a gyermeket. Sajnos még manapság sem szokta szinte senki felhívni a figyelmüket arra, hogy a gyermek érkezése teljesen fel fogja dúlni mindkét felnőtt korábbi életét. Így arra sem, hogy a kisgyermekkor évei gyakorlatilag állandó turbulenciával telnek, amiben nagyon nehéz feladatai vannak a szülőknek, és nagyon eltérnek attól, amelyek a vidám és szabad fiatal felnőttkor napjait jellemezték.
Részben ennek a következménye is lehet, hogy az élet által hozott feladatok és helyzetek végül a válásig feszítik a két szülő kapcsolatát. Extrém esetben akár annyira eltávolítja őket, hogy az apa teljesen eltűnik. Mire kell felkészülni, ha az apa sosem volt jelen? Milyen apai funkciókat kell egyedül elvégezni, és egyáltalán lehet pótolni az apát? A válasz összetett. Győri Ildikó szerint ha az apa elhagyta a családot „a gyermek egészséges felnőtté válása érdekében azt kell elkerülni, hogy a gyerek azt élje meg, hogy ő nem volt elég fontos, nem volt szerethető. Mert az apa a felnőtt társát hagyta el, nem a gyereket. Az anyának, miközben maga is gyászolja a kapcsolat végét, érdemes a gyermeket kivenni, tehermentesíteni.”
A gyászmunka tehát ebben az esetben kettős, egyrészt a párkapcsolatról, másrészt a vágyott családmodell elvesztéséről szól. Ezen tovább rontanak a körülmények, ha nehéz lesz a válás, amely után a vitatkozó, bántalmazó kapcsolatban maradnak a szülők egymással. A gyerek ugyanis nem a válástól sérül, hanem attól, ha a válás után is évekig fennmaradó küzdelemben éveken keresztül eszközként használják őt a régi társ életének rombolása érdekében.
Miért nem merünk gyereket vállalni? A válasz egyszerű
Ezt a cikket a Subscribe with Google jóvoltából olvashatod díjmentesen december 7-éig!
„Amikor a szülők egymást szidják a gyerek előtt, az rombol. Ha a bíróságra hurcolják, ha csatatérré válik az otthon, az sokkal nagyobb károkat okoz, mint maga a válás – figyelmeztet a pszichológus. Ha elmérgesedik a viszony, a szülőtársak évekig ismételgethetik, hogy, kinek van igaza. Mindenki a saját szempontjából kicsit talán jogosan érez így vagy úgy, mindenkinek lehet igaza - részben. De a gyereknek nem ez számít, neki mindegy, kinek van igaza, az ő egészséges felnőtté válása szempontjából csak az számít, hogy érezze: fontos, szerethető, számít.”
Az apa felelőssége
Mondják, hogy az anyák a legerősebb nők, és ez határozottan igaz az egyedülálló anyákra, akik bár segítő társ nélkül nevelik gyermeküket, a társadalom mégsem kíméli őket. Minden előítélet közül a legaggasztóbbak azok, amelyek a gyermek jövőjéről szólnak. Mint például „apa nélkül egy fiúból nem lesz igazi férfi”, vagy „az apa nélkül nevelkedő lányok sosem fognak egészségesen kapcsolódni a férfiakhoz” – mondják a rossz nyelvek, de vajon mit mond a pszichológus?
„Ezek leginkább sztereotípiák. A gyerekek nem a családmodell alapján sérülnek, hanem az alapján, hogy milyen kapcsolódásokban élnek. Ha szeretet veszi körül őket, ha a szülők – még ha külön is élnek – szeretettel, figyelemmel, törődéssel viszonyulnak hozzájuk, akkor sokkal kevesebb az esély a sérülésre. Ne feledjük, ha a válást követően egy gyermeket egyedül nevel az anyja, attól az apa elvileg még ugyanúgy felelősséggel tartozik a gyermek iránt, hiszen csak a házastársi kapcsolata szűnik meg, de továbbra is száz százalékban az apja marad a gyermeknek.”
A gyereknek nem az a fontos, hogy minden este otthon legyen az apja, hanem az, hogy amikor vele van, akkor valóban jelen legyen, rá figyeljen, neki segítsen.
„Gyűlöltem, hogy anyám eszközei voltunk a válás utáni játszmáiban”
Anyák a frontvonalban
Elengedni a régi életet, elfogadni az újrakezdést, megőrizni a nyugalmat a legstresszesebb időszakban, és mindeközben elfogultság nélkül kezelni az exet. Embert próbáló feladatok, és az egészben a legnehezebb, hogy ebben a fájdalmas állapotban az élet megy tovább: reggeli, óvoda vagy iskola, különóra, edzés, háztartás, munka, vacsora, lámpaoltás - egyedül. Ilyen az, amikor az anyák állnak a frontvonalban.
A legfontosabb cél lenne elérni – még talán a válás előtt, vagy a válási folyamat során, hogy tervezzék meg az elválni készülő szülők az új, már nem közös életben a gyermekek érdekeit szem előtt tartó kapcsolattartást, és ebben működjenek együtt. A gyerek egészséges felnőtt lesz, ha látja, megtapasztalja: bár már nem vagyunk együtt, de együttműködő szülők vagyunk. Ha bármelyik szülő ehelyett bosszú hadjáratot hirdet az ex ellen, és akár évekig, évtizedekig fenntartja ezt a rombolást, akkor a gyermekek nagy eséllyel sérülnek.
„Egy harcban mindenki vesztes. Egy jól működő rendszerben viszont mindenki nyertes.” Az egyedülálló anyák láthatatlan hősei a hétköznapoknak. Akik nem kérkednek a küzdelmeikkel, csak végigcsinálják. Mert egy anya – akkor is, ha egyedül van – képes biztonságot adni. Képes szeretni. Képes egyszerre több felnőtt feladatait is betölteni.
