előfizetésem
Hírlevél
Két hónapig utaztam Ausztráliában, és ezek a dolgok végleg megváltoztak bennem
Nemrég két hónapra Ausztrália felé vettem az irányt. Egy kis petsitting, egy kis felfedezés, és rájöttem arra, hogy minél tovább vagy egy országban, annál kevésbé akarsz majd hazatérni. Ez elég hosszú idő volt ugyanis ahhoz, hogy ne csak kipipáljam a bakancslistás helyeket, hanem elkezdjek belerázódni abba az életmódba, amit az ausztrálok követnek. A hajnali kelés, a szörfözés, az egészséges életmód, a folyamatos aktivitás, mozgásban levés, a család szeretete. Magyar szemmel nézve sok minden ismeretlenül laza, más meg kifejezetten irigylésre méltó, de persze vannak olyan dolgok, amiket nem akartam magammal hozni, amikor hazatértem.
Mezítláb a boltban
Az első kulturális sokkot a boltban tapasztaltam. A túra Perth-ben indult októberben, ami ott ugye nagyjából egy itteni áprilisi időjárásnak felel meg. Szeles, esős, néha napos. Teljesen élvezhető, és ők meg is teszik. Hiába volt 18-20 fok, simán eljárnak mezítláb a boltba bevásárolni, esetleg pizsamában beledobálnak mindent a kosárba, hogy aztán mamuszban hazasétáljanak. Ausztráliában teljesen bevett dolog, hogy az emberek cipő nélkül térjenek be a kávézóba, a szupermarketbe, sőt néha még a buszra is - mindegy, hogy hány fok van. Nem fesztiválhangulat, nem hippimozgalom, hanem egyszerűen nem tulajdonítanak akkora jelentőséget a külsőség ezen részének. A „no worries” mentalitás itt hatványozottan igaz, de ez nem csak egy szlogen, hanem egy működő társadalmi konszenzus.
A lazaságot nagyon nehezen szoktam meg. Ez részben a magyarságomnak, részben a hozzáállásomnak köszönhető. Vállalkozóként nehezen engedem el úgy magamat, hogy közben tartsam is a lépést a munkával. De itt muszáj volt lazábbnak lennem, hogy megtapasztaljam mindazt, ami szerintük működik az életben. Ők úgy vannak vele, hogy ha meleg van, akkor minek a cipő, minek a ruha? Sok helyen ki volt írva, hogy bikiniben ne menjenek be a helyiek és a turisták, hátha azzal másokat is zavarnak. Egy kendőt vagy egy strandruhát azért illik magadra kötni egy étkezdében vagy egy kávézóban. A hangsúly viszont nem azon van, hogyan nézel ki, hanem azon, hogy jól érzed-e magad. Számukra ez a legfontosabb az életben.
A szörfözés Mekkája
Ha Ausztrália, akkor biztosan eszedbe jutnak a szörfös képek, ahol egy deszka segítségével mindenki képes meglovagolni a hullámokat. De azért ne gondold, hogy mindenki így születik. Van, aki nem tehetséges benne, nem szeret, nem szokott deszkára pattanni. De az is tény, hogy majdnem mindenki próbálta már. A tengerpart itt nem egy kirándulóhely, hanem egy élettér. Reggel futók, napközben szörfösök, délután családok, este pedig baráti grillezések töltik meg a partot. A szörfdeszka viszont nem státuszszimbólum, hanem egy sporteszköz, mint nálunk a bicikli. Azt is mindenki próbálta már, és lesz, aki triatlonistává válik, míg mások a boltig nem mernek elmenni vele.
A szörfözés köré épült kultúra pedig ott van a mindennapokban. Az időjárás-appok, a hullámelőrejelzések, a spontán szörfözések munka előtt és után. És ami különösen feltűnő, és jó látni, hogy ez nem a gazdagok, az elit réteg kiváltsága. Kezdők, profik, gyerekek, idősek osztoznak a hullámokon, meglepően kevés feszültséggel.
Szörfdeszkán érkezik a Télapó, ilyen az ausztrálok és az ausztráliai magyarok karácsonya
Az ausztrál konyha: nem fine dining gasztronómia
A helyi konyha nem túl izgalmas, de azért találni érdekességeket. Nem akarja megváltani a világot, viszont nagyon tudatosan alakítják azt, főleg helyi alapanyagokra építve. Rengeteg a tengeri herkentyű, a kiváló minőségű marha- és bárányhús, a friss zöldségek, gyümölcsök, és meglepően jó a kávéjuk is. Melbourne kávékultúrája például simán felveszi a versenyt bármely európai nagyvároséval, de én a többi városban is tapasztaltam: itt bizony magas minőségű kávét lehet kapni.
De azért említsünk szót az érdekességekről is, mint a kenguru- vagy a krokodilhús, a cukorszórt kenyér, a Vegemite vagy éppen a TimTam. Ebből talán utóbbi volt egyedül ehető számomra. A húsok rendkívül rágósak, a kenyér dolgot annyira nem értem, a Vegemite pedig pont olyan, ahogy mondják: valaki vagy szereti, vagy nem. Én utóbbiak táborát erősítem.
Hogy mi hiányzott itthonról? Az ízek. Valahogy minden más volt, mint amit itthon megszoktunk. A tej, a tejtermékek, a sajtok, a kenyerek. Gyümölcsök kapcsán nem igazán fogsz megszokott almát vagy körtét kóstolni, cserébe viszont voltak különleges egzotikus fajták, amikből jól be is táraztam. Amint elengedtem magam, és nem azokat akartam megvásárolni, amiket itthon is, sokkal jobban tudtam élvezni a helyi ízeket.
Munka és magánélet egyensúlya: van, ahol még létezik
Míg mi Európában mindenhogy próbáljuk megtalálni a munka és magánélet egyensúlyát, addig odakint nekik ez teljesen természetesen jön. Ami legjobban szemet szúrt, hogy az ausztrálok komolyan veszik a szabadidőt. Minden bezár 2-3 körül, csak néhány élelmiszerbolt van nyitva, esetleg étterem, de kávézót, kézműves boltot, zöldségest sem találsz a helyén késő délután. Itt ugyanis nem számít hőstettnek túlórázni, nem erény bent maradni este nyolcig.
A munka egy elvégzendő feladat, nem pedig az identitásuk része.
Négy körül kiürülnek az irodák, mindenki megy a maga dolgára, ami lehet sport, tengerpart, családi összejövetel, grillezés a parkban, vagy csak szörfözés az óceánban. Ez nem a rendszer elleni lázadás része, hanem maga a rendszer. Saját szemmel látva viszont talán egy kicsit fájdalmas is, hiszen rávilágított arra, hogy mennyire máshogy gondolkodnak az időről, a szabadságról, a családról, az életről.
A Nagy-Korallzátony és a dzsungel nem csak egy természeti látványosság
A Cairns környékén eltöltött egy hét teljesen más perspektívát adott Ausztráliához. A Nagy-Korallzátony nem pusztán egy védett, világörökségi helyszín, hanem egy rendkívül sérülékeny ökoszisztéma. Élőben látva a korallokat, a színeket, a tengeri élővilágot, az ember azonnal megérti, hogy mit is jelent a klímaváltozás a gyakorlatban. A helyiek persze nem szoktak erről beszélni, hiszen örülnek a turistáknak, de mindent megtesznek annak érdekében, hogy megóvják a területet. Túrák is csak a városból indulnak, napi néhány hajó megy csak ki a vízre, így nem éreztem csak azért rosszul magamat, mert én voltam egy a sok közül, aki aznap fel akarta fedezni a korallzátonyt.
De igaz volt ez a Cairns környéki esőerdőkre is. Az itt töltött napok alatt az ember gyorsan megtanulja tisztelni a természetet, az áramot, a vizet, a friss ételeket. Az időjárás teljesen kiszámíthatatlan, az élővilág magával ragadó, minden hangos, mégis csendes, minden él és mozgásban van. Tipikusan Instagram-díszlet, amely önmagában is működő rendszer, és pontosan azért nincs minden teljesen kiépítve a területen, hogy megmaradjon annak, ami. Egy zöldellő dzsungelnek, ahol boldogan élnek a különféle állatok, madarak, krokodilok, kétéltűek, és kenguruk.
Ausztráliai magyarokkal beszélgettünk, ilyen tízezer kilométerre élni a hazádtól
A túrák során feltűnő volt, hogy mennyire természetes az ausztrálok számára ez a közelség. A vezetőnk tudta, hogy melyik fa hány éves, melyik kanyarban merre kell elfordulni, hol és milyen madarakat fedezhetünk fel, akik ott élnek. Tudják, mikor kell vigyázni, mikor kell visszafordulni. Ez a fajta gyakorlati természetismeret a legtöbb helyen ritka, főleg Európában.
Veszély a köbön?
Amikor Ausztráliába indultam, akkor több családtagtól, baráttól megkaptam a szokásos kérdést: minek megyek egy olyan helyre, ahol minden meg akar enni? Sokat beszélünk arról, hogy itt minden veszélyes, mérges pókok, kígyók, cápatámadások, medúza csípések, de sokszor az extrém időjárás szól közbe. A mindennapokban viszont meglepően jó a biztonságérzete az embernek. Mindenki nyugodt, kevés a feszültség, érezhető, hogy itt bizony nem retteg mindenki egy bokorból előugró krokodil miatt.
És, hogy mi a helyzet a közbiztonsággal? Hasonló. Nem kell a táskát magadhoz szorítani egész nap, hátha ellopják tőled. Van egy kimondottan alapvető bizalom egymás felé, ami jelentősen csökkenti a stressz-szintet. Ez az, amit nagyon nehéz egyben hazahozni, hiszen nem a rendeleteken és a szabályozási rendszeren múlik, hanem az embereken és a szocializáción.
Bár nem csak egy dolgot hoztam magammal haza, de kétségkívül igaz, hogy a hozzáállásukat tanítanám Magyarországon, de talán egész Európában is. Kevesebb görcs, több rugalmasság, nagyobb bizalom egymásban és a rendszerben. Azt viszont nem bánom, hogy hazánkban nem kell állandóan a cipőmbe vagy a lábam elé nézni különféle veszélyes állatok miatt. Két hónap Ausztráliában nem elég ahhoz, hogy az ember helyivé váljon, de pont jó volt ahhoz, hogy bizonyos dolgokat másképp lásson. És talán ez az utazás legnagyobb hozadéka, hogy nem az számít, hogy mit nézünk meg, hanem az, hogy utána már nem tudunk ugyanúgy nézni rá.
Fontos azonban hozzátenni, hogy az ausztrál életérzésnek ára van. A megélhetés drága, a lakhatás sok helyen komoly kihívást jelent, a távolság Európától pedig sokak számára mentálisan megterhelő lehet. Tény, hogy egy paradicsomi hely, de itt is szükség van kompromisszumokra. Talán éppen ezért is hiteles: nem ígéri, hogy tökéletes lesz minden, de azt igen, hogy sokkal élhetőbbé teszi a mindennapjainkat.
