előfizetésem
Hírlevél
Ausztráliai magyarokkal beszélgettünk, ilyen tízezer kilométerre élni a hazádtól
Ausztrália neve sokak fejében a végtelen strandokat, partokat, az esőerdőket, a sivatagot, valamint a kengurukat jelenti. Nekem azonban - a két hónapos utam után - már más jelentéssel bír. De így vannak ezzel azok a magyarok is, akik valamilyen oknál fogva itt telepedtek le, a világ másik végén. Messze a Kárpát-medencétől, ahol valóban teljesen más az élet, mint itthon.
Azzal a céllal mentem Ausztráliába, hogy amíg utazom, felkeresem az ott élő magyarokat. Azokat, akik évekkel, évtizedekkel ezelőtt hátrahagyták hazájukat, és tele bizonytalansággal indultak útnak. Találkoztam közben olyannal is, aki csak néhány hónapja érkezett, de már keresi a megoldást, hogy ez állandó maradhasson. Ami meglepett, az a számuk. Rengetegen vannak. Ott vannak minden városban, utcában, rendezvényen, piacon. Mert itthon már 10 millióan sem élünk, a világ más tájain még bőven akad magyar ajkú ember.
A perth-i élet más szemmel
Perth önmagában is különleges hely, hiszen a világ legelszigeteltebb nagyvárosa, közel s távol semmi, ennek ellenére sokan érkeznek ide magyarok, hogy szerencsét próbáljanak. Van köztük Work and Holiday vízummal rendelkező, alig egy éve Perthben letelepedő fiatal, valamint évtizedek óta itt élő személy egyaránt. Mivel Sydneyben drága a megélhetés, Cairns nagyon elszigetelt, és a Gold Coast sem való mindenkinek, így nem meglepő, hogy valaki tényleg erre a csendre és nyugalomra vágyik.
Polly tavaly a színházból, egyenesen Perthbe költözött a rokonaihoz. Work and Holiday vízummal érkezett, de már sikerült otthonra, munkára, párra lelnie. A kalandjairól a TikTok-on is gyakorta beszámol, ahol azt is láthatjuk, hogy milyen hobbijai vannak a déli félteke ezen részén. Nagyon szeret a parton kagylókat keresni, kötni, horgolni, mozogni, utazni. Amikor tavaly megérkezett, álmában sem gondolta, hogy ennyire szeretni fogja ezt a helyet. Azóta már járt a hozzájuk legközelebb eső, magyar hagyományokat őrző eseményen, meglátogatta a Quokka-szigetet (hozzám hasonlóan ő is imádta), valamint dolgozott a sivatag közepén is.
Mikor megkérdeztem tőle, hogy szeretne-e maradni a vízum lejártát követően, csak így felelt: „Már beadtam a hosszabbítási kérelmet. Várom, hogy elbírálják, de a munkahelyem nagyon támogat, ráadásul közben a szerelmet is megtaláltam.” Tavasszal ismerkedett meg a párjával, akivel azóta már haza is látogattak, bejárták Európa egy részét, utaztak egy kicsit Ázsiában, és mostanra össze is költöztek. „Nem tudom, hogy mit hoz a jövő, de nem hiszem, hogy gond lenne. Vannak lehetőségeim, hogy tovább maradjak, mint a vízum által megengedett, hiszen ha például a munkahelyed támogat, akkor kaphatsz másfajta engedélyt a tartózkodásra.”
Nála teljesen egyértelmű volt, hogy miért Perth, hiszen volt kihez jönnie, de állítása szerint, ezt félretéve is nagyon szereti Nyugat-Ausztráliát. A csodálatos partokat, a napsütést, az embereket, a hangulatot. Neki bejött ez az életstílus, és jelenleg nagyon boldog itt, a világ másik végén.
Az esőt megszokod, de önmagad elveszíted a ködben – amit senki nem mond el az angliai életről
Az új hullám - fiatalok Ausztráliában
Amikor az utazásom előtt egy Facebook csoportban kértem segítséget a helyi magyaroktól, hogy kinek lenne kedve velem találkozni, beszélgetni egyet a cikk megszületéséhez, pillanatok alatt tele lett a postaládám. De tényleg. Nem bírtam menedzselni, hogy hányan szeretnének segíteni. Nem kértek érte semmit, nem vágytak hírnévre, egyszerűen mesélni akartak arról, hogy milyen cél hozta őket erre a kontinensre, ebbe az országba.
Brisbane sem volt találkozótól mentes. Bogi csak néhány éve él a városban, de már sikerült beleszoknia ebbe a laza stílusban. Egy remek délutánt töltöttünk együtt, kávéztunk, beszélgettünk, és mesélt arról, hogy került ide, és mit is csinál Ausztráliában. „A párom miatt jöttem ki, aki mellesleg a testvérem osztálytársa volt. Évtizedek óta ismerjük egymást, de csak nemrég jöttünk rá: együtt akarunk lenni. Ő már nagyon régóta itt él, itt dolgozik, így nem volt kérdés, hogy jövök utána.”
Bogi elmesélte, hogyan találkoztak, mik a céljaik, mik a terveik: „Ő szeretne visszamenni, de nem vagyunk benne biztosak. Egyelőre jó itt, de később meglátjuk. Sajnos a szüleink már nem lesznek fiatalabbak, így jobb lenne, ha közelebb élnénk hozzájuk.” Hozzátette, hogy többször hazalátogatnak, lehet, hogy egyszer talán maradnak. „A párom az, aki jobban menni akar, azt gondolja, hogy otthon jobb, de már rég nem élt Magyarországon. Mindig mondom neki, ne gondolja, hogy könnyebb lenne.”
Ehhez ugye hozzátartozik, hogy Ausztráliában igen magasak a megélhetési költségek, sokba kerül a saját ház, a bérlés, és bár maga az élelmiszer nem drágább, mint otthon, azért itt sem minden arany, ami fénylik. „Főleg a hangulatot nem szeretem otthon. Az emberek itt sokkal kedvesebbek és barátságosabbak. Bár nem volt hova befogadniuk, hiszen otthonról dolgozom, de sokkal nagyobb kedvvel indulok el bárhová, mint Magyarországon.”
Brisbane városában és a Gold Coast területén rajta kívül még sokan kerestek fel, de sajnos nem volt annyi időm, hogy mindenkihez ellátogassak. Ennek ellenére volt alkalmam üzenetben beszélgetni néhány itt lakó magyarral. Volt köztük étterem tulajdonos, work and holiday vízummal itt élő, valamint a Gold Coast-i magyar iskola vezetője is megkeresett. Bizony, annyian élnek ezekben a városokban, a vonzáskörzetekben, hogy még magyar iskola is működik a számukra. Az biztos, hogy aki itt telepszik le, azt egész évben várja a napsütés, az óceán, a szörf, valamint a helyiek kedvessége.
A terv az volt, hogy 1-2 évig maradok: több mint tíz év múlva jöttem haza Hollandiából
Sokan azt mondják, hogy aki egyszer elköltözik a hazájából, az hátrahagy mindent: a szokásokat, a kultúrát, a családját, önmagát. „Csak meg kell találni a megfelelő közeget. Akarni kell emlékezni, őrizni a hagyományokat, mert nem nehéz. A piacokon, vásárokon gyakran találni kürtöskalácsost, a boltokban ott van a vegeta, a pirospaprika, a magyar szalámi. Nem nehéz egy kis magyarságot csempészni az ausztrál otthonunkba.” Mesélte az öt éve itt élő Balázs, aki elmondása szerint sokat jár haza, de már ebben az országban is megtalálta önmagát, a magyarságát.
Kis város, nagy közösség
Amikor Cairns esik szóba, aki sokaknak arról sincsen fogalma, hogy hol található ez az „aprócska” város. Ha viszont a Nagy-korallzátonyt említem, akkor már mindenki tudja, hogy merre járok. Cairns az a település, ahonnan ki lehet látogatni a zátonyra, snorkelezni tudunk, ahol bejárhatjuk az északi esőerdőt, ahol egy teljesen más világ vár ránk. Brisbane-től 1700 km-re található, Darwin még több, 2700 km. Nagyon eldugott hely, amely egy kis öbölben fekszik, ahol hatalmas magyar közösséggel találkoztam.
Amikor az utazásom cairns-i állomását terveztem, az ott élő Anetta hívta fel a figyelmemet arra, hogy pont az érkezésem másnapján lesz az idei magyar fesztivál. Természetesen ott volt a helyem. Szombat reggel buszra pattantam, és ellátogattam a Goomboora Parkba, ahol már rotyogott a bogrács, ahol már begyúrták a lángost, ahol több mint 50 magyar vett részt az eseményen. Megérkezésemkor Emese, az esemény főszervezője fogadott, majd azonnal megismerkedtem az ausztrál-magyar nagykövettel.
Csenger-Zalán Zsolt Canberrában él, és először fedezi fel Cairns térségét. Meglátott, és azonnal bemutatkozott. Nem csak nekem, mindenkinek. Néhány szót sikerült is váltanunk. „Amikor meghívást kaptam az eseményre, és mondták, hogy nem kell öltöny és nyakkendő, csak rövidnadrág és papucs, örömmel fogadtam el a meghívást.” - meséli, majd hozzátette, hogy bár csak néhány napot marad, nagyon tetszik neki ez a sok zöld, a dzsungel, a növények. De mindenki más is így van ezzel.
Felmerült bennem a kérdés, hogy miért pont Cairns. Igen, Sydney a főváros, ott érthető, miért laknak magyarok. Brisbane és Gold Coast mindig napos, olcsóbb az élet, és még több a tengerpart. Perth egy kicsit elszigetelt, de valaki erre vágyik. Viszont Cairns? Kicsi és elszigetelt, ráadásul nem olyan egyszerű munkát találni. A város a járvány következtében nagyon nehéz helyzetbe került, korábban minden második ember a turizmusban dolgozott. Rengeteg a bezárt étterem, kávézó, kézműves üzlet. És bár azóta egy kicsit jobb a helyzet, azért nem egyszerű itt az élet.
„Én a férjem miatt jöttem, akivel Angliában ismerkedtem meg. Ott élt egy darabig, de ő alapvetően ausztrál. A családja nem messze lakik innen, úgyhogy ide költöztünk.” - meséli Anita. Sokat beszélgettünk arról, hogy érzi itt magát. „Két gyermekünk van. A legnehezebb, amikor a monszun idején sokszor napokig nem tudunk kimozdulni a házból. Decembertől folyamatosan esik, idén ezért inkább hazamegyünk, és ott töltjük az ünnepeket az én családommal. 6 hónapig tervezünk maradni, szeretnénk visszajönni, de csak úgy, hogy sikerül megfelelő munkát találni. Szerencsére vannak lehetőségeink, és éppen ezért jövünk most ennyi időre. A férjem néhány hét után visszajön dolgozni, de a gyerekek járnak majd Magyarországon iskolába, hogy megnézzük a rendszert.” Anita tehát bár szeret cairns-i lakos lenni, vágyik haza, vágyik ebbe a közegbe, de mivel régóta nem élt már itt, először letesztelnék, hogy milyen az élet mostanában.
Emese a főszervező, viszont csak az ünnepekre tér haza. Boldog itt a férjével. Régóta vannak már Cairnsben, és nem terveznek hazaköltözni. Megtalálta a helyét, és szereti, amit csinál. Fotósként nincs is nehéz dolga - most már. Persze neki sem volt egyszerű, de már nem vágyik haza. „A gyümölcsök, az emberek kedvessége, az időjárás. Annyi minden miatt szeretem Cairns-t.” De mások is valahogy így vélekednek. Mindenkihez az volt az első kérdésem, hogy miért pont ez a város. Mindenkitől ugyanazt kaptam:
az idő, az ételek, az emberek, a nyugalom, a természet.
Az, hogy egy köpésre van a korallzátony, az esőerdő, a természet, és igazából repülővel sem bonyolult eljutni A-ból B-be, vonzó lett a magyarok számára. Sosem gondoltam, hogy a világ másik felén, egy nagyjából 150 ezer lelket számláló városban találkozom ekkora közösséggel. A napot bográccsal, pogácsával és lángossal zártuk. Előkerültek az italok, a hazai sütemények, a magyar zenék. Ők szeretnék megőrizni a magyarságukat, szeretnék átadni mindezt a gyermekeiknek is.
A nehézséget talán a nyelvhasználat jelenti, hiszen mindegyikük próbálja tanítani a kicsiket, nem mindenhol annyira egyszerű. Ennek ellenére mindenki tud magyarul, mégha nem is tökéletesen, nem is tisztán, de a szülők igenis fontosnak tartják, hogy több nyelvet beszéljenek, hogy tudjanak kommunikálni az otthoniakkal. „Brisbane-ben, Sydney-ben egyszerűbb őket magyarra szoktatni, hiszen vannak nagyobb közösségek, iskolák, ahova heti egy-két alkalommal el lehet őket vinni. Itt csak mi vagyunk egymásnak. Sokszor összeülünk páran, a gyerekek együtt játszanak, beszélgetnek. Én itt könnyebben találtam magamnak barátokat, mint otthon bármikor. Úgyhogy nem, nem hiányzik Magyarország. Csak a családom.”
Még nincs 30 éves, de már 38 országban és 11 államban járt, és most utazási tanácsadóként segít másoknak
Világjáró magyarok a fővárosban
Természetesen Sydney sem maradhatott ki. Anitával futottam össze először, aki korábban stewardessként dolgozott, majd megismerkedett a párjával, aki ausztrál, így ide költöztek. „Pilóta, tehát viszonylag gyorsan kapott munkát. Én a családi vállalkozásban dolgozom édesapámnak. 3 éve jöttem ki, azóta több helyen is éltünk, végül Sydney külvárosában telepedtünk le.” Anita régóta nem él otthon, sokat utazott, így most boldog, hogy van igazi otthona. „Nekem jót tesz a távolság.”
A sétánk során sokat mesélt az ausztrálokról, a szokásaikról, arról, hogy kívülről itt is mindenki boldognak látszik, de belül rengeteg a mentális problémával küzdő személy. „Nagyon felszínesek. Sokszor fontosabb, hogy a ház kívülről palotának tűnjön, és senkit sem érdekel, hogy mi van belül. Furcsán néztek ránk, amikor mi először inkább belülről szerettük volna felújítani az új otthonunkat, hiszen a külső jóval fontosabb az ausztrálok számára.” Érdekes volt hallgatni a történeteit, ugyanis hiába utaztam két hónapot az országban, nem feltétlenül láttam bele mindenbe. Sem az életükbe, sem a problémáikba, sem a helyiek nehézségeibe.
„Itt a lányoknak az a „dolguk”, hogy férjhez menjenek, gyereket szüljenek, és étellel, valamint tiszta otthonnal várják haza a párjukat. A férj eközben dolgozik, ellátja a családot. A nőnek nem kell semmit sem tennie. Sokan elmennek persze néhány órában dolgozni, hogy legyen pénzük a saját kiadásaikra, de alapvetően nem szokás. Én megmondtam a páromnak, hogy dolgozni szeretnék. Nem akarok otthon ülő nő lenni, aki minden este vacsorával várja haza. Mi európaiak nem ehhez vagyunk szokva.”
Polli szintén sokat mesélt arról, hogy mi szél hozta Sydney-be és meddig marad. „Work and holiday vízummal vagyunk itt. A férjem és én még Angliában találkoztunk, hónapokig utaztunk, végül most itt vagyunk.” Meséli, majd hozzátette, hogy jövőre vissza kell menniük Angliába, de egyúttal ellátogatnak Magyarországra is. „Mindenképpen az a terv, hogy jövünk vissza, a munkahelyemen is várnak.” Polli jelenleg munkaerőtoborzóként dolgozik egy irodában, ahol elmondása szerint jóval többet keres, mint korábban Bristolban. „Ott nem volt túl jó a fizetésem, ráadásul a megélhetés sem volt túl olcsó. Itt viszont többet tudunk félretenni, és az idő is barátságosabb.”
Ahogy hallgattam a magyarok történetét, rájöttem: Ausztrália magyarjai annak ellenére is boldogok, hogy a többség messze van a családjától, a hazájától. Amikor valaki elköltözik Magyarországról egy másik európai országba, akkor sokszor évente több alkalommal is hazalátogat. Ez innen nehezen megoldható, mind pénzügyileg, mind időmenedzsment kapcsán. Ennek ellenére ők azok, akik képesek voltak új életet építeni maguknak, és közben megtartották mindazt, amivel otthonosabbá teszi nekik ezt az országot.
