előfizetésem
Hírlevél
Ez történik, ha egy terapeuta a dzsungelbe megy - Dian Fossey gorillák között talált otthonra
Louis Leakey antropológus jó ötletnek tartotta a 20. század végén, hogy a dzsungelbe tehetséges nőket küldjön, akiknek – ha nincs is feltétlenül megfelelő képesítésük – elszántságukkal képesek lesznek áttörést hozni az emberszabásúak tanulmányozásában. Ezt a három nőt Jane Goodallnak, Dian Fossey-nak és Birutė Galdikasnak hívták, együttesen pedig „Leakey angyalainak” is nevezték őket. Kutatásaiknak köszönhetően egészen más szemmel tekintünk ma a főemlősökre.
Louis Leakey minden bizonnyal úttörőnek számított abban a tekintetben, hogy egy ilyen költséges projektet, mint egy több hónapos, sőt éves kutatómunka, női kezekbe engedett. Sőt, mi több, teljes bizonyságban volt afelől, hogy erre a munkára megfelelő jelölt csakis nő lehet. Jane Goodall szerint a már elismert kutató nem hiába bízott a nők – ahogy ő fogalmaz – éles megfigyelőképességében, hisz ők azok, akik általában nagyobb szerepet játszanak a gyermeknevelésben:
„Ahhoz, hogy ezt a munkát jól csináld, türelmesnek kell lenned, meg kell tudnod érteni egy kis teremtmény igényeit és szükségleteit, mielőtt még beszélni tudna. Ezenfelül még figyelmesnek is kell lenned a családi csoporton vagy törzsön belüli kapcsolatokra is, hisz így tudod neki a legjobbat adni. Ehhez pedig az kell, hogy éber legyél a legkisebb jelekre is.” – részletezte egy, az életét bemutató dokumentumfilmben. A primatológia ma már a tudomány azon területe, ahol az egyik legmagasabb a női tudósok aránya. De még így is egy olyan terület, ahonnan a nagyobb akadémiai körökből továbbra is kiszorulnak.
Azon dolgozunk, hogy egy kicsit jobb hellyé váljon a világ - beszélgetés a Szívemben Született Afrika Egyesület önkénteseivel
A feladat, amit Louis Leakey-től kaptak, nem lehetett egyszerűnek nevezni. Az addig ismeretlen dzsungelben kellett megfigyelni különböző emberszabású fajokat: míg Jane csimpánzok, Dian a hegyi gorillák, Birutė pedig az orangutánok szociális életét és családi kötelékeit tanulmányozta. A civilizációtól elzárt területet orvvadászok, más egyéb veszélyes állatok és a helyi politikai viszályok is nehezítették. Azzal, hogy bizalmat szavazott ezeknek a fiatal pályakezdőknek, három rendkívüli példaképet adott a világnak. A következőkben ismerjük meg Dian Fossey kalandos történetét!
Irány Afrika
Fossey 1932-ben született a kaliforniai San Franciscóban. A lovak iránti szeretete vezetett oda, hogy beiratkozott az UC Davis állatorvosképzőbe. Hamarosan azonban azon kapta magát, hogy nehezen boldogul az alapvető természettudományos tantárgyakkal, például a kémiával és a fizikával. Két év után átiratkozott egy másik egyetemre, ahol végül 22 évesen foglalkozásterapeutaként diplomázott.
Szakterületének megfelelően helyezkedett el, majd a Kentucky állambeli Louisville-be költözött, ahol végül a Kosair Crippled Children’s Hospital foglalkozásterápiás részlegének igazgatója lett. 1963-ban, 31 évesen nem kevesebb, mint 8000 dollár kölcsönt vett fel, ami akkoriban egy teljes évi fizetése volt. Mindezt azért, hogy hét héten át körbeutazhassa Afrikát. Korábban olvasta a híres zoológus és természettudós, George Schaller műveit, és úgy érezte, muszáj saját szemével is látni, amit mindaddig csak a képzeletében élt meg.
Ott-tartózkodása végén ellátogatott a tanzániai Olduvai-szurdokba, ahol a már említett Louis és felesége, Mary Leakey kutatóhelyet létesített. Remélte, hogy találkozhat a híres kutatópárossal, és bejárhatja régészeti ásatásaikat. Louis Leakey, akinek éppen akkor semmi kedve nem volt egy újabb turistát körbevezetni, megengedte a nőnek, hogy egyedül nézzen körül. Miközben a férfi egy fontos zsiráfkövületet mutatott neki, amelyet nemrég fedezett fel, Dian megcsúszott, és ráesett a példányra, kificamította a bokáját, és közben ráhányt a kövületre – sokkal nagyobb kárt okozva, mint a túráért kifizetett 14 shilling. Ez volt Louis Leakey első emléke Dian Fossyról.
Így hozd ki a legtöbbet a nyári szabadságból
Az afrikai utazás és a szerencsétlenül alakult első találkozás is hatalmas nyomot hagyott a nőben. Visszatért otthonába, hogy törlessze adósságait, és a helyi lapban számolt be kalandjairól. Majd három évvel később, amikor megtudta, hogy Louis Leakey országos előadókörútja keretében Louisville-ben is meg fog állni, Fossey a megjelent cikkeinek kivágásaival ment el hozzá. Leakey, látva a nő lelkesedését és odaadását,
felajánlotta, hogy támogatja Fossey-t a hegyi gorillák hosszú távú tanulmányozásában.
Tréfásan megjegyezte, jobb, ha a fiatal kutató kiveteti a vakbelét, hisz hamarosan Afrikába készül, ahol távol lesz a modern orvostudománytól. Ezt követően, néhány héttel később, küldött neki egy levelet, amelyben részletezte a munkát, amit a fiatal nő fog majd végezni. Az utóiratban pedig közölte, hogy a vakbéllel kapcsolatban csak viccelt. Ekkor azonban már túl késő volt – Fossey elkötelezettségének jeléül már eltávolíttatta azt.
Gorillák nyomában
1967 elején Dian Fossey végre megkezdte a hegyi gorillák megfigyelését Kongóban. A kongói politikai zavargások miatt azonban kénytelen volt Ruandába költözni. Ugyanazon év szeptemberére megalapította a Karisoke Kutatóközpontot, amelynek neve a helyszínt körülvevő két vulkán – a Mts. Karisimbi és Visoke – nevéből ered.
Ezt a cikket a Subscribe with Google jóvoltából olvashatod díjmentesen december 7-éig!
Mivel a gorillák az embert addig a pontig csupán orvvadászként ismerték, Fossey-nak ki kellett érdemelnie a bizalmukat. Végül rájött, hogy ha utánozza a viselkedésüket, akkor az állatok apránként beengedik őt a bizalmukba. Így könnyebbé vált, hogy közelebbről is megfigyelje mindennapjaikat. Dian elkezdte megkülönböztetni a gorillákat az orruk alapján, amelyek alakja és ráncosodási mintázata minden egyednél egyedi.
A Karisoke-ban töltött idő alatt számos jelentős felfedezést tett a gorillákkal kapcsolatban. Tanulmányozta társadalmi dinamikájukat, és megállapította, hogy a gorillák erős családi kötelékeket tartanak fenn, amelyek arra késztetik őket, hogy harcoljanak a csoportjukba tartozó csecsemők védelméért, és gondoskodjanak a sérült vagy gyengébb csoporttagjaikról is.
Ahogy telt az idő, a nő egyre jobban megszerette az általa vizsgált gorillákat. Felhagyva a tudományos kutatással, annak szentelte az életét, hogy megvédje őket az orvvadászoktól. Miután a legjobban tanulmányozott gorillái közül néhányat elvesztett az orvvadászok miatt, a szereteten kívül a harag is vezérelte. Úgy érezte, bosszút kell állnia imádott állatai gyilkosain.
Társaival együtt megfélemlítették, letartóztatták és megalázták az illegálisan gorillákat mészárlókat. Szabotálták a csapdáikat, fogva tartották jószágaikat, és felgyújtották a vadásztáboraikat. Számos orvvadász letartóztatását követelte, akik közül sokakat végül tényleg hosszú börtönbüntetésre ítéltek.
Emellett kiállt a káros turizmus és a gorillák fogságban tartása ellen is. Több gorilla halálát a turisták által behurcolt emberi betegségeknek tulajdonította, amelyekkel szemben az állatok nem voltak immunisak. Úgy vélte, hogy a turizmus beavatkozik a gorillák természetes, vadon élő viselkedésébe is, és képmutatással vádolta a természetvédelmi értékeket sugalló, valójában csak marketingcélú környezetvédő turisztikai programokat.
Igazi lázadó volt, aki nem félt szemben állni – egy számára teljesen idegen kultúrában sem – az általa fontosnak tartott értékek mellett. Helytelenítette az állatok fogságban tartását emberi szórakoztatás céljából. 1978-ban megpróbálta meghiúsítani két csecsemőgorilla Ruandából a németországi kölni állatkertbe történő exportját. Az akció közben 20 felnőtt gorillát mészároltak le, akik védeni próbálták a csoport két kicsinyét az emberekkel szemben.
Ugyanabban az évben létrehozta a Digit Alapot, hogy finanszírozza orvvadászatellenes programját. Az alapot kedvenc gorillája, Digit emlékére hozta létre, akit egy orvvadász 20 dollárért lefejezett. Egy pillanatig sem feledkezett meg missziójáról: minden nap úgy kelt és úgy feküdt le, hogy ezeknek az állatoknak és környezetüknek sorsa járt a fejében. Azonban a helyzet egyre inkább elmérgesedett, és az alapítvány létrehozása után hét évvel, 1985-ben Fossey-t meggyilkolva találták meg ruandai kunyhójában.
Kichijōji – Tokió bohém negyede, ahol virágzik a vintage kultúra
Egy bozótvágó késsel ütötték fejbe, amelyet egy orvvadásztól kobzott el, majd elrettentésként kunyhója falára függesztett fel. Egyesek úgy vélik, hogy Fossey-t egy orvvadász ölte meg, míg mások szerint valaki, aki neheztelt rá, amiért a ruandai turizmus és a gorillákból származó potenciális gazdasági haszon útjában állt. Az is lehetséges, hogy Fossey túl sokat tudott a ruandai uralkodó elit által támogatott illegális kereskedelemről.
Az okoktól függetlenül egyértelmű volt, hogy Fossey egyhamar nem készült elhagyni Ruandát, szálkát hagyva sokak szemében. Hónapokkal a halála előtt 1 000 000 dolláros szerződést kötött a Universal Studiosszal a „Gorillák a ködben” című filmről – ez a megállapodás finanszírozta volna, hogy továbbra is szeretett gorillái közelében maradhasson.
Az alapítvány, amit annak idején létrehozott, ma is él: „Dian Fossey Gorilla Fund International” néven tesz eleget névadója emlékének, és finanszírozza a Karisoke Kutatóközpontot, hogy továbbra is többet tudjunk meg ezeknek az állatoknak a helyzetéről.
