előfizetésem
Hírlevél
Ez az a gyermekkori mondat, ami még felnőttként is komoly problémákat okozhat
Gyerekkorunkban sokszor halljuk: „ne sírj”, „ne hisztizz”, „nem kell túlreagálni”. Ezek az ártatlannak tűnő mondatok azonban mély nyomot hagyhatnak bennünk. Miattuk ugyanis megtanuljuk elrejteni az érzéseinket, hogy megfeleljünk másoknak, közben pedig fokozatosan eltávolodunk önmagunktól.
Napjaink társadalma akarva-akaratlanul rákényszerít bennünket érzelmeink elrejtésére. A mindennapokban számtalan olyan helyzettel szembesülünk, amelyek érzelmeket váltanának ki belőlünk, azonban a környezet hajlamos negatív jelzőkkel illetni ezeket az érzelmi megnyilvánulásokat. És bár tudjuk, hogy igazunk van, kénytelenek vagyunk elfojtani természetes érzelemkifejezéseinket. Van-e értelme megfelelni a másik ember elvárásainak, ha cserébe saját mentális egészségünket romboljuk? A végén úgyis nekünk kell megküzdenünk a következményekkel. Drelyó Ágnes pszichológussal arról beszélgettünk, hol gyökerezik az érzelmek kontrollálása, és milyen úton vezethetjük vissza magunkat az őszinte érzelemkifejezéshez.
Robotmód
Lehetséges robotmódban élni, bár kétségtelenül semmi értelme nincs. Ágnes a Harry Potter szériában ismert horcruxokat említi, amelyeket a Sötét Nagyúr a lelke feldarabolásával hozott létre. „A horcruxok célja nem csupán az volt, hogy túlélést biztosítsanak a főgonosznak, hanem az is, hogy ellenfelei a különböző helyzetekben csak lélekrészekkel találkozzanak. Ezzel a technikával óvta meg magát az érzelmektől. Le lehet hasítani az érzéseket, azonban ez hosszú távon visszafordíthatatlan változásokat indít el. Az ember attól ember, hogy érez.”
Minden érzelmet elnyomás alatt tartani egy felnőtt embernek tehát cseppet sem egészséges. A probléma gyökere sokszor a gyermekkorban keresendő: a szülők gyakran kritikával illetik a gyermeket, ha az ösztönös érzelmi reakciókat mutat. „Ha egy gyermek nem élheti meg szabadon az érzelmeit, mert leállítják, az felnőttkorban meghatározza, milyen érzelmi kifejezési módokat alakít ki, és egyáltalán képes lesz-e ezekre. Egy ilyen romboló környezetben az érzelmek elnyomása a gyerek számára túlélési stratégia. Így tudja elkerülni a kritikát, az elutasítást vagy a büntetést.”
Egészségesebb leszel, ha kimondod, amit gondolsz: de nem mindegy, hogyan
Érzelmeink egyfajta iránytűként szolgálnak mindennapi életünkben. Amikor negatívan érint bennünket valaki viselkedése, és az szomorúságot kelt bennünk, érzelmeink hatására visszajelzünk, hogy ez számunkra nem jó, ne tegye ezt velünk. Ha nem jelezzük, újra meg fogja tenni. Így tekinthetünk érzelmeinkre egyfajta védelmi pajzsként. Nem véletlenül része testünknek a lelkünk is – inkább használnunk kellene, mintsem elnyomni.
„Az érzelem tulajdonképpen iránytűként szolgál. Az adott dolog, ami éppen velem történik, azonnal feldolgozásra kerül, és én döntöm el, hogy megismétlődhet-e az életemben: hasznos-e, vagy le kell állítani. Érzelmeink nélkül nem tudnánk, mit kerüljünk el – ezek mutatják meg, merre menjünk az életben. Hasznosak.”
Az érzelmek detektálása saját magunk felé is fontos, mert visszajelzést adnak arról, mit és mennyit bírunk.
Gyerekkori kontroll
Általános jelenség, hogy a szülő rászól a gyermekre: ne sírj, maradj csendben, és még sorolhatnánk. Mivel ezt látta otthon, ő is így viselkedik a saját gyermekével. Azonban a korai életszakaszban még nem tudjuk megfogalmazni magunknak a különféle érzelmi állapotokat, a szülői mimika és verbalitás az, ami elkezdi árnyalni ezeket. A kisbabák ezeket tükrözik vissza.
„Ha egy gyerek azt tanulja meg, hogy ne mutassa ki az érzéseit, akkor a saját érzelmi világa homogénné válik, és nem fogja tudni, mi a teendő. Terápia során gyakori feladat, hogy ha valaki érzelmileg rideg környezetből érkezik, helyre kell tenni az érzelmeit. Ilyenkor a páciensek újratanulják az érzéseket.”
A jó kislányokból fáradt nők lesznek, akik egyszer csak nem bírják tovább, hiába tanultak meg hallgatni
Minden egyes érzelem energiát termel. Amennyiben ezek beazonosítás nélkül maradnak, az érzelmi energia feszültséget és frusztrációt okoz. Ennek levezetése sokak számára problémás, mivel nem mindenki választ egészséges megküzdési módokat és energia-levezetést.
„A következmény érzelmi elfojtás és önazonossági zavar lehet, mivel az illető nem fogja tudni, mit érez, vagy mit kellene éreznie. Gyakran ürességet, homogenitást élnek meg az emberek. Egy ilyen alapszituációból erednek a kapcsolati nehézségek. Az intimitás alapja ugyanis az, hogy tudjuk: a másik nem fog visszaélni velünk. Ha ebben nem vagyunk biztosak, az abúzust például nem tudjuk azonosítani.”
Ha egy gyerek azt tapasztalja, hogy az érzelmekre adott válasz a büntetés és a kontroll, akkor felnőttként megmaradnak benne a jogos félelmek. Az elutasítástól vagy a megszégyenítéstől fog félni, ezért nem mer érzelmeket mutatni. Ez később a tudattalanba süllyedhet, és újabb problémákhoz vezethet.
„Ezek az emberek érzelmi páncélt növesztenek. Ennek oka, hogy hiányzik a bizalom. Ahhoz ugyanis, hogy valaki meg merje mutatni az érzelmeit, biztonságban kell éreznie magát. Ha ezzel visszaélnek, súlyosabb esetben depresszió, állandósult szorongás vagy pszichoszomatikus tünetek is megjelenhetnek.”
Fontos a validálás
Vannak olyan helyzetek, amikor kifejezetten hasznos, ha rejtve maradnak az érzelmeink. Munkahelyen például káros lehet megmutatni, hogy sebezhetőek vagyunk. Magánéletben azonban muszáj lenne megélni és kifejezni az érzéseinket. „Katartikus élmény, amikor valaki rájön, hogy igenis vannak olyan emberek, akik mellett biztonságosan ki lehet mutatni az érzelmeket, és nem lesz belőle baj. Munkahelyen is alapvető lenne, hogy a vezetők törődjenek azzal, ki hogyan érzi magát – ez alapján lehetne változtatni.”
Sírni a munkahelyen: valóban a gyengeség jele lenne vagy valami teljesen más?
Sokszor kapjuk meg a mondatokat: „fejezd be, ne csináld már, ugyan már, nem igaz, amit mondasz”. Pedig nagyon fontos lenne megtanulnunk validálni, amit a másik érez. Amit ugyanis mond, az az, ahogyan ő érzi magát – márpedig az érzelem szubjektív dolog. „Sokszor itt tévednek az emberek: azt gondolják, hogy egy helyzet megélése csak egyféle érzelmi állapothoz köthető. És ha a másik nem azt érzi, amit én, akkor erről elkezdenek vitatkozni. Millióféleképpen lehet reagálni. Ha miattunk kerül valaki rossz állapotba, meg kell próbálnunk változtatni a viselkedésünkön.”
Az emberek sokszor azért nem mernek reagálni bizonyos helyzetekben, mert nem hiszik el saját maguknak sem, hogy az érzelmeik érvényesek. Önismereti munkával azonban lehet ezen változtatni. „Ezt fel kell oldani. Egy számukra autoritásnak számító személynek kell legitimálnia, hogy igenis jogos, amit az illető érez. Ha ez többször megtörténik, az egyén elkezdi a hétköznapokban is képviselni saját érzéseit. A szülői figura szerepét ilyenkor a terapeuta pótolja, és közösen újraírt érzelmi mintát alakítanak ki.” - mondja a szakember.
Az önérdek-képviselet fontos dolog mindannyiunk életében. Ha meg tudjuk fogalmazni, mit érzünk, merjünk is hangot adni neki. Nincs szükségünk felhatalmazásra, mint egy gyereknek – sokszor nem is a környezet a legnagyobb akadály, hanem az, hogy meg kell tanulnunk saját magunkkal jól bánni.
