előfizetésem
Hírlevél
„Állj, mit is érzek most valójában?” - ezért kell tanulni az érzelmi intelligenciát
Sokan úgy érkeznek terápiába, hogy csak annyit éreznek: valami nincs rendben – de megfogalmazni sem tudják, pontosan mi. A pszichológus szerint az érzelmi intelligencia nem velünk születik, hanem egy tanulható, finomítható kapcsolat önmagunkkal. Az interjúból kiderül, miért nem a tökéletesség, hanem a kíváncsiság visz közelebb az érzéseinkhez – és végső soron önmagunkhoz.
Hiába élünk az önismeret korában, az érzelmeinkkel való kapcsolat sokszor fájóan hiányos. Elfojtunk, sodródunk, alkalmazkodunk – miközben egyre távolabb kerülünk önmagunktól. Interjúnkban arról beszélgettünk Szőnyi Fanni-Zsófia pszichológussal, miért nehéz megélni a saját érzéseinket, hogyan fejlődik az érzelmi intelligencia, és miért nem a tökéletesség, hanem a kíváncsiság visz közelebb önmagunkhoz.
Eléggé figyelünk az érzelmeinkre, vagy inkább az a jellemző, hogy elnyomjuk őket?
A saját praxisomban azt tapasztalom, hogy sokan úgy érkeznek hozzám, nem is igazán tudják, mit éreznek, csak azt, hogy feszültek, kimerültek, vagy valami nyugtalanítja őket belülről, de nem tudják pontosan, micsoda. A modern kultúra sokszor az elkerülésre tanít: legyél erős, hatékony, urald magad. De az érzelmeink – különösen a fájdalmasabbak – épp azt jelzik, hogy fontos dolgok történnek bennünk.
A hétköznapokban gyakran nem figyelünk az érzéseinkre, hanem csak reagálunk rájuk, vagy épp megpróbáljuk elnyomni őket. Túl sok „nem szabad ilyet érezni” típusú üzenet él bennünk, és így szépen lassan eltávolodunk önmagunktól. Én azt látom, hogy sokan nem kapták meg azt a belső biztonságot, amiben egyáltalán rá lehetne nézni arra, ami belül zajlik. Pedig, ha nem tudatosítjuk, hogy mit érzünk, az érzéseink akkor is irányítanak, csak épp észrevétlenül, automatikusan.
Az önismereti munkában gyakran ott kezdődik a fordulat, amikor valaki először meri megengedni magának azt a kérdést, hogy: „Állj, mit is érzek most valójában? És mire akar ez az érzés rávilágítani?”
A magas érzelmi intelligencia nem azt jelenti, hogy mindig empatikus vagy
Mit gondolsz, az érzelmi intelligencia inkább velünk született adottság vagy tanulható, fejleszthető képesség?
Az érzelmi intelligencia nem egy velünk született adottság, hanem valami, amit tanulni, gyakorolni, finomítani lehet. Lehet, hogy valaki eleve érzékenyebb típus, vagy könnyebben ráérez másokra, de az, hogy hogyan bánunk az érzéseinkkel, hogyan figyelünk magunkra, hogyan reagálunk nehéz helyzetekben, az a tapasztalataim szerint mind fejleszthető. Az érzelmi intelligencia nem egy elérendő állapot, hanem egy élő kapcsolat önmagaddal, amit minden alkalommal erősítesz, amikor figyelemmel fordulsz magad felé.
Senki sem úgy születik, hogy tökéletesen tudja kezelni a nehéz érzéseit. Elég, ha kíváncsi vagy. Elég, ha hozol egy döntést: hogy hajlandó vagy szembenézni azzal, amit érzel, és azzal, amit az érzéseid mesélnek az életedről.
Vannak olyan időszakok, amikor nehezebb kapcsolódni az érzelmi világunkhoz? Ezt hogy ismerhetjük fel és mit tehetünk ellene?
Sok kliensemnél azt látom, hogy például nagyobb stressz, veszteség vagy krízis idején nehezebb kapcsolódni önmagukhoz. Ezt általában onnan lehet észrevenni, hogy tompábbnak érezzük magunkat, vagy éppen ellenkezőleg, túl intenzíven reagálunk olyan dolgokra, amelyek korábban nem hatottak ránk ennyire. De ezek a jelzések nem véletlenek. Gyakran mutatják azt, hogy valami lényeges változni akar és nehéz kérdéseket kellene feltennünk magunknak.
Ilyenkor azt szoktam javasolni, hogy gyengéden figyeljünk. Ne erőltessük, nem sürgessük, csak kíváncsian hajoljunk oda: „Hogy vagy most, igaziból?” És ha nincs rá válasz, az is válasz. A jelenlét a legnagyobb ajándék, amit ilyenkor adhatunk magunknak. Ez a finom figyelem már az első lépés vissza az érzelmeinkhez, és végső soron önmagunkhoz.
Miért van nehéz dolga annak, aki érzelmileg nem tudatos?
Azt látom, hogy azoknak, akik nem tudnak igazán kapcsolódni a belső érzelmi világukhoz, sokkal nehezebb eligazodni az életükben. Mert úgy próbálnak tájékozódni, hogy közben nem látják a saját belső térképüket. Az érzelmi tudatosság az a képesség, ami segít megérteni, hogy mi zajlik bennem valójában, miért reagálok úgy, ahogy reagálok, és mire is lenne szükségem egy adott helyzetben.
Nagyon sokszor hallom a klienseimtől, hogy csak utólag kezdik sejteni, mi is történt bennük érzelmileg egy-egy helyzetben, ha egyáltalán rájönnek. Amíg nincs meg ez a kapcsolat, az ember sodródik. Reagál, de nem érti, miért. Dönt, de nem tudja, mi hajtja. Kapcsolódik, de újra meg újra elcsúszik valami lényeges.
Egy kétévesnél még teljesen normális az is, ha valamit akar és ezért a földre veti magát, de egy felnőtt esetében ez már nem feltétlenül oké
Hogyan ismerhetem fel az érzelmi intelligenciát, akár magamon, akár másokon?
Sokan azt gondolják, hogy az érzelmi intelligencia valami olyasmi, hogy mindig nyugodt vagy, jól reagálsz, és minden helyzetben tudod, mit kell mondani. De valójában nem a tökéletes reakciókról ismerjük fel az érzelmi intelligenciát, hanem sokkal inkább abból, hogy valaki képes jelen lenni a saját érzéseivel, még akkor is, ha azok kényelmetlenek, zavarba ejtők vagy éppen fájdalmasak.
Egy érzelmileg intelligens ember nem az, aki nem billen ki, hanem az, aki észreveszi, amikor kibillen. Aki nem menekül el a szorongás, a félelem vagy a kétségek elől, hanem vállalja őket. Nem azonosul teljesen az érzéseivel, de nem is tagadja le őket, inkább kíváncsian figyeli, hogy mit mondanak el ezek az érzések az életéről. És gyakran épp ez az egyik legnagyobb bátorság: megengedni magamnak, hogy ember lehessek. Nem tökéletes, hanem valódi.
Az is nagyon jellemző, hogy egy érzelmileg intelligens ember nem az érzelmi vihar sodrásából reagál, hanem képes egy lépést hátralépni, és onnan, egy mélyebb, érték-alapú helyről válaszolni. Ez sokszor kívülről észrevétlen marad, de elképesztő belső stabilitás rejlik benne.
Saját magunkon is akkor vesszük ezt észre, amikor már nem sodródunk, hanem kapcsolatban vagyunk önmagunkkal. Amikor nem félünk attól, amit érzünk, hanem megtanulunk együttműködni az érzéseinkkel, nem ellenük dolgozni.
Sokszor halljuk, hogy a nők érzelmileg intelligensebbek – szerinted van ennek alapja, vagy ez egy társadalmi beidegződés?
A lányokat sokszor már egészen kicsi kortól arra nevelik, hogy kifejezzék az érzéseiket, gondoskodjanak másokról, érzékenyek legyenek. A fiúkat inkább a racionalitás, versengés, teljesítmény felé terelik és sokszor azt tanulják, hogy az érzelmek kimutatása gyengeség. Ez hosszú távon különbségeket eredményezhet az érzelmi kompetenciák terén, de ez nem biológiai adottság, hanem tanulási minta.
A klienseimen is azt látom, hogy azok fejlődnek benne igazán, akiknek van lehetőségük és bátorságuk szembenézni azzal, ami bennük zajlik, még akkor is, ha ez kényelmetlen vagy bizonytalan érzéseket hoz fel. És ez mindenki számára elérhető.
Mik azok a leggyakoribb félreértések, amelyek az érzelmi intelligencia körül kialakultak?
Az egyik leggyakoribb tévhit, amivel találkozni szoktam az az, hogy az érzelmileg intelligens ember mindig nyugodt, higgadt és kiegyensúlyozott. Pedig nem ez a lényeg. A magas EQ azt jelenti, hogy észreveszed, amikor kibillensz, és van eszközöd, belső kapaszkodód, amivel visszatalálsz magadhoz. Ez egy rugalmas, élő kapcsolat önmagaddal, nem egy tökéletes, fagyott állapot.
A másik félreértés, hogy a magas érzelmi intelligencia az, ha nem mutatok érzéseket, csak belül elrendezem őket. Azonban ez már az elfojtás terepe, nem az érzelmi intelligenciáé. A cél az, hogy őszintén, de szabályozottan ki tudd fejezni az érzéseidet. Hogy kapcsolódni tudj a belső világodhoz, és ebből a kapcsolódásból képes legyél hitelesen jelen lenni mások felé is.
Ezen kívül sokan azt is gondolják, hogy a magas EQ egyenlő a kedvességgel vagy konfliktuskerüléssel. Pedig gyakran épp az érzelmi intelligencia az, ami lehetővé teszi, hogy kiállj magadért, vagy konfrontálódj úgy, hogy közben nem veszíted el önmagad.
Mi az első lépés, ha valaki fejleszteni szeretné az érzelmi intelligenciáját?
A saját munkámban azt látom, hogy az érzelmi intelligencia fejlesztésének első lépése nem valami nagy áttörés, hanem egy halk, kíváncsi odafordulás: mi zajlik bennem most? Nem az a cél, hogy azonnal „megoldjuk” az érzéseinket, vagy gyorsan túl legyünk rajtuk. Hanem az, hogy egyáltalán észrevegyük őket. Hogy ne rohanjunk át rajtuk. Például amikor valaki megbánt, nagyon természetes, hogy azonnal azon pörög az agyunk: hogyan reagáljak, mit mondjak, hogyan védjem meg magam.
De ilyenkor érdemes egy pillanatra hátralépni, és feltenni egy másik kérdést: mi indult el bennem? Mire emlékeztet ez? Mi az, amit ez az érzés jelezni próbál? És ahogy ezt rendszeresen elkezdjük gyakorolni, szép lassan ki tud bontakozni bennünk valami. Valami, ami már addig is ott volt, csak nem figyeltünk rá igazán. Egy belső világ, ami nagyon is élő, csak eddig nem kapott elég teret. Amikor már egy picit jobban tudunk figyelni magunkra, akkor fel tud bukkanni egy mélyebb kérdés is: az, amit most érzek, az hogyan kapcsolódik az értékrendemhez?
Mi az, ami ebből az érzésből fontos nekem? Milyen irányba mutat? Mert minden érzés egy jelzőfény lehet a számunkra fontos dolgok felé. Ha figyelünk, idővel elvezet valami lényegeshez.
Egyáltalán miért fontos a magas EQ?
Azért fontos az érzelmi intelligencia, mert egyszerűen nem tudunk jól működni nélküle, sem önmagunkkal, sem másokkal. Az érzelmeink hidak. Általuk tudunk közelebb kerülni másokhoz, és ami talán még fontosabb: önmagunkhoz is. A praxisomban azt látom a klienseken, hogy ez az önismereti munka nem marad „bent a szobában”. Szép lassan átszivárog az élet minden területére. Változik, ahogy valaki jelen van a párkapcsolatában, barátságaiban, ahogy konfliktusokat kezel, ahogy kiáll magáért a munkahelyén, vagy épp ahogy nemet tud mondani.
Nő a belső stabilitás, javulnak a kapcsolatok, sokan elkezdik újra megtalálni az örömöt a mindennapjaikban is. Úgyhogy amikor azt mondjuk, hogy az érzelmi intelligencia fontos, az valójában azt jelenti: mindenhez köze van, ami valóban számít az életben.
Hogyan befolyásolja az érzelmi intelligencia az emberi kapcsolatainkat?
Az érzelmi intelligencia gyakorlatilag a kapcsolataink láthatatlan váza. Még ha nem is nevezzük nevén, még ha nem is tudatosítjuk, akkor is ott van a háttérben, meghatároz mindent. Ha képes vagyok felismerni, amit érzek, szabályozni tudom a saját reakcióimat, észreveszem a másik szükségleteit, és közben hitelesen ki tudom fejezni a sajátjaimat – akkor valódi kapcsolódás történik.
De ha elkerülöm a saját érzéseimet, ha nem tudok bánni velük, akkor ez elkerülhetetlenül belecsúszik a kapcsolataimba is. Félreértések, visszahúzódás, passzív-agresszió, hirtelen kirobbanó feszültségek ott keletkeznek, ahol nincs belső figyelem. Én úgy látom, hogy jól kapcsolódni másokhoz csak akkor tudunk, ha előtte megtanulunk kapcsolódni önmagunkhoz. Onnan indul minden. A kapcsolataink mindig tükröt tartanak. De az, hogy mit kezdünk azzal, ami visszanéz, az már a belső munkán múlik.
A csend ára: beteggé tehet a konfliktusok elkerülése
Mi a kapcsolat az érzelmi intelligencia és a boldogságérzet között?
Az érzelmi intelligencia nem garantál boldogságot, de helyet ad neki. Azt szoktam mondani a klienseimnek, hogy a cél nem az, hogy ne legyen fájdalom, hanem hogy ne a fájdalom irányítson. Ha jelen vagy az érzéseiddel, megérted, mit akarnak jelezni, nem menekülsz a fájdalom elől, hanem megtanulsz vele együtt lélegezni, akkor a jó érzések is tisztábban tudnak megérkezni. Nem lesz minden csodás, de már nem futsz el az életed elől. És ez az egyik legmélyebb formája annak, amit boldogságnak nevezünk: kapcsolódás önmagaddal, másokkal, az értékeiddel.
Melyik a nehezebb: a saját érzéseinkkel szembenézni vagy másokét jól kezelni?
A saját érzéseinkkel szembenézni sokszor nehezebb, mint másokét kezelni. Mert mások érzései, bármennyire intenzívek is, mégiscsak egy lépéssel kívül esnek rajtunk. Ott van egyfajta távolság. De a saját belső világunk… az nem megkerülhető. A magányunk, a halandóságunk, a bizonytalanságaink, a döntéseink súlya – ezek mind olyan tapasztalatok, amiket nem lehet kívülről nézni. Ezeket belülről kell elviselni. És bármennyire is próbáljuk ezeket eltolni magunktól, a testünk emlékszik. A gondolataink visszatalálnak. Valami mindig visszahív, hogy figyeljünk rá.
A tudatosság belül kezdődik. Ha képes vagy nem elmenekülni a saját érzéseid elől, ha megtanulsz velük együtt lenni, akkor ott lesz benned az a belső tartás, ami lehetővé teszi, hogy mások érzéseit is elfogadd, anélkül, hogy azok elnyelnének.
Milyen eszközök segíthetnek abban, hogy ne vegyük magunkra mások érzéseit, mégis tudjunk kapcsolódni?
Sokan félreértik, hogy mit is jelent valójában az empátia. Azt gondolják, hogy ha empatikus vagyok, akkor át kell vennem a másik érzéseit. Vagy hogy együttérzés csak akkor igazi, ha teljesen belehelyezkedem a másik világába, akár úgy is, hogy közben elveszítem a sajátomat. De az empátia nem egyenlő az azonosulással. És az együttérzés sem azt jelenti, hogy egyetértek veled. Lehetek melletted, ott tudok lenni veled abban, amit átélsz – miközben tisztán látom, hogy ez most a te élményed. És én ettől még nem veszítem el önmagamat.
A kulcs az, hogy miközben figyelek rád, ne felejtsek el figyelni magamra is. Hogy közben csendben megkérdezzem magamtól: „Mi mozdul most bennem?”, „Hol van az én határom ebben a helyzetben?” Mert ha ezt tudatosítom, akkor nem visz el a másik érzése. Ez egy kétirányú figyelem: kapcsolódom hozzád – de közben kapcsolódom magamhoz is.
Így naplózd az érzelmeidet, ha rendszeresen elveszíted a kontrollt önmagad felett
Ha egyetlen gondolatot kellene útravalóul adnod az olvasóknak az érzelmi intelligenciáról, mi lenne az?
Minden érzés egy lehetőség arra, hogy egy kicsit közelebb kerülj önmagadhoz. Nem kell azonnal megfejteni. Nem kell tökéletesen „jól csinálni”. És pláne nem kell megjavítani. Elég, ha jelen vagy vele. Elég, ha időnként csendben megállsz, és megfigyeled, mi zajlik benned. Ez már maga a kapcsolódás. Ez már az a pont, ahol nem elnyomod, nem elkerülöd, hanem meghallgatod azt, ami belül zajlik. És lehet, hogy nem ad választ rögtön. De idővel elkezd mesélni.
Arról, hogy mire vágysz. Hogy mire van most igazán szükséged. És ez a figyelem, ez a gyengéd, nem sürgető, elfogadó odahajlás, már önmagában gyógyító tud lenni. Nem a tökéletesség visz közelebb önmagadhoz, hanem az, hogy ott maradsz. Akkor is, ha nem tudod még, mit kezdj azzal, amit érzel. És valahol itt kezdődik a valódi érzelmi intelligencia.
Érzelmi intelligencia-fejlesztő gyakorlat útravalóként: Önszerető figyelem gyakorlat
Válassz ki egy csendes pillanatot a nap végén, és írj le három érzést, amit aznap átéltél. Nem kell elemezni, megmagyarázni vagy értékelni őket. Nem az a cél, hogy jól reagáltál-e, csak az, hogy figyelj rájuk. Amikor leírod ezeket az érzéseket, próbáld meg nem minősíteni őket. Figyeld meg őket úgy, mint vendégeket, akik csak egy pillanatra térnek be. Nem kell eldöntened, szereted-e őket. Csak engedd, hogy megmutassák magukat. Ez az egyszerű gyakorlat segít abban, hogy újra és újra visszatalálj a belső kapcsolatodhoz önmagaddal.