előfizetésem
Hírlevél
„Nem baj, ha az ember 18 évesen még nem tudja, mi lesz az útja” - interjú Batancs Enikő óvodapedagógussal
Mint Németországban élő pedagógus, Gordon-tréner és pedagógiai szaktanácsadó, Batancs Enikő a demokratikus, participatív nevelés gyakorlati alkalmazásával és oktatatói tevékenységével nemcsak a gyerekeket, de a pedagógusokat és szülőket is támogatja. Külföldi élete kezdeti kihívásairól, a demokratikus nevelés és a participáció mibenlétéről és azok pozitív hatásairól beszélgettünk a szakemberrel.
Milyen út vezetett a pedagógusi pályáig, és hogyan, miért költöztél ki Németországba?
Nem volt egyenes az út az óvodapedagógia felé. A gimnázium után angol szakon tanultam a Szegedi Tudományegyetemen, de hamar kiderült, hogy ez nem teljesen az én világom, valami másra vágytam. Ekkor elkezdtem gondolkozni, hogy merre tovább, és mivel a nővérem pedagógiát tanult, belevágtam én is.
Az akkori párom akkor már Németországban dolgozott, ő segített kijutni, konkrét munkát is talált nekem egy húsüzemben. Közel egy évig dolgoztam éjszakai műszakban, nappal pedig nyelviskolába jártam és a diplomámhoz szükséges vizsgákra készültem. Általában napi négy órákat aludtam. Levelezőn tanultam, így a vizsgaidőszakokra hazajártam Magyarországra.
Ez az időszak – amellett, hogy nagyon intenzív volt – rengeteget adott: kitartást, önfegyelmet, türelmet. Közben a nyelvtudásom is fejlődött, bár az elején csak angolul beszéltem, és a németet teljesen a nulláról kezdtem el tanulni. 9 hónap után otthagytam a húsüzemet, és egy török döneresnél kezdtem el dolgozni kisegítőként. Ez egyrészt lehetőséget adott arra, hogy fedezni tudjam az életem és a nyelvtanfolyamokat, másrészt közelebb vitt ahhoz, hogy elinduljak a pedagógusi pályán.
Egy ponton viszont olyan helyzetbe kerültem ott, ami miatt fel kellett mondanom. Ezután nem sokkal kézhez kaptam a diplomámat, és azt éreztem, hogy itt az idő, hogy végre elhelyezkedjek a saját szakmámban. Több tucat óvodába adtam be a jelentkezésem, de a német nyelvtudás hiánya miatt kevesebb eséllyel indultam. Ennek ellenére bizakodó voltam, hiszen Németországban az óvodapedagógus hiányszakma. Végül egy kétnyelvű, nemzetközi intézményben kaptam lehetőséget.
Milyen volt beilleszkedni ide? Hogyan hatott a pedagógiai szemléletedre az, hogy ebben a környezetben dolgozol?
Kezdetben furcsa volt szembesülni azzal a nyitottsággal, amivel a munkahelyemen találkoztam, Magyarországon ennek töredékét sem tapasztaltam azelőtt. 5 évig dolgoztam először angol nyelven, majd váltottam egy katolikus óvodára, ahol már németül dolgoztam. Ebben az intézményben ismerkedtem meg a demokratikus nevelési hozzáállással és participációval, a humanisztikus gyermekszemélettel, a helyzetorientált pedagógiával, illetve ekkoriban sajátítottam el a Gordon-módszert is.
Mi vezetett téged ebbe az irányba, és mit takar pontosan ez a módszer?
Anno az egykori mentorom ajánlott egy könyvet, ami sokáig csak a polcomon hevert. Aztán évekkel később, már Németországban élve és dolgozva, amikor a nyelvi nehézségek és egyéb tényezők miatti konfliktusok egyre gyakoribbá váltak, újra elővettem ezt a könyvet. Mivel korábban már hallottam a Gordon-módszer alapjairól, így elmentem egy tréningre is.
Akkor értettem meg igazán, hogy ez nem csupán egy pedagógiai eszköz, hanem egy komplex szemlélet: hogyan tudok úgy kommunikálni, konfliktust kezelni, hogy közben nem bántok meg másokat, mégis ki tudom fejezni azt, amit érzek? Ez a modell megtanított értő figyelemmel hallgatni, én-üzenetekkel kommunikálni, és megtapasztalhattam általa, hogy mennyire hatásos tud lenni egy nyugodt, asszertív mondat egy vitás helyzetben. Azóta nemcsak használom, hanem oktatom is ezt a szemléletet.
Érdekes módon németül sokszor jobban megy a konfliktuskezelés, mint magyarul, mert a módszert ezen a nyelven sajátítottam el. A Gordon-modell nemcsak óvodapedagógus és a gyermek kapcsolatok során alkalmazható hatékonyan, de a szülő-gyerek vagy pedagógus-szülő relációkban is.
Sírni igenis ér: ezért lenne jó, ha nem szégyellnéd többé
2025-ben megjelent az első könyved, az Óvoda, ahol minden gyermek hangja számít – Demokratikus nevelés és participáció címmel. Mit jelent pontosan a demokratikus nevelés, participatáció?
Amikor elkezdtem dolgozni a német óvodában, elsőre meglepett, hogy mennyire beleszólhatnak a gyerekek a saját mindennapjaikba. Ők dönthetik el, mivel szeretnének foglalkozni, hol és mivel játsszanak. Sőt, a pedagógiai tervező munkával kapcsolatban is ötletelhetnek és megkérdezik őket a véleményükről. Ez a participatív, vagyis részvételi nevelés része, ami a tartományi nevelési tervben is szerepel, és amit továbbképzéseken tanítanak a pedagógusoknak.
A participáció egyébként egy kevéssé ismert fogalom, amely a demokratikus nevelés egyik kulcseleme.
A gyermekekkel való közös döntést, közös tervezést, gyermeki beleszólási jogot, egyenrangú részesedést jelent. A könyvem ezeket a szemléleteket mutatja be gyakorlati példákon keresztül. Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a demokratikus nevelés nem kontroll nélküli engedékenységet jelent. Vannak határok, szabályok, de ezek között maradva megadjuk a gyerekeknek a teret a döntések meghozatalára, a gondolkodásra, a véleményformálásra, a kérdezésre. Büszkeséggel tölt el, hogy a könyv szakmai lektorálását és az előszó megírását Dr. Pálfi Sándor végezte.
Mit gondolsz, mennyire integrálható ez a szemlélet a magyar, állami óvodai keretrendszerbe?
Sokan azt gondolják, hogy ez a fajta nevelés csak alternatív intézményekben lehet működőképes, pedig ez nem így van. Magyarországon is vannak pedagógusok, akik tudat alatt már demokratikus attitűddel nevelnek és nyitottak a participációra, persze nem mindenki. Az Újpedagógia oldalán elérhető akkreditált képzésünkön is sokan vettek már részt – a visszajelzések alapján e szemlélet elemei a hagyományos rendszerbe is beépíthetők, akár részlegesen, az előre egy évre kidolgozandó tantervbe szórványosan beépítve is. Fontosnak tartom kiemelni továbbá, hogy
nem minden német intézményben érvényes ez a szemlélet, vannak olyan óvodák, ahol továbbra is a hagyományos módszereket alkalmazzák.
Tapasztalataid szerint milyen hatással van a demokratikus óvodai nevelés a gyerekek fejlődésére?
A gyerekek önbizalma, felelősségérzete, kommunikációs készsége és problémamegoldó képessége látványosan fejlődik a demokratikus, participatív nevelés hatására. Ha meghallgatják őket, ha számít a véleményük, az belülről motiválttá teszi őket. Megtanulnak együttműködni, vitatkozni, de nem egymás ellen, hanem közös megoldásokat keresve. Ez nemcsak az óvodai életre van hatással. Aki kiskorában megtanul felelős döntéseket hozni és kiállni magáért, az később is képes lesz erre, vagyis ez a szemlélet hosszú távon is hat az egyének életminőségre.
A szülőktől is kapunk visszajelzéseket. Van, akinek eleinte nehéz, hogy a gyerek „mindenbe beleszól”, de idővel általában ők is rájönnek, hogy hosszú távon mennyire értékes a gyermekeik számára ez a gondolkodásmód, attitűd.
Sokat hallani, olvasni arról, hogy a gyerekek könnyebben sajátítanak el idegen nyelveket, mint a felnőttek. Te alá tudod ezt támasztani?
Abszolút. A kéttannyelvű oviban minden csoportnak volt egy német és egy angol pedagógusa, a két nyelv teljesen egyenrangúan volt jelen a mindennapokban. Volt olyan hároméves gyerek a csoportban, aki a kezdetekkor fordított köztem és egy másik kisgyerek között, németről angolra. Ez is mutatja, mennyire természetesen tanulnak a kicsik idegen nyelveket. A gyerekek nyelvi fejlődését közelről figyelni új tapasztalat volt számomra, és rettentően tanulságos.
Ráadásul a saját német nyelvtudásom is itt kezdett igazán fejlődni: a gyerekekkel, szülőkkel, kollégákkal való napi kommunikáció során szép lassan egyre magabiztosabb lettem ezen a téren is. Az óvoda, ahol jelenleg is dolgozom, tele van két és három nyelvet értő és beszélő gyerekekkel. Ez nálunk a mindennapok része, teljesen „normális”. A többnyelvűség érték, nem teher. Eközben a lányomat is kétnyelvűen neveljük, tehát a tapasztalataimat szülőként és pedagógusként is egyaránt kamatoztatni tudom.
Te kibírnád a nyaralásod okostelefon nélkül? Jobb lenne, ha megpróbálnád
Mi az, amit a németországi életből a legnehezebb volt megszokni, és mit szeretsz benne a leginkább?
Itt Németországban más a kapcsolatok természete. Kollégák között ritkán szövődnek barátságok, a munka és magánélet erősen elkülönül, ez számomra szokatlan volt az elején. Ugyanakkor ez egy pozitívum is: munkaidő után senki sem hívogat, nincs túlóra, van időm magammal és a családommal foglalkozni. Tetszik, hogy itt van kultúrája a pihenésnek, például vasárnap minden zárva van. Ez rendszerszinten is segít abban, hogy lelassuljak, kikapcsolódjak.
Ahogy látom, a social platformokon is aktív vagy. Miért tartod fontosnak ezt a fajta jelenlétet?
Igen, Facebookon már tízezer fölött jár a követőim száma, Instagramon kevesebben vagyunk, de az ottani közösségem is épül. Az elején nagyon törekedtem arra, hogy tökéletes tartalmat készítsek, de azt vettem észre, hogy az autentikus, ad hoc képek, videók sokkal jobban rezonálnak az emberekkel.
A demokratikus nevelés számomra egyfajta küldetés, a social média pedig egy hatásos csatorna ahhoz, hogy ezt a szemléletet megismertessem a szülőkkel, pedagógusokkal, érdeklődőkkel. Ugyanakkor ez elsősroban „csak” egy hobbi, nem vállalkozásként tekintek rá. Azt szeretném, hogy minél többen felismerjék, hogy a gyerekek hangja igenis számít, és ehhez a közösségi oldalak hatásos eszközök lehetnek.
Mit üzennél azoknak, akik most keresik a hivatásukat, és esetleg a pedagógusi pálya felé is kacsintgatnak, akár külföldön is?
Szorgalom, kitartás, türelem és nyitottság mindenképpen kelleni fog, és ha a külföldi karrierépítésről van szó, akkor az adott ország nyelvének mielőbbi elsajátítása is. Azt gondolom továbbá, hogy
nem baj, ha az ember 18 évesen még nem tudja, mi lesz az ő útja.
Az évek alatt jöhetnek új irányok, új inspirációk, és ez teljesen rendben van. Nem feltétlenül az lesz a hivatásunk, amit elsőre választottunk, de ha valamit később szívvel-lélekkel tudunk csinálni, megtalálhatjuk benne önmagunkat, és másoknak is adhatunk általa valami hasznosat. Számomra mindez a demokratikus nevelési hozzáállásban és participációban, illetve a Gordon-módszerben való elmélyüléssel, illetve ezek átadásával nyer értelmet.
