előfizetésem
Hírlevél
Ha hosszú távon magadban tartod a haragot, komoly hatással lehet a mentális és fizikai egészségedre
A harag olyan, mint egy súlyos lánc, amit saját magunkra rakunk, és azt hisszük, hogy ha nem cipeljük, akkor a világ darabjaira hullik. A megbocsátás nemcsak másoknak, hanem önmagunknak is szól. De miért nehéz megbocsátani?
Képzeld el, hogy egy hatalmas kődarabot cipelsz a válladon. Egyre nehezebb, de mégis erőlteted, mert azt érzed, muszáj. Minden lépés fájdalmas, de a teher ott van, és nem tudsz megszabadulni tőle. Most gondolj arra, hogy ez a kő a haragod. Az a harag, amit mások okoztak, vagy amit önmagadnak tartasz fenn, és úgy érzed, hogy ha egyszer elengednéd, mindent elveszítenél. De mi történne, ha egyszer csak letennéd?
A harag mindannyiunk életében megjelenik. Legyen szó egy igazságtalanságról, csalódásról, vagy éppen a saját korlátaink határainál való frusztrációról, a harag kísértésként érkezik, és sokszor úgy érezzük, hogy képtelenek vagyunk megszabadulni tőle. Azonban kevesen gondolnak bele, hogy a harag valójában nemcsak másokkal való kapcsolatainkat mérgezi meg, hanem saját boldogságunkat is megakadályozza.
A harag, ami fogva tart
Egy reggel, mikor még csak kósza fények áradtak be a szoba ablakán egy olyan érzés fogott el, amit régóta nem tapasztaltam. A haragom. Egy olyan sérelem, amit évek óta cipeltem, de nem engedtem el. Mint egy lánc, amit a saját kezembe kovácsoltam. Egy-egy pillanatban szinte láthatatlanul belenyúlt a gondolataimba, a döntéseimbe, és meghatározta az életem. És bár tudtam, hogy felnőttem, és sok idő telt el, a harag még is ott tartott a múltban. A nehéz időszakaimban.
Vajon mi történik, amikor a harag elhatalmasodik? Mi történik, amikor már nem az események, hanem a belső érzés irányít minket? Meggátolja a fejlődésünket, a boldogságunkat, a szabadságunkat. Miközben azt gondoljuk, hogy a harag védelmet ad, valójában csak egy védtelen falat épít körénk, egy falat, ami távol tart a békétől, az igazi boldogságtól. Aztán rájöttem, hogy a harag, amit olyan sokáig tartottam, nemcsak másokat rögzít, hanem engem is megköt. Elhatároztam, hogy le kell tennem. Mert amíg ezt a terhet cipelem, nem tudok igazán élni.
„Az elengedés nem egzakt dolog, hanem egy folyamat” - beszélgetés Péterfi Judittal
A megbocsátás nem azt jelenti, hogy mindent elfelejtünk, amit átéltünk. Lehetőséget ad arra, hogy mi magunk szabadok legyünk. Megbocsátani nem csak másoknak, hanem magunknak is ajándék. Az, hogy elfogadjuk: voltak hibáink, sérelmeink, de ezek nem határoznak meg minket. Elengedni azt a sok fájdalmat, ami belülről rágta a szívünket, egy lehetőség arra, hogy újra szabadon lélegezzünk. A harag, amit cipelünk nem csak a múltunk, hanem a jövőnk záloga is. Ahogy letesszük ezt a terhet, úgy válik a szívünk is könnyebbé, nyitottabbá, kész lesz arra, hogy új élményekkel, új kapcsolatokkal teljen meg.
Sérelmeink elengedése nem könnyű
A megbocsátás gyakran olyan, mint egy nehezen emészthető gyógyszer: tudjuk, hogy jót tenne nekünk, mégis nehezen vesszük be. Miért van ez így? Miért olyan nehéz elengedni a sérelmeket, még akkor is, ha a megbocsátás saját lelki békénket szolgálná? „A megbocsátást leggyakrabban az igazságérzetünk és büszkeségünk gátolja. Azok, akik sérelmet szenvedtek el, hajlamosak úgy érezni, hogy ha megbocsátanak, akkor felmentik a másik felet a felelősség alól, és lemondanak a saját igazukról.
Pedig a kettő nem feltétlenül függ össze. Attól, hogy megbocsátunk, még továbbra is fenntarthatjuk a szükségleteink jogosságát és kifejezhetjük, ha valami, amit a másik tett, számunkra átlépett egy határt” – emelte ki Ádám Annabella, BeBalanced Pszichológiai Pont pszichológusa. Gyakran halljuk, hogy megbocsátani fontos, de mi a helyzet az elengedéssel? A megbocsátás során tudatosan döntünk úgy, hogy nem tartjuk fenn a haragot, és próbáljuk megérteni a másik fél nézőpontját. Ez segíthet a kapcsolataink helyreállításában.
Az elengedés viszont inkább arról szól, hogy érzelmileg elengedjük a múltbeli sérelmeket, még akkor is, ha nem tudunk vagy nem akarunk megbocsátani. A megbocsátás folyamata során tudatosan úgy döntünk a szakértő elmondása szerint, hogy nem tartjuk fenn a haragot és a sajátunk mellett elfogadjuk a másik nézőpontját is a történtek kapcsán. Az elengedés ezzel szemben inkább egy érzelmi leválás a (kevésbé kontrollálható) helyzetről. A megbocsátás az “egészséges felnőtt” énrészünk megküzdése - reálisan értékeljük a történéseket és célul tűzzük ki a kapcsolat helyreállítását.
A yin jóga lenne az érzelmi és testi blokkok feloldásának kulcsa?
Elengedés viszont lehetséges anélkül is, hogy szükségszerűen megbocsátanánk a másiknak - például amikor valaki nem akar megbocsátani egy súlyos bántalmazást, vagy valamilyen okból kifolyólag nincs lehetősége az adott sérelmet megbeszélni a másik féllel, de ettől függetlenül a saját érdekében mégis megtanulja nem cipelni a múltbeli sérelmet napi szinten.
A harag ára
A harag természetes reakció, de ha hosszú távon magunkban tartjuk, komoly hatással lehet a mentális és fizikai egészségünkre. „A hosszú távú harag stresszválaszokat vált ki a szervezetben, ami emeli a kortizolszintet és fokozza a stressz hatásait. A harag fenntartása azt jelenti, hogy a sérelmet újra és újra átéljük, anélkül, hogy valóban feldolgoznánk. Ez megakadályozza a tényleges érzelmi gyógyulást, és hosszú távon akár a személyiségünkre is kihathat - ha folyamatosan úgy gondolkodunk magunkról, mint akit megbántottak, akkor gyanakvóbbak, pesszimistábbak is leszünk a környezetünkkel szemben, ami rombolhatja a kapcsolatainkat” – magyarázta Ádám Annabella.
Önmagunknak megbocsátani gyakran nehezebb, mint másoknak, mivel a gyerekkori élmények és a szülők, nevelők kritikái mélyen beépülnek önértékelésünkbe. Azért nehezebb, mert sokszor a gyerekkori élmények és a szülők, nevelők kritikái határozzák meg, hogyan viszonyulunk saját hibáinkhoz. Ha kritikus szülők mellett nőttünk fel, akkor ezeket a reakciókat internalizálhatjuk, és felnőttként is alkalmazhatjuk.
Míg másokkal szemben könnyebben megértést tanúsítunk, magunkkal szemben hajlamosak vagyunk keményebbek lenni, mert a belső kritikus hangunk állandóan emlékeztet a hibáinkra, fejtette ki a szakértő.
A megbocsátás nemcsak másoknak, hanem önmagunknak is szól.