Párkapcsolat és intimitás ötven felett: beszéljünk végre az ő kihívásaikról is
Naomi Watts most megjelent könyvének egyik fejezetében nem fél elmesélni milyen kalandos volt az első szex mostani férjével, menopauzatapasszal a testén. A színésznő példája is azt mutatja, hogy nemcsak a fiataloknak vannak kihívásaik az intimitás, szexualitás terén, és hogy minden életkorban beszélnünk kell ezekről a témákról.
„Meglátásom szerint a kései szerelmek kevésbé konvencionálisak, sokkal inkább a szabad választás gyümölcsei.” - írja a Bennünk élő idősödő Istennők című könyvében Kean Shinoda Bolen japán számazású amerikai pszichiáter. „Aphrodité érzékisége a finom ételeket, a szexet és a jó masszázst élvezni tudó nőknél érhető tetten a leginkább.” Ötvenes éveik felett valóban, azok a nők, aki ismerik magukat, a vágyaikat, az érzéki tapasztalást nem vetik meg éppenséggel, igyekeznek újabb és újabb élményekkel megörvendeztetni magukat.
Igaz, senki nem várja el már tőlük, ők sem maguktól, hogy szexistennők legyenek, és igaz, hogy Aphroditéra mások szemében, ha nem is hasonlítanak, de az archetípus „nem vonul nyugdíja sem ötven, sem hetvenöt évesen, sőt, ahogyan én látom, van, amikor ilyenkor virágzik ki először, újra.” - fejtegeti tovább a pszichiáter.
Józan paraszti ésszel belátható, hogy életünk első fele a felépítés, család, egzisztencia, és ha egy mandalában gondolkodunk - mert nekem a boltív valahogyan sehogyan nem jön be, miszerint utána hanyatlunk - olyan mintha kisétálnánk a középpontból a szélére, majd onnan vissza újra a középpontba, az egységbe. Életünk végéhez közeledve a szexualitásunk nem simán egy életfenntartáshoz szükséges ösztön, hanem nagyon is kifejezi a polaritást, amiben élünk.
Agyi köd: Így hatnak a hormonális változások az agyra
Az ellentétek világa (férfi-nő, világos-sötét, árnyék-fény, születés-halál) végigkíséri életünket. A szex pedig idősebb korban inkább a hazatalálás, mintsem az utódnemzés, ha egy szóban kellene kifejezni a változást. Ami pedig ugyanaz, az a gyönyörben megtalálni önmagad, a szabadságodat, és kapcsolódni a másikkal, semmivel sem hasonlítható egységet megtapasztalni.
Az 50 év feletti nők intimitás és szex kihívásai
Milyen kihívások várnak ránk mégis? Először is kortól függetlenül „a férfiak nagyjából 70 százaléka szokott spontán szexuális vágyat tapasztalni, míg a nők csupán 10-20 százalékánál működik ez a spontaneitás” – hívja fel a figyelmet Emily Nagoski, amerikai szexuális oktató és kutató, és Come As You Are (Úgy, ahogy vagy) című könyvében. Minden nőnek annyira eltérő, és egyedi a szexualitása, mint amennyire az ujjlenyomatunk is csak a miénk.
És nem felejtkezhetünk meg arról sem, hogy a nők eltérő anatómiája miatt az ingerekre adott testi válasz is teljesen egyedi. Az 50 év feletti nők életében a változókorba érkezve rengeteg tabu jelenik meg és a menopauza, a társadalmi elvárások és a személyes tapasztalatok mind hatással vannak arra, hogyan élik meg a nők az intimitás és a szexualitásukat ebben az időszakban. A társadalom gyakran fiatalokhoz köti az aktív szerelmi életet, ami miatt az idősebb korosztály tagjai hajlamosak lehetnek arra, hogy érzelmi és fizikai szempontból is visszahúzódjanak. A sztereotípiák akadályt jelenthetnek az intimitás szabad megélésében.
Naomi Watts és a tapasz
Naomi Watts amerikai színésznő évek óta nyíltan mesél a változókorról, piacra dobott intim kozmetikumokat is kifejezetten változókorban lévő nők számára. És most egy lépéssel tovább ment új könyvével, ez a pár héttel ezelőtt megjelent Dare I Say It: Everything I Wish I'd Known About Menopause (magyarul még nem elérhető). Részletekbe menően beavatja az olvasót személyes megéléseiről, milyen volt 36 évesen családot alapítani, miközben klinikákon ült az orvosoknál, ahol elmondták neki, hogy korai perimenopauzában van.
Most gyakorlatilag megírta azt a könyvet, amit akkor, 20 évvel ezelőtt, a tünetek korai jelentkezésekor szívesen olvasott volna. A könyv megjelenésekor Drew Barrymore talk-showjában debütált, ahol Brooke Shields, Suzanne Gilberg-Lenz nőgyógyász és Judith Joseph pszichiáter társaságában beszélgetett a tapasztalataikról. Egyébként Brooke szintén nagyon beleáll a természetes öregedésbe, a változókorról őszintén nyilatkozik, szintén írt egy könyvet Brooke Shields Is Not Allowed to Get Old: Thoughts on Aging as a Woman (Brooke Shieldsnek nem szabad megöregednie: Gondolatok a női öregedésről) címmel.
Az epizódban Naomi arról az estéről is beszélt, hogy amikor először szexeltek Billy Cruduppal (akihez 2023-ban férjhez ment), kínos helyzetbe került a hormonpótló tapasz miatt, amit ugye a menopauza tünetei miatt hordott. „Nem fogom őt zavarba hozni és részletezni ezt élő adásban, de van egy fejezet, ahol erről részletesebben írok” - mondta Naomi. Annyi magyarázat szükséges, hogy a klinika, ahová járt, egy ösztradiolt és levonorgesztrelt tartalmazó bőrtapaszt alkalmaz a menopauza mérsékelt és súlyos tüneteinek kezelésére. A tapaszban lévő hormonok a bőrön keresztül szívódnak fel a szervezetbe.
Nos, Naomi Watts pont egy ilyen tapasszal próbálta enyhíteni tüneteit, és elmagyarázta, hogy a tapasz általában nagyon ragadós és eléggé sokáig tart eltávolítani. Emiatt gyakran hagyott csúnya, ragacsos foltokat a testén, nehéz volt lesikálni. Amikor először készült intim együttlétre Cruduppal, pánikba esett a fürdőszobában, próbálta eltávolítani a korábbi tapaszok maradványait, totál reménytelenül.
„Túl sokáig voltam bent, majd kicsit ziláltan jöttem ki, és ő megkérdezte: Jól vagy? Nincs hangulatod hozzá?” – emlékezett vissza. Hirtelen zavarában végül kibökte: „Nézd, menopauzában vagyok, és viselem ezt a tapaszt, és csúnya nyomokat hagy rajtam... Öreg vagyok, inkább menjek el?” Drew Barrymore ekkor már megjegyezte, hogy ez lassan kezd olyan lenni, mint egy filmjelenet.
Naomi elmondta, hogy még bocsánatot is kért, miközben zavarában összehúzta magát, mire Billy végül nagyon jól reagált: „Egyidősek vagyunk. Ez csak biológia. Hogyan segíthetek neked?” A színésznő folytatta a műsorban: „Az igazság felszabadító lehet. Sokan attól félnek, hogy ebben az életszakaszban vége a szexnek, és igaz, hogy egyeseknél csökken a libidó. Erre azonban van megoldás.” Ami ebből a történetből is kiderül, és amire bíztassunk minden nőt, hogy kezdjünk el kommunikálni magunkról őszintén.
Bármennyire is kínosan érezzük magunkat, és nehéz elkezdeni: mondjuk el a partnerünknek min megyünk keresztül. A legtöbb ember segíteni szeretne, aki pedig nem, az hogyan is lehetne a párunk? Itt lép előtérbe az érettség és a tapasztalat: tudod, mit akarsz, és hogyan fejezd ki azt. Ez lehetőséget ad arra, hogy nyílt és őszinte kommunikációt folytass a pároddal, ami elengedhetetlen egy egészséges kapcsolat fenntartásához és a romantikus kötődés elmélyítéséhez. Ahogy látható, a menopauza lehetőséget kínál az önfelfedezésre is.
Ha Halle Berry is felvállalja, te miért nem mered? Szakértővel a hüvelyszárazságról
Így segíthetsz magadon
A menopauza jelentős hormonális változásokkal jár, amelyek befolyásolják a test működését és a szexuális életet. Az ösztrogénszint csökkenése olyan tüneteket okozhat, mint a hüvelyi szárazság, ami kellemetlen vagy fájdalmas érzetet eredményezhet az intimitás során. Emellett csökkenhet a libidó, ami gyakran vezet önbizalomvesztéshez vagy frusztrációhoz. Megoldás lehet a hüvelyi hidratálók, vízalapú síkosítók használata, valamint a hormonpótló terápia, amely csökkentheti a menopauzával járó kellemetlenségeket.
Fontos azonban, hogy minden ilyen kezelést orvossal egyeztetve kezdjenek el a nők. Az öregedés gyakran összekapcsolódik a társadalmi normák által sugallt képekkel, amelyek kérdésessé tehetik a nők szépségét, értékét és szexualitását. Sok nő küzd azzal, hogy nem érzi magát elég vonzónak vagy kívánatosnak. Ez az önbizalomvesztés és az aggodalmak negatívan befolyásolhatják az intimitás minőségét. A problémák leküzdésére fontos, hogy a nők dolgozzanak önmaguk elfogadásán. A rendszeres testmozgás, öngondoskodás, és adott esetben pszichológiai segítség is hozzájárulhat az önbecsülés növeléséhez.
Van lehetőség a libidód növelésére és a hormonegyensúly megtartására természetesebb úton is. A gyönyör fejleszthető, a változókorral nem illan el a vágy Talán hallottatok arról, hogy más földrészen a nők milyen sokáig megőrzik a hüvelyük fiatalságát, rugalmasságát. Nem ismerik a menopauza tüneteit sem, de ez összetettebb, nyilvánvalóan a táplálkozással is összefügg. A jóni tojás egy hagyományos ázsiai eszköz, amelyet különféle területeken használnak, például meditáció, jóga, és a szexuális egészség területén.
Használata javítja az általános közérzetet, boldogsághormont termel. Maga a szó, a jóni, szankszrit nyelven jelenti azt, hogy szent templom, a női belső és külső nemiszerveket is értjük alatta. A jóni tojásoknak létezik vágyfokozó hatása, hiszen érzékenyíti az intim területet, dolgozol a medencealapi izmokkal, a hüvelyizmokkal, sokkal tudatosabb leszel a saját intim területeidre, vagyis önmagaddal alakítasz ki intim kapcsolódást, és ez kihat a szexualitásodra is.
Iványi Orsolya: Nem kell ahhoz a változókorig elérnünk, hogy megtapasztaljuk, a szexuális vágy nem egy állandó érzés
Megfigyelhető azok között, akik elkezdték a jóni tojást használni ötvenes éveikben, hogy nőtt a szexuális vágy is. A jóni tojás növelheti az orgazmuskészséget, javíthat annak minőségén. Jóni jógának is hívjuk a tudatos gyakorlást a tojással. Kényeztetheted magadat jóni masszázzsal is, esszenciális olajkeverékekkel, melyeket afrodiziákumként is ismert gyógynövények illóolajaiból kevernek össze. De partneredet is megkérheted, hogy masszírozzon az olajjal, ez is az intimitást erősíti kettőtök között.
A jóni tojások használata hosszú távon, csak úgy, mint az intimtorna, megerősíti a gátizomzatot, a hüvely izomzatát, aminek számos jótékony hatása van, egyrészt a női szerveket tartó szalagok nem nyúlnak meg, hólyag- és méhsüllyedés megelőzhető vele, az inkontinencia nem lebeg rémképként előtted, nem kell figyelni minden tüsszentésnél, nevetésnél a vizelet cseppenésére, másrészt elősegíti az egészséges szexuális életet.
A jóni tojás használata növelheti a természetes kenést, még a menopauza után is, és hozzájárulhat a hormonális egyensúly fenntartásához. A jóni tojások kristályból készülnek, ami nem csak, hogy természetes, hanem gyógyító hatásuk van. Miért ne élhetné a nő ötven felett a gyönyört szabadon, mélyen, vállalva a megváltozott testét, hiszen a gyönyör az életenergia maga.