előfizetésem
Hírlevél
Chiamag, jóga, hangtál, elvonulás – A wellness nem luxus, hanem létszükséglet
Just do it – hangzik egy ismert sportmárka szlogenje. Tényleg ilyen könnyű lenne rálépni az egészséges életmód mezejére? Több százezres elvonulások, kondibérletek, otthonunkat oázissá varázsoló koreai arckrémek – a pihenést is egy olyan árucikké alakították, amit egyre és egyre kevesebben engedhetnek meg maguknak. A wellnessipar valóban az öngondoskodásra törekszik, vagy csupán kihasználja a belső béke iránti veleszületett igényünket a profit érdekében?
A jólét nem vásárolható meg – de akkor mégis hogyan akasztott árcímkét a kapitalizmus a kikapcsolódásra? Mit jelent a közösségszemléletű wellness, és milyen lépéseket tehetünk egy inkluzívabb szemlélet kialakításáért?
Törődj magaddal, hogy jobban teljesíts
Wellness angolul annyit tesz: jólét. De mi is tartozik bele ebbe a tág fogalomba? A Global Wellness Institute meghatározása szerint a wellness olyan tevékenységek, döntések és életmódok aktív követése, amelyek a holisztikus egészség állapotához vezetnek. Ennek a meghatározásnak két fontos aspektusa van. Először is, a wellness nem egy passzív vagy statikus állapot, hanem inkább egy „aktív törekvés”, amely az egyén szándéka alapján, választásokkal és cselekvésekkel jár együtt, miközben az egészség és a jólét optimális állapotának elérésén dolgozik.
Üvegplafonon túl, üveghegyen innen: miért van a vezető pozíciókban olyan kevés nő?
Másodszor, a wellness a holisztikus egészséghez kapcsolódik – vagyis túlmutat a fizikai egészségen, és számos különböző dimenziót foglal magában, amelyeknek összhangban kell működniük. Ezek a fizikai, mentális, érzelmi, spirituális, szociális és környezeti dimenziók azok, amik együttes erővel tesznek a jólétünkért.
A wellness tehát egyéni törekvés – saját döntéseinkért, viselkedésünkért és életmódunkért mi vagyunk felelősek –, de jelentősen befolyásolja az a fizikai, társadalmi és kulturális környezet is, amelyben élünk. Van, amikor saját magunk szabunk gátat ezeknek a törekvéseknek, mint amikor az alacsony önbecsülésünk nem teszi lehetővé, hogy merjünk kipróbálni olyan dolgokat, amik régóta hívogatnak. De az is lehet, hogy anyagi körülményeink vagy szociális helyzetünk az, ami hátráltat minket a jólétünk kialakításában.
Az úgynevezett – már önmagában beszédes – wellnessipar, ami már csak itthon 300–500 milliárd forint körüli bevételt generál évente, nem azon töri a fejét, miként nyújtson számodra valódi támogatást, hanem a wellnesskultúrát is a káros produktivitás felé irányítja, ahol a mottó egyértelműen: „Törődj magaddal, hogy jobban teljesíts.” A hangsúly pedig a fogyasztáson és ezeknek az árucikkeknek a presztízsnövelésén van. Ebben a felállásban a test is gyakran úgy jelenik meg, mint egy „projekt”, amit „formában kell tartani” – gyakran esztétikai vagy teljesítménynövelési célból.
És habár az egészségtelen diet culture lecsengőben van, a tízlépéses arcápolási rutin és a makulátlan bőr kultusza veszi át a helyét, termékek széles skáláját kínálva, amik valójában nem a probléma gyökerét célozzák. Ezeket kiismerve rájöhetünk: ez is a kapitalista logika része – a test is árucikké van formálva.
Chia puding a rendszerszemléletben
Chiamagot a reggeli turmixba, a zabkásába, a joghurtba. Az eget rengető népszerűsége előtt ez az ártatlan mag fontos táplálékát képezte az argentin, bolíviai és mexikói emberek mindennapjainak. Azonban miután a nyugati ember felfedezte magának, és szuperélelmiszerré választotta, a megemelkedett árak miatt – ami az említett dél-amerikai országok lakosainak polcairól kikoptatta ezt az értékes hozzávalót. Valahogy szépen lassan így alakul át a hozzáférhető kikapcsolódás is.
Ezt a cikket a Subscribe with Google jóvoltából olvashatod díjmentesen december 7-éig!
Paradox helyzet: minél többet dolgozik az ember, annál nagyobb szüksége van testének és lelkének a kikapcsolódásra, azonban kénytelen egyre többet dolgozni, ha lépést akar tartani a wellnessszolgáltatások áraival. Míg a populáció felső 10%-a bevételének egészen kis részét költi lakhatásra, ételre, addig egy átlagember fizetésének nagy százaléka – ha nem az egész – elmegy ezekre a kiadásokra. Arról nem is beszélve, hogy a minősége ezeknek a szolgáltatásoknak köszönő viszonyban sincs egymással.
Nem beszélhetünk mindenki számára elérhető wellnessről, ha sokan a mindennapi életfeltételeket is nehezen teremtik meg maguknak. A cél nem az, hogy a kapitalista malmot tovább hajtva mindenki meg tudja magának engedni a több tízezres pilatesbérletet és félmilliós elvonulást, hanem hogy a wellnessre közösségi nézőpontból tekintsünk. Egyenlőségről akkor beszélhetünk, ha a wellness színtereihez mindenki azonos eséllyel tudna hozzáférni, lenne lehetősége pihenni, időt tölteni a természetben vagy éppen meditálni – ami jó hatással van a fizikai és mentális egészségre –, anélkül, hogy ez anyagilag megterhelné.
Talán éppen az olyan marginalizált csoportok profitálnának a legtöbbet az öngondoskodásból. Hisz ők azok, akiknek ez a fogalom csak halványan dereng csupán. Ebbe a szemléletbe ugyanakkor beletartozik az is, hogy nemcsak egymás iránt vagyunk szolidárisak, hanem a minket körülvevő környezet iránt is. A keleti spiritualitás, jóga, egzotikus ceremóniák, hangtálak és a chiamagon kívül megannyi, ősi kultúrák által használt értékes hozzávaló nem lehet a gyógyulásunk kulcsa, ameddig nem vesszük figyelembe, mi folyik a világ azon pontjain.
Együtt nem érzünk az ő megpróbáltatásaikkal, és elutasítjuk ezen csoportok és az ottani környezet kizsákmányolását. Ez korántsem azt jelenti, hogy le kell mondanunk ezekről a valóban jótékony tevékenységekről, hanem hogy megpróbáljuk minimalizálni a kárt, eközben folyamatosan olyan lehetőségek után kutatunk, amikkel visszaadhatunk azoknak a kultúráknak, amiktől mi is olyan sokat kaptunk. Hisz ameddig a fogyasztói magatartásunk nem változik – még a wellness terén sem –, addig képtelenek vagyunk szakítani a wealth-worth konstrukciójával, azaz hogy az alapján határozzuk meg magunkat, amennyit bizonyos dolgokra költeni tudunk.
Anyák, lányok, tükrök – Így öröklődik a testképzavar generációról generációra
Az influenszerek és brandek reklámjait figyelve könnyen belecsúszhat abba az ember, hogy összeköti a „mozgás adta szabadságot” az edzőcipője márkájával. Ezt a konszumerizmus-fókuszú gondolatot lebontva találhatjuk meg a jólét igazi forrását. Az értékeink újradefiniálásával juthatunk a hiteles öngondoskodáshoz, ami valójában a magunkkal és a körülöttünk lévő világgal való mélyebb kapcsolat kialakításáról szól. A fizikai, érzelmi és spirituális egészségünk ápolásáról olyan módon, amely értelmes és fenntartható – ahogy a pihenést, a táplálkozást és a valódi emberi kapcsolatokat az anyagi javakkal és a múló élvezetekkel szemben előnyben részesítjük.
Az intézmények szociális jegyekkel vagy adományos belépőkkel tehetnek egy közösségszemléletűbb wellness kialakításáért. Amit pedig mi tehetünk, az az, hogy keressük a közösségi gyakorlatokat, a társas kapcsolódást, és nem csak pénzen megváltható dolgokon keresztül törődünk magunkkal. Hisz az öngondoskodás létszükséglet, és míg egyeseknek ez terápiában vagy más – minden esetben fizetős – szolgáltatásban nyilvánul meg, amire az adott egyénnek nagy szüksége van, addig egy könyvtár meglátogatása, séta a közeli zöld területen, vagy 15 perc naplóírás is lehet olyan hasznos, mint más, elsőre világmegváltó, valójában semmivel sem szolgáló kamu spirituális élmények.
Nem elhanyagolható a mutual care, azaz kölcsönös gondoskodás sem – a baráti, családi körön, lakó- és munkahelyi közösségen belüli szolidaritás, ami majd reziliens hálót képez az öngondoskodáshoz. Nem beszélve arról, hogy ezeken a kapcsolódásokon keresztül a világ részének érezhetjük magunkat, ami a jólétünk alapját képezi.
