Mennyire illik össze két generáció az ágyban? - Szenvedélyes kapcsolatok nagy korkülönbséggel
A szex esetében számos kérdés felmerül, ha új párunk van, különösen akkor, ha párunk több évtizeddel idősebb nálunk. A szex milyenségéről és az igények összehangolásáról szakértővel beszélgettünk.
A nagy korkülönbség számos kérdést felvet társadalmi szinten, különösen akkor, ha egy fiatal és egy idős között alakul ki kapcsolat. Ha ezt a pár tagjai képesek is kizárni, lehetnek olyan problémák, amelyekkel kénytelenek szembenézni, és ez nem más, mint a szex, ami azonos korú pároknál is felvet kérdéseket! Merthogy a szex korántsem magától értetődő, különösen akkor, ha az egyik fél tapasztaltabb, vagy netán fizikailag, vagy éppen koránál fogva korlátokba ütközik.
A szex és a korkülönbség – Működhet?
Elsőként felmerül a kérdés, hogy egy fiatal tud-e szexuálisan vonzódni egy nála jóval idősebb emberhez. Ha általánosítunk, elmondható, hogy sok nő nyilatkozik úgy, hogy nem veti meg az idősebb férfiakat, hiszen a férfi olyan, mint a bor: a korral nemesedik. Ezt támasztja alá az a kutatás, amiből az derült ki, hogy azok a párok, akik között tíz év korkülönbség van, ötvenhét százalékban úgy nyilatkoztak, hogy jó, illetve kiváló a szexuális életük.
Ennek alapján az előítéletek ellenére teljes mértékben elfogadható az, ha egy fiatal lány egy idősebb férfit választ társául, hiszen az érzelmek mellett az evolúciós vonzatot is láthatja benne: biztosabb egzisztencia, nagyobb élettapasztalat és bölcsesség is lehet vonzó egy idősebb férfiban. Egy idősebb ember – legyen az férfi vagy nő – általában érettebb, mint egy fiatal, és könnyen lehet, hogy a fiatal éppen olyat keres, aki más, mint ő, aki felkészíti az életre, aki megmutatja a helyes irányt.
Ezerszer láttuk, mégis imádjuk őket - De miért olyan jó érzés gimis sorozatokat nézni?
Az idősebb fél ráadásul az esetleges negatív vélemények, kritikák megértésében is tud segíteni partnerének. Kutatások igazolják, hogy egy idősebb ember sokkalta kevésbé foglalkozik azzal, hogy mit gondol a környezete, és mivel általában a fiatalabb partner van jobban kitéve a társadalmi megítélésnek, az idősebb segítheti őt abban, hogy megértse: az ő összetartozásukra kell figyelni, és nem arra, hogy mit mondanak mások.
Az idősebb fél élettapasztalata sok esetben hoz magával érettséget, önismeretet a szexualitás területén is, míg a fiatalabb fél a spontaneitást és az energiát hozhatja a hálószobába. „Az ilyen kapcsolatoknak külön neve is van: úgy nevezik, hogy May–December relationship, azaz május–december kapcsolatok. A neve arra utal, hogy míg májusban virágzik a természet, decemberben aludni tér. A fiatalság és az időskor szimbolikus neve ez, és ezeket a romantikus és szexuális kapcsolatokat foglalja magában, ahol nagy a korkülönbség” - mondja Szabó Rebeka.
Ezeknél a kapcsolatoknál előfordulhat egyfajta elcsúszás az erőegyensúlyban, és egy olyan párkapcsolatban, ahol nagy a korkülönbség, különösen oda kell figyelni erre nemcsak a szexben, hanem a mindennapokban is. Az idősebb, a tapasztaltabb tud jó tanácsokat adni, de fontos, hogy a felek mindig közösen határozzák meg, hogy milyen határok vannak a párkapcsolatban, és hogy mindkettőjüknek legyen szabad véleménynyilvánítási joga.
Nemcsak az merül fel kérdésként azonban, hogy az idősebb tapasztalatai által, vagy a fiatalabb nyitottságának köszönhetően mit tud nyújtani vagy épp mutatni a másiknak, hanem az is, hogy összehangolható-e két külön generáció szexuális igénye. Egy korosodó ember esetében kérdés, hogy mennyire az életük része a szex.
Az egészségügyi és a hormonális változásoknak, például tesztoszteronszint-csökkenésnek és akár a szedett gyógyszerek mellékhatásainak köszönhetően egy idősödő férfi tapasztalhat visszaesést a teljesítményében, míg a korosodó hölgyeket a klimax és a menopauza viselheti meg annyira, hogy ez a libidó csökkenéséhez, illetve a szexuális szokások megváltozásához vezessen.
„Előfordulhat, hogy a kor előrehaladtával ritkábban vágyunk a szexre, éppen ezért, ha az egyik fél idősebb a kapcsolatban, még hangsúlyosabb, hogy ne csak a szex legyen az összetartó kapocs. Ettől még természetesen fontos, hogy legyen intimitás, hogy mindent meg tudjunk élni, amit egy szerető párkapcsolatban meg lehet” – fogalmaz a szakember, aki egy érdekessége is felhívja a figyelmet, amit amerikai idősotthonokban végzett felmérések alapján hozta nyilvánosságra:
mindenkit megnyugtathatnak, aki az időskori szexuális aktivitás csökkenése miatt aggódik.
Az Amerikai Közegészségügyi Hivatal riportjából kiderült ugyanis, hogy a nyugdíjas korosztályban olyannyira nem volt megfelelő a szexuális felvilágosítás, hogy megugrott a nemi betegek aránya. Bár a terhességre való esély bizonyosan elmúlt, a nemi betegségek attól még átadhatóak egymásnak, még akkor is, ha lappangtak épp. A védekezés tehát idősebb korban is fontos, még akkor is, ha a nő az idősebb, és nincs már esély rá, hogy megfoganna az aktus során.
A kutatók figyelemmel kísérik a szexuális aktivitás változásait a különböző korosztályokban. Azt találták, hogy a Z-generáció kisebb szexuális aktivitást mutat, mint a baby boomerek és az X-generáció tagjai. Ehhez több környezeti tényező, például munkahelyi stressz mellett hozzájárulhat az is, hogy a gyerekek kirepülése után a párnak lehetősége adódik újra egymásra hangolódni, ismét megismerni és felfedezni egymást.
Párkapcsolat és intimitás ötven felett: beszéljünk végre az ő kihívásaikról is
Mindennek ellenére, bár a vágy éghet, több nehézség adódhat, légyen a férfi vagy a nő az idősebb. A nők esetében a menopauza okozhat gondokat nemcsak vágy, hanem szexre való képesség tekintetében is, nem is beszélve az esetleges fizikai kihívásokról. Különböző pozíciók nehézkesek lehetnek, fájdalmat okozhatnak, nők esetében pedig a behatolás is lehet kellemetlen.
Szex idősebb nőként
A szlengben elterjedt az úgynevezett „puma” kifejezés, amit idősebb nőkre használnak, mégpedig olyanokra, akik levadásszák az áldozatukat. „Érdekesség azonban, hogy sok fiatal férfinak kifejezetten bejönnek a »pumák«, és eszük ágában sincs levadásztatni magukat, sőt, ők akarják leteríteni a nagymacskát, sőt, sok fiatalabb férfinál egyfajta státuszszimbólummá válik, hogy idősebb barátnője van. Ennek ellenére lehetnek nehézségek a kapcsolatban a szex terén” - hívja fel a figyelmet a szakértő.
„A XXI. században már sok lehetősége van arra egy nőnek, hogy a menopauza okozta hüvelyszárazságot uralja, és még hormonalapú kezelésre is van lehetőség, ami szintén segíthet. Önmagában azonban a változókor nem jelenti azt, hogy a nő számára véget ér a szexuális élet, csupán átalakulnak dolgok. Míg egy fiatalabb nő esetében tíz-tizenöt másodperc az, hogy a hüvely elkezdjen nedvesedni izgatás hatására, addig egy változókorba lépő hölgynél ez öt perc is lehet. Fontos tehát a kommunikáció, hogy ne legyenek gátak sem a nőben, sem a partnerében. Ez fiziológiás nehézséget jelent csupán, de nem akadályt vagy a vágy hiányát.”
Mint kiderül, az orgazmus is változik idősebb nők esetében, hiszen míg fiatalabbaknál percenként öt–tíz összehúzódás van átlagosan, addig idősebben kettő–három, de az orgazmus szubjektív érzése megtartott, így az élvezet a kor ellenére megmarad, ráadásul a többszörös orgazmus képessége sem vész el a menopauza után.
Szex idősebb férfival
Természetesen a férfiaknál is tapasztalható visszaesés, úgy a teljesítményben, mint a szexre való vágyban. Ezek a jelenségek a tesztoszteronszint csökkenésével jelennek meg, és mivel a férfi tudja, hogy nehezebben éri el az erekciót, stresszként élheti meg, ami ronthat a helyzeten. A teljesítményszorongás elkerüléséhez fontos hát a kommunikáció és a teljes bizalom, hogy átlendítse a férfit az esetleges nehézségeken. Sokat segíthet továbbá a rendszeres testmozgás is, hiszen serkenti a tesztoszteron termelődését.
A szakember azonban felhívja a figyelmet arra, hogy nem érdemes orvosi felügyelet nélkül különböző teljesítményfokozókkal kísérletezni, hiszen, ha rossz az adagolás, további nehézségeket is okozhat, ráadásul függőség is kialakulhat a tekintetben, hogy a férfi már nem is számít arra, hogy önerőből működésre bírja legnemesebb szervét, hanem teljes mértékben a tablettára fog hagyatkozni. Pszichés biztonság szempontjából tökéletes, de a kiváltó okot kellene keresni és kezelni.
Iványi Orsolya: Ilyen az ötvenéves női test tabuk nélkül - Az erős az új 50
Csak (m)orálisan!
Mindkét nem szempontjából fontos lehet az orális szex kérdése, mely idősebb korban sem vész el, sőt, talán fontosabb szerepet kap, mint fiatalon! Régebben az orális vagy anális együttlét elképzelhetetlen volt, és tabutémának számított, ám napjainkban már nem kell szégyenkeznünk amiatt, ha ilyen vágyaink vannak. Manapság szerencsére egyre szabadabban beszélünk a szexualitásról, kevésbé tabusítunk, és vagyunk elutasítóak, melyben a könnyen hozzáférhető pornófilmeknek is lehet szerepük.
A szakember szerint a párkapcsolatokban általánosan, de a szexualitás területén különösen fontos a kommunikáció, hiszen ez lesz a kulcsa annak is, hogy szexuális vágyainkhoz is közelebb kerülhessünk.
Egy párkapcsolatban a szexualitáson túl is össze kell csiszolódni a feleknek, hiszen a szerelem önmagában nem hidal át több évtized korkülönbséget. A május–december kapcsolatok paradoxonokat is hordoznak magukban. Míg az idősebb fél hozhat egyfajta stabilitást, mind érzelmi, mind anyagi szinten, addig a fiatal partner spontaneitást, magas energiát és kíváncsiságot hoz a kapcsolatba.
Ezek a tulajdonságok kezdetben nagyon izgalmasak és vonzóak, de idővel kiütközhetnek az életmódbeli eltérések, itt is a kommunikáció lesz a kulcs ahhoz, hogy a kérdéseket, félreértéseket áthidalja a pár. Az eltérő életszakasz ugyanis másfajta életstílust kíván, és más életfeladatokat hoz magával, amit össze kell hangolni, ám önmagában a korkülönbség nem zárja ki, hogy egy teljes, boldog kapcsolat legyen a két fél között.