előfizetésem
Hírlevél
Legnagyobb félelmünk nyomában: ez rejtőzik a megcsalás mögött
Manapság olyan érzés az ismerkedés és párkapcsolat területén mozogni, mintha elvesztünk volna egy labirintusban vagy a vidámpark torz tükrei között. Egyre kevesebb a kapaszkodónk, a korábban egyezményesnek számító fogalmak és keretek mára cseppfolyóssá váltak vagy egy az egyben elpárologtak. A megcsalás egyre könnyebben üti fel a fejét, hogy nemvárt harmadikként minél messzebbre tolja egymástól a feleket.
De miért van egyre több megcsalás? Mi húzódik mögötte? Kinek a felelőssége? A témát Benke Vali Leria szexuálpszichológussal, a Vissza egymáshoz szerzőjével járjuk körbe.
Hogy jut el egy pár odáig, hogy megtörténjen a megcsalás? Mik az azt megelőző dinamikák?
Sok minden vezethet a megcsalásig. Elsőként az illető személyiségét és megküzdési stratégiáit emelném ki. Mondok egy konkrét példát: ha van egy elhagyástól való félelmem, akkor ezzel úgy küzdök meg, hogy elhagyom a másikat, mert nem akarom átélni annak a fájdalmát, hogy ő tegye meg velem – megelőzöm a fájdamat. Így én kontrollálom a helyzetet.
Az ilyen mély belső sebek és félelmek könnyen kialakíthatnak olyan megküzdési mechanizmusokat, hogy az illető „válasza” az lesz, hogy kikacsint a kapcsolatból: amikor a párkapcsolatban valamilyen nehézség vagy megingás merül föl, esetleg kérdésessé válik, hogy együtt maradnak-e. De az önbizalom- és önbecsülés hiány is ide tartozik: ha ez a hiány teret kap a kapcsolatban, és eléri az egyik fél kapacitásának csúcsát (vagyis már nem tudja kezelni), azt érzi, hogy valahonnan pótolnia kell a pozitív visszajelzést – amit a kapcsolaton kívül fog keresni.
Bármennyire is hamis megerősítésről van szó, hiszen csak elfedte a valódi problémát. A kívülről jövő megerősítés során megállhat a flörtnél, de elmehet egészen a szexig. Itt persze az is számít, a párnak – és azon belül a tagjainak – mit jelent a megcsalás, mert ez nagyon nem mindegy ilyen problémák esetében.
A hűtlenség határa a gondolatokon túl - az érzelmi megingástól az ágyig
A megküzdési stratégiákból adódó problémák azt sugallják nekem, hogy az érzelemszabályozás nem működik azoknál a személyeknél, akiknek a saját vagy a kapcsolati nehézségeikre a megcsalás merül fel válaszként.
Így van. A megcsalás előtt, mielőtt megtennénk ezt a lépést nagyon sokféle más döntést is hozhatnánk: más módon is megküzdhetnénk a belső feszültségünkkel, a kapcsolati problémával, amivel akár egyéni szinten, akár párként szemben találjuk magunkat. Tehát nem is a megcsalás pillanatában vagyunk eszköztelenek, hanem sokkal hamarabb, a valódi problémánál.
Például az egyik fél nem tudja kommunikálni a szükségleteit a párkapcsolaton belül, és annyira felhalmozódik az ebből jövő feszültség, hogy eljut a megcsalásig – ami egy sokadig lépés az egész folyamatot tekintve. Tehát a megcsalás előtt sorozatosan, újra és újra választotta azt, hogy inkább nem kommunikál tisztán. Persze sok kapcsolatban megvan ez a bizonyos kommunikáció, és ennek ellenére sem történik valódi változás. Nagyon színes a paletta, hogy a megcsalás valójában miből alakul ki.
És zárójelben megjegyzem, vannak olyan helyzetek, amikor nagyon is érthetővé válik egy ilyen megcsalós történet – de ez szélsőséges eset: bizonyos bántalmazó kapcsolatokból a bántalmazott fél nem tud kilépni, mert nincs elég ereje, eszköze ahhoz, hogy képes legyen megtenni ezt a hatalmas lépést. Ilyen helyzetben előfordul, hogy máshoz kezd kapcsolódni, akiben bizonyos értelemben meglátja a megmentőjét, és ez beviszi őt egy szeretői kapcsolatba.
Ez pedig inspirálhatja arra, hogy kilépjen a bántalmazó kapcsolatból, mert megérez olyan törődést, pezsgést, amit az eredeti kapcsolatában régóta nem érzett. Szinte felkapcsol a villany a fejében, hogy nem csak elméleti tudása van arról, hogy lehetnek szép és jó kapcsolatok is, hanem átéli, hogy lehet őt szeretni, kívánni. Megtapasztalja a biztonságot, a törődést, és ez erőt ad neki ahhoz, hogy kilépjen a bántalmazó kapcsolatból.
Azt mondod, hogy a megcsalás valójában a megcsaló félről szól, de társadalmilag nagyon erős az a narratíva, hogy ha a megcsalt fél megadott volna mindent a megcsalónak, nem történt volna meg. Bontsuk ezt ki: a megcsalt fél hogyan van jelen ebben az egészben, mi az ő felelőssége, megélése?
Ez (is) természetesen kapcsolatfüggő, de általánosságban azt mondanám, hogy jobban szól a megcsaló félről – de szól a megcsaltról is. Például mennyire voltak közel egymáshoz, miért siklott el a figyelme a jelek fölött? Én azt látom, hogy azok a párok, akik érzelmileg, lelkileg, fizikailag is közel vannak egymáshoz, egymásra vannak hangolódva, ismerik egymás apró napi szokásait, mozdulatait, a nüansznyi dolgokat, a minimális változást is észreveszik – és a megcsalás egyik legnyilvánvalóbb jele, hogy a csaló fél viselkedése megváltozik.
Ahol nincs meg ez a fajta közelség, lehet, nem veszi észre a másik. Itt az a kérdés, hogy vajon miért nem volt meg ez a közelség? Vagy észrevette, de nem állt bele, hitegette magát? Ha sejtette, de nem tette szóvá, miért nem? (És hozzáteszem, vannak olyan helyzetek, amikor a megcsaló fél olyan alternatív valóságokat képes létrehozni, manipulálni a párját, hogy valóban nem érzékelhető a valós helyzet, de most az általános állapotokról beszélek.)
Az már a következő lépés, hogy a megcsalás után hogy dönt – megbocsát-e vagy sem. Az is érdekes kérdés, volt-e már ilyen a múltjában, tehát ismétlődő mintáról van-e szó: ha igen, akkor az nagyon is róla szól és érdemes megvizsgálni, miért kerül újra és újra ilyen kapcsolatokba, miért választ ilyen partnert. (És ez nem jelenti azt, hogy ha egyszer megtörténik velünk, újra meg fog és baj van velünk.) Úgy fogalmaznék, hogy szerintem a megcsalt fél veszít azzal, ha nem vizsgálja meg – természetesen a fájdalom és a gyász feldolgozása után –, hogy hol lehetett ebben az ő része.
Ezt a cikket a Subscribe with Google jóvoltából olvashatod díjmentesen december 7-éig!
Mik azok a jelek, amiket nem veszünk észre adott esetben? Mondasz néhány példát?
Ezek lehetnek klasszikusok: tudjuk, meddig dolgozik a párunk, de az utóbbi időben megnőtt a túlórák, munkaprogramok száma, esetleg zavart lesz a viselkedése, többet telefonozik, távolságtartóbbá válik – vagy épp ellenkezőleg, sokkal jobban közeledik, és a bűntudat miatt kompenzálni fog: szeretget, ajándékot hoz stb. De fontosak az egyéni minták és tapasztalások.
Mit gondolsz, a kapcsolat mely pontján, az ismerkedés mely szakaszában érdemes tisztázni, kinek mit jelent a megcsalás, mi fér bele és mi nem?
Szerintem ezt jó az elején tisztázni, a téma mélysége nem mindegy, hiszen ha az ismerkedés kezdeti szakaszában kezdjük el szétboncolni a témát, az ijesztő lehet vagy túlságosan előrehaladott a másiknak. De közben ez egy fontos kérdés, főleg manapság, hiszen egy olyan korban élünk, ahol sokkal inkább teret kaphatnak másfajta kapcsolódási módok, mint az elkötelezett monogám kapcsolat – és sokkal több a vak folt és szürke zóna.
Az, hogy ki milyen típusú kapcsolatban szeretne részt venni, mindenkinek a maga döntése, de mivel a párkapcsolat definíciója már rég nem jelenti ugyanazt mindannyiunknak, „kötelező” erről beszélni: milyen kapcsolati formát keres és annak mik a keretei. Ezt azért tartom borzasztó fontosnak, mert nagyon nagyot sérülhetünk, ha nem vagyunk biztosak abban, hogy a másiknak mi az elképzelése a kapcsolatunkról, és milyen határok között mozog.
A kereteken túl pedig egyeztessünk arról is, kinek mi a megcsalás, mi fér bele, mert ha ebben nem egyezik az álláspontunk, az idővel óriási kihívásokat és konfliktusokat gerjeszt a kapcsolatban.
Ez a téma nagyon népszerű, az ezzel foglalkozó cikkeknek magas az olvasottsága; egy picit olyan, mintha mindenki attól félne, hogy meg fogják csalni – elég erős triggerpont. Ez egy megalapozott félelem? Több megcsalás történik, mint régen vagy „egyszerűen” annyira padlón van az önbecsülésünk, hogy kihegyezettebbek vagyunk a témára?
Is-is. Kéz a kézben járnak, hiszen valóban nagyon sok megcsalás történik – a nem szexuális megcsalásokra is gondolok. A társkeresők, a social media felületei hatnak a párkapcsolatokra, mert azt üzenik, van jobb, mindig lehet jobb: végtelen számú lehetőségünk van az ismerkedésre, a jobb partner megtalálására, arra, hogy kiéljük a vágyainkat. Kinyílt a világ: már nem a saját városod bálján választasz ötven vagy száz ember közül, hanem a limit teljes megszűnése történt.
Az az üzenet ömlik ránk nap mint nap, hogy lehetünk bárkik, bármit csinálhatunk, bárkivel szexelhetünk, ami iszonyatosan nagy káoszt okoz az emberekben – lelkileg és mentálisan egyaránt.
Döntés kérdése – Megcsalom-e a párom, ha másra gondolok?
Ez a káosz hogyan szivárog be a párkapcsolatokba?
Úgy, hogy amikor előjön egy konfliktus, kitettebbnek érzem magam ennek a nagy választhatóságnak, és arra gondolok, hogy a párom két perc alatt talál valaki mást helyettem, ha nem vagyok neki elég jó, elég ügyes, elég szexi, vagy nem elégítem ki megfelelően az igényeit; eldobható vagyok, könnyedén továbbmegy. A másik oldalon pedig felmerülhet bennem a kérdés, hogy biztosan kapaszkodni akarok-e ebbe a párkapcsolatba, amin dolgozni kellene, energiát beletenni, dolgozni magamon, miközben megnyitok egy appot és korlát nélkül válogathatok szép, szexi nők és férfiak között, akik biztos akarnának engem…
Pedig ez egy hamis illúzió, egy totális tévút! Ennek ellenére beindul a fantáziálás, az idealizálás, és meggátolja az embereket abban, hogy valóban elmélyüljenek a párkapcsolatukban. És ha nem mélyülök el, könnyebb megcsalni a másikat, hiszen folyamatosan fenntartom magamban azt a fesztültséget, hogy nem is biztos, hogy annyira jó ez, lehet máshol jobb lenne, és ha bármi apróság történik, már indokom is van a „menekülésre”, a cselekvésre – és az egész rendszer szétesik.
Azt mondod, tévút, hogy könnyen találunk mást, ha kiugrunk egy jó, ám természetesen nem tökéletes kapcsolatból. Az, hogy mindig van jobb, egy logikai buktató?
Nagyon egyszerű új valakit találni – rövid időre, fellélegzésre, rövid távú kielégülésre, de – lehet, hogy később és nem ugyanúgy – elő fognak jönni ugyanazok a konfliktusok, félelmek: elhagyástól való félelem, biztonságban vagyok-e, megbízhatok-e benne, tudunk-e közösen építkezni stb. És ezzel nem azt akarom mondani, hogy mindig mindenáron maradjunk, mert van, amikor igenis lépni kell és elengedni a kapcsolatot, de nem azért, mert félünk beleállni a nehezeinkbe vagy megspórolnánk a munkát.
Valójában az az ember képes megnyugodni egy kapcsolatban, aki dolgozik magán és rendben van bizonyos szempontok mentén magával, az elköteleződéssel, a felelősségvállalással?
Igen. Fontos megértenünk, hogy a jó párkapcsolat is jár nehézségekkel, lemondásokkal, kudarcokkal, konfliktusokkal és nehézségekkel. A kérdés az, el tudjuk-e viselni ezeket, és minden ellenére együtt tudunk-e működni.
