„Lehet még egy kérdésem?” – Miért nem merünk kérdezni a nőgyógyásztól?

Sokan nem mernek kérdezni a nőgyógyásztól akkor sem, ha nem megfelelő vagy nem egyértelmű a tájékoztatás a diagnózisukkal, kezelésükkel, a felírt gyógyszerekkel kapcsolatban. Miért alakult ki ez a gyakorlat? Mi volna az ideális? Hogyan lehetünk asszertívabbak az orvos–páciens kommunikációban? Mit gondol minderről egy nőgyógyász orvos?

Talán sokaknak ismerős a helyzet, hogy kijövünk az orvosi rendelőből, és hirtelen belénk hasít: valami kimaradt. Nem értjük teljesen a diagnózist, nem vagyunk biztosak a felírt gyógyszerek adagolásában, nem tudunk a lehetséges mellékhatásokról vagy a kezelésünkkel kapcsolatos lehetőségekről. Ideális esetben az orvos tájékoztat mindenről, személyre szóló tanácsokat ad, de a tapasztalat azt mutatja, sok esetben nem ez a gyakorlat. Szóval marad az, hogy nekünk kell kérdezni.

Az orvosnak ilyenkor válaszolnia kell. Kellene. Nemcsak az állami, társadalombiztosítás-alapú ellátásban, hanem a magánegészségügyben is probléma azonban, hogy egy-egy páciensre csak kevés idő jut, ezért az orvos siet, és nem, vagy csak részben tájékoztat, válaszol. Ez pedig egyáltalán nem segíti, hogy a nők nagy része eljárjon nőgyógyászati szűrővizsgálatokra, hogy az adott esetben felmerülő problémáikkal foglalkozzanak, azokra megoldást találjanak.

Ezen kívül a nőgyógyászok kommunikációs készsége, érzelmi intelligenciája, együttérző képessége igencsak változó. Nincs ez másként más szakterületeken sem persze: akár tanárokról, jogászokról, edzőkről vagy kozmetikusokról van szó, mégis, talán egy orvos–páciens kommunikációs helyzetben még inkább szembeötlő, ha valami nem stimmel. A „nem stimmelről” fontos még valamit megjegyezni. Létezik ugyanis személyes szimpátia is.

Csernus Imre új könyve ezúttal sem kímél: épp ezért van rá szükségünk

Erre szokták mondani sokszor, hogy ez az első találkozáskor dől el, méghozzá másodpercek alatt. Valószínűleg érdemes csínján bánni ezzel: a szimpátia bizonyos hatásokra alakulhat, mégis jó, ha észben tartjuk, bizony előfordulhat, hogy aki nekem szimpatikus, és ezáltal rá tudom bízni magam, lehet, hogy a barátnőmnek, anyukámnak egyáltalán nem az – és fordítva. A téma egyrészt jóval túlmutat önmagán, másrészt bőven árnyalható is. Hogy mégis pontosabb képet kapjunk, Dr. Vörös Anna szülész-nőgyógyász, termékenységspecialista szakorvost, az L33 rendelők vezetőjét kérdeztem.

Rendelőitek mottója: „A rendelő, ahol mindig lehet még egy kérdésed.” Miért ezt választottátok?

Amikor megalapítottam a rendelőt egyedül, fiatal nőként, azt tapasztaltam, hogy sokkal nyíltabban, közvetlenebbül tudok kommunikálni a páciensekkel. Talán éppen ezért rengetegen kerestek is. Ez persze nem tetszett az idősebb férfi kollégáknak. Mindenesetre szinte minden alkalommal elhangzott: lehetne-e még egy kérdése a páciensnek, még úgy is, hogy előtte rákérdeztem, minden érthető volt-e, maradt-e kérdés. De tudom, ez így van, az ember lányos zavarában néha elfelejti, mit akart még kérdezni. Szóval ezért lett ez a mottónk.

Egyébként hihetetlenül fontos annak a légkörnek a megteremtése, ahol azt érzik a nők, hogy megnyílhatnak. Ha például szűrővizsgálatra érkezik egy páciens, de a vizsgálat közben elmondja, hogy megcsalta a párja, az nemcsak a lelki vonatkozások miatt lényeges, ebben az esetben tudok neki ajánlani kiegészítő vizsgálatokat is.

Ilyen lehet az is, amikor valaki elmondja, fájdalmas számára a szex.

Miért alakulhatott ki, hogy sokszor nem merünk kérdezni az orvosoktól?

Szerintem ennek a korábbi időkben kell keresni az okát. Az orvos a nagy fehér köpenyes varázsló – ezt tanulta a generációnk. A pap, az orvos, az iskolaigazgató a top, és az emberek a maguknál feljebb pozicionált személytől tartottak. És hát ott a tudásbeli egyenlőtlenség is. Azért megyünk orvoshoz, mert ő ért a saját szakterületéhez, amihez a páciens nem. Ő valami máshoz ért.

Mégis, mintha ez is benne lenne. Természetesen az rendben van, hogy megadjuk a tiszteletet a másik embernek, de azt gondolom, a 21. században, a nyugati társadalmakban legalábbis, nem elfogadott erre a különbségre ráerősíteni.

Tanítanak az orvosi egyetemen a szülészeknek, nőgyógyászoknak kommunikációt, pszichológiát?

Amikor én jártam egyetemre, orvosi kommunikáció és etika volt kötelezően, emellett választható tárgyak voltak ebben a témában. De konferenciákon is elő szokott ez kerülni, többek között az onkológia, a perinatális gyász vagy gyereknőgyógyászat témájával összefüggésben. Az ezeken az eseményeken elhangzó előadások jó kiindulási pontok lehetnek, inspirációt adhatnak.

Traumákból hivatás – Verók Adrienn energiagyógyásszal beszélgettünk

Milyen egy ideális orvos–páciens beszélgetés?

„Panasz, bánat, óhaj, sóhaj, kívánság” – ezzel szoktam zárni a beszélgetést, hogy ha bármi felmerült még, beszéljük meg. Ez persze idő kérdése is. Mi kitoltuk a megszokott tizenöt perces vizsgálatok időkeretét, éppen azért, hogy beleférjenek ezek. De fontos – akár az időkeret szempontjából is –, hogy a páciens felkészülten érkezzen, tudja, miért jött el a rendelésre. Gondolja végig, mivel keresi fel az orvost, ehhez kapcsolódóan milyen adatai vannak.