előfizetésem
Hírlevél
Van kiút az önszabotázsból - Ezt az öt lépést érdemes betartani
Minden embernek vannak céljai, elképzelései az ideális életről, szakmai és magánéleti sikerekről. Olykor a megvalósítás útja egyértelmű, mégis akadályok gördülnek elénk. Bár az élet keményen megdolgoztat minket, a sikertelenség oka sokszor nem a külső körülményekben, hanem saját magunkban keresendő. Az önszabotázs hálójában vergődve érezhetjük úgy, minden küzdelem hiábavaló.
Senki sem szereti beismerni, hogy hajlamos elkaszálni saját maga törekvéseit. Ez az önszabotázs sajátos természetének köszönhető, hiszen az végső soron egy kudarc, amit mindenféle rejtett pszichológiai tényezőnek, sajnálatra méltó tulajdonságnak, a véletlenek ellenünk való összeesküvésének tulajdonítunk. Ebben rejlik lényege, s ezért is olyan nehéz felszámolni, mint egyszerű rossz tulajdonságot. A cikk végére közelebb kerülünk a megoldáshoz.
Amennyiben felismerjük az önsorsrontó mechanizmust, képesek vagyunk változtatni rajta. Ha viszont nem vagyunk tudatában viselkedésünknek, az élet valóban tűnhet lehetetlen küzdelemnek, melyben mindig mi húzzuk a rövidebb gyufát. Mintha olyan játékot űznénk, ahol nem értjük a szabályokat, sosem érünk célba és sosem nyerhetünk. A szerencsénk az, hogy míg az élet játékszabályai nem, a viselkedésünk felülírható.
Ismerjük meg az ellenséget!
Az önszabotázs egy tudatos törekvés tudattalan akadályozása. Negatívan befolyásolja a személyes és szakmai sikereket, valamint a mentális egészséget. Lehet egész életen át működő minta vagy akut probléma. Okai változatosak, gyermekkori traumától kezdve a tényleges kudarcélmény, s az ebből fakadó félelem, de egyszerű gyengeség is táplálhatja. Ha célokat tűzünk ki magunk elé, az felvillanyozó. Megvalósításnál viszont az elkerülő viselkedés léphet színre.
A féltékenység pszichológiája: Okok és lehetséges megoldások szakértőtől
Ennek alapja lehet az attitűdjeink és a viselkedésünk közötti disszonancia, mely kényelmetlen érzést szül bennünk, és megszüntetésére törekszünk. Tehát ha célkitűzésünk nem azonos a természetünkkel, úgynevezett kognitív disszonanciát érzünk, ami terveink hóhéra. Egyszerű példa az önszabotázsra az életmódváltás vagy a fogyókúra. Beiratkozunk a fitneszterembe, aztán csak sikerül húsz percet késnünk az aerobik óráról, és otthon hagyni az edzőcipőnket.
A viselkedésünk ellentétben áll szavainkkal. Két lehetőségünk marad: ideje cselekvéseinken változtatni és/vagy nagyobb tudatosságra szert tenni és új célokat keresni. A kognitív disszonancia, avagy belső ellentmondás igazi energiarabló, hiszen állandó feszültséget kelt bennünk. Egyenes út a krónikus stresszhez. Ha viselkedésünkön nem tudunk változtatni, olyan körülményeket fogunk teremteni, melyek látszólag elfedik tényleges cselekvési akaratunk hiányát. Ezért érdemes elgondolkodni igazi vágyainkon.
Mit teszünk azért, mert másoknak akarunk megfelelni? A céljaink vagy a viselkedésünk rejti igazi önvalónkat? Segít, ha papírra vetjük gondolatainkat, mi táplálhatja az önellentmondást, hogyan tudnánk önazonosan élni, hogy saját és mások javára legyünk, felvállalva az ezzel járó konfliktusokat is, viszont felszabadítva azt az energiát, amit eddig arra fordítottunk, hogy elfedjük a szavaink és tetteink közötti szakadékot.
A viselkedés rejtett mozgatórugói
Az önszabotázs nem csak ellentmondásos attitűdök, hanem más okok miatt is előfordulhat. Az önismeret lehet a kulcs maladaptív sémáink, avagy hibás működésünk, köztük az önszabotázs megismerésében. Rossz mintáink tudatosítása segít, hogy időben nyakon csípjük azokat, mielőtt működésbe lépnek. Az önszabotázst táplálhatja például a perfekcionizmus. A tökéletességre való törekvés gátolja a cselekvést, a halogatás melegágya, hiszen nem szeretnénk hibákat véteni.
A maximalisták hajlamosak fekete-fehéren gondolkodni, mindent vagy semmit alapon működni. Viselkedésüket többnyire tudatalatti megfelelési kényszer táplálja, ami legtöbbször a szülőnek szól. Távoli asszociációnak tűnik az önszabotázs az énhatárok hiányának eredményeként, de a határhúzásra képtelen emberek gyakran találják magukat nem általuk választott szituációkban és célokban is. Aki mindig igent mond, az erejét fogja vesztegetni, mert hajlamos lesz élete egyéb területein túlkompenzálni.
Komáromi Alexandra: „India és az indiai tánc segített abban, hogy elfogadjam roma származásomat”
Ez az egyensúlytalanság tipikus erővesztegetés, ami meggátolja a célok elérését. Járjunk utána, miért alakulhatott ki az, hogy nem tudjuk megvédeni magunkat, és határozzuk meg, mit tehetnénk a kialakult helyzet ellen. Nehéz munka a határok meghúzása, hiszen kapcsolataink próbára tételével jár. Aki eddig előnyt kovácsolt nemet mondási képtelenségünkből, elfordulhat tőlünk vagy újra és újra teszteli frissen felhúzott „kerítéseinket”.
A halogatás mesterei
Főleg kellemetlen feladatokat szoktunk magunk előtt tologatni. Elveszítjük az időt és az energiaforrást a feladataink elvégzéséhez. A hárítás azonban másra is utalhat, például az önbizalomhiányra. Ismét tudatosítanunk kell a valódi okot: célunk elérhetetlen, és azért halogatunk, egyszerű gyengeség áll a háttérben, vagy csak a félelem miatt odázzuk el a cselekvést? Olykor segítségre lenne szükségünk egy feladat elvégzéséhez, mégsem kérünk. Az egyenes kommunikáció elmaradhatatlan magánéletünkben és munkahelyünkön egyaránt.
Félünk, hogy a segítségkérés kidomborítja hibáinkat? Ez károsíthatja kapcsolatainkat. Az őszinteség eleinte ijesztő lehet, de minél jobban beleállunk, annál több erőt nyerünk vele, felszámolva a halogatást. Egyéb energiarabló szokások is eltéríthetnek céljainktól: a cselekvés elaprózása, a felesleges konfliktusok bevállalása a valódiak helyett, az elkerülő viselkedés, bezárkózás, esetleg mások hibáztatása és a kifogáskeresés.
A szakember tanácsa
„Önkorlátozást valamennyien tapasztalunk életünk során, de az általános emberi jelenség gyógyszere mindig egyéni. A kiút megtaláláshoz azonosítanunk kell az önszabotázsunk fő, személyes hajtóerejét. Valóban azt akarjuk, amiért cselekednünk kellene, vagy valami más a vágyunk? Mélyen hisszük, hogy a célunk elérése lehetséges? Azt gondoljuk, hogy megérdemeljük ezt a sikert, vagy nem vagyunk méltók rá? Nagyon félünk a változás rossz, vagy éppen szokatlanul jó következményeitől?
Képesek vagyunk következetesen, kitartóan cselekedni valamiért, megtanultuk ezt már? Vagy bírjuk az erőpróbákat általában, csak most vagyunk kimerültek és szétszórtak? A hat kérdést nem elég fejben átpörgetnünk, érdemes őket hangosan kimondani valakinek, akiben megbízunk és tud figyelni ránk. A hang megremegése, a hirtelen kipiruló arc, egy váratlan mozdulat, vagy egy bevillanó gondolat elárulja, merre induljunk” - fejti ki Aigner-Barta Móni, szervezetfejlesztő, PCC coach.
A reklámok hatása a nők mentális egészségére
Az önszabotázs hatása
Ha nem vagyunk tisztában negatív működésünkkel, mindennapjaink is rombolóak lehetnek. A helyzetünk reménytelennek tűnik, és önbizalmunk is egyre kevesebb. Megjelenik a szorongás, és az érzés, hogy egyszerűen nem vagyunk elég jók. Akaratunk ellenére cselekszünk, míg végül pont azokat a hidakat égetjük fel, amik a legfontosabbak számunkra. Ha tudatos munkával felszámoljuk negatív cselekedeteinket, újjáépíthetjük önbizalmunkat és énképünket is.
Írjuk le, rajzoljuk le, gondoljuk át, gyakoroljuk a mindfulnesst, és legfőképp kommunikáljunk a minket körülvevő emberekkel. Mélyebbre ásva megkereshetjük a negatív érzések okát. Mi az, amiben valójában változást szeretnénk elérni? A naplóvezetés segít felismerni mintáinkat. Problémáinkat megbeszélhetjük szakemberrel, aki új lehetőségeket mutathat meg nekünk. Az utolsó lépés a legegyszerűbb és a legijesztőbb egyben.
Az önszabotáló embereknek a legnehezebb szembesülni saját hiányosságaikkal és bizonytalanságaikkal.
Olykor a legreálisabb és legvágyottabb cél is hamvába holt ötlet valós képességek hiányában. De az elengedés már egy másik cikk témája.
