Ha a mentális egészség már nem tabu, miért félünk még mindig a pszichiátertől?

Van valami egészen sajátos feszültség abban a pillanatban, amikor valaki először veszi számításba, hogy talán szakemberhez forduljon. Még ma is sokan érzik úgy, hogy a pszichiáter ajtaja egy határvonal: ha átlépünk rajta, akkor valami visszavonhatatlan történik velünk. Mintha a segítségkérés egyenlő lenne a „gyengeség” beismerésével, és mintha saját magunk elől is rejtegetnünk kellene a tényt, hogy a lelki működésünk néha kibillenhet. Pedig a valóság sokkal emberibb, egyszerűbb és mélyebben felszabadító.

A lelki egészség nem luxus, és nem kiváltság – hanem egy alapállapot, amelyért ugyanúgy érdemes tenni, mint a testi jóllétért. A pszichiáter pedig éppen ebben lehet társ: nem ítélkezik, nem minősít, hanem utat mutat egy olyan rendszerben, amelyben a belső egyensúly helyreállítása igenis lehetséges.

A félelem gyökerei

A pszichiáterrel szembeni tartózkodás különös kettősséget hordoz. Dr. Agócs Gabriella szerint a félelem gyakran abból fakad, hogy a pszichés működésünket sokkal inkább az identitásunk részeként érzékeljük, mint a testünk bármely más funkcióját. „Ha valaki epekövét eltávolítják, nem érzi úgy, hogy megváltozott volna a lényege. A pszichés állapotunkkal azonban szinte eggyé válunk: a gondolkodásunkkal, a hangulatunkkal, azzal, ahogyan a világra tekintünk.” Éppen ezért sokan úgy érzik, hogy a pszichiátriai segítség igénybevétele valamilyen mély, személyes kudarcot jelez.

A legnagyobb és leghangosabb szurkolótábor mindig a társunk kell, hogy legyen

A történelmi háttér tovább erősítette ezt az indokolatlan félelmet. A 20. század közepéig a pszichiátriai ellátás gyakran valóban zárt világ volt, ahol nem mindig érvényesültek az emberi jogok, és ahol a gyógyszerek első generációi jelentős mellékhatásokkal jártak. Ezek az emlékek – társadalmi szinten – máig kísértenek. Sok családi történetben élnek homályos, riasztó emlékek, amelyek összemosódtak a modern ellátás képével.

A pszichológus rámutat: a félelem valójában sokkal inkább a múlt öröksége, mint a jelen valósága. „Ma már egészen más szemlélet, más gyógyszerek, más ellátási rendszer működik. A pszichiátria ma egy biztonságos, jogilag és szakmailag szigorúan ellenőrzött terület, ahol a páciens döntése és együttműködése minden esetben elsődleges.”

Az együttműködés ereje

A pszichiáter nem hatalmi szereplő, hanem partner a gyógyulásban. A modern pszichiátria egyik legfontosabb alapelve a bio-pszicho-szociális szemlélet: annak felismerése, hogy a mentális állapotokat biológiai folyamatok, pszichés működések és életkörülmények együttesen alakítják. „Nincs már olyan, hogy csak biológiai vagy csak lelki eredetű zavar” – mondja aszakértő. „Minden esetben egy összetett rendszer működését kell vizsgálni.”

Ez az együttműködés azt is jelenti, hogy a gyógyszeres kezelés nem önálló cél, nem a „végső megoldás”, és nem is a kontroll eszköze. Sokkal inkább egy olyan támogatás, amely megteremti a feltételeket a pszichoterápiás folyamatokhoz és a valódi felépüléshez. A gyógyszerek hatása gyakran abban áll, hogy csökkentik a tünetek intenzitását, így a páciensnek marad energiája arra, hogy a belső konfliktusokkal és a környezeti stresszhelyzetekkel foglalkozzon.

Ott Anna bookazine-ját minden anyának el kell olvasnia, aki valaha is kételkedett magában

A gyógyszer mint lehetőség

„A gyógyszer nem ellenség” – fogalmaz határozottan Dr. Agócs Gabriella. Mégis sokan úgy tekintenek rá, mintha egy utolsó, félelmetes lépcső lenne, amelyhez csak akkor nyúlhatnának, ha „már tényleg nagy a baj”. Ez a szemlélet azonban ma már tarthatatlan. A modern antidepresszánsok és antipszichotikumok új generációi összehasonlíthatatlanul biztonságosabbak, mint korábbi társaik. A szorongásoldók pedig olyan formában is elérhetők, amelyek nem okoznak függőséget.

A gyógyszeres kezelés különösen akkor válik nélkülözhetetlenné, amikor a betegség annyira elhatalmasodik, hogy megakadályozza a valóság reális érzékelését, vagy amikor a szorongás, a depresszió olyan fokú terhet ró az idegrendszerre, hogy a pszichoterápiás munka egyszerűen nem kivitelezhető. Ilyenkor a gyógyszer biztonságos „átjáró” a stabilitás felé.

A kezeletlen állapot sokszor nemcsak szenvedést, hanem veszélyt is jelenthet. A gyógyszer pedig nem elvesz valamit a személyiségből – ellenkezőleg: visszaadja azt a működést, amelyben a páciens újra önmagaként tud részt venni az életében.

Új korszak a lelki egészségben

A lelki egészség ma már nem tabu, és nem is gyengeség kérdése. Sokkal inkább annak a jele, hogy valaki komolyan veszi önmagát. Dr. Agócs szerint a szemléletváltás lényege éppen az: „Ma már a pszichés jóllétünkkel való törődés az igényesség, az önreflexió és az önmagunkkal való felelősségteljes bánásmód mércéje.”