előfizetésem
Hírlevél
Sírni a munkahelyen: valóban a gyengeség jele lenne vagy valami teljesen más?
Kevés íratlan szabály él olyan makacsul a munkahelyekkel kapcsolatban, mint az, hogy a sírás nem fér össze a professzionalizmussal. Amikor valaki elérzékenyül, az olyan, mintha megszegne egy titkos kódexet, mely szerint a munkában nincs helye az érzelmeknek. Pedig a sírás a stressz egyik legtermészetesebb levezető mechanizmusa, és az érzelmek elfojtása legalább akkora problémákat okozhat, mint a túlzott érzelmi kitárulkozás.
Hibrid a munkavégzés területe, rugalmas a munkaidő, csak az érzelmeknek - azokból is leginkább a negatív érzelmeknek - nincs helye a munka világban. Miért vagyunk megengedőbbek minden másban, mint ebben az egyben? A gondot az idejétmúlt beidegződések okozzák, amelyben a sírást értelmezzük: a szervezeti kultúrák többsége a higgadtságot és racionalitást tekinti normának,
így minden érzelmi reakció automatikusan kilóg a keretből.
Csakhogy mára tudjuk, hogy az érzelmek kimutatása lehet asszertív, és hogy a sírás nem egyenlő a gyengeséggel. A téma szakértője, Amy Edmondson szerint „a pszichológiai biztonság az, amikor az emberek úgy érzik, hogy szabadon vállalhatják a kockázatokat anélkül, hogy emiatt megszégyenülnének vagy büntetéstől kellene tartaniuk”.
Mitől félünk?
A szakértő szerint a jelenség nem független a nemi szerepektől, ugyanis a női könnyeket sok helyen a túlérzékenységgel azonosítják. Ez abból fakad, hogy a vezetői szerephez társított tulajdonságok – mint a céltudatosság és a stabilitás – ütköznek a nőkhöz társított érzelmességgel. Így lesz a sírásból nem egyszerű emberi reakció, hanem alkalmatlanság jele, legalábbis a munkahelyi környezet szemében. Habár nem pontosan ez a gondolat fut végig bennünk, amikor minden erőnkkel igyekszünk palástolni negatív érzéseink kimutatását az íróasztal fölött, a pult mögött állva vagy a megbeszélésen ülve, de azt tudjuk, hogy itt és most nem engedhetjük meg magunknak a könnyeket.
Sírni igenis ér: ezért lenne jó, ha nem szégyellnéd többé
De miért is nem? Ciki? Netán attól félünk, hogy a sírás hatására megváltozik a munkahelyi megítélésünk? Fontos, hogy tudatosítsuk:
a teljesítményünk nem egyenlő azzal, hogyan érzünk.
Mert igenis előfordul, hogy megbántva érezzük magunkat, hogy egyszerűen nehéz napunk van, vagy hogy a külső tényezők ránk nehezednek. Meglehet, a mesterséges intelligencia nem sír, de mi nem gépek vagyunk, hanem emberek.
Munkában is van helye a sírásnak
A témában érdemes megemlíteni azokat a friss kutatásokat, amelyek rámutatnak, hogy a könnyezés nem feltétlenül vált ki negatív hatást. Mi több, egy vizsgálat kimutatta, hogy az érzelmi reakciók empátiát is ébreszthetnek. A kutatásba bevont könnyező munkavállalókat emberibbnek és melegebbnek látták a megfigyelők, ami jó, habár az igazsághoz hozzátartozik, hogy a kísérleti személyeket kevésbé választották volna vezetőnek vagy stratégiai partnernek.
A sírás kettős üzenetet hordoz: egyszerre tesz valakit szerethetőbbé és sebezhetőbbé, miközben csökkenti a szakmai kompetenciáját. A férfiaknál például a könnyezés zavart vált ki, nőknél pedig inkább együttérzést, de mindkét esetben közös, hogy a kompetencia megítélése ritkán javul tőle. Mindez jól mutatja, hogy a probléma nem a könnyekkel, hanem a környezet interpretációjával van. A társadalmi nemi elvárások olyan torzító lencseként működnek, amelyek elrejtik az egyszerű tényt, mely szerint a sírás nem más, mint feszültségcsökkentő emberi reakció.
A jelenséget erősíti az úgynevezett érzelmi munka (emotional labor), amelyet Arlie Hochschild már az 1980-as években leírt. Ez azt a folyamatot jelenti, amikor a dolgozók érzelmeiket és reakcióikat a munkahelyi elvárásokhoz igazítják, vagyis folyamatosan szabályozzák magukat annak érdekében, hogy megfeleljenek a professzionalizmus normáinak.
Talán nem meglepő, hogy a női vezetők ebből a szempontból kettős terhet viselnek, hiszen amellett, hogy ellátják a feladatukat, folyamatosan kontrollálniuk kell a reakcióikat, nehogy megkapják a „túlérzékeny” címkéket. Ezzel szemben a férfi vezetők megengedhetik maguknak a dühkitörést vagy a szenvedélyes hangnemet, amelyet erőnek értelmeznek - ugyanez nőknél azonnal alkalmatlanságként kerül be a szervezeti emlékezetbe.
Ez a folyamatos érzelmi kontroll pedig nagyon kimerítő, így érthető módon hozzájárul a kiégéshez. Edmondson szerint a pszichológiai biztonság nem a konfliktusok vagy az érzelmek hiánya, hanem éppen annak a tere, hogy ezeket fel lehessen vállalni. „A hibák, a kérdések és az érzelmek felszínre kerülése nem a gyengeség, hanem a fejlődés előfeltétele” – írja. Ezek után gondoljunk bele, mennyire más lenne egy olyan világ, ahol őszintén kimutathatjuk negatív érzéseinket a munkában.
A Girlboss-éra leáldozott: A modern nők újraírják a munkahelyi vezetés szabályait
A felelősség a legfelső vezetésé
Csakhogy a „ne sírj a munkahelyeden” mítosz lebontása nem arról szól, hogy minden érzelmi reakciót fel kellene menteni, és a munkahelyeknek terápiás térként kellene működniük. Sokkal inkább arról, hogy normalizáljuk: a könnyek nem a gyengeség jelei, a könnyek megmutatják, hogy valami fontos történik. A pszichológiai biztonság, amelyet Amy Edmondson szervezeti kutató fogalomként bevezetett, éppen azon alapul, hogy az emberek félelem nélkül mutathatják meg sebezhetőségüket.
Mint mondja, a felső vezetés felelőssége, hogy megteremtsék ezt a teret. „A pszichológiai biztonság nem jön létre magától. A vezetőknek aktívan dolgozniuk kell rajta, hogy az emberek merjenek önmaguk lenni. Ha a sírást elítéljük, ezt a biztonságot tesszük lehetetlenné. A munkahelyi kultúrának ezért nem a könnyeket kell tiltania, hanem reagálni a mögöttük húzódó okokra, mint a túlzott stressz, a rossz munkaszervezés vagy a munkavállalókkal, vezetőkkel szemben támasztott irreális elvárások.”
Egy egészséges szervezetben a sírás egyszerű emberi reakció és nem karrierbuktató. Ha ezt így fogadjuk el, sokkal közelebb kerülünk ahhoz, hogy a munkahely egy olyan tér legyen, ahol a szakmai teljesítmény és az emberi érzelmek nem zárják ki egymást.
