előfizetésem
Hírlevél
Túl sok ex, túl sok fájdalom, túl sok előítélet? – Az igaz szerelemben a múlt is belefér
Van az a pillanat, amikor valaki gyönyörködve néz ránk, és mi hirtelen zavarba jövünk. Mert eszünkbe jut mindaz, amit már megéltünk. Az éjszakák, amikor sírva aludtunk el. Az üzenetek, amiket sosem küldtünk el. Azok a szerelmek, ahol többet adtunk, mint amennyit kaptunk. A helyzetek, amelyek után nemcsak a szívünk tört össze, de az önmagunkba vetett hitünk is megrendült. És ilyenkor megszólal egy belső hang: „Ha tudnád, min mentem keresztül, akkor is így néznél rám?”
A női múlt, különösen párkapcsolati kontextusban, a mai napig terhelt téma. Miközben a férfiak tapasztalatait gyakran bátorsággal vagy sármossággal ruházzák fel, a nők esetében a „sok tapasztalat” gyakran egyenlő lesz a „sok kockázattal”. A társadalmi narratíva még mindig hajlamos megkérdőjelezni azt, hogy a sebzett nő szerethető-e. Pedig egy seb nem szégyenfolt, inkább tanulság. Sok nő mégis úgy érzi: „Ha tudná, mi minden történt velem, talán nem akarna engem.”
Mintha a szerethetőség feltétele az érintetlenség lenne, nem pedig az őszinteség. Pedig az igazi intimitás ott kezdődik, ahol nem kell elrejteni a múltat. Mi van, ha nem is a múlt a sok, csak az az elvárás, hogy ne legyen? Hogy legyél tiszta, mint egy üres lap, amit más írhat tele. A női előéletet gyakran nem a saját szabadságából nézik, hanem abból, hogy ki birtokolhatja. Az érintetlenség-mítosz mélyén birtoklási vágy rejlik, nem pedig valódi kapcsolódás. Holott a múlt nem kosz, nem is patina, csak egy történet, méghozzá te történeted.
Csurgai Zs. Kunigunda terapeuta, coach szerint egy valódi kapcsolatban a múlt nem hátrány, a múlt térkép. A sebek, amelyekből tanultunk, nem rombolnak, inkább mélyítenek. Mutatják, hogyan lett belőlünk az, akik most vagyunk, és hogy mire vágyunk másként, tudatosabban.
Egy csók többet mond ezer szónál – És te tudod, mit árul el rólad?
A kettős mérce csapdája
A férfiaknál a „vad múlt” gyakran karaktert ad, nőknél gyanakvást. A tapasztalatot bölcsességként nem pedig „kockázati tényezőként” kezelik. Ez a kettős mérce pedig belül is dolgozni kezd: „Túl sok voltam?” „Kevesebből többnek tűnnék?” „Jobban szeretne, ha kevesebb emlékem lenne másokról?” De mi van akkor, ha valaki nem a múltunk ellenére szeret, hanem azzal együtt? Ha nem steril előéletet keres, csak egy valódi embert?
A szakértő szerint a múlt nem cipő, amit le kell venni, mielőtt belépsz valaki életébe. „Nem is poggyász, amit méricskélni kell: ez még belefér, ez már nem. Inkább nyomvonal. És aki szeret, annak nem kell eltüntetni a lábnyomokat. Épp ezeken át talál el hozzád.”
Van, amikor új kapcsolatban hirtelen idegenül nézel arra, aki valaha voltál. Mintha két külön nő élne benned: a túlélő és a szerethető. Aki egykor harcolt, és aki ma szeretne megpihenni. De mit jelent az, ha valaki csak az egyik részedet akarja? A letisztultabbat. A „megérkezettet”? Aki nem tudja szeretni a történetedet, az vajon téged szeret – vagy csak a képet, amit alkotott rólad?
Mit gondolunk a női múltról?
Egy 2021-es Pew Research Center-felmérés szerint az amerikai felnőttek 64%-a úgy gondolja, hogy a párkapcsolati múlt befolyásolja a jelen kapcsolat minőségét, ugyanakkor 78%-uk szerint a korábbi tapasztalatok segítenek a tudatosabb választásban. Magyarországon a 30 év feletti nők 57%-a élt már meg legalább egy hosszú távú kapcsolatot házasság előtt (KSH, 2023). Ezek nem elrettentő számok, ez az élet természetes ritmusa.
Mégis sok nő titkolózik. Fél, hogy „túl sok”. Hogy a múltja elrettentő. Főleg, ha volt benne válás, abortusz, bántalmazás vagy „túl sok” kapcsolat. „A kérdés nem az, hogy van-e múltad, inkább az, hogy van-e szabadságod a jelenben. Nem két külön nő vagy: csak egy, aki már sokat tud. Talán még többet nem. De már nem hibátlan akar lenni, csupán valódi. És ezt tanuljátok ketten: hogyan lehet együtt lenni anélkül, hogy meg akarnátok egymást javítani.” – mondja Csurgai Zs. Kunigunda.
Sokan attól félnek, ha elmondják a múltjukat, azt a másik fegyverként fogja használni. Ezért inkább elhallgatják. Pedig a sebek nem akkor veszélyesek, ha látszanak, akkor ha titokban maradnak. A titkok ugyanis távolságot teremtenek. A valódi intimitás nem a hibátlanságban kezdődik. „Nem az számít, hány kapcsolatod volt, csak az, hogy közben mit tapasztaltál. Mit vittél tovább. Meg tudod-e engedni magadnak a saját hangod. Voltál-e kíváncsi arra, mi a szeretet és mi nem az. Mert a szeretet nem tökéletes csak él. És ez épp elég.” – fogalmaz a terapeuta.
Burtoncore: az új trend, ami a hétköznapokba csempészi a hollywoodi borzongást
A női múlt, mint túlélési narratíva
Nem minden történet döntésekről szól. Van, amelyik kényszerekről. Amikor nem volt opció nemet mondani, csak túlélni. A női múlt gyakran ilyen. Túlélési stratégiák mentén szervezett életdarabok, amelyek nem hibákról szólnak, hanem alkalmazkodásról, kitartásról és végül: kilépésről. Az a nő, aki ki tudott jönni egy bántalmazó kapcsolatból, aki megtanulta újra szeretni önmagát, nem kevesebb lett, pont hogy több, mélyebb, tudatosabb.
A kollektív női bűntudat évezredes hagyaték. Generációkon át azt tanultuk: a múltunk csak akkor elfogadható, ha tiszta, rövid és csendes. Minden, ami eltér ettől, szégyen: a válás, az abortusz, a sok kapcsolat, az újrakezdés. Pedig a múlt nem szégyen. Csak tanúságtétel arról, hogy mertél élni, dönteni, újratervezni. És minden fájdalom, amit feldolgoztál, növeli a kapacitásodat arra, hogy mélyebben szeress, önmagad is beleértve.
Két ember múltja nem akadály, inkább híd is lehet, ha kimondjuk, amit megéltünk, ha meghallgatjuk, amit a másik hoz. Ilyenkor nem ítélet születik, hanem kíváncsiság, akkor a seb nem választ el, csupán összeköt. A kapcsolat akkor lesz erős, ha nemcsak a jelen pillanatban kapcsolódunk, hanem abban is, amit hozunk. A múlt nem zár ki a szeretetből, pont ellenkezőleg: megtanít rá.
