Társas lét, belső elszigeteltség – a rejtett magány pszichológiája

Egyre több ember él olyan párkapcsolatban, amely látszólag biztos pontot jelent, de a mélyben érzelmi elszigeteltséget és kiüresedést hordoz. Miért maradunk olyan viszonyokban, amelyek már nem építenek? Hogyan ismerhető fel, ha társfüggőség alakult ki? És vajon lehetséges-e valódi érzelmi biztonságot teremteni? A társas magány és társfüggőség mögötti pszichológiai folyamatokról Kiss Eszter pszichológussal beszélgettünk, aki rávilágít azokra a dinamikákra, amelyek sokak számára ismerősek lehetnek – akár kimondatlanul is.

A társas magány olyan paradox állapot, amelyben a személy fizikailag jelen van egy párkapcsolatban, de érzelmileg teljesen elzárva érzi magát. A partnerrel megélt közelség nem valódi intimitáson, hanem a megszokás, a biztonság keresése vagy a külvilág elvárásai által fenntartott struktúrán alapul. Kiss Eszter pszichológus kiemeli, hogy ez a típusú kapcsolat nemcsak lelkileg terhelő, de hosszú távon komoly pszichoszomatikus tünetekhez, például alvászavarhoz, szorongáshoz vagy depresszióhoz is vezethet.

„A társas magány önámító mechanizmusokat hív életre. Az egyén gyakran nem ismeri fel, hogy valójában egyedül van – csak akkor tudatosul ez benne, amikor érzelmi krízis vagy párkapcsolati konfliktus ráirányítja a figyelmet a hiányokra” – fogalmaz a pszichológus.

Gyermekkori sérülések, amelyek felnőttként is hatnak

A kötődési minták meghatározó szerepet játszanak abban, hogyan építjük fel felnőttkori kapcsolatainkat. Kiss Eszter szerint a társfüggőségben szenvedők jelentős része elhanyagolás, érzelmi bizonytalanság vagy túlkontrollált környezet mellett nőtt fel. Az ilyen gyermekek később gyakran túlzottan alkalmazkodóvá válnak, és fokozott igényük lesz arra, hogy visszajelzést kapjanak saját értékükről másoktól.

„A szeretetért való küzdelem, a folyamatos megfelelési vágy és a magánytól való félelem egy olyan ördögi körhöz vezet, amelyben az egyén már nem képes önálló érzelmi biztonságot építeni” – fejti ki a pszichológus. Az ilyen kötődéssel élő személyek gyakran hajlamosak idealizálni partnerüket, sőt, a kapcsolatba vetett túlzott remények miatt nem is veszik észre annak destruktív aspektusait.

Bánhidi Lilla: Halál a 2/2-ben

Miért olyan nehéz kilépni?

Miért olyan nehéz kilépni egy olyan kapcsolatból, amelyben az egyén nem érzi magát jól? A pszichológus szerint a válasz több tényezőből tevődik össze. Az egyik legfőbb ok a bizonytalanságtól való félelem. A társfüggő gyakran nem hiszi el, hogy egyedül is képes boldogulni, ezért inkább marad a megszokott, de érzelmileg kiüresedett kapcsolatban.

„A társfüggőség gyakran kapcsolódik az alacsony önértékeléshez. Az egyén úgy érzi, nem érdemli meg a boldogságot, vagy hogy mással sem lenne jobb. Így a változás helyett a status quo-t választja, még ha az káros is” – mondja Kiss Eszter.

A másik tényező az érzelmi hintázás: a kapcsolat néha kielégítőnek tűnik, máskor pedig kifejezetten frusztráló. Ez a váltakozás megnehezíti az objektív döntést, hiszen minden mélypont után ott a remény:

most talán jobb lesz.

A társfüggő pedig minden alkalommal újra bizalmat szavaz – saját kárára. A társfüggőség nemcsak belső késztetés, hanem egy olyan játszma is, amelyben két fél játszik szerepet. Az egyik fél függőséget mutat, a másik pedig – tudatosan vagy tudattalanul – lehetőséget ad arra, hogy ez fennmaradjon. A társfüggő gyakran manipulációval, bűntudatkeltéssel vagy érzelmi zsarolással próbálja biztosítani a kapcsolat fennmaradását.

„Sokan nem vállalják a saját szükségleteiket, hanem a partnerükhöz igazítják azokat, miközben egyre frusztráltabbá válnak. Így alakul ki az a helyzet, amelyben a kapcsolat már nem épít, hanem rombol” – mutat rá a szakértő.

Valódi érzelmi biztonság: mítosz vagy lehetőség?

A társfüggőség leküzdésének egyik kulcsa az érzelmi biztonság megteremtése – de hogyan lehet ezt kialakítani? Kiss Eszter szerint az érzelmi biztonság nem egy adottság, hanem egy fokozatosan kiépíthető állapot, amely önismereten, hiteles kommunikáción és önazonosságon alapul.

Így segít a holisztikus szemlélet az egészségmegőrzésben

„Sokan azt hiszik, hogy majd a megfelelő ember hozza el számukra a biztonságot. Ez azonban tévedés. A valódi biztonság belülről fakad. Ha nem ismerjük és nem szeretjük önmagunkat, másoktól sem tudjuk azt egészséges módon elfogadni” – hangsúlyozza a pszichológus.

A praxisban gyakran tapasztalható, hogy az önmagát társfüggőként felismerő személy fokozatosan képes átalakítani kapcsolódási mintáit. Ehhez szükség lehet terápiás támogatásra, de az eredmény hosszú távon is fenntartható lehet: egy olyan kapcsolati rendszer, amely a kölcsönösségen, nem pedig a hiányok betöltésén alapul.