Szoros barátság vagy társfüggőség? Így ismerheted fel a jeleket

2025. szeptember 21.
barátság társfüggőség
Sokan nem tudják, de a társfüggőség nem csak párkapcsolatokban, hanem baráti kapcsolatokban is megjelenhet
Fotó: Launchmetrics/Spotlight

A társfüggőségről legtöbbször csak párkapcsolati kontextusban hallunk. Olyan szenvedélyes, de egyenlőtlen viszonyokról, ahol az egyik fél túlzottan rá akar támaszkodni a másikra, az önazonosságát pedig teljes mértékben a partneréhez köti. Csakhogy ez a dinamika nemcsak két szerelmes között jelenhet meg. Van egy másik, kevésbé tárgyalt, ám legalább annyira fontos változata, ez pedig a barátságokban felmerülő társfüggőség.

Ilyenkor a kapcsolat nemcsak szoros, hanem annyira összefonódik, hogy az egyik, sokszor mind a két fél szabadsága, önállósága, érzelmi egyensúlya sérül. Az érintettek pedig nem feltétlenül ismerik fel a problémát, vagy már csak akkor gyanakodnak, ha a barátság több szorongást okoz, mint örömet.

Nem csak a szerelemben létezik

A baráti társfüggőség kívülről gyakran inkább tűnik példás összetartásnak, mintsem problémának. A felek mindent együtt csinálnak, minden titkot tudnak a másikról, tulajdonképpen mindenben támogatják egymást. Csakhogy a felszín alatt ez a kötődés már nem egészséges, sokkal inkább szól a túlzott kontrollról és az érzelmi kiszolgáltatottságról. Rátz Krisztina addiktológiai konzultánssal beszélgettem a témáról, aki elmondta, hogy sokan nincsenek is tisztában azzal, hogy mit jelent az a fogalom, hogy “társfüggőség”.

Az átlagember azt gondolja, hogy a társfüggő az, aki nem tud egyedül lenni, szüksége van valakire maga mellett. A társfüggőség azonban minden esetben ragaszkodás egy problémás kapcsolati helyzethez.” A szakember kiemelte, hogy akkor beszélhetünk társfüggőségről, ha a másik fél tartós problémával él együtt, legyen az például függőség, nárcizmus vagy impulzus kontrollzavar. „Ha én tartósan benne maradok egy ilyen kapcsolatban annak ellenére, hogy tisztában vagyok vele, mi van a másikkal, akkor az azt jelenti, hogy valamiért nekem szükségem van erre a kapcsolati helyzetre, minden egyenlőtlenség ellenére. A társfüggő személy kontroll igénye magas, a függőé általában alacsonyabb szintű, ezért is, mint zsák a foltját megtalálják egymást.

glamour plusz ikon Társas lét, belső elszigeteltség – a rejtett magány pszichológiája

Társas lét, belső elszigeteltség – a rejtett magány pszichológiája

Sokszor észrevétlenül alakul ki

A társfüggő baráti dinamika nem egy hirtelen döntés eredménye, sokkal inkább apró engedmények, be nem tartott határok, kimondatlan elvárások sorozatának hatása. Egy nehéz élethelyzet, mint egy költözés vagy szakítás, szintén felerősítheti az igényt arra, hogy valaki állandó érzelmi mankóként jelenjen meg az életünkben. „Vannak persze hajlamosító tényezők, mint a származási családban fellelhető függőség. Ahol ez jelen van, ott már megalapozódott valami, és hogy az mikor aktivizálódik, sok mindentől függhet.

Más személyiség jegyek is hajlamosíthatnak erre, például a túlzott empátia, a megfelelési kényszer, a belső félelem, hogy elhagyják az embert, ha nem ad folyamatosan önmagából „Egy barátságban úgy indulhat el a folyamat, hogy van egy közeli barát, akivel kezdetben minden rendben van, egy idő után azonban a barátság egyenlőtlen lesz. Ebben a kapcsolatban a két fél sosem fog tudni egyenrangú kapcsolatban létezni. Persze mindig előfordulnak olyan esetek, amikor egyiknek jobban szüksége van a másikra, vagy éppen fordítva, de ne váljon általánossá. A társfüggőség esetében azonban szinte mindig csak az egyik ad, a másik pedig elvesz.

Krisztina hozzátette, hogy ilyenkor a társfüggő a saját életét folyamatosan a háttérbe szorítja, mindig a másikkal foglalkozik, nem vagy alig marad ideje sem párkapcsolatra, sem más barátokra, sem a saját életére. Az, hogy a másiknak segít, egyre fontosabbá válik. A problémás másik fél hosszú távon sem javul, nem változik, nem oldja meg a problémáját, a társfüggő viszont segíthet. Nem akarja meglátni, hogy így a probléma fenntartásában segédkezik és nem a megoldásban. A célja, hogy a kapcsolati helyzet mindenáron megmaradjon.

Társfüggő kapcsolat nem jön létre két egészséges és jól funkcionáló fél között.

glamour plusz ikon Barátságok 40 felett: hogyan engedjük el a régit, és adjunk esélyt az újnak?

Barátságok 40 felett: hogyan engedjük el a régit, és adjunk esélyt az újnak?

Amikor túl sok a támogatás

A folyamatos üzenetváltások, az állandó jelenlét elvárása, illetve a szorongás, ha másik nem elérhető, mind olyan jelek, amelyek figyelmeztethetik a feleket, hogy valami probléma van. Emellett árulkodó jel lehet még, hogy mindig ő oldja meg a barát problémáit, segíti ki pénzzel, igyekszik elérni, hogy ne igyon, akár ki is önti az italát. Folyamatosan tudni akarja, hol van a másik fél, mit csinál, kontrollálni szeretné a másik viselkedését.

Nehezen mond nemet, sőt, elkezdheti úgy szervezni az életét, hogy minél inkább lehetősége nyíljon segíteni. Nagyon gyakori, hogy az egyik fél folyamatosan feláldozza magát, a saját szükségleteit, az idejét, hogy segítsen a másiknak. Eközben ő kimerülté és frusztrálttá válik. „A társfüggő sosem a saját életével akar foglalkozni. Sokszor nagyon nehéz kikeveredni ebből a kapcsolatból, amit az is nehezít, hogy a függő bűntudatot kelt bennünk, ezáltal képtelenek vagyunk nemet mondani.

A változás nem árulás

Mindig van az a pont, amikor valaki azt mondja: elég volt, nincs tovább. Az első lépés, hogy felismerem, változtatnom kell, ez nem jó nekem. Sokakban annyira erős a bűntudat, hogy a barátságon belül határokat kezdenek el húzni, pedig az egészséges viszony alapja pont az lenne, hogy mind a két fél önállóan boldoguljon. A változtatás pedig nem a barátság elhagyását jelenti, hanem, hogy a határok meghúzásával igyekszünk újradefiniálni a kapcsolatot.

„A barátságnál - még akkor is, ha intenzív a kapcsolódás - előfordulhat, hogy a társfüggő barát nem tudja tovább működtetni a dinamikát. De ezzel nem ér véget a minta, hiszen kereshet magának mást, akihez ragaszkodhat, akinek segíthet, akit kiszolgálhat.” Nem biztos tehát, hogy az a módszer, hogy elhagyjuk, sokkal többet segít az őszinte, határozott kommunikáció, a közös programok tudatos ritkítása, és annak gyakorlása, hogy más baráti és családi kapcsolatokból próbálunk meg töltekezni.

glamour plusz ikon Harmincas éveink legnagyobb titkos erőforrása, ha van mögöttünk egy női támogató közösség

Harmincas éveink legnagyobb titkos erőforrása, ha van mögöttünk egy női támogató közösség

Ha pedig súlyosabb esetről van szó, tehát a barátság már szorongást, önértékelési problémákat, érzelmi zsarolást okoz, akkor érdemes lehet szakemberhez fordulni, aki segíthet új mintákat kialakítani. „Akkor kell segítséget kérni, ha úgy érezzük, az adott kapcsolat már bennünket rombol, és nem találjuk a kiutat. Sokszor azonban az a gond, hogy a függőségre áldozatiság is jellemző. Ezek az embereknek pedig úgy élik meg, hogy nincs “szükségük” segítségre.

Meg lehet próbálni úgy, hogy miután felismertük, hogy baj van, elkezdjük növelni a távolságot, nem vesszük fel mindig a telefont, kialakítjuk a határainkat, elkezdünk nemet mondani. Meg kell nézni azt, hogy a függő képes-e tartani ezt a távolságot. Mi erre a reakciója? A határtartás kialakítása és megtartása az esély arra, hogy valódi változás történjen, mind a társfüggő, mind pedig a problémákkal küzdő barát életében.”

Meg kell találni az egyensúlyt

Az egészséges barátság egyszerre ad teret és biztonságot a felek számára.

Képesek vagyunk örülni a másik sikereinek, valamint bízunk abban, hogy a kapcsolat akkor is fennmarad, ha napokig, hetekig nem beszélünk egymással, nem vagyunk ott a másik életében. A társfüggőség felismerése sosem kell, hogy a barátság végét jelentse, azonban esélyt adhat arra, hogy egy valódi kapcsolat alakuljon ki, egy olyan barátság, ami hosszú távon fenntartható kötelékké formálódik. A kérdés ugyanis nem az, hogy szükségünk van-e egymásra, hanem az, hogy ez a szükséglet szabadságot, vagy pedig bilincset takar-e.