előfizetésem
Hírlevél
Nem kell mindent túlgondolni – vagy mégis?
A tudás hatalom, szokták mondani, azonban ma, 2025-ben úgy tűnik, keveset tudni a boldogulás kulcsa. Miközben soha nem volt még ennyire könnyű informálódni, manapság egyre hangosabbak azok a vélemények, amelyek szerint nem éri meg „túlgondolni” dolgokat. Mintha fárasztó és egyben felesleges lenne használni az agyunkat, hiszen sokan anélkül is remekül vannak, sőt.
Az UNESCO 2025-ös jelentése szerint a világ iskolásainak körülbelül 60 %-a nem ér el alapfokú olvasási és matematikai készséget alap- vagy középfok végére. Országos szinten a magyar diákok teljesítménye 2022-ben történelmi mélypontot ért el a PISA-tesztek szerint: matematikából és szövegértésből jelentős visszaesés történt, miközben az oktatási egyenlőtlenségek tovább mélyültek.
Az antiintellektualizmus jelensége
Ezzel együtt az antiintellektualizmus nem feltétlenül arra utal, hogy az emberek nagyrésze menthetetlenül tudatlan lenne, inkább a tudás megszerzésének módja és a hasznos tudás mélysége kereteződik újra.
Átdigitalizált világunkban a Z generáció tagjai például elképesztő mennyiségű információt képesek befogadni, méghozzá gyorsan, de a középkorúak és idősek is aktivitást mutatnak a különféle platformokon. Ők jellemzően más felületeket, TikTok és Instagram helyett/mellett a Facebookot és YouTube-ot használják, lassabb tartalomfogyasztással, mint a rapid, rövid formátumokra fogékony fiatalabbak.
„Ha most nem az enyém, már nem is kell”: a közösségi média elvette tőlünk a türelmet
Mi ezzel a gond?
A probléma abban rejlik, hogy a tartalomfogyasztók a valós, megalapozott és ellenőrzött információ helyett véleményekre, érzésekre hagyatkoznak, és a social mediában látott/hallott soundbite-okból informálódnak, illetve nem mélyülnek el igazán semmiben.
Anushka Pai szerint ez az újfajta felszínesség nem a tudás hiányának következménye, hanem az önálló, kritikus gondolkodás háttérbe szorulása. A „nem kell mindent túlgondolni”-típusú kommentek is ezt a jelenséget támasztják alá: komfortzónán belül maradni, nem „emészteni magunkat” a dolgokon valójában kényelmesebb, mint gondolkodni és kérdéseket felvetni. Minek fárasztaná magát valaki tudományos vagy közéleti kérdésekkel, amikor anélkül sokkal egyszerűbb az élete?
A tudás zavarba ejtő.
Elbizonytalaníthat, frusztrálttá tehet, felülírhatja a korábbi világképünket. Egy olyan világban, amelyben nap mint nap újabb és újabb történésekre kaphatjuk fel a fejünket és ahol nincs menekvés a rémhírek (rosszabb esetben álhírek) elől, úgy tűnik, a tagadás tűnik az egyetlen kiútnak sokak számára.
Ebből a politika is profitál
A modern közbeszédben gyakran nem az számít, hogy igaza van-e az embernek, hanem hogy jól érzi magát a saját „igazságában”. Jason Stanley filozófus szerint ez a hozzáállás különösen veszélyes, mert az érzelmi biztonságot előbbre helyezi a valóságnál. Sokan nem akarnak szembesülni azzal, hogy tévedtek, nem akarják beismerni a kudarcukat, így inkább nem is hallják meg az olyan új ismereteket, amik kihívás elé állítanák őket.
Fáradtság, alvászavarok és hízás: ha nem a stressz, akkor mi okozza ezeket?
A jelenség nem csupán egyéni szinten jelenik meg. A politikai térben is komoly jelentősége van: Matt Motta kutató szerint az antiintellektualizmus különösen a jobboldali populista mozgalmakban vált kulcsfontosságú hívószóvá – Donald Trump vagy Ron DeSantis például rendszeresen támadják a tudományos elitet, szándékosan személyes szintre húzva a vitát.
Nem az az elsődleges céljuk ugyanis, hogy releváns, valós adatokra támaszkodva érveljenek, párbeszédeket kezdeményezzenek, hanem hogy elbizonytalanítsanak, az érzelmekre hassanak és végső soron gyengítsék a szakértőkbe vetett bizalmat.
Az intellektus mint ellenségkép
A történelem során a hatalom számára mindig kényelmes volt az értelmiséget támadni, hiszen nehéz megérteni, mit csinálnak pontosan, elidegenítő a nyelvhasználatuk, ők maguk is olyan „furcsák”. Richard Hofstadter történész már 1963-ban felhívta a figyelmet arra, hogy az amerikai közélet mélyen gyanakvó az értelmiséggel szemben, és ez visszaüthet.
Manapság az látszik, hogy intellektuális elitizmus van, másfelől tapasztalható az intellektualizmus ellen való lázadás, és ezek gyakran egymásból eredeztethetők – utóbbi azonban sokszor már nem reformot, hanem a tudás elutasítását hozza magával. Matt Motta szerint sokan úgy érzik, hogy a tudás birtokosai – tudósok, orvosok, közgazdászok – túl nagy hatalmat kaptak, miközben ők maguk kiszorultak a döntéshozatalból. Ez az antiintellektualizmus érzelmi magja: nem a gondolkodás ellen lázad, hanem az ellen az érzés ellen, hogy mások gondolkodnak helyettük.
Érdemes azonban különbséget tenni a jogos véleményalkotás, kérdőre vonás és a tudás megtagadása között: a felsőoktatás és az akadémiai világ valóban nem mentes a hibáktól. A tudományos intézmények működését kritizálni azonban nem egyenlő a tudomány elutasításával. Eric Merkley rámutat például, hogy ma már a tudományos tudást sokan nem objektív, hanem ideológiai alapúnak tartják, ez pedig komoly kérdéseket vet fel a hitelességgel kapcsolatban.
„Sosem akartunk szexik lenni – csak önmagunkat adni” – Falusi Mariann szabadságról, túlélésről és zenéről
Mi a tét?
Az antiintellektualizmus ma már nemcsak egy szubjektív attitűd, hanem rendszerszintű hatással van a politikára, a közegészségügyre, az oktatásra és a klímaválság kezelésére is. A szakértői tudás iránti bizalmatlanság többek között hozzájárul a klímaszkepszishez, az oltásellenességhez és a dezinformáció virágzásához. Úgy tűnik, a tudás, a gondolkodás, az intellektus védelme nem luxus, hanem létkérdés.
Nem attól leszünk jobbak, ha mindig igazunk van – hanem attól, ha merünk kérdezni, gondolkodni, változni és változtatásra ösztönözni. Mert az értelmiség nem egy elit klub. Mindenki, aki hozzáfér a tudáshoz, részesülhet belőle, ha hajlandó tanulni, legalábbis az irány ez lenne. A tudásunk pedig nem attól függ, hogy hány diplománk van, mit tettünk le az asztalra, mennyire vagyunk népszerű megmondóemberek a közösségi felületeken, beengedjük-e a rémhíreket vagy sem – hanem attól, hogy hajlandóak vagyunk-e használni az eszünket.
