előfizetésem
Hírlevél
Egy magyar anya elárulta, miben más az élet Egyiptomban, a válasza meglepő
Faragó Gabriella 16 évesen tapasztalta meg először, hogy milyen külföldön élni, és ez az élmény később sem hagyta „nyugodni”. Férje halála után egyedül indult útnak kislányával, Jázminnal. Dániában kezdtek új életet, de végül Egyiptomban, Hurghadában találtak otthonra. A következőkben Gabriella részletesen elmeséli, hogy milyen út vezetett számukra idáig, hogyan élték meg a megpróbáltatásokat, és miért is szerettek bele Egyiptomba.
Egy utazás képes megváltoztatni akár egy egész életet: az élmények, az emlékek örökre a sejtjeinkbe ivódnak, és nem eresztenek. Faragó Gabriellát 16 évesen érte el a végzete, amikor szerelmes lett az utazásba, majd egy fájdalmas esemény után már kislányával vágott neki a világnak.
Mikor és miért merült fel benned először, hogy elhagyod Magyarországot?
16 éves voltam, amikor először mentem ki hosszabb időre külföldre, méghozzá Isztambulba. Nagyon tetszett a város hangulata, és már akkor éreztem, hogy egyszer szeretnék Magyarországról elköltözni. A férjem mindig azt mondogatta, hogy „majd egyszer”, „majd később”, de soha nem jutottunk el a kiköltözésig. Ő már hat éve meghalt, mi pedig egy évre rá Dániába költöztünk a kislányommal, Jázminnal.
Dánia úgy jött, hogy volt egy cégem, használt mezőgazdasági gépek behozatalával foglalkoztunk, ezeket kamionszámra vittük be az országba, és közben néha pár napot ott töltöttünk. Úgy gondoltam, nyugis életünk lehetne ott. Amíg a férjem élt, a cég jól működött, de utána egyedül maradtam, így nem tudtam tovább vinni a vállalkozást.
Mi történt ezután, mi adta meg a végső lökést a költözéshez, és hogy telt az első időszak Dániában?
Volt egy magyar ismerősünk, aki azt mondta, segít mindenben, iskola, lakás, papírok… Sajnos átvert minket, és még az első találkozásunkra sem jött el. Szóval egyszer csak ott álltam az akkor 8 éves kislányommal, teljesen egyedül, egy idegen országban. Két hétig egy kempingben laktunk, onnan próbáltunk lakást keresni. Végül találtunk egy bérleményt, de azért azzal is voltak gondok… Szóval az eleje nagyon nehéz volt.
Addig, amíg nincs úgynevezett „sárga kártyád” – a személyi azonosító, lakcím- és egészségbiztosítási kártya egyben –, a gyereked sem mehet iskolába. A sárga kártyát viszont csak akkor kapod meg, ha van bejelentett munkaviszonyod. Ördögi kör. Végül minden meglett: csináltam kint egy takarítócéget, lett sárga kártya, lett iskola. Ez a vállalkozás anyagilag kihúzott a gödörből, mert Dániában takarítóként is jól lehet keresni, viszont borzasztóan sokat dolgoztam.
Mi jött le neked ekkoriban a dán mindennapokról, a helyiekről? Mennyire voltak segítőkészek?
Az én tapasztalatom az, hogy a dán társadalom elég zárkózott. Kívülről kedvesek, de igazán közeli dán barátokat szinte lehetetlen szerezni, legalábbis én ezt tapasztaltam. Mi egyébként két helyen éltünk Dániában, először Koldingban, ami egy nagyobb város, aztán egy kis faluban. Egyik helyen sem alakult ki olyan közeg, amit igazán otthonnak éreztem volna. Bevándorlóként sokszor nem úgy nyíltak kapuk, ahogy az elvárható lett volna, és nem egyszer éreztem azt, hogy különbséget tesznek közöttünk és a helyiek között.
Ott éltem, ott fizettem adót, ott költöttem a pénzem, miközben egyedül neveltem a kislányomat, de szinte semmit sem kaptam meg a családi pótlékból. Négy különböző ember intézte nekem pénzért a családi pótlék ügyét, ennek ellenére is döcögősen ment a dolog. Pedig Dániában nagyon drága a lakhatás és a rezsi. Bár az iskolarendszer jó és a gyerekek befogadóak, a mindennapi dolgok is sokszor megleptek, például a fogyasztási szokások. Sok az alkohol, kevés a minőségi élelmiszer, a főzés pedig többnyire kimerül egyszerű, gyors „száraz” fogásokban.
Sokan járnak terápiára, mivel küzdenek a túlterheltséggel, lehangoltsággal, napfényhiánnyal stb. Szóval nekem az jött le, hogy kívülről sok minden nagyon rendezett és biztonságos Dániában, egy modern ország, ahol már szinte alig használnak készpénzt és mindenki beszél angolul, de sokan nincsenek jól, és őszintén szólva én is elvágyódtam onnan. A legnagyobb pozitívum a kint létünkben az volt, hogy Jázmin tízévesen már a magyaron kívül dánul és angolul is beszélt.
Bérczes Judy: "Én kimondom, babával utazni nem önzőség vagy felelőtlenség"
Hogy jött a képbe Egyiptom, azon belül Hurghada? Ez kulturálisan, éghajlatilag és minden értelemben nagy váltás volt Dániához képest.
Három év esős, párás, hideg Dánia után nagyon vágytam a napfényre. Először Sharm el-Sheikhbe mentünk nyaralni Jázminnal. Soha nem jártam előtte Egyiptomban, viszont sok rémtörténetet hallottam róla: elrabolják az embert, mindenhol át akarnak verni, ilyenek. Aztán odaértünk, és óriásit csalódtam – jó értelemben. Mindenki kedves volt, segítőkész, a tenger, a környezet, az időjárás lenyűgözött, egyszerűen jó érzés volt ott lenni. Következő megnéztük Hurghadát is. Aztán újra és újra visszajártunk, végül ideköltöztünk, és most már 1 éve itt élünk hárman, a kiskutyánkkal.
Az egyik legnagyobb visszaigazolás arról, hogy jól döntöttem, az, hogy Jázmin is nagyon szeret itt élni. Jelenleg egy angol nyelvű magániskolába jár, mert az állami iskolákban csak arab nyelven folyik az oktatás. Az osztályában a gyerekek többsége egyiptomi, de két magyar kisfiú is van, így hárman vannak magyarok. Az egyik fiú itt született, az anyukája magyar, az apukája egyiptomi, 16 éve élnek kint. A másik család nemrég, három hónapja költözött ki. Az iskola infrastruktúrája fejlett, van lovaglópálya, úszómedence, sportpálya.
Hurghada egy népszerű úti cél, de érdekelne, hogy milyen „belülről”, túl azon, amit turistaként láthatunk belőle?
Itt nagyon élesek a kontrasztok. Vannak mélyszegénységben élő emberek, és vannak olyan villanegyedek is, ahol a házaknál cselédek, kertészek dolgoznak. A kettő között szinte minden létező átmenet megvan, de a két véglet között óriási a különbség. Ami nagyon erősen megfogott Hughadában, az az emberek jósága. Még a legszegényebbek is nagyon vendégszeretőek, megosztják, amijük van. Ha turistaként jössz pár napra, akkor más az élmény, ugyanis gyakran próbálják „túlárazni” a dolgokat, ha látják rajtad, hogy nem itt élsz.
Egy üveg víz például helyinek 5 font, turistának lehet, hogy 10-15. Persze ez nem mindenhol van így. Ha helyi vagy, név szerint ismernek a boltosok, a környékbeliek, és máshogy viszonyulnak hozzád. Minket nagyon szeretnek itt a környéken. A szállodákkal szemben élünk, és látjuk az erkélyünkről, hogy mi zajlik a turizmusban. Mindenféle országból jönnek ide, családosok is, de különösen sok az egyedülálló, 50–70 év körüli nő, akik nagyon látványos „párkereső” üzemmódban vannak, és fizetnek a fiatal férfiaknak mindenféle szolgáltatásért cserébe.
Mennyire biztonságos Egyiptomnak az a része, ti mit tapasztaltok?
Őszintén, mi százszor nyugodtabban megyünk ki este sétálni Hurghadában, mint mondjuk Budapesten. Rengeteg a rendőr és erős a katonai jelenlét, nagyon figyelnek a közbiztonságra és a turistákra, hiszen belőlük él a város.
Mit látsz az egyiptomi nők és férfiak családon belüli szerepeivel kapcsolatban?
Itt az anyák többsége otthon van, ők viszik a háztartást: takarítás, főzés, gyerekek. Kb. 60% háztartásbeli, 40% dolgozik is. De ez persze családtól függ. A férfiak nagyon családcentrikusak: rengeteg olyan férfit látok, aki ugyanúgy főz, takarít, rendezi a gyerekeket, sőt sokszor még lelkiismeretesebben is, mint az anyák. Magyarországhoz vagy Dániához képest szerintem sokkal aktívabban vesznek részt a gyereknevelésben, persze vannak kivételek.
Egyébként a muszlim vallás szerint egy férfinak lehet akár négy felesége is, de a gyakorlatban ez már nagyon ritka. A törvény kimondja ugyanis, hogy mind a négy feleségnek ugyanazt az anyagi és érzelmi színvonalat kell biztosítania, ami a valóságban elég megterhelő. Én egyetlen olyan magyart ismerek, aki második feleségként él itt, az első felesége egyiptomi, és ők egy háztartásban élnek. Azt mondja, ő így boldog. A fiatalabb generációban – 30–50 éves korosztály – szinte egyáltalán nem jellemző a többnejűség.
„Párizsban találtam új barátokat és egy új francia családot is magamnak, akik befogadtak”
Említetted korábban, hogy nagyok a kontrasztok az emberek megélhetése terén. Milyen árakkal szembesülhetünk kint?
Rendkívül jó ár-érték arányú dolgokat lehet Egyiptomban kapni, persze tudni kell, hogy hol, kitől érdemes vásárolni. A gyümölcsök például egyszerűen fantasztikusak, imádjuk az egyiptomi banánt, guavát, epret, mangót – mind helyi, nap érlelte, permetszer nélküli. Egy kiló mangó nagyjából 60 font, ami kb. 420 forint, a guava 40 font, az eper is ennyi, nagyjából 280–300 forint kilója. Zöldséget is rengeteget eszünk, például paradicsomot vagy az uborkát magában is, mert annyira ízletesek. Sok helyen frissen préselt gyümölcsleveket is árulnak.
A bolti árak is teljesen más ligában vannak, mint akár Magyarországon: egy zacskó chips 10 font, kb. 70 forint, kétkilós zacskó tészta pár száz forint. A csirkemell kilója kb. 200 font, vagyis 1400 forint, a marhahúsé 300 font körül, 2100 forint, a hal ára fajtától függ, de 300–400 font körül mozog kilónként. Ha tengeri herkentyűre vágyunk, van a közelben egy kis halétterem. Néha beülünk Jázminnal, tintahalat, garnélát, halat, rizst, tzatzikit eszünk, közben frissen préselt gyümölcslevet iszunk, és ketten összesen kb. 400-500 fontot fizetünk, ami durván 2800-3000 forintot jelent.
Van olyan hely is, ahol óriási tál grillezett zöldséget lehet kapni 50 fontért, olyan 350 forintért. Ha nincs kedvem főzni, egyszerűbb beülni egy ilyen helyre. Az egyiptomi ételeket inkább étteremben fogyasztjuk. Az élelmiszerárakhoz képest az átlagfizetés itt alacsony, sok egyiptomi 200–300 eurót keres havonta, de ők sok zöldséget, gyümölcsöt esznek, kevesebb húst, az egyszerű ételeket részesítik előnyben.
Na és a helyzet a lakhatással?
Lakást venni is sokkal olcsóbb itt, mint Magyarországon. Egy egyszerűbb, medence és panoráma nélküli lakást már 15 millió forint körül meg lehet vásárolni. Ha van saját tengerpart, medence, szép kilátás, az inkább 25–30 milliótól indul. Mi egy tengerre néző lakásban élünk, nagy konyhával, tágas szobákkal, jakuzzival – mindenünk megvan, amire szükségünk van. A bérleti díj 350 euró havonta, plusz rezsi. A vízdíjunk havi 400 font, kb. 2800 forint, a házfelügyelő díja is ebben a nagyságrendben van.
A villanyszámla attól függ, mennyit megy a klíma: ha nyáron folyamatosan használjuk, akkor 600–700 font körüli, azaz 8–10 ezer forint. Ha nincs nagy meleg, minimális. A gázszámlám, amivel főzök, havonta 50 font körül van, ami nagyjából 300 forint.
Van olyan dolog Hurghadában, ami kifejezetten zavar?
Igen, a szemét. Sok helyen nincs elég kuka, és sajnos az emberek, nemcsak a helyiek, a turisták is, egyszerűen eldobják, ami a kezükben van. Gyakran látom, hogy kiásnak egy alapot egy társasháznak, majd a gödröt telehordják mindenféle hulladékkal, és arra épül fel a ház. Szóval az infrastruktúra, a köztisztaság részben kaotikus, ezen bőven lenne mit javítani. Cserébe ott a tenger, a remek ételek, a kedvező árak, a klíma, az emberségesség.
Valamit valamiért.
Zárásként, mit üzennél azoknak az édesanyáknak, akik egyedülálló szülőként fontolgatják a külföldre költözést gyerekkel, akár kontinenseken átívelően, de még félnek belevágni? Mire készüljenek?
Először is, egy praktikus jótanács: a vízumról se feledkezzen meg az, aki hosszabb távon szeretne itt lenni. Amikor belépsz az országba, venned kell egy 25 dolláros vízumot a határon, ami egy hónapig érvényes. Utána a vízumirodában kell hosszabbítani: útlevél, fotó, bérleti szerződés vagy tulajdoni lap, befizetés. Egy 6 hónapos vízum nagyjából 40–50 ezer forintnak megfelelő összeg. Mi is így igényeljük a vízumkártyát: kérünk fél évre, megkapjuk, és amíg a vízumkártya érvényes, addig tudunk ki-be utazni. Ha érvényesség nélkül hagyod el az országot, újra kell indítani az egész folyamatot.
Mit üzennék az egyedülálló, külföldre vágyó szülőknek? Én egy percig sem bántam meg, hogy eljöttem Magyarországról. Ha újrakezdhetném, ugyanígy döntenék. Szerintem túl rövid az élet ahhoz, hogy olyan helyen éljünk, ahol nem vagyunk boldogok. Nem volt könnyű, sem Dániában az elején, sem itt Egyiptomban. És egyedül, gyerekkel nekivágni mindig nehezebb, viszont, ha valahol azt érzed, hogy megérkeztél, hogy ott vagy jól, akkor érdemes érte megküzdeni. Ha lett volna mellettem valaki – barátnő, társ, családtag –, minden sokkal könnyebb lett volna. De még így is azt mondom: megérte.
Szóval a kezdet mindig nehéz, ezt nem is akarom szépíteni. Viszont, ha az embernek van bátorsága változtatni, abból nagyon sok jó dolog születhet: új nyelvek, új kultúra, új kapcsolatok, kevés stressz, és ami a legfontosabb: az az érzés, hogy végre ott vagy, ahol tényleg otthon érzed magad.
