Nem kell, hogy a veganuár csak egy 30 napos kihívás legyen - ezt érdemes tudnod, ha folytatnád
Akinek fontos a tudatos táplálkozás már egészen biztosan belefutott év elején egy-egy vegán kihívásba. A vegán étrend ugyan nem fedi 100%-ban az egészséges életmódot, de még a helyes a táplálkozást sem, azonban ha valakinek fontos, hogy mellőzze az állati eredetű alapanyagokat, akkor nekik egy jó kiindulási alap lehet, ami kis odafigyeléssel egy egész életmóddá nőheti ki magát.
A veganuár (vegan január) évek óta gyűjti a lelkes kísérletezni vágyókat év elején, akik egy hónap erejéig kipróbálhatják a vegán konyhát egy kihívás keretében. Maga a kezdeményezés 2014-ben indult Nagy-Britanniából egy olyan szervezet, által akik a vegánsággal kapcsolatban végeznek szemléletformáló munkát. A kampány Jane Land és Matthew Glover nevéhez köthető, akik 12500 regisztrálttal indultak, 2023-ban még egy dokumentumfilmet is forgattak a kezdeményezésről It’ll Never Catch On: The Veganuary Story címmel.
Akik feliratkoznak a kihívásra, kapnak egy online indulócsomagot, amiben alapanyagokról írnak, recepteket találnak benne a résztvevők és étteremajánlókat. A veganuár hamar globális mozgalommá nőtte ki magát, amihez ma már cégek is kapcsolódnak sok esetben. A cél viszont a mai napig, hogy egyre többen kipróbálják akárcsak egy hónapig is, hogy lehet növényi étrenden élni – és még élvezni is lehet.
Mire jó a vegánság?
Nincsenek pontos adatok arra vonatkozólag, hogy hány ember él vegán diétával a világban, de európai viszonylatban azért már tudunk saccolni. Egy vegán ételeket forgalmazó német cég kisebb kutatást végzett, ennek eredményei szerint az európai lakosság 2,1%-a vegán, valamint az északi országokban (Írország, Dánia, Norvégia és Svédország) magasabb ez a szám.
Akik pedig az utóbbi években egyre több vegán terméket fogyasztanak, az Spanyol- és Olaszország lakói. A kutatások szerint egyre többen nyitottak és érdeklődőek a növényi étrend/életmód iránt, Európában 53%-a a lakosságnak tervezi, hogy egyre több hüvelyest (lencse, csicseriborsó, babfélék) fogyasszon.
Óriási vegán-dömping előtt állunk, a kérdés az, mit kezdünk vele
A vegánságnak többféle motivációja is lehet, az egészséges étkezés az elsők közül szerepel az okok között. Azonban nagyon fontos minden diéta esetében szakértővel konzultálni és folyamatos orvosi figyelemmel követni az étkezési szokásaink megváltozását. A másik nyomós ok, hogy a környezetünkre sokkal kevesebb terhet ró a vegán életmód. Csökkenthetjük a széndioxid-kibocsájtást és ezáltal a saját ökolábnyomunk méretét is.
Egyre gyakoribb érv a váltás mellett, hogy szeretnének új ízeket kipróbálni, hiszen a vegán étrend nagyon változatos és ízletes tud lenni. Sokakat elsősorban a kíváncsiság vezet erre az útra. Valamint azt is fontos megemlíteni, hogy sokaknak nagyon fontos az állatok tiszteletben tartása, a sokszor kegyetlen körülmények megszűntetése és nemcsak a környezet, hanem az állatok védelme is.
Kisebb ökolábnyom, boldogabb Föld
Mindannyiunknak kiszámítható az ökolábnyoma (vagyis, hogy életvitelünkkel mennyi káros anyagot bocsájtunk ki) az életmódunk alapján. Ennek a lábnyomnak a legnagyobb eleme az ételfogyasztásunk. Az Oxfordi Egyetem kutatása szerint a vegán életmód az, amivel a legjobban tudjuk ezt csökkenti – akár 73%-kal. Az étkezés csak az egyik pillére - természetesen egészen nagy szelete és talán a leglátványosabb -, mégis érdemes kitérni arra, hogy akik a vegán életmód mellett döntenek, az etikai kérdések mellett más nézőpontokat is figyelembe kell, hogy vegyenek.
Az életmód kihat az öltözködésre, ruházkodásra is, akár az állattartásra is. Akik elköteleződnek, azok semmilyen állati eredetűt nem vesznek magukhoz vagy magukra. Itt érdemes a környezeti szempontokat is végiggondolni. Ugyan egy bőrcsizma akár 10 évig is hordható, és könnyen javítható, míg a műbőr cipők, táskák vagy egyéb kiegészítők nem feltétlen szolgálnak ki ennyire hosszú élettartamot és javításuk is nehezebb. Azonban ma már nagyon sokféle alapanyagból állítanak elő vegán bőrt (alma-, gomba- vagy épp ananászbőr), de ezek még nem annyira elterjedt technológiák, hogy a nagyközönséget ki tudják szolgálni.
A bőr és selyem kíméletlen ára, amiről senki nem beszél
Vízmérték
Kétség nem fér hozzá, hogy az állattartás a Földünk ivóvízkészletének egy nagy hányadát emészti fel és a húsipar is nagyon sok vizet és egyéb nyersanyagot kell, hogy használjon a feldolgozás során. Azonban a növényi étrendet követőknek is tisztában kell lenniük azzal, hogy pontosan mit fogyasztanak, hogy azzal a legkevesebb terhet róják a Földre. Ha mi Magyarországon minden nap chiapudingot eszünk banánnal, ami kesudió alapú növényi tejjel készült, akkor érdemes újra gondolnunk az étrendünk, hogy valóban támogatjuk-e így a környezetet.
Minden földrajzi helynek meg van az adott régióra jellemző növényi kultúrája. Ezekkel érdemes tisztában lenni és ezeket előnyben részesíteni, hiszen nagyon sok múlik azon miből és mennyit fogyasztunk. Ehhez a Tudatos Vásárlók Egyesülete nagyon jó kiindulási alapot tud adni. Magyarország például nagyon gazdag hüvelyesekben, ami szuper fehérjeforrás tud lenni a vegán étrendben.
Étrendből életmód
A vegán étrend mellett elköteleződők legtöbbje egy idő után az életmódját is hozzáalakítják és nem csak az étkezésre terjed ki a felfogás, hanem a gondolkodásra, etikai nézetekre vagy akár politikai kultúrára is. Sajnos hazai kutatások egyelőre nem léteznek a témában, de a globális trendek azt mutatják, hogy a veganizmus (mint étrend és mint életmód) egyre növekő tendenciát mutat. Főleg a 24-30 éves kor közti nők között, de az utóbbi években a férfiak száma is megugrott.
Sokba kerül és nem is tartalmaz minden tápanyagot - ezek a leggyakoribb veganizmussal kapcsolatos tévhitek
Akik ebbe az irányba nyitnak, sokszor liberális politikai nézetek vallanak, nem sorolják magukat egyik egyházhoz vagy valláshoz sem. Ma már nem meglepő, hogy vegán szülők ugyanilyen étrend mellett nevelik gyerekeiket, akik kicsi koruktól kezdve csak vegán ételekkel találkoznak. Egy olyan generáció kezdi kinőni magát, akik egyre tudatosabbak és etikai, környezettudatos okokból követik ezt az életmódot.
Amennyiben fontos neked a tudatos életmód, akkor érdemes akár csak egy-egy vegán napot tartani a héten, hogy belekóstolhass valami újba és izgalmasba.