előfizetésem
Hírlevél
Kilenc évig kutatott gyermeke után a taxis, a lány egyszer csak beszállt a kocsijába
Mit tehet egy apa, akit megfosztottak gyermeke láthatásától és nemcsak a másik szülő, hanem egy idegen kultúra választja el tőle? A hiányzó részem című dráma nemcsak egy család történetébe enged bepillantást, hanem a japán gyermekelhelyezési rendszer hiányosságaira és súlyos következményeire is felhívja a figyelmet.
Guillaume Senez belga filmrendezőként és forgatókönyvíróként vált ismertté Nos batailles (Életem értelmei, 2018) című alkotásával, amelyben egy válás után egyedül maradt apát követhetünk nyomon, melynek főszereplője szintén Romain Duris volt. Korábbi munkái is a családi konfliktusok mélységeit járják körül, ezért is érezte, hogy a válások utáni jogi és érzelmi dráma univerzális témája új kontextusban, Japánban is erőteljesen hat majd a nézőkre.
2018-ban Senez és Romain Duris Tokióban jártak a Nos batailles bemutatója miatt, amikor egy ott élő francia apától hallottak a közös felügyelet teljes hiányáról: évente 150 000 gyermek válik el emiatt az egyik szülőtől. Ez a személyes találkozás indította el bennük A hiányzó részem történetét.
A történet szerint Jay (Romain Duris) szakácsként érkezett Japánba másfél évtizeddel a történet kezdete előtt: csak néhány éves szakmai fejlődést várt az úttól, de szerelmes lett Keikóba (Yumi Narita), összeházasodtak és született egy kislányuk, Lily (Mei Cirne-Masuki). De a házasság – nem utolsó sorban a kulturális különbségek miatt – zsákutcába jutott és Keiko megszökött Lilyvel, megfosztva Jayt apai jogaitól, de kötelességeitől nem,
hiszen a tartásdíjat akkor is fizetnie kell, ha nem láthatja a gyerekét.
Receptre írnánk fel ezt a filmet mindenkinek, aki mozaikcsaládban él
A japán gyermekelhelyezési rendszer
A film szembesít bennünket a japán gyermekelhelyezési rendszer visszásságaival. Náluk nem létezik megosztott felügyelet: amelyik szülő megkapja a teljes felügyeleti jogot a válás során, teljhatalmat gyakorol a gyerekkel kapcsolatos döntéseket illetően és akár el is tilthatja a másik féltől, ami sajnos gyakran előfordul. Jellemzően, az esetek 86 %-ában az anya kapja a felügyeleti jogot, de az is számít, kinél van a gyerek a bírósági döntés meghozatalának időpontjában.
Emiatt gyakori Japánban a gyerekrablás, ami, ha a másik szülő az elkövető, nem törvényellenes. Abban az esetben azonban, ha az egyik szülő külföldi, egyfajta kulturális védelmet élvez a japán szülő, így minden esetben ő kapja a felügyeleti jogot és a gyerekrablás is bűncselekménynek számít. (Ez a törvény 1898 óta van érvényben, de 2024-ben, hosszú évek csatározásai után a parlament elfogadta a megosztott felügyelet intézményét, ami 2026-ban lép életbe.)
Jay tehát egy évszázados rendszerrel szemben állva kutat a lánya után immár 9 éve.
Hivatását hátrahagyva taxisként rója Tokió utcáit a szalmaszálnyi reménybe kapaszkodva, hogy a lánya egy napon beszáll a hátsó ülésre és végre találkoznak. Közben önkéntesként hasonló helyzetben lévő szülőket segít egy családjogi ügyvéd mentorálása alatt. A történet kezdetén Jay belefáradt a keresésbe és Franciaországban élő édesapja is sürgeti a hazatérést. Otthon közös étterem nyitására készülnek, tokiói háza eladás alatt áll, mikor megtörténik a csoda: Lily, mivel egy sportbaleset miatt taxival jár iskolába, egy reggel beszáll a hátsó ülésre és ez egy csapásra mindent megváltoztat…
Ezt a cikket a Subscribe with Google jóvoltából olvashatod díjmentesen december 7-éig!
Érzékeny alakítások
A mély, társadalmi és érzelmi töltéssel átitatott filmet visszafogott, nagyon szép színészi alakítások teszik hitelessé, elsősorban a főszereplő, Romain Duris játéka. Mivel Jay évek óta Tokióban él, Durisnek nemcsak a karakter lelkivilágát és érzelmi állapotát kellett árnyaltan megjelenítenie, hanem a japán nyelvet is teljes hitelességgel kellett megszólaltatnia. A dialógusokat gyakran fonetikus írásmódban tanulta meg, és minden jel szerint a vásznon valóban ura volt a helyzetnek, hiszen nagyjából a film felében japánul beszél.
Jay belső világa kettős: hosszú évek elfojtott fájdalma mellett a lányával való találkozáskor hirtelen feltörő remény és düh is felszínre kerül. Ezek az érzelmek egyszerre elfojtottak és intenzívek, és Durisnak folyamatosan váltogatnia kellett a visszafogott, „japános” tartás és a megrendítő „franciás” kitörések között, hogy hiteles maradjon a karakter szenvedélyes kettőssége.
Az ember nyugodtan ott hagyhatja a táskáját a széken, amíg rendel a kávézóban és senki nem nyúl hozzá - Japán tényleg egy teljesen más világ
Duris és Lilyt játszó Mei Cirne-Masuki között a rendező azt az elvet követte, hogy a jeleneteket a forgatókönyv kronologikus sorrendjében rögzítették. Ez lehetővé tette, hogy a két karakter szülő–gyermek viszonya a vásznon is természetes módon bontakozzon ki, mintha valós időben ismerkednének egymással. Duris szerint ez a megközelítés kulcsfontosságú volt az érzelmi hitelesség eléréséhez, mert állandóan új impulzusokkal és meglepetésekkel találkozott, akárcsak egy valódi apa–lány kapcsolatban.
Jay – mint idegen, vagyis gaijin – a helyi normák szerint visszafogott, udvarias és érzelemmentes. Durisnak meg kellett tanulnia a testbeszéd apró rezdüléseit, a japán közösségi szabályok betartását (például a tetoválás takarását a közfürdőben), és igazodnia kellett ahhoz a társadalmi elváráshoz, hogy a mély érzelmeknek csak foszlányait fedje fel nyilvánosan.
Lenyűgöző látvány
A film vizuálisan ellenpontozza az érzelmi turbulenciát és letisztult, kristálytiszta képekben meséli el ezt a komplikált történetet. Különösen az éjszakai taxis jelenetek lenyűgözőek: egyfajta városi road movie, melyben visszaköszönnek más, Tokióban forgatott alkotások is, például Wim Wenders remekműve, a Tökéletes napok.
A zenei aláfestés afféle érzelmi vezérfonalként működik, miközben a film feszültségét és líraiságát egyaránt erősíti. Megmutatkozik benne a japán minimalizmus, főleg zongorára és finom, légies vonós elemekre épít. A zeneszerző Olivier Marguerit, és a teljes anyag 2024. november 8-án jelent meg „Une part manquante” címmel egy 11 tételes album formájában. A film július végén érkezett meg a magyar mozikba és azoknak, akik nyitottak a társadalmi témákra, kötelező darab.
