előfizetésem
Hírlevél
A film, ami bebizonyítja, hogy a krízis nemcsak veszteség, hanem lehetőség is
Egy igazi női film az újrakezdésről, az egymásra utaltság erkölcsi súlyáról, de mindenek felett arról, hogy az igazi szerelem nem múlik el. A Kezdetek egyfajta tisztelgés az élet előtt, ami arról mesél, hogy a krízis nemcsak veszteség, hanem lehetőség is.
Thomas (David Dencik) és Ane (Trine Dyrholm) házassága kiüresedett – már a különválást tervezik, de gyerekeiket még nem avatták be, mivel nem tudják, Ane meg tudja-e tartani a közös házat, de Thomas már az új életét építi új szerelmével, aki a kolléganője.
A pár között kirívó az egyensúlytalanság: Ane tengerbiológus, elismert kutató és egyetemi tanár, aki nemzetközi szakmai folyóiratokban publikál, drága autóval jár és az ennek megfelelő tudatossággal és magabiztossággal van jelen az életében. Thomas egy nevelőotthonban dolgozik, pedagógus: hátizsákkal, busszal jár dolgozni és teljesen más közegben mozog, mint a felesége, bizonytalan a döntéseiben és többnyire az érzelmei vezérlik.
Két lányuk van: egy kicsi és egy nagyobb kamasz, akikhez mindketten erősen kötődnek, ami megnehezíti a különválást. Egy reggel Ane sztrókot kap a fürdőszobában és ez új pályára állítja a család életét és keresztezi a férj továbblépési terveit. Thomasra hárul a gondoskodás terhe – mind a gyerekeiről, mind a feleségéről, ami kezdetben összeütközésekhez vezet. Ane ráadásul nehezen viseli kiszolgáltatott helyzetét és nehezen fogadja el, hogy a férjére van utalva.
Húsbavágó őszinteséggel beszél a modern családokról a Berlinale nyitófilmje
A film nagyon intim, letisztult eszközökkel vezet minket végig a házaspár útján az egymásra találásig, ami minden, csak nem romantikus és éppen ettől gyönyörű. Ahogy az erős nő elkezdi megengedni magának a gyengeséget, felvállalja az elesettségét, a férfi egyre közelebb kerül hozzá a gondoskodáson keresztül, míg végül képesek lesznek felfedezni magukban azokat az érzéseket, melyek a kapcsolatuk bázisát jelentették.
Saját élményekből építkező forgatókönyv
Trine Dyrholm Ane szerepében erőteljes alakítást nyújt, kicsit uralja, de meg is alapozza a filmet és kiindulópontot jelent a többi színész számára is az a visszafogott érzelmi pontosság, ahogy ezt a hullámzó ívű, nehéz szerepet végig viszi. A film alapvetően Ane belső világára koncentrál, ezért a férj, Thomas karaktere alapvetően reagáló szerepben marad, ami nem ad lehetőséget egy önálló karakterív kibontakoztatására. De David Dencik diszkrét jelenléte erős támaszt ad Dyrholm karaktere számára, így kettősük a film érzelmi középpontjává válik, annak ellenére, hogy a történet a női főszereplő személyes átalakulására fókuszál.
A két lány, Clara és Marie szerepe kulcsfontosságú, hiszen rajtuk keresztül tágul ki a probléma fókusza a párkapcsolati válságról a családi krízisre. Clara, az idősebb lány a felnőtté válás küszöbén áll, akit ez a határhelyzet gyorsabb érzelmi érésre kényszerít – ezáltal válik a szülők újra közeledésének egyik aktív mozgatórugójává. A fiatalabb gyermek, Marie a filmben a remény, a tisztaság és a jövő lehetőségének jelképe, akiért meg kell őrizniük a stabilitást.
A film a Berlinale Panorama szekciójában mutatkozott be. Alkotója, Jeanette Nordahl a fiatal dán rendezőgeneráció egyik nagy tehetsége – a 40 éves rendezőnek ez a második nagyjátékfilmje. A bemutatást követő interjúkban elmondta, hogy a film részben saját, családi emlékeiből, a szülei kapcsolatából táplálkozó személyes történet, melynek rendezői indíttatása a kontroll elvesztésének ábrázolása, a sebezhetőséggel való szembenézés és az,
hogy válhat a hétköznapi törékenység erőforrássá.
Az utóbbi évek legjobb brazil filmjét Gabriel García Marquez mágikus realizmusa hatja át
Többször hangsúlyozta, hogy tudatosan törekedett a csendes, megfigyelői nézőpont megtartására: nem a melodrámai túlzások érdeklik, hanem a kis gesztusok és a hétköznapi pillanatok révén felépülő remény és feszültség; ezért sokat dolgozott a film ritmusával és a színészekkel is a természetes, hiteles jelenetekért.
Nyilatkozataiban kitért arra, hogy Trine Dyrholm tudatos, valójában kizárólagos választás volt a főszerepre, mert Dyrholm képes visszafogott fizikai és érzelmi finomságokkal dolgozni. A rendező a rehabilitációs jelenetek hitelességére és a karakter belső átalakulásának aprólékos megjelenítésére koncentrált a közös munka során és nagyon örült annak, hogy a fesztivál közönsége és kritikusok értékelték ezt a finom, emberi fókuszt.
Lenyűgöző vizuális nyelv
A film vizuális nyelve diszkrét, de gondosan kidolgozott: nem látunk túldíszített képeket, kihívó operatőri megoldásokat, a képek finoman vezetik a néző figyelmét a karakterek belső átalakulására és a hétköznapok meghökkentő intenzitására, a tárgyak és a tér elrendezése a szereplők érzelmi állapotát tükrözik. A szűk, hétköznapi helyszínek (konyha, nappali, háló) kompozíciói a bezártság- és függőségérzetet erősítik, míg a ritkábban megjelenő nyitott terek a kilátások vagy változás lehetőségét jelezhetik.
A kamera a legkisebb test- és arckifejezéseket is megragadja – a fizikai korlátok és a mozgás nehézségei gyakran részletgazdag, lassú snittekben jelennek meg, amelyek az empátiát és a testi realitást is erősítik.
A Kezdetek képi világa a film megfigyelői, visszafogott hangvételét támogatja, az operatőri munka a karakterek belső világának finom megjelenítésére, a hétköznapi pillanatok drámai súlyának kiemelésére összpontosít. Ritka élmény egy ilyen művészileg kiegyensúlyozott, minden tekintetben kimagasló színvonalú alkotást látni, melyben a gyengeség szépséggé, a gondoskodás gyógyító erővé, a múlt sebei pedig új kezdetek lehetőségévé válnak.
