Balla Gergő: „Összehangolható a család és a zenészélet”

Van valami megkapó abban, ahogy Balla Gergely mesél. Egyszerre tűnik végtelenül nyugodtnak és mélyen vibrálónak – mintha minden mondat mögött egy vers, minden válasz mögött egy új dalszöveg lappangana. A Platon Karataev új lemeze alig pár hete jelent meg, de az alkotás láthatóan nem áll meg: Gergő épp egy elvonulás közepéből lép ki az interjú kedvéért, miközben a zenekar többi tagja új dalokon dolgozik a szomszéd szobában.

A beszélgetés során szóba kerül, hogyan születik meg egy szöveg álomból, véletlenből vagy egy könyvgerinc feliratából, miért fontosabb a jelenlét, mint a kontroll, és hogyan fér meg egymás mellett a backstage-víz, az apaság, a liturgikus gyökerek és a stúdiómunka. Balla Gergely szerint a zene nem mechanika, hanem belső állapot – és ha jól figyelünk, talán mi is tanulunk tőle.

Alig néhány hét telt el új lemezetek megjelenése óta. Mondd, minden egyes új dalt és szöveget te magad szereztél? Mert hogyha ez így van, akkor az óriási munka volt.

A dalszövegeket én írom a zenekarban, a számokat viszont ketten szereztük Sebővel (Czakó-Kuraly Sebestyén). Az együttesben organikusan működik az alkotási folyamat, mára már teljesen elmosódtak a „ki mit tett bele” kérdések, csak az számít, hogy mindenki a legjobb tudása szerint emelje az adott dalt.

Szirtes Edina: „Mindenki választ magának egy álarcot, túlélésként”

Mindig is érdekelt, hogyan születnek a zeneszövegek. Olyan ez, mint egy irodai munka: leülsz és csak írsz, vagy ellenkezőleg, jegyzetekből és ötletekből tevődik össze a kész alkotás?

Nincs két egyforma alkotófolyamat. Van, amit megálmodok, mint a Napkötőző című dalt, amelynek első fele szöveggel, dallammal együtt jött álmomban, és ahogy felébredtem, azonnal leírtam. A végeredmény egy nehezen olvasható kézirat lett, végül ebből született meg a szöveg. De van olyan is, mint az Odaér, ami hirtelen, pár perc alatt pattant ki a fejemből. Legtöbbször váratlan helyzetek indítanak el bennem egy-egy sort. Volt olyan is, hogy éppen zsűriztem a Hangfoglaló program tehetségkutatóján, amikor megláttam Törőcsik Kristófnál egy norvég nyelvkönyvet, erről eszembe jutott Kun Árpád Boldog Észak c. regénye, ami részben Norvégiában játszódik.

Még aznap hazamentem érte a szüleimhez, közben pedig megláttam egy könyvgerincet, amin az állt, hogy „Szórácsok”. Ezt is lekaptam a polcról, egy Paul Celan kötet volt, és otthon este olvasva akadt meg a szemem az “üszkös” szón - ebből indult meg az Ezen a hegyen c. dal szövege, amivel több hónapon át el voltam akadva, csak a dallam volt meg. Ez egy örök emlékeztető nekem az alkotás esetlegességére és banalitására, hogy az alkotó mennyire kiszolgáltatott sokszor, és soha nem lehet tudni, hogy mikor hoz jó döntést a hétköznapokban, hol, milyen környezetben fog sorokat, dallamokat találni.

Hajlamos vagy arra, hogy újraírd a szövegeket? Mondjuk, hogy egy napon fogod az egész alkotást és kitörlöd, majd egy egészen új szöveget készítesz?

Nem tudom megszámolni, hányszor dobtam ki vagy írtam újra egy-egy sort. Vannak olyan sorok, amik hónapokig ülnek bennem, míg meg nem találják a helyüket, máskor pedig minden magától jön.

Ez egy intuitív jelenlét, amit gyakorolni lehet, de irányítani nem. Számomra talán pont ettől szép.

Biztosan sokat dolgozol.

Nálunk annyiban talán rendhagyóbb az alkotófolyamat, hogy miután megszületnek az első ötletek, egyből stúdióba megyünk, és ott kezdjük el összetenni a dalokat, nem a próbateremben. Van olyan dal, amit csak akkor játszunk el együtt először, amikor már a kész hangfelvétel is megvan – ami kívülről talán furcsa lehet, mert sok zenekarnál pont fordítva van. Emellett fontos része az alkotásnak, hogy rendszeresen elvonulunk – ilyenkor magunkkal visszük a stúdiót, hangszereket, mindent. Most is egy ilyen elvonulás közepén vagyunk, csak én jöttem ki egy kis időre az interjú kedvéért, miközben a többiek a másik szobában új dalokon dolgoznak.

Ezt a kérdést általában az anyukáknak szokták feltenni, de mivel itt az apák napja, érdekelne, hogy kétgyermekes apaként hogyan tudod összehangolni a próbákat, a koncerteket és a magánéletet?

A mindennapokban próbálom úgy szervezni az életemet, hogy a zene és a család is helyet kapjon. Bár pszichológus végzettséggel rendelkezem, jelenleg nem dolgozom a szakmámban, mert most minden figyelmemet a zenekarnak és a családomnak szentelem, nem fér bele most más az életembe. A nagyobbik gyermekem most négyéves, a kisebbik kettő. Ezek prioritási kérdések, és vannak mögötte lemondások is, de úgy érzem a családért és a zenekarért teljesen megéri.