előfizetésem
Hírlevél
Az Orfeum hírhedt dívája, aki szíveket tört össze és vagyonokat emésztett fel
Vajon mi kell ahhoz, hogy egy férfi annyira odáig legyen egy nőért, hogy a felmenői teljes vagyonát eltékozolja a megnyerésére? Az aranykor egyik ünnepelt primadonnája, Carola Cecília legalább egy ilyen udvarlót tudhatott a tarsolyában, de az Orfeum fülledt falai számos további, elképesztő történetet őriznek. Ki volt valójában a hírhedt díva, aki nemesek, miniszterek fejét csavarta el, de még Krúdy Gyulával is közeli kapcsolatba került?
„Somossy Károly és Carola Cecília voltak azok, akik megtanították Pestet lumpolni,” – idézi a már emlegetett Krúdy-t Lukácsházi Luca, az Imagine Budapest sétavezetője a Díva és csalogány c. Városmesék előadáson. Noha túlzásnak érezhetjük a neves író szavait, van benne némi igazság: a Somossy-féle Orfeum és annak ékköve, Carola Cecília olyasfajta szórakozást nyújtottak a századforduló (főképp) férfi vendégeinek, amely éjszaka fennhéjázásra, nappal pedig (sok esetben) arcpirító szégyenkezésre adott okot.
Akit felemelt az Orfeum
Vérbeli vendéglátósként Somossy Károly tisztában volt vele, hogy az önfeledt szórakozásnál csak kevés, jövedelmezőbb befektetés van a világon. Nem csoda, hogy a századfordulón a fejébe vette az Orfeum létrehozását, célul pedig azt tűzte ki, hogy az hamar egy szintre kerüljön a kor egyik legfontosabb intézményével, a Nemzeti Színházzal. Somossy kiváló üzleti érzékének hála, 1894-re felépült az Orfeum patinás épülete, amelyet mielőbb igyekezett megtölteni olyan karakterekkel, akik estéről estére képesek voltak elvarázsolni a dorbézolni vágyó közönséget.
Somossy a bécsi Práter zugszínházában, a Fürst Theater színpadán szúrta ki Carola Cecíliát, és – a feljegyzések szerint – olyannyira megtetszett neki a „huncut szemű, szuggesztív fiatal lány” (aki épp az „Ich heisse Carola” c. dalt énekelte), hogy azonnal felszaladt a színpadra, és ott, helyben leszerződtette az Orfeumba. „Sztárradarja” helyesnek bizonyult, Carola Cecília szinte azonnal Budapest kedvence lett. Bár eddig is létezett az úgynevezett „nadrágszerep” (amikor nők férfi karaktereket játszottak a színpadon, – a szerk.), Somossy új szintre emelte azt.
Carola Cecíliával az élen huszár egyenruhába öltöztette az Orfeum (ezzel együtt az ország) legszebb nőit Hölgyzászlóalj (más néven Asszonyregiment) c. előadásában, amely az Osztrák-Magyar Monarchia 1870-es évekbeli bosnyák hadjáratát idézte meg. Az aranykor szépségideáljának megfelelően teltkarcsú nők gyönyörű idomai egyértelműen felkorbácsolták a közönség ösztöneit: az előadást több százszor megismételték a színpadon, akkora teltházzal, hogy még az Orfeum nézőterének oldalához állított létrák fokait is kiárusították. Nem kis előre lépés ez egy olyan lánynak, aki árvaságról jutott a reflektorfénybe.
Girlbossként állt a világhírű magyar márka mögött, neve mégis eltűnt a történelemből
Hangulat tetőfokon
Carola Cecília 1867 szeptemberében született a mai Lengyelország területén, Boroszlóban. Önmagát kitett gyermekként aposztrofálta, nem ok nélkül: egy lengyel nemes és egy cseléd kapcsolatából született. Saját (mai szemmel nézve Hófehérke történetére hajazó) „eredettörténete” szerint csecsemőként a város melletti búzamezőn hagyták, ahol vadászok találtak rá, és ők vették magukhoz. Mielőtt távoztak volna a helyszínről, a bokrok közül előbukkant egy titokzatos nő, és egy arany amulettet adott egyikük kezébe, miszerint az még a kislányhoz tartozik.
Hogy ennek köszönhető-e, azt nem tudni, mégis, az ékszerek bizonyíthatóan fontos szerepet játszottak Carola Cecília életében. Lukácsházi Luca egy ékszerész 1940-es évekbeli cikkét idézve úgy fogalmaz: a legnagyobb ékszervásárlási konjunktúra Carola Cecília idejében volt. A bizonyíthatóan gyakori vásárlásokon túl azonban számos olyan per leirata maradt fent, amelyben a művésznő különböző ékszerészekkel pereskedett, mert „elfelejtett” kifizetni egy gyémántékszert, vagy annak bővítését. Udvarlói ugyanis (sokszor) még azelőtt tönkrementek, hogy ki tudták volna egyenlíteni Cecília követeléseit.
Ugyanezekből az iratokból kitűnik, hogy a Carola Cecília felvett művésznév lehetett: míg néhány peranyagban Vogel Cecíliaként szerepel, másutt Szabó Cecíliaként hivatkoznak rá. Hasonlóan ködös a születési éve, ezzel együtt a pontos kora is. Hiába telt el például két év két különböző per között, a díva ugyanúgy 28 évesnek vallotta magát a későbbi tárgyaláson, mint a korábbin. Ez nemcsak egyfajta hübriszről árulkodik, hanem a kor elvárásairól is: egy primadonna az aranykorban maximum negyvenéves koráig volt színpadon, ezalól csak Blaha Lujza volt kivétel. Egy La Belle Otéro nevű díva ezzel kapcsolatban úgy fogalmaz, jó, ha egy primadonna negyven felett megtanulja összetörni maga körül a tükröket.
Születési évtől és vezetéknévtől függetlenül Carola Cecília bokáig érő, vörösesszőke haja elképesztő vonzerővel bírt. A korabeli lapokban például (pletyka szinten) foglalkoztak a walesi herceggel (későbbi brit uralkodó) való kapcsolatával, hírbe hozták Sturdza Viktorral, a román miniszterelnök fiával, Protopopov Miklóssal, egy orosz milliomos fiával, Cserneházi Bod Elek földbirtokossal (aki állítólag versenylovakat vett neki és nyaralót is építtetett számára), Lindenbeaum Maxi vászonnagykereskedővel és még sorolhatnánk.
Félelmetes, hogy alig 150 éve mennyire keveset tudtak saját testük működéséről a nők
A hódításainak legfőbb pikantériája, hogy noha az említett férfiak bomlottak érte az éjszaka leple alatt (együtt ittak, ettek, tegeződtek egymással, stb) fényes nappal már nem ismerték meg az utcán. Nem köszöntek neki, nem beszéltek arról, ami előző este történt: ha egy családi étkezésnél véletlenül mégis felmerült egy-egy éjszakai információ, a papák elpirultak, a nők pedig pukkadoztak a méregtől és az irigységtől. Fontos aláhúzni, hogy Carola Cecília egyáltalán nem tekinthető prostituáltnak: tisztában volt azzal, hogy szűkös határideje van arra nézve, mekkora vagyont képes összeharácsolni magának az éjszakában. A díva pedig nem pocsékolta az idejét akárkire.
Vagyonszerzés felsőfokon
Egyik legfőbb hódolója, Lazarovits Mihály bánsági nábob hosszú hónapokig udvarolt neki. Lazarovits biztosra ment: gyakran kibérelte a teljes Orfeumot (kizárólag) saját maga szórakoztatására. Miközben az aznapi előadást nézte, egy ezres bankóval gyújtotta meg szivarját. (Összehasonlításképp: egy miniszter éves fizetése akkoriban 4-5 ezer forint körül mozgott.) Amikor megunta az előadást, az egész stábot arra kérte, hogy szedelődzködjenek, mert külön vonattal lemennek a vidéki kastélyába.
Ilyenkor jellemzően a teljes Orfeum gárdáját szórakoztatta 2-3 hétig, majd szélnek eresztette őket. Carola Cecílián túl a cigányzenészek is megkeresték a magukét ezekben a hetekben: a nábob alkalomról alkalomra pénzzel tömte ki a hangszereik tokját. Noha egy ponton megkérte a primadonna kezét, jegyességük nem tartott sokáig. Lazarovits hamar tönkrement, Amerikába emigrált, és (a szóbeszéd szerint) azoknak a cigányzenészeknek lett a bőgőhordozója, akik jól éltek mellette korábban.
Carola Cecília ugyan nem lett Lazarovits Mihályné, de valójában nem is bánta. Udvarlóinak köszönhetően mindene megvolt: így például egy gumikerekű, modern fiáker is. Miután az Orfeumban éjfél környéként végetért a dorbézolás, Carola Cecília felült a fiáker bakjára, és sokszor az Orfeum és a Városliget között nyargalászta lovait az éjszakában. Rendszerint Druskáné kocsmájában kötött ki, és egy öreg harmonikás és egy zongorista kíséretében tüzesen táncolt a kompániájával. Miután több fronton is kitombolta magát, hazahajtott az Orfeumba, ahol néhány órával később (reggel 10 körül) már kezdődtek a próbák, este pedig az előadások, ezzel együtt a díva újrakezdte az éjszakázást aktuális hódolója oldalán.
Blaha Lujza egy nemzet vágyait énekelte meg, a sajátjait viszont mélyen elhallgatta
A krónikák szerint Carola Cecília imádta az éjszakát, a jó zenét, a mulatságot, emellett imádott enni és inni is: kérői gyakran a cipőjéből fogyasztották el a magukét.
Életében egyszer ment férjhez, 1896-ban, egy John Frey nevű amerikai artistához, de néhány évvel később (1907-ben) különváltak az útjaik.
La Belle Otéro tükrökre vonatkozó jóslata az Orfeum dívájánál is beigazolódott: a krónikák szerint 1910 környékén (akkor volt 43 éves) tűnt el Pestről. Később Drezda mellett telepedett le, ahol panziót nyitott, és életének második felét panziótulajdonosként élte le. A húszas évek nagy színésznői (például Fedák Sári) gyakran elzarándokoltak hozzá, hogy a régi, szép időkről kérdezzék, Carola Cecília azonban azt mondta, nem emlékszik semmire. Noha a díva idősebb korában már megtagadta a múltját, a város nem felejtette el a nevét, hiszen – végeredményben – a századfordulón ő, a vörösesszőke primadonna tanította meg Pestet arra, hogy a beteljesült vágyakért néha sokkal többel kell fizetni, mint egy-egy bankó.
A cikk Lukácsházi Luca - Díva és csalogány c. előadásának alapján készült
