Esze ágában sem volt modellkedni, Cindy Crawford az USA első női elnökének készült
Nincs még egy olyan szupermodell, akinek a nevét annyian ismernénk, mint az övét. A ’90-es években vált sztárrá Naomi-val, Lindával és Claudia Schifferrel, de a világhírnevet a nagysikerű fitneszvideói biztosították be a számára. Cindy Crawford volt már műsorvezető, üzletasszony, márkatulajdonos és dizájner is – de legfőképpen a nagybetűs szupermodellként ismerjük a nevét.
Álomkarrier. Ezzel az egy szóval kitűnően lehetne jellemezni Cindy Crawford munkásságát, ami a ’80-as évektől kezdve egészen napjainkig, tehát már lassan ötven éve (!) folyamatosan tart. Több, mint négyszáz címlapon szerepelt, de reklámfilmekben, filmekben, fitnesszvideókban és műsorvezetőként is találkozhattunk vele. Saját bőrápolási és lakberendezési márkája van, valamint ő az Omega legrégebbi márkanagykövete.
Tiniként, szinte még gyerekként csöppent bele a divat világába, pedig egyáltalán nem szerepelt a tervei között, hogy a leggyönyörűbb nők között tartsák számon. Gyerekként csokifejűnek csúfolták az ajka fölött lévő anyajegy miatt – később viszont ez lett a védjegye. Vegyésznek, doktornak készült, sőt, arról álmodozott, hogy egyszer ő lesz az USA első női elnöke. Egy helyi fotós azonban készített róla egy fürdőruhás képet a DeKalb Nite Weekly egyetemi magazin címlapára, ami teljesen megváltoztatta az életét. Azóta mindenki Cindy-t akarta – és akarja azóta is!
Vegyésznek készült, végül titokban kezdett el modellkedni
Pedig konzervatív értékeket képviselő szülei eleinte féltették attól, hogy kipróbálja magát modellként: számukra a modellkedés egyet jelentett a prostitúcióval. Cindy azonban hajthatatlan volt és Chicago-ba utazott, hogy kipróbálja magát manökenként. Eleinte egy kis ügynökségnél közvetítette ki castingra, de elindult Amerika ország modellkereső versenyen, az Elite Look of the Year-en, amit 17 éves korában meg is nyert – így szerződést kínált neki az Elite Modellügynökség.
Peter Lindbergh kamerája előtt úgy szabadultak fel a modellek, ahogy máshol nem
Ekkor el szerette volna távolíttatni az ajka fölött lévő anyajegyet, ám édesanyja azt mondta neki: „most tudod, hogy néz ki az anyajegyed, azt azonban nem, hogyan fog kinézni az utána maradó heg”, Cindy ezért meggyőzte magát, hogy az anyajegyével is sikeres tud lenni. Szülei azonban csak a tanulmányai elvégzése után engedték neki, hogy modellkedjen, ezért a tanulmányaira összpontosított. Évfolyamelsőként végzett a DeKalb Középiskolában, ahol ő mondhatta a búcsúbeszédet, sőt, vegyészmérnöki ösztöndíjat is nyert a North Western Egyetemen – az egész megyében egyedüliként.
Szépségnagykövetként, aktmodellként és Pepsi-girlként is láthattuk őt
A rendkívül okos Cindy csak pár hónapot ült az iskolapadban, míg be nem töltötte a nagykorúságot: 21 éves korában, szülei tudta nélkül ugyanis New York-ba költözött és belevágott a teljes munkaidős modellkedésbe. Erre akkor derült fény, mikor az édesapja meglátta őt Michael J Fox. filmje, a Dupla vagy semmi nyitójelenetében – ekkor azonban már nem volt mit tenni. Cindy el volt havazva modellmunkákkal: karrierje kezdetén amerikai márkákat és áruházakat reklámozott (Macy’s), később viszont egyre többet utazott Párizsba és Milánóba, aminek köszönhetően a Versace, az Hermés, a Max Mara és az Escada arca lett.
Ezután volt egy kis kitérője a Playboy-nál, majd szerződést kínált neki a Maybelline (ezzel ő lett a márka első szépségnagykövete), majd a legnagyobb magazinok címlapján szerepelt (köztük az amerikai Glamouron is). „Amikor elkezdem modellkedni, azt gondoltam, 25 éves koromig fogom csinálni, aztán visszaülök az iskolapadba és keresek egy IGAZI munkát. Aztán úgy voltam vele, hogy csinálom még öt évig, amíg harminc nem leszek. Végül ez folyamatosan kitolódott és már eszemben sem volt visszamenni az egyetemre – túlságosan is boldog voltam.”
1992-ben, a nagy szupermodell-generáció többi tagjával (Linda Evangelista, Naomi Campbell, Christy Turlington) együtt elvállalta George Michael Freedom című videoklipjében való szereplést, majd a Versace kifutóján vonultak végig ugyanerre a zenére. Divattörténelmi pillanat lett a dologból: akárcsak abból a Pepsi reklámból, melyet már annyiszor feldolgoztak, hogy szinte felsorolni sem lehet!
A ’90-es évek legmenőbb férfi sztárjai voltak szerelmesek belé
Ekkor találkozott Richard Gere színésszel, akivel hat évig volt együtt, és a legikonikusabb sztárpárok között emlegették őket. 1995-ben, hirtelen felindulásból, mindenféle eljegyzés vagy előkészület nélkül házasodtak meg egy Las Vegas-i kápolnában. „Egyik nap munka után Richard megkérte a kezemet, és aznap este Vegasba repültünk egy gyors esküvőre néhány barátunkkal.
Bár van abban valami báj, hogy a The Little Chapel of the Westben házasodunk össze […], sosem éreztem igazán, hogy igazán házas lennék. Másnap az autómosóban hallottam, ahogyan a rádióban bejelentik az esküvőnket és gratulálnak nekünk. Szürreális volt” – írja Cindy a Becoming című önéletrajzi könyvében, ami 2015-ben jelent meg. De nemcsak a kor legmenőbb férfi színésze volt szerelmes belé, hanem maga Vilmos herceg is.
A korona című sorozat utolsó évadjában is láthatjuk, hogy a tini Vilmos herceg mennyire odavolt a szupermodellekért, különösen Cindy Crawfordért, akiről még egy montázst is készített a szobája falára. Diana hercegné természetesen tudott a fia Cindy iránti rajongásáról, ezért meghívta a szupermodellt a Kensington-palotába teára. Erről az élményről részletesen beszámolt Cindy az önéletrajzi könyvében, akárcsak arról, hogy a ’90-es években randizott még a Top Gun sztárjával, Val Kilmerrel, Jon Bon Jovival, Jon Stewart amerikai komikussal, valamint John F. Kennedy Jr-ral is.
Közben megismerkedett Rande Gerber üzletemberrel, akivel évekig csak barátok voltak, mielőtt párkapcsolatot kezdtek volna egymással. A férfi bíztatására döntött úgy Cindy, hogy kilép a high fashion szigorú világából, illetve egy kicsit szünetelteti azt, hogy még többet szerepelhessen a popkultúrában.
Színésznőként és fitneszguruként is kipróbálta magát
Cindy népszerűsége ekkor már a tetőfokára hágott: az emberek imádták őt és sorra szavazták be őt a világ leggyönyörűbb női közé. A nagy aerobic-őrületet meglovagolva ezért úgy döntött, hogy kiad egy saját nevével fémjelzett edzésvideót. A különböző trénerek közreműködésével felvett fitneszvideóból végül nem egy, hanem négy is született, melyek a ’90-es évek legsikeresebb videós edzőprogramjai lettek, még Magyarországon is a videótékák legkeresettebb kazettái között voltak.
Közben több sorozatban is alakította önmagát egy-egy beugró (cameó) erejéig, szerepelt Bon Jovi Please Come Home for Christmas című videoklipjében, illetve jó barátnője, Claudia Schiffer mellett is
rendszeresen segédkezett vendégasszisztensként David Copperfield bűvész színpadi előadásai során.
Színpadi és filmbeli tapasztalata megadta Hollywood nagyágyúinak a lökést ahhoz, hogy felkérjék őt William Baldwin mellé főszereplőnek a Tiszta játszma című filmhez – ám a film sajnos megbukott. Bár Cindy játékát nem kritizálták a szakértők, több jelentős filmes felkérés nem érkezett hozzá: főként azért, mert hamarosan vissza is vonult a teljes munkaidős modellkedéssel és színészkedéssel.
„Az egyedi kisugárzás és jó hozzáállás sokkal messzebbre visz, mint pusztán a külső”
Mindennél többet ért neki a család
A Tiszta játszma bemutatója után jelentette be Cindy, hogy párkapcsolatban él jó barátjával, Rande Gerber üzletemberrel, akivel 1998-ban házasodtak össze a Bahamákon. Egy évvel később megszületett fiuk, Presley Gerber, két évre rá pedig lányuk, Kaia Gerber, akik ma már mindketten sikeres modellek: olyan márkákat reklámoznak, mint az Yves Saint Laurent, a Chanel, a Valentino és a Marc Jacobs. Érdekesség, hogy Cindy ajka fölött lévő jellegzetes anyajegyét a lánya nem, a fia viszont örökölte, aki úgy döntött, hogy a családi vonást édesanyjához hasonlóan ő sem távolíttatja el.
Cindy-t azóta többször is láthattuk a gyerekeivel együtt dolgozni, legutóbb a Zara kampányában pózoltak együtt, de az Omega óramárkát is rendszeresen reklámozzák, a közös címlapjaikról nem is beszélve.
Már 40 éve a lábai előtt hever a divatvilág
Visszavonulása óta pedig létrehozott már egy szépségmárkát (Meaningful Beauty), kiadott egy saját bútor- és lakberendezési kollekciót (Cindy Crawford Home), megírta saját önéletrajzi könyvét (Becoming Cindy Crawford, 2015), 2016 óta pedig újra aktív szereplője a divatvilágnak. Visszatérése óta újra láthattuk a kifutón, valamint nagy szupermodell-generáció többi tagjával az amerikai és a brit Vogue címlapján, csakúgy, mint a Versace bemutatóján.
Sőt, egy dokumentumsorozatot is készítettek együtt, ami két éve debütált az Apple TV kínálatában (The Super Models). Még mindig rajonganak érte az emberek – ez pedig valószínűleg mindig is így lesz. Hogy mi a sikerének titka? Szerinte az, hogy soha nem szállt el; magára pedig nem szupermodell ikonként, hanem márkaként gondolt. „Mindig is sokat dolgoztam, de soha nem voltam kiemelkedő. Az, hogy ilyen régóta tudok modellkedni, annak köszönhető, hogy márkaként gondolok magamra. Cindy amerikai, szexis, de megközelíthető. Abban vagyok a legjobb, hogy olyan munkákat választok, amihez az emberek tudnak kötődni. Mellette pedig próbálok boldogan élni és jól szórakozni.”
előfizetésem
Hírlevél
