A magyar írónő, akinek még a Buckingham palotába is eljutottak a regényei

Ki, honnan vette magának a szennyirodalmat kamaszkorában? Tudjátok, azok a könyvek, amelyek azonnal a forró jeleneteknél nyílnak ki, akárhogy fogjuk meg őket. Én a legjobb dolgokat annak idején a nagymamám könyvespolcán találtam, ahol büszkén sorakoztak a kilencvenes években újra kiadott Claire Kenneth, vagyis Kende Klára pasztellszínű kötetei, olyan címekkel, mint „Randevú Rómában”, vagy „Neonfény a Nílus felett”.

Végül egy nyár alatt kivégeztem Claire/Klára szirupos munkásságát, és csak sokkal később, felnőttként jöttem rá, hogy ez a nő regényeivel minden idők egyik legsikeresebb magyar szerzője volt, akit közben mélyen megvetett a szakma.

Bestseller a szemetesből

Kende Klára a századelő Budapestjén született, és mindössze tizenhárom éves volt, amikor elkezdte lejegyezni a gondolatait pepita füzetébe, a német nevelőnő egyértelmű rosszallása ellenére. A fiatal lány elbeszéléseit később elkezdték lehozni az újságok, de az igazi áttörést az „Éjszaka Kairóban” című regény hozta el. A gyönyörű és boldogtalan magyar fiatalasszony és a fess angol katonatiszt románca 1946-ban jelent meg először, amikor a második világháború éppen, hogy csak véget ért, így az agyongyötört budapestiek azonnal elkapkodták a PR-okokból angol írói álnév alatt megjelenő regényt.

Semmelweis Ignác anyák millióit mentette meg, feleségét azonban tönkretette

Arról, hogyan fogadta el a kiadó Kende Klára kéziratát, több változat is kering, a legmeredekebb szerint a kiadóvezető annyira penetránsan rossznak találta a művet, hogy első körben kivágta a szemétbe, de néhány nap múlva megkérdezte tőle a házmester, hogy mikor jön ki a könyv, mert ő kihalászta a krumplihéjak közül, és annyira tetszett neki, hogy azonnal elolvasta az egészet.

Akárhogy történt, a habos történetet nagyon hamar negyedszer kellett újra nyomni, és Kende Klára a következő évben már jelentkezett is a könyv folytatásával, a Randevú Rómában pedig több, mint százezer példányban fogyott el. Az írónő azonban nem sokáig élvezhette a sikert, ugyanis osztályidegennek minősülő férjével együtt – aki annak idején Horthy Miklós kormányzó személyi testőre volt – kitelepítették Tiszasülyre, vagyis pontosabban Kolop-tanyára.

Azok, akik egyik napról a másikra, a semmi közepén, egy tanyán találták magukat, nem is olyan régen még a a Horthy-korszak elitjéhez tartoztak; volt köztük katonatiszt, pénzügyminiszter, vatikáni követ, minisztériumi tisztviselő, nagybirtokos, grófnő, és természetesen Kende Klára írónő. Claire viszonylag fiatalnak számított ebben a társaságban, és – habár a rizsföldek és öntözőcsatornák között, a sártenger közepén omladozó tanyán ez nem lehetett egyszerű feladat –

a végzet asszonya szerepét osztotta saját magára.

Hiába szólták meg a többiek, az asszony elegánsan és mindig tökéletes sminkben jött-ment a cuppogó sárban, és szívesen flörtölt bárkivel, akinek maradt ilyesmire energiája az egész napos kemény fizikai munka után. Claire végül 1952-ben szabadult Kolop-tanyáról. A budai lakásukat eddigre már régen kiutalták másnak, de – feltehetően tévedésből – megmaradt a balatoni villájuk, így az írónő ideköltözött a fiával, és várta, amíg a férje is kiszabadul. Claire Kenneth, akinek a levelei mindig is jobbak voltak, mint a regényei, így írt egy barátjának az első balatoni napokban:

„Elegáns fürdővendég vagyok, legalábbis úgy nézek ki. A gyanúsan lesült hátam, itt a siker teteje. (így csak rizsföldön lehet.) El sem tudja képzelni, hogy 24 óra alatt visszavedlettem „femmé fatale”-lá. A körmeim már pirosak, hol van itt a marokszedő lány? Talán csak a lelkemben ég belül kitörölhetetlenül...”

Azonban az írónőnek hamarosan el kellett kezdeni dolgozni: egy darabig bögrékre festett balatoni vitorlásokat, meg olyan szövegeket, hogy „Üdvözlet a Balatonról” meg „Naplemente Tihanyban”, amikor pedig a férje is kiszabadult, egy darabig együtt folytatták a bögrefestést. Hamarosan arra jutottak, ideje távozni Magyarországról.

„Az új Margaret Mitchell”

A család végül 1956 decemberében, egy hóvihar közepén jutott át az osztrák határon, majd tovább, New York felé. Claire Kenneth majdnem ötven éves volt, amikor nercbunda modellként kezdte újra az életet egy Manhattani áruházban: magas volt, szőke, és nem félt a munkától.

Korszakváltás a magyar irodalomban, ideje megírni mindazt, ami eddig tabunak számított

Ahogy a férje sem, aki először takarító, majd liftes lett a Rockefeller Centerben, közben pedig mérnöknek tanult. Mindeközben Claire újra írni kezdett: elsőként a különböző amerikai magyar lapok kértek tőle írásokat, egy évvel az Amerikába érkezése után pedig egy New York Times cikk már „Az új Margaret Mitchell” -ként emlegette Claire Kenneth nevét. Az új könyvek, a régiekhez hasonló címekkel és fordulatokkal operáltak: „Május Manhattanben”, „Neonfény a Nílus felett” románc és ármány, valamint szép és fiatal, Claire-hez hasonlóan szőke „valószínűtlenül karcsú” asszonyok, akik a végén mindig révbe érnek.